Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: Míg korábban az antibiotikumok felfedezésével, klinikai alkalmazásával az orvostudomány jelentős előrelépést tett az infekciós kórképek kezelésében, a 21. században az antibiotikumok igen széles körű, gyakorta nem megfelelő felhasználásával e betegségek ismét reneszánszukat élik, a multirezisztens kórokozók pedig egyre nagyobb kihívást jelentenek a mindennapi orvoslásban. Különösen igaz ez a csökkent védekezőképességű betegekre. Mindezek szükségessé teszik, hogy az antibiotikumokat megfontoltan, az országos és helyi rezisztenciaviszonyoknak megfelelően alkalmazzuk. Célkitűzés: Egy hároméves periódusban felmérni tanszékünkön a véráramfertőzések leggyakoribb bakteriális kórokozóit, azok antibiotikum-érzékenységét és a multirezisztens kórokozók arányát. Módszer: A vizsgált időszakban a valós véráramfertőzést mutató pozitív hemokultúrás minták eredményeinek feldolgozása. Eredmények: A vizsgálati eredmények alapján tanszékünkön a véráramfertőzések legnagyobb részéért Gram-negatív kórokozók tehetőek felelőssé, előtérben az Enterobacteriaceae család tagjaival. Hematológiai betegek esetében megszokott módon, emellett fontos kórokozó a Pseudomonas aeruginosa. A Gram-pozitív baktériumok és multirezisztens kórokozók okozta véráramfertőzések gyakorisága kisebb. A Pseudomonas törzsek között magasabb carbapenemrezisztencia mellett kedvezőbb érzékenységi eredmények észlelhetőek piperacillin/tazobaktám, valamint cefepim tekintetében. Következtetések: Ahogy vizsgálatunk is mutatja, Hematológiai Tanszékünkön a Pseudomonas-ellenes antibiotikumok kiegyensúlyozott alkalmazásával sikerült egy olyan középutat megtalálni, amely mind a magas rizikójú betegcsoport empirikus kezelésének, mind pedig a multirezisztens kórokozók adta kihívásoknak meg tud felelni.

Dramatic changes in the epidemiology of Clostridium difficile infections have been reported from the western world in the past decade. The proportion of severe cases is significantly elevating and clinicians now have to contend with the problem of additional and more frequent episodes of recurrences including an upward trend in the mortality rate. This situation led us to investigate the possibility of the fecal microbiota transplantation (FMT). An amount of 100 ml of fecal microbiota solution was instilled into a nasojejunal (NJ) tube in 16 cases and into a nasogastric (NG) tube in 44 cases. In all of the cases, where the solution was instilled via nasojejunal tubes, the symptoms resolved within 24 h. We did not note any recurrences in this group. When the material was flushed in through nasogastric tubes, the symptoms resolved in 39 (88.64%) cases within 24 h. In this group, we have experienced a recurrent episode of C. difficile infection in five (11.36%) cases. Three of them were cured with a second transplantation. We have found that in our practice the upper gastrointestinal tract methods had the primary cure rate of 91.67%, whereas the secondary cure rate is 96.67%. When we compared the NJ and NG methods, we have found that the differences in the outcomes are not significant statistically (p = 0.3113 using Fisher’s exact probability test). In conclusion, FMT proved to be very effective, particularly in recurrent infections and in cases where conventional treatment had failed.

In the past decade, Clostridium difficile infections (CDIs) have become a major public health challenge. Their epidemiology has radically changed with a significant rise in the number of cases and an increase in severe episodes. Recurrence and failure of conventional treatments are very common. Furthermore, a spread of CDI has emerged in general population without the usual risk factors (unexposed to antibiotic treatment, young people, etc.). The conventional treatments (metronidazole and vancomycin) are still effective and are the first-line antibiotics with new recommendations. New therapeutic strategies are now available. Recent studies show a better efficacy of vancomycin compared with metronidazole for severe episodes. Fidaxomicin is a novel antibiotic drug with an efficacy similar to vancomycin and a lower risk of recurrence. Finally, for relapsing forms, fecal microbiota transplantation (FMT) seems to be the best option. We determined risk factors for CDI among patients treated at the infectious diseases ward of our hospital in Pécs. The study included 886 patients with CDI from 2009 to 2014. The average number of recurrent episodes was 2.16 and the proportion of severe cases was 66%. Among our patients, 726 (82%) had taken antibiotics and 769 (86.8%) had been hospitalized in the prior 3 months before developing CDI. We have found that prior statin use could be a significant risk factor of CDI (OR: 1.7765, 95% CI: 1.3966–2.2597, p < 0.0001). Finally, we present the comparative efficacy of different types of treatment (metronidazole, vancomycin, fidaxomicin, and FMT).

