Összefoglaló. Bevezetés: Az öngyilkosság régóta jelentős probléma hazánkban. Célkitűzés: Az elmúlt 20 év során elkövetett, befejezett öngyilkosságok elemzése három időintervallumban (2000–2006, 2006–2010, 2010–2019) nemek, korcsoportok, az elkövetési mód, a családi állapot és a munkanélküliség szempontjából. További célunk volt a pszichiátriai ellátást negatívan érintő, 2007. évi egészségügyi reform suicid halálozással való összefüggéseinek vizsgálata. Módszer: A suicid halálozást a Központi Statisztikai Hivatal adatainak felhasználásával elemeztük. Az évenkénti suicid rátát 100 000 lakosra adtuk meg. Az adatok statisztikai feldolgozásához az Excel 2011-es, az SPSS 23-as és az amerikai NIH Jointpoint programjának 4.8.0.1-as verzióját használtuk. Eredmények: 2000 és 2019 között 51,4%-kal csökkent a suicid halálozás (nők: 15,57 vs. 7,69/100 000 fő; férfiak: 51,5 vs. 24,73/100 000 fő, összlakosság: 32,61 vs. 15,85/100 000 fő). A legnagyobb mértékben a férfiak és a középkorúak körében csökkent a mortalitási ráta, a legkevésbé a fiatal, egyedülálló nőknél. A leggyakoribb elkövetési mód változatlanul az akasztás (58,4%). A 20 évig tartó rátacsökkenés 2006 után több évre megtorpant, és egészen 2010-ig nagyjából konstans maradt (24,43 vs. 24,88/100 000 fő). Azt feltételezzük, hogy ennek hátterében jelentős részben a pszichiátriai ellátórendszert negatívan érintő, 2007-ben bevezetett egészségügyi reform állt. Ez a megtörés kimutatható volt szinte minden korcsoportnál, a leggyakoribb elkövetési módoknál, és egyaránt érintette a hajadonokat/nőtleneket, a házasokat, az özvegyeket és az elváltakat. Csak 2010 után kezdődött újra a suicid mortalitás szignifikáns csökkenése. Az utolsó 10 év alatt 36,3%-kal csökkent a suicid mortalitás (24,88 vs. 15,85/100 000 fő), ami kiemelkedő eredmény az európai országok körében. Következtetés: Egy elhibázott, a pszichiátriai ellátórendszert sújtó egészségügyi reform következményeként az addig egyenletesen csökkenő suicid halálozás üteme 2006 után megtört, és néhány évig stagnált. Több évig tartott, mire bizonyos mértékig rendeződött a pszichiátriai ellátórendszer, és ennek köszönhetően 2010 után ismét folyamatosan és szignifikánsan csökkent a suicid mortalitás. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1283–1296.

Summary. Introduction: In Hungary, suicide has been a major public health issue for a long time. Objective: Our objective was to examine data on completed suicide cases in Hungary from a 20-year period divided into three intervals (2000–2006; 2006–2010; 2010–2019) grouped by sex, age, methods of commitment, marital and employment statuses. An auxiliary aim was to assess the associations between the healthcare reform in 2007 (with unfavourable impacts on the psychiatric care system) and suicide mortality. Method: Data on suicide were provided by the Hungarian Central Statistical Office. In all cases, the yearly suicide rates were given for 100 000 inhabitants. For statistical calculations, we used Excel 2011, SPSS v. 23 and NIH Joinpoint Regression Program v. 4.8.0.1. Results: Between 2000 and 2019, there was a 51.4% reduction in the suicide mortality (females: 15.57 vs. 7.69/100 000; males: 51.5 vs. 24.73/100 000; total population: 32.61 vs. 15.85/100 000). The greatest declines occurred among males and middle-aged. At the same time, the rate of young single females declined only slightly. The most common method of commitment remained hanging (58.4%). During the 20-year-long period investigated, there was a temporary halt between 2006 (24.43/100 000) and 2010 (24.88/100 000) in the otherwise steadily declining trend of the rate. One of the major underlying causes of this plateau is presumed to be the healthcare reform commenced in 2007 with negative impacts on psychiatric services. This plateau was observable in almost all subpopulations irrespective of their age, marital status and the suicide method they used. The decline of the rate restarted only after 2010. In the last 10 years, suicide mortality has decreased by 36.3% (from 24.88 to 15.85/100 000) in Hungary, which is a very good result in a European comparison. Conclusion: Due to an unsound health reform threatening the psychiatric care, the previously experienced declining trend of the suicide rate halted in 2006 and has remained almost unchanged for a few years during which psychiatric services could be restored in some degree. From 2010, as a consequence of this restoration, the marked decline of the suicide rate restarted and has been remained stable. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1283–1296.

