Search Results

You are looking at 1 - 10 of 14 items for

  • Author or Editor: László Ságodi x
  • All content x
Clear All Modify Search

A polycystás ovarium szindróma heterogén kórkép, amelyet a krónikus ovulációs zavar és hyperandrogenismus jellemez. A szindrómához társuló különböző anyagcserezavarok rontják a betegek életminőségét és életkilátását. A reproduktív korú nők 6–8%-ában fordul elő. Felnőttkorban a szindróma diagnózisát általában három diagnosztikai kritérium alapján állapítják meg. A kórkép a pubertáskorban is felismerhető; bár a klinikai, hormonális és a metabolikus tünetek hasonlóak a felnőtt nőkéhez, nehéz a tüneteket az egészséges serdülők fiziológiás állapotától elkülöníteni. Szabálytalan anovulációs ciklusok és acnék nem ritkák a serdülő leányok körében. Serdülőkorban a polycystás ovarium szindróma fiziológiás pubertáskori anovulációt utánozhat. Nagy a valószínűsége polycystás ovarium szindrómának, ha az anovulációs tünetek tartósan fennállnak (több mint két évig). Serdülőkben a polycystás ovarium szindróma diagnosztizálása különleges kritériumokat igényel, amelyhez jelenleg még nem állnak rendelkezésre általánosan elfogadott ajánlások. A szerzők véleménye szerint a hyperandrogenaemia gyakran a legmegbízhatóbb lelet ebben a korcsoportban, és a serdülőkori polycystás ovarium szindróma diagnózisához az úgynevezett rotterdami konszenzuskritériumok megbízhatóan alkalmazhatók. A gyermekkori elhízás növelheti a polycystás ovarium szindróma tüneteinek súlyosságát, és fontossá teszi a korai és pontos diagnózis megállapítását. Orv. Hetil., 2013, 154, 136–142.

Restricted access

A polycystás ovarium szindróma a leggyakoribb heterogén endokrin rendellenesség reproduktív korú nőkben. A szindróma továbbra is rejtélyes rendellenesség, amelynek etiológiája még nem tisztázott. Családi előfordulása viszonylag gyakori polycystás ovarium szindrómában szenvedő betegek körében, ami jelentős genetikai komponensre utal, jóllehet, az öröklődés módja nem tisztázott. A szerzők orvosi irodalmi adatok alapján áttekintették a genetikai és környezeti tényezők szerepét a polycystás ovarium szindróma kialakulásában. A mai napig még nem azonosítottak olyan gént, ami okozza vagy jelentős mértékben hozzájárul a kórkép fenotípusának kialakításához. A polycystás ovarium szindrómát olyan genetikai rendellenességnek kell tekinteni, amelyben számos genetikai és környezeti tényező kölcsönhatása határozza meg a heterogén klinikai és biokémiai fenotípust. Összefoglalva a jelenlegi bizonyítékokat, a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a környezeti tényezők azonosítása és módosítása lehetségessé teszi azon személyek egészségének hatékonyabb védelmét, akiknél a genotípus vagy korábbi környezeti hatások hajlamosítanak a betegség kifejlődésére. Orv. Hetil., 2013, 154, 650–657.

Restricted access

Absztrakt:

A pubertas az ember életében az a fejlődési szakasz, amikor a hypothalamus–hypophysis–gonád-tengely újból aktiválódik a nyugalmi állapot után. Az emberiséget régóta foglalkoztatja az a gondolat, hogy vajon melyek azok az exogén és endogén tényezők és mechanizmusok, amelyek befolyásolják a pubertas neuroendokrin eseményeinek időbeli lefolyását. A közelmúlt felfedezései segítettek a neuroendokrin rendszer működésének megértésében. Tisztázódott, hogy a kisspeptin kulcsszerepet játszik a pubertas kialakulásában és a fertilitás szabályozásában. A GnRH-pulzációs szekréció működésében azonban a kisspeptin, a neurokinin B és a dinorfin neuronokon kívül más pozitív és negatív jelzések is részt vesznek, irányítva a hypophysis gonadotropin hormonjainak felszabadulását. Ezen idegek ismerete tovább erősítette a GnRH-pulzáció endokrin, metabolikus és környezeti hatások általi modulációjának megértését. A szerzők kitérnek az endokrin diszruptorok veszélyére a pubertas fiziológiás lefolyásában. Az áttekintés célja, hogy átfogó képet adjunk a kisspeptin fiziológiájával kapcsolatos eddigi kutatási eredményekről, mivel a kisspeptin-jelátvitel manipulációja új terápiás lehetőségekkel járhat a patológiásan alacsony vagy magas luteinizálóhormon (LH)-pulzációval rendelkező betegeknél. Orv Hetil. 2018; 159(29): 1175–1182.