Az epehólyag és az epeutak betegségei a leggyakrabban előforduló tápcsatornai kórképek közé tartoznak a fejlett országokban. Az epehólyag, illetve az epeutak heveny gyulladása potenciálisan súlyos, akár életet veszélyeztető állapot, melynek kezelése a kórkép azonnali felismerését és időben elkezdett multidiszciplináris ellátását igényli. Bár gyakori kórképekről van szó, az ellátás mégsem egységes hazai szinten. Az evidenciaalapú szakmai ajánlás célja a fenti kórképek diagnosztikus és súlyossági kritériumainak áttekintése, valamint a számos, rendelkezésre álló terápiás lehetőség indikációinak és alkalmazási szabályainak ismertetése. A jelen szakmai ajánlást a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekciójának vezetősége készítette a társszakmák jeles képviselőinek – sebész, infektológus, intervenciós radiológus – konszenzusa alapján, átlátható, a gyakorlatban hasznosítható fogódzót nyújtva a mindennapi betegellátás során. Ajánlásunk a japán vezető szakemberek által 2007-ben összeállított, majd nemzetközi szakértőkkel 2013-ban (TG13) és legutóbb 2018-ban (TG18) aktualizált Tokió-irányelveken alapul. Orv Hetil. 2023; 164(20): 770–787.

Faecal microbiota transplantation (FMT) has been reported to be effective in treating relapsing of refractory Clostridium difficile infections, although some practical barriers are limiting its widespread use. In this study, our objective was to evaluate the rate of resolution of diarrhea following administration of lyophilized and resolved FMT via a nasogastric (NG) tube. We recruited 19 patients suffered from laboratory-confirmed C. difficile infection. Each of them was treated by lyophilized and resolved inoculum through a NG tube. One participant succumbed following the procedure due to unrelated diseases. Out of 18 cases, 15 patients reportedly experienced a resolution of the symptoms. One patient was treated with another course of antibiotics, and two of the non-responders were successfully retreated with another course of FMT utilizing a lyophilized inoculum. Notably, no significant adverse activities were observed. In accordance to our clinical experiences, a patient will likely benefit from FMT treatment including lyophilized inoculum.

Bevezetés: Az elmúlt évtizedben drámai változásokat tapasztalhattunk a Clostridium difficile-fertőzések epidemiológiájában. Célkitűzés: A szerzők arra a kérdésre kerestek választ, van-e különbség a két, felső gastrointestinalis bejuttatási módszer eredményessége között. Módszer: 100 ml szűrletet 15 esetben nasoduodenalis szondán keresztül adtak be, 15 esetben pedig nasogastricus szondán keresztül. Az elsődleges gyógyulási ráta alatt az esetek azon hányadát értették, ahol a tünetek megszűntek a széklettranszplantáció után és nem tapasztaltak recidívát sem. Másodlagos gyógyulási ráta alatt pedig a betegek azon arányát értelmezték, akiknél egy ismételt beavatkozás után szűntek meg a panaszok és nem tapasztaltak recidívát a következő hat hétben sem. Eredmények: Nasojejunalis szondát használva az elsődleges sikerráta 100%-os volt. Nasogastricus szondát használva az elsődleges sikerráta 80%-os, a másodlagos sikerráta 93,3%-os volt. Összességében a felső gastrointestinalis rendszeren keresztül végzett széklettranszplantáció elsődleges gyógyulási rátája 90,0%, a másodlagos gyógyulási ráta 96,7% volt. Következtetések: A széklettranszplantáció igen hatásos módszer, különösen a terápiarefrakter esetekben Orv. Hetil., 2014, 155(44), 1758–1762.