A pikkelysömör kialakulásában és progressziójában a betegek és az orvosok jelentős hányada a stresszt tartja az egyik legfontosabb rizikótényezőnek. Mivel a stresszor és hatásai is egyaránt szubjektumfüggőek és így nehezen mérhetőek, sokáig csupán kevés, a stressznek a betegség kialakulásában játszott szerepét vizsgáló tanulmány készült. Az elmúlt években azonban egyre több nívós, objektív mérésekkel alátámasztott vizsgálat született, amelyek új, értékes adatokkal szolgáltak a háttérben zajló patofiziológiai folyamatok megértéséhez. A szerzők a szakirodalomban fellelhető stresszexpozíciót és -percepciót befolyásoló pszichológiai (alexithymia, személyiség, hangulat) és a stresszválaszt szabályozó biológiai (kortizol-, adrenalinszintek, neurogén gyulladás) tényezőket elemző vizsgálatokat integratív, pszichoszomatikus szemlélettel tekintik át, és bemutatják, hogy az eddig főleg csak tapasztalati szinten bizonyított kapcsolatot egyre több modern, magas színvonalú kutatási eredmény igazolja. Ismerve a stresszcsökkentő pszichofarmakológiai és pszichoterápiás intervenciók sikerességét a pikkelysömör kezelésében és a betegek életminőségének javításában, a szerzők bíznak abban, hogy tanulmányuk hozzájárul a pszichoszomatikus szemlélet szélesebb körű elterjedéséhez a mindennapi bőrgyógyászati gyakorlatban. Orv. Hetil., 2014, 155(24), 939–948.

A major affektív kórképek diagnosztizálásában, a prognózis megállapításában és a terápiás válasz előrejelzésében egyaránt nagy klinikai jelentőségűvé vált az affektív temperamentumok vizsgálatára kifejlesztett, 2005-ben publikált önjellemző kérdőív (Temperament Evaluation of Memphis, Pisa, Paris, and San Diego Autoquestionnaire [TEMPS-A]). Az életkor során stabilan megmaradó temperamentumok azonban nemcsak betegségre hajlamosító, hanem az egyes kultúrák jellegzetességét megőrző pozitív tulajdonságokat is hordoznak magukban. Az önjellemző kérdőívvel végzett, dinamikusan fejlődő kutatások eredményeként pedig a pszichiátriai határterületek és a nem pszichiátriai betegségek háttere is vizsgálhatóvá válik, új értelmet adva a pszichoszomatikus betegség fogalmának. Összefoglaló közleményükben a szerzők áttekintik az affektív temperamentumok neurobiológiai hátterét és klinikai vonatkozásait, kitekintve a kutatás jövőbeli irányvonalaira. Orv. Hetil., 2011, 152, 1879–1886.

Bevezetés: Míg a legtöbb országban jobbára nem változtak (esetleg csökkentek) a szuicid ráták az első járványévben (azaz 2020-ban), addig hazánkban a befejezett öngyilkosságok száma szignifikánsan emelkedett. Célkitűzés: Tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy a hazai szuicid rátának a pandémia kitörése utáni kedvezőtlen fordulata folytatódott-e a második járványévben is. Módszer: Prais–Winsten-regresszió segítségével megszakított idősorelemzést alkalmaztunk, kontrollálva az autoregresszív hatás mellett az idő- és a szezonális hatásokat is, hogy megbecsüljük a pandémia hatását a 2020-as és 2021-es hazai férfi-, női és a teljes népesség szuicid rátájára. Eredmények: A járvány első évében az öngyilkossági ráta szignifikáns növekedését tapasztaltuk a férfiaknál és a népesség egészénél. 2021-ben a férfi- és a teljes népességben megfigyelt esetszámok meghaladták ugyan a járvány előtti év esetszámait, ám a regressziós becslés szerint a ráta növekedése a férfiaknál nem tért el szignifikánsan a járvány előtti évek szintjétől, és csak 10%-on bizonyult szignifikánsnak a teljes populáció esetében. Megbeszélés és következtetés: Az első két járványév adatainak vizsgálata alapján megállapítható, hogy a pandémiának az öngyilkosságra gyakorolt kedvezőtlen hatása 2021-re a teljes populáción belül mérséklődött, míg a férfiaknál eltűnt. Nyitott kérdés, hogy ez a kedvező fordulat tartósnak bizonyul-e a jövőben. Orv Hetil. 2022; 163(48): 1895–1901.

