Search Results

A nátrium-glükóz kotranszporterek (SGLT-k) alapvető szerepet játszanak a vesében zajló glükózreabszorpcióban. Az SGLT gátlása új terápiás lehetőséget nyújthat a diabetes mellitus kezelésében. Az SGLT2-gátlás – a glükózreabszorpció csökkenése miatt – fokozza a vese glükózkiválasztását, amely következményesen csökkenti a vércukorszintet és emellett testtömegcsökkenést is eredményezhet. Az SGLT2-gátlók hatása nem függ az inzulintól, ugyanakkor javítják az inzulinérzékenységet. Számos SGLT2-gátlót fejlesztenek jelenleg is, ezek közül néhány eljutott a fázis III. klinikai vizsgálatokig. Ezekben a vizsgálatokban meg kell állapítani, hogy mennyire biztonságos hosszú távú alkalmazásuk. Az eddigi adatok szerint az SGLT2-gátlók súlyos mellékhatások nélkül fejtik ki jótékony hatásukat. Orv. Hetil., 2012, 153, 695–701.

A hypertonia a fejtett országokban az egyik leggyakoribb krónikus betegség és az egyik legfontosabb cardiovascularis kockázati tényező. A vérnyomás célértékre történő kezelésével jelentősen csökkenthető a coronariabetegség, a stroke, a krónikus vesebetegség kialakulásának a kockázata, illetve a mortalitás. A vérnyomáskontroll különösen a nagy kockázatú betegségekben játszik alapvető szerepet. A hypertonia kezelésében az életmódkezelésen kívül a gyógyszeres terápia játszik meghatározó szerepet. Az antihipertenzív terápia során is meghatározó jelentőségű a betegadherencia. A vérnyomáscsökkentő kezelés során a gyógyszer-perzisztencia csak mintegy 50%-os a kezelés első évére. A rezisztens hypertonia egyik fontos oka a nonadherencia. Az adherenciát befolyásoló tényezők között szerepet játszik a gyógyszerek száma, ezek napi adagolási gyakorisága, az alkalmazott gyógyszercsoportok tulajdonságai, az életkor és a nem is. Orv. Hetil., 2013, 154, 1587–1591.

A hypertonia hazánkban is az egyik leggyakoribb krónikus betegség és az egyik legfontosabb cardiovascularis kockázati tényező. A vérnyomás célértékre történő kezelésével jelentősen csökkenthető a coronariabetegség, a stroke, a krónikus vesebetegség kialakulásának a kockázata, illetve a mortalitás. A vérnyomáskontroll különösen a nagy kockázatú betegségekben játszik alapvető szerepet. A hypertonia kezelésében az életmódkezelésen kívül a gyógyszeres terápia játszik meghatározó szerepet. A gyógyszer választásánál fontos, hogy a választott antihipertenzívum-kombináció – igazolt hatása mellett – metabolikusan semleges legyen és cardiovascularis protektív hatással is rendelkezzen. A ramipril/amlodipin fix kombináció e szempontoknak megfelel, és mindezeken túlmenően a betegadherencia szempontjából is kedvező. Orv. Hetil., 2013, 154, 1658–1664.

A cardiovascularis halálozás csökkentésében nagy szerepet játszanak a statinok, amelyek mind a primer, mind a szekunder prevencióban hatásosak. Az utóbbi években merült fel, hogy diabetogén hatással is rendelkezhetnek, mivel a megfigyelések szerint kisfokban növelhetik az újonnan kialakult diabetes mellitus kockázatát. A statinok e hatása csoporthatás, de dózisfüggő is. Mindenesetre a statinok cardiovascularis kockázatot csökkentő hatása többszörösen ellensúlyozza az esetleg kialakuló diabetes miatt jelentkező többletkockázatot, ezért első vonalbeli szerként adandók az LDL-koleszterin-célértékek elérésére. Orv. Hetil., 2013, 154, 1691–1695.