Restricted access

Absztrakt:

A gyermekkori elhízás egyre növekvő gyakorisága komoly közegészségügyi probléma. Ma már elfogadott tény, hogy a csecsemőtáplálásnak az emberi fejlődés korai, kritikus időszakaiban (első 1000 nap) hosszú távú hatása lehet a későbbi egészségre. A szerzők a fogantatástól számított első 1000 nap csecsemőkorra eső időszakával foglalkoznak, irodalmi tallózás alapján. 2010 óta nagyszámú közlemény jelent meg, amelyben a csecsemőtáplálás, korai súlygyarapodás és a későbbi elhízás közötti összefüggést vizsgálták. Többségükben azt igazolták, hogy a szoptatás jelentősen befolyásolja a korai növekedést, és hosszú távon csökkenti az obesitas rizikóját. A szoptatás egészségügyi előnyei a tápszeres etetéssel szemben elfogadottak, de a csecsemőtáplálás és a későbbi elhízás közötti összefüggésről nincs teljes egyetértés a szakirodalomban. A szerzők az ellentmondás okát keresték az irodalomban az utóbbi években fellelhető közlemények alapján. Összegzésként megállapítják, hogy a legalább négy hónapig tartó kizárólagos szoptatás fontos szerepet játszik a gyermekkori elhízás kockázatának csökkentésében. A közleményekben fellelhető eltérő vagy nem egyértelmű állásfoglalások magyarázata az a tény, hogy az obesitas kialakulása és így a prevenciója multifaktoriális. Orv Hetil. 2017; 158(24): 938–943.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László Ságodi, Ákos Kiss, Emőke Kiss-Tóth and László Barkai

A hypospadiasis a férfi külső genitáliák leggyakoribb veleszületett rendellenessége. A szív- és keringési rendszer fejlődési rendellenessége után férfiakban a második leggyakoribb. Az anomália a férfi húgycső középvonali fúziós hibája, ami a húgycsőnyílás rossz elhelyezkedését eredményezi. Ennek következtében a hypospadiasis lehet distalis, medialis és proximalis. Előfordulhat izoláltan vagy más genitális rendellenességgel együtt (egy- vagy kétoldali here deszcenzus zavar, micropenis kettéhasadt herezacskóval) vagy más szervek malformációjával társulva. Néha szindróma részeként jelentkezik. A korai fejlődési hiba kialakulásában genetikai tényezők játszanak döntő szerepet, de a hypospadiasis etiológiájában endokrinológiai és környezeti tényezők szerepe is számottevő. Számos nemi és autoszomális kromoszóma-rendellenességgel is összefüggésbe hozható. A hypospadiasis monogénes vagy kromoszomális okait az esetek mintegy 30%-ában sikerül azonosítani, a genetikai tényezők 70%-ban ismeretlenek maradnak. A szerzők irodalmi adatok alapján összefoglalják a férfi külső nemi szervek fejlődését, valamint a hypospadiasis prevalenciáját és lehetséges okait. Úgy gondolják, hogy a betegség patogenezisének jobb megértése hozzájárulhat a rendellenesség megelőzéséhez és az előfordulásának csökkenéséhez Orv. Hetil., 2014, 155(25), 978–985.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László Ságodi, Ákos Kiss, Emőke Kiss-Tóth and László Barkai

A hypospadiasis a férfiak második leggyakoribb veleszületett fejlődési rendellenessége. Etiológiája az esetek mintegy 70%-ában ismeretlen. A distalis hypospadiasis férfiakban a húgycső születési rendellenességén kívül a 46,XY karyotypussal járó szexuális fejlődési zavar enyhe formáját is jelentheti. A legtöbb urológus és endokrinológus szükségesnek tartja a részletes kivizsgálást azoknál a gyermekeknél, akiknél a proximális hypospadiasishoz kis phallus vagy gyengén fejlett herezacskó és le nem szállt herék társulnak. Jelenleg nincs egységes kivizsgálási ajánlás a hypospadiasisesetekre, így gyakran kivizsgálás nélkül végeznek maszkulinizáló műtétet. A szerzők az irodalmi adatok és a saját tapasztalataik alapján összefoglalják a hypospadiasis ellátásában, kezelésében felmerülő kérdéseket, így a preoperatív kivizsgálással, a maszkulinizáló sebészeti kiegészítő műtétekkel és a felnevelési nem eldöntésével kapcsolatos problémákat. Vizsgálati és kezelési tervet mutatnak be a proximális hypospadiasisesetek számára. Orv. Hetil., 2014, 155(28), 1097–1101.