Összefoglaló. Bevezetés: Az öngyilkosság fő rizikófaktorának a pszichiátriai zavarokat tekintjük. A COVID–19 többek között neuropszichiátriai kórképek kialakulásához is vezethet. Ezen túl a pandémia egyéb velejárói, mint például az izoláció vagy a munkahelyvesztés, a társadalom egészséges tagjaiban is stresszhez, végül pszichiátriai zavarokhoz vezethetnek. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja annak a teóriának a tesztelése volt, hogy a fenti tényezők miatt együtt járt-e a járvány a hazai suicid halálozás csökkenő trendjének irányváltásával. Módszer: Vizsgálatunkban a megszakított idősorok elemzésének módszerét használtuk, a becslésekhez kvázi-Poisson-regressziót alkalmazva, hogy összehasonlítsuk a 2010 és 2020 közötti időszak havi bontású adataiból kirajzolódó trendek alapján a járvány időszakában (2020. március–december) „elvárt” öngyilkossági esetszámokat a ténylegesen bekövetkezett esetek számával. Eredmények: A COVID–19-hónapok alatt a férfiak által elkövetett öngyilkosságok száma szignifikánsan, 18%-kal nőtt, ahhoz a trendhez képest, amely a COVID–19 hiányában állt volna elő. A teljes populációban szintén szignifikáns, 16%-os emelkedést lehetett megfigyelni, míg a nők által elkövetett öngyilkosságok száma nem tért el szignifikánsan a pre-COVID–19-időszak trendje alapján elvárt értéktől. Megbeszélés és következtetés: A járvány kitörése utáni időszakban a magyar férfiak szignifikánsan gyakrabban követtek el öngyilkosságot, míg a nőknél az adatok nem tükröztek lényegi változást. A más országokban kivitelezett vizsgálatok eredményei érdekes módon inkább csökkenést vagy nem szignifikáns változást jeleztek, amikor a COVID–19-éra suicid számait az azt megelőző időszakok számaival hasonlították össze. A hazai és a nemzetközi eredmények közti eltérések magyarázata egyelőre még nem ismert, így a téma mindenképpen további vizsgálatokat igényel. Orv Hetil. 2021; 162(41): 1631–1636.

Summary. Introduction: Psychiatric disorders are the main risk factors for suicide. COVID-19 may result in the appearance of neuropsychiatric syndromes. Moreover, other corollaries of the pandemic (e.g., isolation, job loss) may lead to increasing stress and, ultimately, psychiatric disorders even among the non-infected population. Objective: We aimed to test the theory of whether the pandemic, due to the aforementioned factors, was associated with the reversal of the declining suicide rate trend in Hungary. Method: To compare the observed number of suicides during the COVID-19 months (March–December 2020) with the expected numbers, we used an interrupted time series model and, for the estimations, quasi-Poisson regression. Expected numbers were calculated based on trends derived from monthly data between 2010 and 2020. Results: During the months of the pandemic, the number of suicides among males rose significantly by 18% compared to the hypothetical trend that would have occurred in the absence of COVID-19. A significant increase (16%) was also observed in the total population. By contrast, the number of female suicides did not differ significantly from the number expected based on the pre-COVID-19 trend. Discussion and conclusion: After the outbreak of the epidemic, Hungarian males committed significantly more suicides, while no relevant changes were observed among females. Interestingly, studies from other countries found either no change or decrease when comparing suicide numbers from the COVID-19 period with the corresponding numbers from the pre-COVID-19 period. The explanation for this discrepancy is still lacking, so further investigations are needed. Orv Hetil. 2021; 162(41): 1631–1636.

