Search Results

Napjainkban a magatartástudományok képviselőinek egyszerre kell számolniuk a betegségekkel kapcsolatos bizonyosság és tudás konfliktusait előhívó medikalizációs-technicizációs orvostudományi tendenciákkal és a társadalomtudományok ezekre reflektáló, kritikai és „posztmodern” megközelítéseivel. Ebből adódóan igen fontos kihívásként jelentkezik az interdiszciplináris megközelítés szükségessége. Különösen így van ez a nehezen definiálható betegségek - a szomatizációs és pszichoszomatikus zavarok - esetében, ahol a betegségmagatartás gyakorlati problémái, továbbá a tünetek, a diagnózisok és a szenvedés „valódiságának” episztemológiai kérdései egyszerre vannak jelen. Az utóbbi másfél évtized kritikai társadalomtudományi kutatásaiban rendkívüli figyelmet kapott a szomatizációs zavarok és a klasszikus pszichoszomatikus kórképek elődjének számító hisztéria kérdésköre. A tanulmány a szakmai és laikus szóhasználatban nem hivatalosan máig tovább élő betegséggel kapcsolatos társadalomtudományi és orvosi megközelítések közül azokat mutatja be, amelyek szempontokkal szolgálhatnak a szomatizációs és pszichoszomatikus kórképek, valamint a velük kapcsolatos érzelmi és viselkedéses reakciók elemzéséhez és megértéséhez.

Absztrakt:

Bevezetés: Egy súlyos betegség lelki megélésének, egyéni értelmezésének a vizsgálata fontos feladat, ugyanis ezen tényezők befolyásolhatják a megküzdéses válaszokat, illetve a betegség pszichés és szomatikus kimenetelét. A klinikai gyakorlatban a maladaptív reakciók szűrése, illetve a pszichés intervenciók hatékony megtervezése érdekében olyan, széles körben alkalmazható mérőeszközre van szükség, mely a betegséggel összefüggő érzelmi és kognitív reprezentációkat gyorsan, mégis kellően részletesen méri. Célkitűzés: Tanulmányunk célja a Pictorial Representations of Illness and Self Measure teszt általunk kifejlesztett rajztesztverziója (PRISM-D) és utótesztje alkalmazhatóságának vizsgálata volt a klinikai gyakorlatban, daganatos betegek körében. Módszer: Vizsgálatunk során 150 fő, kezelés alatt álló daganatos beteggel vettük fel a Pictorial Representations of Illness and Self Measure rajztesztverzióját és annak utótesztjét. Eredmények: A teszten nyerhető kvantitatív adatok alapján a vizsgált személyek nagymértékű, betegségtől való lelki szenvedést éltek meg, bár e tekintetben a mintára nagyfokú heterogenitás jellemző. A betegek többsége negatív érzéseket társított a betegségéhez, úgymint distressz, félelem, szomorúság, bizonytalanságérzés. A betegségreprezentációk tekintetében megjelent a betegség jelzésként, akadályként, megoldandó feladatként, küzdelemként, veszteségként, csapásként és személyes kudarcként való interpretálása. A betegséget szimbolizáló kör mérete és térbeli elhelyezkedése alapján azonosíthatók a betegséget tagadó, illetve bagatellizáló betegek, továbbá a betegséget rendkívül súlyosnak megélő személyek is. Ezen információk feltárása a betegséggel való megküzdés és a betegségviselkedés szempontjából kiemelten fontos. Következtetések: Vizsgálatunk alapján a teszt mind a klinikai gyakorlatban, mind a kutatásokban jól alkalmazható, gyors és komplex információt nyújtó mérőeszköz, mely alkalmas a betegséggel összefüggő érzelmi és kognitív reprezentációk kvantitatív és kvalitatív mérésére kórházi környezetben, súlyos, akár verbálisan nehezen hozzáférhető betegek esetében is. Orv Hetil. 2018; 159(48): 2021–2030.

