Search Results

A környezetpszichológiai helyidentitás-elmélet szerint a fizikai környezet a személyiség fontos formálója. A jelentős helyek az ismerősség, a kontroll és az odatartozás érzése révén segítik az identitás kialakulását, fenntartását és kifejezését. Elemzésünkben bemutatjuk, hogy a századvég Budapestjének ilyen szerepet is betöltő intézménye volt a kávéház. A tanulmányban irodalmi, történeti, néprajzi, szociológiai leírások és pszichológiai, különös tekintettel környezetpszichológiai ismeretek talaján egyfajta lehetséges környezetpszichológiai magyarázatát adjuk annak a jelenségnek, hogy miképpen tettek szert a budapesti kávéházak döntő kultúrtörténeti és pszichológiai jelentőségre az emberek életében a századforduló idején.A kávé és a kávéház történetének rövid áttekintése után elemezzük a kávéházkultúra szimbolikáját. Először összefüggésbe hozzuk a kávéház jelképrendszerét a városiasodással, a polgárosodással és a korszak jelentősebb társadalomlélektani jellegzetességeivel. Az urbanizáció és a kávéház kapcsolatára vonatkozóan megállapítjuk, hogy a kávéházak ebből a szempontból kettősséget hordoztak: egyaránt mutatták a városiasság és a falusiasság jegyeit, egymással látszólag élesen ellentétes igényeket elégítve ki sikeresen. A polgárosodás és a kávéház viszonyának kapcsán ismét találkozunk a látszólag feloldhatatlan ellentétek egységesítésével: a kávéházak ugyanis olyan helyek voltak, ahol az emberek közötti távolságtartás és közeledés szabályozása mind tényleges fizikai, mind érzelmi szinten egyaránt lehetséges volt. Ide kapcsolódik a kávéház mint kultúrhely és közéleti fórum (ismét egy érdekes dinamikai csomópont!), ahol a (jó) modorosság és az otthonosság épp nem kioltotta egymást, hanem magasabb szinten, az otthonosság megvalósítása keretében sikeresen integrálódtak. A századforduló kávéházai elemzésünkben tehát a kor emberének fontos helyidentitás-kifejező környezetei voltak. Itt mutatkozik meg egy újabb dinamikai szál: a magán- és közéleti tér ellentéte. A kávéház szimbolizálta ugyanis a közéleti fórumot, és ezzel egy időben a magánéleti teret, az otthont. Végül elemezzük a kávéházaknak otthont adó épületek fizikai jellemzőit abból a szempontból, hogy milyen szerepük volt ezeknek a kávéházak közkedveltté válásában. Összegzésünkben megállapítjuk, hogy a kávéházkultúra páratlan népszerűségének sok oka közül pszichológiailag legmarkánsabbnak az ellentétek dinamikáját találtuk, ami megfelelt a korabeli magyar társadalom és az ország sajátosságainak. Amíg a kávéházak falain belül az ellentétek feloldhatók és integrálhatók voltak, addig kívül, a valódi világban ez már nem volt megvalósítható. A kávéházak ebben az értelemben jelenthették a századforduló emberének fontos (hely)identitásalakító tényezőjét.

Háttér és célok: Kutatásunkban tanulmányi célzattal készült pszichoanalitikus szemléletű csecsemőmegfigyelési jegyzőkönyveket vizsgáltunk. A megfigyelések eredeti céljukat tekintve az anya-csecsemő interakciókra, a baba fejlődésére, illetve a megfigyelő által átélt élményekre fókuszáltak, mi azonban arra kerestük a választ, hogy ezek az információk milyen konkrét tapasztalati élményből táplálkoznak, s ezeknek milyen szociofizikai aspektusai érhetők tetten. Arra voltunk tehát kíváncsiak, hogy a megfigyelés szempontjai között – annak ellenére, hogy ez nem volt cél – megjelennek-e, és ha igen, miként artikulálódnak szociofizikai tényezők. Módszer: Az Ego Klinika módszerspecifikus gyermekterapeuta képzésében részt vevő hallgatók mint megfigyelők szolgáltattak adatokat a kutatás számára. Tíz darab, 2006 és 2016 között készült, egy-másfél éven át heti rendszerességgel zajló csecsemőmegfigyelés feljegyzéseit tartalmazó jegyzőkönyv elemzését végeztük el. A kvalitatív kutatás szövegelemzéssel, a Grounded Theory módszerével készült. Eredmények: Szövegelemzésünk szerint három fontos kulcskategória rajzolódott ki, melyek a megfigyelések szociofizikai vetületét jelenítették meg, ezek a „mozgás a térben”, a „helyélmény” és az „elfedések” kategórianevet viselik. Emellett nem közvetlenül szociofizikai vetületű kategóriák is kirajzolódtak („a múlt lenyomatai”, „érzelmek”, „alkalmazkodások” néven), melyek fontos kontextuális háttérként értelmezhetők. Következtetések: Kutatásunk arra világított rá, hogy a környezetpszichológiai szociofizikai kontextus, mint nem tudatosuló, de mégis erőteljesen jelen lévő tényező húzódik meg a megfigyelendő jelenségek hátterében, annak ellenére, hogy a megfigyelői feladat nem tartalmazta fizikai aspektusok megfigyelését. A jegyzőkönyvekben jól körvonalazhatóan megjelenő szociofizikai tényezők feltehetően a megfigyelő gondolatait, értelmezési módjait is befolyásolták, és úgy tűnik, fontos információforrásként, sok esetben értelmezési keretük sarokpontjaiként szolgáltak. Ez a jellegzetesség egyben felveti annak lehetőségét, hogy a szociofizikai környezeti viszonyok tanulmányozása bevonhatóvá váljék a megfigyelési jegyzőkönyvek elemzésébe.