Összefoglaló. Bevezetés: Az affektív temperamentumok (depresszív, cyclothym, hyperthym, ingerlékeny, szorongó) a személyiségnek olyan genetikailag meghatározott, felnőttkorban stabil részei, amelyekkel jellemezhetők a környezeti ingerekre adott érzelmi válaszok. Az artériás érfalmerevségi index megmutatja, hogy az adott egyénnek a valóságban mért és az elvárt pulzushullám-terjedési sebessége (PWV) milyen arányban áll egymással; pozitív értéke számít kórosnak. Célkitűzés: Célunk az volt, hogy az affektív temperamentumok kapcsolatát vizsgáljuk az artériás érfalmerevségi indexszel krónikus hypertoniás betegekben. Módszer: A bevont betegeknél tonometriás eszközzel (PulsePen) mértük a carotis–femoralis PWV-t, mely az artériás érfalmerevség legelfogadottabb markere. Az artériás érfalmerevségi indexet a mért és az elvárt PWV arányában határoztuk meg. Az affektív temperamentumokat a Temperament Evaluation of Memphis, Pisa, Paris, and San Diego Autoquestionnaire kérdőív (TEMPS-A) segítségével objektivizáltuk. Eredmények: Vizsgálatunkba 185 beteget vontunk be, életkoruk 61,6 (49,5–69,8) év volt. Kortól, nemtől, diabetestől, alkoholfogyasztástól, dohányzástól, BMI-től, systolés vérnyomástól, összkoleszterinszinttől és GFR-től független kapcsolatot találtunk az artériás érfalmerevségi index és a depresszív (B = 0,009, 95% CI: 0,002–0,017, p = 0,018), a cyclothym (B = 0,009, 95% CI: 0,002–0,016, p = 0,012), az ingerlékeny (B = 0,013, 95% CI: 0,005–0,021, p<0,001) és a szorongó (B = 0,008, 95% CI: 0,003–0,013, p<0,001) temperamentum között. Következtetés: Újabb kapcsolatot sikerült kimutatni egy cardiovascularis rizikót jelző paraméter és az affektív temperamentumok között, ami megerősíti ezen személyiségjegyek meghatározásának jelentőségét cardiovascularis prevenciós szempontból is az ismert pszichopatológiai vonatkozások mellett. Orv Hetil. 2022; 163(8): 312–318.

Summary. Introduction: Affective temperaments (depressive, anxious, cyclothymic, hyperthymic, irritable) are genetically determined, adult-stable parts of the personality that characterize emotional responses to environmental stimuli. The arterial stiffness index demonstrates the ratio of the actually measured and expected pulse wave velocity (PWV) of a given individual. The positive value is considered to be abnormal. Objective: The aim of this study was to investigate the relationship between affective temperaments and arterial stiffness index in chronic hypertensive patients. Method: Carotid-femoral PWV, the most accepted marker of arterial stiffness, was measured using a tonometric device (PulsePen). The arterial stiffness index was determined as the ratio of measured and expected PWVs. Affective temperaments were evaluated by the Temperament Evaluation of Memphis, Pisa, Paris, and San Diego Autoquestionnaire (TEMPS-A). Results: The study included 185 patients, with a mean age of 61.6 (49.5–69.8) years. We found association between arterial stiffness index and depressive (B = 0.009, 95% CI: 0.009–0.017, p = 0.018), cyclothymic (B = 0.009, 95% CI: 0.002–0.016, p = 0.012), irritable (B = 0.013, 95% CI: 0.005–0.021, p = 0.001), and anxious (B = 0.008, 95% CI: 0.003–0.013, p = 0.001) temperaments independent of age, sex, diabetes, alcohol consumption, smoking, BMI, systolic blood pressure, total cholesterol, and GFR. Conclusion: An additional relationship between a cardiovascular risk measure and affective temperaments has been demonstrated, confirming the importance of determining these personality traits aiming cardiovascular prevention in addition to their known psychopathological aspects. Orv Hetil. 2022; 163(8): 312–318.