Restricted access

A szerzők célja, hogy két esetük kapcsán felhívják a figyelmet a polycystás ovarium szindróma, illetve hyperandrogenismus és a petefészekciszta-torzió közötti összefüggésre peripubertális korú leányoknál. Praemenarche-korban, illetve fiatal serdülőkben az androgéntúlsúllyal járó polycystás ovarium szindróma gyakrabban okozhat petefészekciszta-képződést, mint felnőttkorban. A szerzők javasolják, hogy peripubertás korú serdülőknél petefészekciszta-torzió esetén ki kell zárni a polycystás ovarium szindróma és késői típusú congenitalis adrenalis hyperplasia lehetőségét. Polycystás ovarium szindróma igazolása esetén a beteg korának és a pubertás fejlődésének megfelelő kezelést el kell kezdeni. Orv. Hetil., 2013, 154, 113–117.

Restricted access

Bevezetés: A polycystás ovarium szindrómához metabolikus rendellenességek társulnak (dyslipidaemia, elhízás, glükózintolerancia), amelyek a metabolikus szindrómának is összetevői. A centrális elhízás és az inzulinrezisztencia úgy tűnik, hogy fontos szerepet játszik a polycystás ovarium szindróma patogenezisében, talán a következményes szteroidogenezis diszregulációja miatt. Célkitűzés: A metabolikus és hormonális rendellenességek felmérése a polycystás ovarium szindrómás serdülőkorú leányoknál. Módszer: 52, polycystás ovarium szindrómában szenvedő serdülőt a rotterdami kritériumok alapján diagnosztizáltak. Antropometriai, hormonális és metabolikus paramétereket értékeltek valamennyi személynél. Kontrollként 20 egészséges, azonos életkorú, nem elhízott, szabályosan menstruáló leányok adatait használták. Az 52 beteg között a kis súllyal születettek száma 15, az érett súllyal születettek száma 37 volt. Minden betegnél és kontrollszemélynél orális glükóztolerancia-tesztet végeztek. A betegek életkora 16,8±3,1 év, a kontrollok életkora 16,95±2,1 év volt. Eredmények: A szerzők vizsgálatai alapján a túlsúly és elhízás prevalenciája a polycystás ovarium szindrómában szenvedő serdülőknél 35% volt (18 személy). A betegeknél emelkedett éhomi vércukor egy esetben, csökkent glükóztolerancia nyolc esetben, inzulinrezisztencia 25 esetben és metabolikus szindróma 12 esetben fordult elő. A szérumtriglicerid-szint a betegek körében 1,4±0,8 mmol/l, a kontrollcsoportban 0,9±0,3 mmol/l volt (szignifikáns különbség.) Az éhomi vércukor-, teljeskoleszterin-, HDL- és LDL-koleszterin-értékek között nem találtak szignifikáns különbséget. A kis súllyal születettek csoportjában a metabolikus zavarok és elhízás súlyosabb volt és gyakrabban fordult elő, mint a normális súllyal születettek csoportjában. A kis súllyal születettek csoportjában a születési súly és a testtömegindex SDS-értékek között negatív (r = –0,67) szignifikáns, míg az éhomi inzulinszintek és a testtömegindex SDS-értékek között pozitív (r = 0,37) szignifikáns összefüggést találtak. Következtetések: A szénhidrátanyagcsere-zavarok gyakoriak polycystás ovarium szindrómában szenvedő serdülők körében. A serdülőkori polycystás ovarium szindróma korai diagnózisa megelőzheti a szindrómához kapcsolódó néhány hosszú távú komplikációt. Orv. Hetil., 2013, 154, 1226–1234.