Kutatásunk célkitűzése az volt, hogy megvizsgáljuk, milyen diskurzív mintázatot követnek a szomatizációval kapcsolatban a laikusok és a gyakorló szakemberek elképzelései a mai Magyarországon, s hogy ezek a reprezentációk milyen viszonyban vannak egymással. A felmérés során 10 fókuszcsoport-beszélgetést szerveztünk Budapesten laikus résztvevőkkel, és 25 interjút készítettünk budapesti és vidéki orvosokkal. Kutatásunk eredményei rávilágítanak arra, hogy mind a szomatizációhoz köthető diagnózisok az etiológia, a terápia terén, mind a szomatizációra hajlamosító személyes és társadalmi összetevők szempontjából nagyon hasonló véleményen vannak a medicina képviselői és a laikus résztvevők. A hasonlóságok ellenére azonban egyik fél sem tartja sikeresnek a kommunikációt orvos és beteg között. Az orvosok véleménye szerint nagyon nehéz a páciensekkel elfogadtatni a betegség pszichoszomatikus okait, és ez megnehezíti a gyógyítást, ezzel szemben a laikusok úgy vélekedtek, hogy az orvosok nem vesznek tudomást a pszichoszomati­kus okokról, ezért nem tudják helyesen kezelni a szomatizációs problémákat. Feltételezésünk szerint erre az ellentmondásra a szomatizáció és a szomatizációban érintett személyek szociális reprezentációja adhat magyarázatot, melyben a társadalom többféle előítélete is helyet kap.

Elméleti háttér: Kevéssé kutatott terület, hogy hogyan függ össze a nagyfokú érzelmi distresszt átélő pácienssel folytatott kommunikáció, illetve az orvos érzelemszabályozási kapacitása. Milyen mintázat esetén jön létre kiégés, és mely védőfaktorokkal előzhető meg az érzelmi kimerülés kialakulása. Cél: Az empátia és a kiégés ok-okozati kapcsolatainak vizsgálata, a fokozott érzelmi bevonódás segítő szakemberre gyakorolt hatásainak feltárása. Módszer: Feltáró/leíró keresztmetszeti vizsgálat, kérdőíves eljárással, a 4 hazai orvosegyetemen 67 pszichiáter rezidens részvételével. Maslach Kiégés Kérdőívet; az empátia mérésére Interperszonális Reaktivitás Indexet; a páciensekkel kapcsolatos attitűd mérésére a Páciens–orvos-fókuszú Attitűd Skálát (Patient–Practitioner Orientation Scale) használtunk. Statisztikai próbák: Spearman-korreláció, Kruskal–Wallis-teszt, lineárisregresszió-analízis. Eredmények: Magas fokú emocionális kimerülés a rezidensek 32,8%-ánál, deperszonalizáció magas fokban 29,9%-nál, a személyes hatékonyság csökkenése a minta 52,2%-ánál volt tapasztalható. A férfiaknál szignifikánsan magasabb (p<0,05) a deperszonalizáció. Az Interperszonális Reaktivitás Index alskálái közül az empátiás distressz mutat összefüggést a kiégés két komponensével: az érzelmi kimerüléssel (p<0,001) és a személyes hatékonyság csökkenésével (p<0,001). A páciens-fókuszú attitűd (PPOS) összefügg az empátia három komponenesével. Fordított együttjárás tapasztalható a páciens-fókuszú attitűd és a deperszonalizáció között (MBI). A distressz érzése az érzelmi kimerüléssel és a személyes hatékonysággal is összefügg. A személyes hatékonyság érzését meghatározó változók: a megélt distressz, a nézőpontváltás képessége és a személytelen bánásmód. A deperszonalizációt a páciensekkel kapcsolatos attitűdök közül a törődés, az emocionális törődés és az érzelmi kimerülés dimenziói befolyásolják. Következtetések: A páciens negatív érzéseinek átvétele a szakember emocionális kimerüléséhez, illetve a személyes hatékonyság érzésének csökkenéséhez vezethet. Az empátiás törődés és decentrálási képesség azonban meghatároz egy olyan kapcsolati attitűdöt, mely növeli a személyes hatékonyság érzését és csökkenti a személytelen bánásmód megjelenésének esélyét.