Bevezetés: A diabetes és a depresszió együttes fennállása esetén a kétirányú kapcsolatból adódóan jelentős a betegségteher. A depresszióval szövődött cukorbetegség esetén nagyobb arányban fordulnak elő komplikációk. Bár a szövődmények életminőséget rontó hatása jól ismert, depressziós tüneteket fokozó hatásuk vitatott. Célkitűzés: Keresztmetszeti vizsgálatunkat háziorvosi praxisokban, 2-es típusú cukorbetegek körében végeztük, és arra kerestünk választ, hogy van-e összefüggés a diabetes szövődményei és a depressziós, illetve szorongásos tünetek fennállása között. Módszer: Felvettük a szociodemográfiai, antropometriai és anamnesztikus adatokat, rögzítettük a laborparamétereket. A depressziós tünetegyüttes becslésére a 21 kérdéses Beck Depresszió Kérdőívet (BDI), a szorongás súlyosságának meghatározására a Hamilton Szorongás Skálát (HAM-A) alkalmaztuk. Az adatrögzítést 2018. szeptember és 2020. február között végeztük. Eredmények: A vizsgálatban 338 beteg vett részt, az átlagéletkor 63,98 ± 11,51 év (± SD) volt, 61,2%-uk volt nő. Szignifikáns összefüggést találtunk a szövődmények jelenléte és a magasabb életkor, a kevesebb fizikai aktivitás, a magasabb testtömegindex, az inzulinterápia, az emelkedett HbA_1c-érték, a rosszabb vesefunkciós paraméterek, a súlyosabb depressziós és szorongásos tünetek között. Többváltozós analízissel a BDI- és a HAM-A-pontszám független meghatározójának egyes demográfiai jellemzők mellett (női nem, alacsonyabb végzettség, fővároson kívüli lakóhely) a szövődmények fennállása bizonyult. Következtetés: Vizsgálatunk alapján szövődmények jelenléte esetén gyakoribbak és súlyosabbak a depressziós és a szorongásos tünetek. A hangulatzavaroknak a cukorbetegek körében javasolt szűrése és kezelése különösen szövődmények fennállása esetén indokolt. Orv Hetil. 2023; 164(3): 79–87.

Összefoglaló. A cukorbetegség és a depresszió kapcsolatáról számos tanulmány született. A szorongás és a diabetes közti összefüggést már kevesebben vizsgálták, pedig jelentős szerepük van a szorongásos kórképeknek is, hiszen nagyon gyakori a két betegség együttes előfordulása. A diabetes már önmagában is nagy betegségterhet jelent a betegek számára, a társuló pszichiátriai kórképek pedig tovább rontják a kezelés minőségét, ezért fontos a korai felismerésük és kezelésük. Jelen összefoglaló közleményünk célja a szorongásos kórképek és elsősorban a 2-es típusú cukorbetegség közti összefüggés feltárása. Több elmélet született a köztük lévő kapcsolat magyarázatára. Egyesek szerint szerepet játszhat benne a közös etiológiai háttér, mások szerint a cukorbetegség diagnózisa és a gondozásával kapcsolatos feladatok vezetnek szorongáshoz. Megint mások pedig ellentétes irányból vizsgálva a köztük lévő kapcsolatot, arra a megállapításra jutottak, hogy a szorongás különböző fiziológiai mechanizmusokon keresztül vezethet cukorbetegséghez. A szorongás és a diabetes közti kapcsolat irányától függetlenül javasolt a depresszió mellett a szorongásnak a szűrése és minél korábbi kezelése a cukorbetegek körében, így csökkennének a komorbiditásból származó szövődmények, a kezelési nehézségek, javulna a betegek életminősége és a terápiával való együttműködésük. Orv Hetil. 2021; 162(31): 1226–1232.

Summary. The relationship between diabetes and depression has been evaluated in numerous studies. The association between diabetes and anxiety was less investigated, although the importance of anxiety disorders is underlined by its frequent co-occurrence with diabetes. Diabetes alone carries a significant disease burden for patients. Comorbidity with psychiatric disorders deteriorates the quality of care, therefore early treatment and diagnosis of these conditions are essential. The aim of the present review is to outline the relationship between anxiety and mainly type 2 diabetes. There are several theories to explain the relationship between them. Some researchers suggest that common etiological background may play a role in their co-occurrence, some believe that the diagnosis of diabetes and the burden of self-management lead to anxiety, while others – investigating the relationship from the opposite direction – suggest that anxiety leads to diabetes through physiological mechanisms. Independently of the direction of the relationship, screening for anxiety and timely treatment among diabetic patients may decrease the risk of complications, the difficulty in treatment arising from the co-occurrence of these two conditions and may improve patients’ quality of life and adherence to therapy. Orv Hetil. 2021; 162(31): 1226–1232.