Restricted access

Több mint két évtizede bizonyított, hogy a gonadotropin releasing analóg terápia az egyedüli választandó kezelés idiopathiás centrális korai pubertásban. Sok tekintetben felmerült és vitatott a gonadotropin releasing analóg terápia végleges hatása a magasságnyerésre, súlygyarapodásra, a csontásványianyag-sűrűségre és a petefészek-funkcióra. Cél: A szerzők célja, hogy felmérjék idiopathiás centrális pubertas praecoxos leányokban a gonadotropin releasing hormon analóg kezelés hosszú távú hatását a végmagasságra, a testtömegre, a csontásványianyag-denzitásra és a petefészek működésére. Módszerek: Idiopathiás pubertas praecox miatt gonadotropin releasing hormon analóggal kezelt 15 leánynál elemezték a végmagasság elérése után a terápia nélkül becsült végmagasságot, a célmagasságot és a terápiával elért magasságnyerést. A leányok életkora a kezelés elkezdésekor: 7,0±0,8 év (átlag±SD), a kezelés befejezésekor 12±0,8 év volt. A gonadotropin releasing hormon analóg kezelés időtartama 4,48±0,8 év volt. A végmagasság elérésekor a betegek életkora 18,2±2,0 év és magasságuk 160,4±7,1 cm volt. A végmagasság elérésekor a szerzők értékelték a csontásványianyag-denzitás Z-score-értékeit, a csontanyagcsere-markerek szintjét és vizsgálták a hypothalamus-hypophysis-gonád tengely működését. Az eredményeket 15 azonos praepubertaskorú, 15 pubertáskorú és 15 végmagasságot elért egészséges leány paramétereivel hasonlították össze. Eredmények: A gonadotropin releasing hormon analóg kezelésben részesült leányok többsége a szülők testmagassága alapján várható magasságot elérte vagy megközelítette, de a terápiának mérsékelt haszna volt a magasságnyerésben. Annak ellenére, hogy a kezelés alatt a betegek testsúlya emelkedett, a végmagasság elérésekor a testtömegindex SDS-értéke a kontrollcsoporthoz hasonlítva nem mutatott szignifikáns eltérést. A csontásványianyag-denzitás a végmagasság elérésekor csökkent a kontrollokéhoz képest (2–4 lumbális csigolya Z-score –0,27±1,2 vs. 0,5±0,7, p = 0,0377), amely a kezelés előtt is fennálló túlsúllyal, a mozgás hiányával és elégtelen kalciumfelvétellel magyarázható. A menarche a kezelés után 12±4,6 hónappal jelentkezett. Következtetés: A gonadotropin releasing hormon analóg terápiának mérsékelt jótékony hatása van a végmagasságnyerésre. Nincs káros hatása a testtömegindexre, a csontsűrűségre és a petefészek-funkcióra. Mellékhatások nem számottevőek és elfogadhatóak. Orv. Hetil., 2012, 153, 418–424.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: Az elhízás társadalmi problémát jelent világszerte, amely elvezet több betegséghez, beleértve a metabolikus szindrómát, hypertoniát és a cardiovascularis betegségeket. Ismert tény, hogy a hyperurikaemia felnőttkorban összekapcsolódhat e betegségekkel. Célkitűzés: A metabolikus szindróma és a hyperurikaemia gyakoriságának és ezek összefüggésének vizsgálata elhízott serdülők körében. Módszer: A szerzők keresztmetszeti tanulmányukban 162 (100 fiú, 62 lány) túlsúlyos vagy elhízott serdülő adatait elemezték, akiket korábban a gyermekgyógyászati endokrinológiakonzultáción kivizsgáltak. Antropológiai és metabolikus paramétereket értékeltek valamennyi személynél. Kontrollként egészséges, azonos életkorú, nem elhízott 20 leány és 26 fiú adatait használták. A betegek életkora fiúknál 12±2,1 év, lányoknál 11±2,5 év, a kontrollfiúk életkora 12,9±2,5 év, a lány kontrollcsoport életkora 13,2±1,6 év volt. A szerzők lineáris regressziót alkalmaztak a húgysavszint és a metabolikus szindróma egyes klinikai és laboratóriumi eredményei közötti összefüggések vizsgálatára. Eredmények: Az elhízott személyeknél nagyobb volt a BMI-SDS (fiúknál 3,4±1,3 vs. 0,05±0,4, p<0,0001; lányoknál 3,75±1,4 vs. 0,72±0,9, p = 0,0001), a derékbőség (fiúknál 90,1±9,2 vs. 82,3±6,4 cm; lányoknál 90,2±8,6 vs. 78,1±7,2 cm, p<0,001), a szisztolés vérnyomás (fiúknál 125±14,3 vs. 118,2±10,8 Hgmm, p = 0,02; lányoknál 125,8±11,8 vs. 119,8±8,8 Hgmm, p<0,01), a diasztolés vérnyomás (fiúknál 78,4±9,1 vs. 71,2±8,0 Hgmm, p = 0,0003; lányoknál: 76,45±7,2 vs. 73,2±6,3 Hgmm, p = 0,0453), mint a kontrolloknál. A metabolikus szindróma prevalenciája 45/162 (27,8%), a hyperurikaemia prevalenciája 62/162 (38,3%) volt. A metabolikus szindrómás betegek között 30 esetben (66,7%-ban) igazoltak hyperurikaemiát. Következtetések: Megállapították, hogy a hyperurikaemia szoros összefüggésben van a metabolikus szindrómával. A húgysav magas koncentrációja előre jelzi a cardiovascularis kockázatot felnőttkorban. Fontos a gyermekgyógyászok számára, hogy meghatározzák és értékeljék a húgysavszinteket a túlsúlyos és elhízott gyermekeknél. Orv. Hetil., 2015, 156(22), 888–895.

Restricted access