A tanulmány az allergiás tünetektől szenvedő személyek önbeszámolóiban fellelhető betegségreprezentációk feltárására, valamint a reprezentációk közötti mintázatok megfigyelésére irányul. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a reprezentációknak interjúk tartalomelemzése segítségével történő vizsgálata alapján elkülöníthető-e valamilyen, a magukat allergiásnak valló személyekre jellemző „identitásprofil”. A nemzetközi szakirodalom szerint az allergiás tünetekkel kapcsolatos laikus nézetrendszerek nem hasonlíthatók más betegségek reprezentációs modelljeihez. Kutatásunkban is bizonyítást nyert az a szakirodalomból ismert megállapítás, hogy az allergiás betegek életminőségét a tünetek súlyosságán és a beteg ismeretein túl az észlelt kontroll is meghatározza. Összefüggéseket tárhattunk fel továbbá az allergiával kapcsolatos reprezentációs dimenziók és a kontroll-észlelés módozatai között. Vizsgálataink eredményeképpen valószínűsíthető, hogy a betegséggel kapcsolatos vélekedések főbb csomópontjait az allergia identitáskonstrukciókban elfoglalt helyének azonosítása, a kontroll, a hangulati változások hatása, az allergia kialakulásának körülményei és a tüneteket befolyásoló gondolati stratégiák alkotják. Kutatásunk eredményei azt sugallják, hogy az allergiával kapcsolatos reprezentációk sajátos profilokba rendeződnek, melyek a tüneteknek identitásképző szerepet kölcsönözhetnek. Ennek jelentősége lehet a tünetekkel rendelkező személyek betegként való öndefiníciójában és a betegségmagatartásban is.

Absztrakt:

Bevezetés: Kórházi betegek körében a betegség okozta változások miatt a társas kapcsolatok átrendeződhetnek, erősödhetnek, de akár gyengülhetnek is. Ezen változások mérése, a szubjektíve megélt társas támogatás mértékének, elérhetőségének vagy akár az észlelt izolációnak a kimutatása fontos feladat, ugyanis ezen dimenziók összefüggnek a gyógyulási mutatókkal. Célkitűzés: A kutatás célja annak bemutatása, hogy az általunk fejlesztett PRISM-D rajzteszt hogyan alkalmazható az észlelt társas támogatás mérésére. További célkitűzés a teszten mért társas támogatás mutatóinak és a depresszió-, valamint a szorongásszint közötti kapcsolatnak a vizsgálata súlyos betegek esetében. Módszer: 194 súlyos, kórházi kezelés alatt álló beteg (daganatos, műtéti beavatkozást igénylő gyomor-bél rendszeri betegségben és krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek) esetében a PRISM-D rajzteszt, a STAI- és BDI-tesztek felvétele kórházi osztályokon. Eredmények: A vizsgálati személyek többsége megjelenítette a rajzteszten a társas támogatást (95,7%), jelentős hányaduk több körrel (64,0%) és nagyobbnak, mint a betegséget szimbolizáló kör (71,2%). Azok a személyek, akik nem jelenítettek meg egyetlen társas támogató személyt sem, szignifikánsan magasabb szorongásszintet éltek meg (STAI-S: p = 0,040, df = 181; STAI-T: p = 0,005, df = 153). A térbeli elhelyezkedést tekintve azok a betegek, akik az Ént és a betegséget szimbolizáló kör közé helyezték el a társas támogatást, alacsonyabb szintű szorongást és depresszív tüneteket éltek meg, mint akik a betegséget rajzolták közelebb, a társas támogatást távolabb (STAI-S: p = 0,016, df = 91; BDI: p = 0,027, df = 142). Következtetés: Eredményeink szerint a PRISM-D rajzteszt alkalmas az észlelt társas támogatás vizsgálatára, az Énhez és a betegséghez viszonyított szubjektív jelentőségének és észlelt közelségének mérésére, továbbá az észlelt szociális izoláció detektálására. Gyors, egyszerű mérőeszközként nagymértékben segítheti kórházi osztályokon a szűrést és a terápiás munkát. Orv Hetil. 2020; 161(39): 1688–1696.