Abstract

Bevezetés és célkitűzés: Az Európai Unióban a hepatitis C-vírussal (HCV) fertőzött betegek kétharmada nem tud a fertőzöttségéről. A WHO célja 2030-ra az új krónikus hepatitises esetek számának 90%-os csökkentése. A börtönökben a HCV-fertőzöttek aránya a lakosságénak a tízszeresét is elérheti. A cikk a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben 2007 és 2017 között zajlott HCV-szűrő vizsgálat eredményeinek összefoglalása. Módszer: Az önkéntes alapú anti-HCV-szűrő vizsgálatot követően a pozitív eseteknél HCV-PCR- és -genotípus-meghatározás történt. A betegek írásos beleegyezése után kezdődött el az interferonalapú kezelés, mely a hepatológusok irányításával és a büntetés-végrehajtási intézetek egészségügyi személyzetének együttműködésével történt. Eredmények: A magyar börtönök 84%-ában folyik HCV-szűrő program és -kezelés. Összesen 25 384 betegnél történt meg ezen időszak alatt az anti-HCV-szűrő vizsgálat. A betegek 6,6%-ában anti-HCV-pozitivitást és 3,8%-ában HCV-PCR-pozitivitást találtunk. A HCV-PCR-pozitív betegek 55,2%-ában kezdődött el a kezelés. Teljes időtartamú volt a kezelés 143 betegnél, idő előtt fejeződött be 162 betegnél (42,6%), míg 75 betegnél nem ismert a kezelés időtartama. A rendelkezésre álló, a kezelés vége utáni 24. heti eredmény alapján a tartós terápiás válasz 88% volt. Megbeszélés: A büntetés-végrehajtási intézetekben folyó HCV-szűrő és -kezelési program egy jól működő rendszer. A sikeres kezelésben nagy szerepe van a betegek felvilágosításának, a hepatológus kollégák és a börtönök egészségügyi dolgozói közötti együttműködésnek. Következtetés: Eredményeink azt mutatják, hogy a „test and treat” gyakorlat a HCV mikroeliminációjának kivitelezhető módja a börtönökben. Orv Hetil. 2022; 163(22): 871–878.

Bevezetés: Krónikus hepatitis C-vírus-fertőzésben a citokineket kódoló génvariánsok szerepének kutatása az érdeklődés előterébe került. Célkitűzés: A szerzők krónikus hepatitis C-vírus-fertőzöttekben vizsgálták az IL28B-polimorfizmusok előfordulását és az egyes variánsok hatását az interferonalapú antivirális kezelés kimenetelére. Meghatározták az összefüggést az IL28B genotípusok és a betegek perifériás vérében az aktivált monocyták és lymphocyták Th1/Th2 citokin termelése között. Módszer: A genetikai tanulmányba 748 krónikus hepatitis C-vírus-fertőzött egyént vontak be. Közülük 420 beteget kezeltek pegilált interferon alfa 2a/2b injekcióval és per os ribavirinnel 24–72 héten át. A kezelés utáni követési időszak tartama 24 hét volt. A peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegek közül 195 (46,4%) ért el tartós virológiai választ, vagyis 24 héttel a kezelés befejezése után hepatitis C-vírus-RNS-negativitást. Kontrollként 105 egészséges egyén szolgált, normális májpróbákkal és negatív hepatitis B- és C-vírus, valamint humán immundeficientiavírus-szerológiával. Genotipizáltak még 475 egészséges roma egyént (230 férfi, 245 nő, átlagéletkor 47±8 év). Az IL28B rs12979860 polimorfizmust Custom Taqman SNP Genotyping Assays (Applied Biosystems, Life Technologies, Foster, CA, USA) segítségével határozták meg. A Th1/Th2 citokinszint-vizsgálatokhoz 40 hepatitis C-vírus-fertőzött beteg TLR-4 ligand lipopoliszacharidával aktivált perifériás vér monocytáinak, valamint PMA+Ionomycin stimulált lymphocytáinak tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2-, interferon-γ-, interleukin-2- és interleukin-4-termelését mérték a sejtek felülúszójában FACS-CBA, Becton–Dickinson-teszttel. Eredmények: Az IL28B rs12979860 CC genotípus hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben kisebb gyakorisággal fordult elő, mint a kontrollban (26,1% vs. 51,4%, OR 0,333, p<0,001), míg a T-allél a betegekben volt gyakoribb (73,9% vs. 48,6%, OR 3,003, p<0,001). Az IL28B CC genotípusú peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegekben a tartós virológiai válasz aránya 58,6%, a CT genotípusúakban 40,8% (OR 2,057, p = 0,002), míg a T-allélt hordozókban 41,8% volt (OR 1,976, p = 0,002). Az aktivált monocyták tumornekrózis-faktor-α-termelése magasabb volt IL28B CC genotípusú betegekben, mint a nem CC genotípusúak esetében (p<0,01). Hasonlóképpen, az aktivált lymphocyták tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2- és interferon-γ-termelése is szignifikánsan magasabb volt IL28B CC-hordozó egyénekben (p<0,01). Következtetések: Az IL28B CC protektív hatású krónikus hepatitis C-vírus-fertőzéssel szemben, és pozitív prediktora a tartós virológiai válasznak az interferonalapú antivirális terápia során. Hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben IL28B CC genotípus esetén fokozott Th1 citokin termelése indukálható a perifériás vér monocytáiban és lymphocytáiban, ami szerepet játszhat a vírus gyors immunológiai kontrolljában és a tartós virológiai válasz létrejöttében. Orv. Hetil., 2013, 154, 1261–1268.