Absztrakt:

Bevezetés: Interdiszciplináris kutatásokkal igazolták, hogy a betegek sebészeti beavatkozással kapcsolatos félelmei és szorongásai meghatározó szerepet játszanak a műtét és a műtét utáni felépülés sikerességében. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az ezen félelmek felmérésére kifejlesztett Sebészeti Beavatkozástól Való Félelem Kérdőív magyar változatának validitás- és reliabilitásvizsgálata volt daganatos megbetegedésben szenvedő személyek körében. Módszer: Keresztmetszeti vizsgálatunkban 149, sebészeti beavatkozáson átesett páciens vett részt. A skála validitásának vizsgálatára a Spielberger-féle Állapot- és Vonásszorongás Kérdőívet, a Beck Depresszió Kérdőívet és a Vizuális Analóg Skálát használtuk. Eredmények: A kérdőív belső megbízhatósága (Cronbach-alfa = 0,878; 0,885) kiváló. A konstruktumvaliditás vizsgálatakor közepesen szoros összefüggést találtak a szorongás, a depresszió, a műtét utáni vélt fájdalom és a Sebészeti Beavatkozástól Való Félelem Kérdőív között. Következtetések: A Sebészeti Beavatkozástól Való Félelem Kérdőív magyar verziójának reliabilitása és validitása a vizsgált populáción jónak mutatkozott. A kérdőív megbízható információt ad a műtét előtt álló páciensek műtéttel kapcsolatos rövid távú és hosszú távú félelmeiről. Orv Hetil. 2018; 159(47): 1988–1993.

Absztrakt

Bevezetés: Interdiszciplináris kutatásokkal igazolták, hogy a betegek transzplantált szervvel kapcsolatos reprezentációi fontos szerepet játszanak a szervátültetés sikerességében. Célkitűzés: A szerzők célja ezen reprezentációk felmérésére kifejlesztett Transzplantált Szerv Kérdőív magyar változatának validitás- és reliabilitásvizsgálata. Módszer: A keresztmetszeti vizsgálatban 151, vesetranszplantáción átesett páciens töltötte ki a kérdőívcsomagot, amely a Spielberger-féle Szorongás Kérdőívet, a Beck Depresszió Kérdőívet és a Poszttraumás Növekedésérzés Kérdőívet tartalmazta. A prediktív validitás vizsgálata céljából a szérum kreatininértékét rögzítették. Eredmények: A kérdőív belső megbízhatósága (Cronbach-alfa = 0,89; 0,87; 0,80) és a teszt-reteszt megbízhatósága kiváló. A konstruktumvaliditást vizsgálva közepesen szoros összefüggést találtak a szorongás, a depresszió, a poszttraumás növekedés és a Transzplantált Szerv Kérdőív között. Továbbá igazolást nyert, hogy a „Pszichológiai rejekció” skála összefüggésben áll a magasabb szérumkreatinin-szinttel (p = 0,001, t = 5,17). Következtetések: A Transzplantált Szerv Kérdőív magyar verziójának reliabilitása és validitása a vizsgált populációban jónak bizonyult. A mérőeszköz megbízható információt ad a veseátültetésen átesett személy donorral és szervvel kapcsolatos reprezentációiról. Orv. Hetil., 2016, 157(10), 385–391.

A betegségekkel kapcsolatos szakmai és laikus vélemények alakulása nem független a kulturális és társas hatások közvetítette nézetrendszerektől, sztereotípiáktól. Kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy a nemi sztereotípiák miként jelennek meg a tünetértelmezésben orvos- és pszichológushallgatóknál. Mivel a reprezentációk nem közvetlenül fejtik ki hatásukat, direkt módszerekkel kevéssé vizsgálhatók, feltárásukra így projektív technikát alkalmaztunk. Egy szépirodalmi betegség-elbeszélést használtunk projekciós felületként, melynek az eredeti, női főszereplővel (nőbeteggel) játszódó változatát létrehoztuk férfi protagonistával is. A kétféle verzió értékeléséhez kérdőívet szerkesztettünk, melyet 313 pszichológus- és orvostanhallgatóval vettünk fel, és a szöveges válaszok tartalmi kategóriáinak kvantitatív és kvalitatív elemzésével értékeltünk. Megállapítottuk, hogy a hiányos tünetbemutatást tartalmazó történet intenzívebben mozgósította a nőbeteggel kapcsolatos reprezentációkat. A tünetre és a női történetre szomatizációs mechanizmusokat vetítettek a válaszadók. A férfi beteget egysíkúbban jellemezték, tüneteit stresszel és rizikóviselkedésekkel magyarázták. A válaszadók neme sokkal jelentősebb tényező volt, mint a válaszadók szakja. Kutatásunk felhívja a figyelmet arra, hogy a nemi sztereotípiák a diagnózisalkotást is befolyásolhatják, és ezt a hatást erősítheti a tünetek hiányos vagy diffúz prezentációja.