Bevezetés: A dyslipidaemia ismert cardiovascularis kockázati tényező. A lipidterápiában a célértékek elérésének fontos tényezője a megfelelő betegadherencia. Célkitűzés: A MULTI GAP (MULTI Goal Attainment Problem) 2013-as vizsgálatban atheroscleroticus betegségben szenvedő betegek esetében a statinterápia adherenciájának és perzisztenciájának felmérése, amely részben a vizsgálatban részt vevő orvosok becslésén, illetve 319, a megelőző évben elvégzett MULTI GAP vizsgálatban részt vett beteg esetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénykiváltási adatbázisán alapult. Módszer: A MULTI GAP 2013 vizsgálatban standard, strukturált kérdőívek segítségével 1519 beteg adatai kerültek feldolgozásra. Az elemzésben kiértékelésre kerültek az egyes ellátási szinteken elért lipidértékek, a kezelőorvos által vélt betegadherencia, a 319 beteg Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénykiváltási adataira támaszkodó valós adherencia, a kezelőorvosok elégedettsége a statinterápia eredményeivel, illetve az adherencia és a lipideredmények összevetése. Eredmények: Az elmúlt 7 év felméréseinek adatait is figyelembe véve előtérbe kerültek a hatékonyabb statinok; az atorvastatin és rozuvastatin alkalmazásának összesített aránya 49%-ról 83%-ra, azaz mintegy 70%-kal nőtt. A betegadherencia vonatkozásában kimutatták, hogy a 2,5 mmol/l alatti LDL-koleszterin-értékeket elért betegeknél az 1 év alatt kiváltott receptek száma mintegy nyolc gyógyszertári beváltást jelentett. Ehhez képest a 2,5 mmol/l feletti LDL-koleszterin-értékű csoportban a gyógyszerkiváltás lényegesen alacsonyabb volt (5,3 és 6,3 közötti). Éves szinten a 10–12 és a 7–9 gyógyszerkiváltás szignifikánsan alacsonyabb LDL-koleszterin-szintet jelentett a semennyit (0), illetve az 1–3 receptet éves szinten kiváltók csoportjaihoz képest. A kezelőorvosok által 100%-os perzisztenciájúnak értékelt betegek valódi perzisztenciája 74%-os volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisa szerint, amely mintegy 25%-kal alacsonyabb, mint a valóság. A kezelőorvosok a lipidcsökkentő terápia adherenciáját a betegek mintegy felében ítélték 100%-nak, ezzel szemben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai 36%-ot mutattak. A jobb adherenciájú betegek (90–100%) nagyobb arányban (59,5%) értek el 2,5 mmol/l alatti LDL-koleszterin-értékeket, mint az alacsonyabb adherenciájúnak tartott betegek. A kezelőorvosok elégedettsége a lipidértékekkel a 4,5–6 mmol/l közötti összkoleszterin-értékű csoportban 69–80%-ig terjedt, azonban igen magas, 53–54%-os elégedettséget mutattak a 7 feletti összkoleszterin-szintű betegek csoportjában. Következtetések: A vizsgálat eredményei szerint a vélt adherencia lényegesen magasabb az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatain alapuló elemzéshez viszonyítva. Ugyanakkor a magas lipidértékű betegekkel szemben a kezelőorvosok megelégedettsége is igen magasnak bizonyult. Mindezek arra utalnak, hogy nemcsak a betegek, hanem az orvosok adherenciáját is javítani kell a lipidcsökkentő irányelvekhez. Orv. Hetil., 2014, 155(17), 669–675.

A megfelelő beteg-együttműködés alapvető fontosságú minden terápia során. A beteg-együttműködés kifejezésére korábban a compliance meghatározás szolgált, amely azonban az orvos–beteg kapcsolat alá- és fölérendeltségét jelentette. Jelenleg az adherencia kifejezést használjuk, amely a beteg-együttműködés magasabb fokát jelenti, mivel feltételezi a beteg aktív közreműködését is. A betegek cardiovascularis terápia iránti adherenciája a fejlett országokban is csak mintegy 50%, ami azt jelenti, hogy a betegek fele nem szedi a számára felírt készítményeket. A gyógyszeres kezelés hiánya miatt e betegeknél növekszik a morbiditás és a mortalitás. A beteg-együttműködés hiányának számos oka lehet, és a betegek kezelése során ezekre is figyelemmel kell lennünk. Az adherencia javításával csökkenthető a szövődmények kialakulásának és a betegségprogresszió előrehaladásának a kockázata, amelyek összességében javítják az egészségi állapotot, és nem mellékesen csökkennek a betegre fordított egészségbiztosítási és társadalmi költségek is. Orv. Hetil., 2013, 154, 883–888.

Absztrakt:

Bevezetés: A hypertonia kezelése során a kedvezőtlen cardiovascularis szövődmények elkerülése érdekében a vérnyomáscélérték elérése alapvető fontosságú. A megfelelő gyógyszerválasztás, a kombinációs terápiára időben történő továbblépés mellett fontos a betegek terápiahűsége, amelyet a hatóanyagok fix kombinációja is segíthet. Célkitűzés: A ramipril és a ramipril/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciájának vizsgálata hypertoniás betegekben. Módszer: Hypertonia indikációban 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal ramipril, illetve ramipril/amlodipin fix kombináció receptjeit kiváltó olyan betegeket választottak ki a szerzők az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vényforgalmi adatainak felhasználásával, akik a bevonás előtti egy évben hasonló készítményeket nem szedtek. Minden beteget 14 hónapig követtek. Az elemzésben a túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták a perzisztencia modellezésére. A „túlélési” idő a gyógyszer szedésének kezdetétől annak abbahagyásáig eltelt idő volt. Mint diszkrét túléléselemzési modell, komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt alkalmaztak. Eredmények: A bevonási kritériumoknak 92 546 beteg felelt meg. A betegek közül 82 251 kezdett ramiprilterápiát, míg 10 295 beteg ramipril/amlodipin fix kombinációt. A ramiprilterápia egyéves perzisztenciája 30%, míg a ramipril/amlodipin fix kombinációé 54% volt. A ramiprilszedés átlagos perzisztenciája 189,9 nap, a ramipril/amlodipin fix kombinációé 270,6 nap volt. A ramiprilterápia elhagyásának kockázata a ramipril/amlodipin fix kombinációhoz képest több mint kétszeres volt (HR = 2,11 [95% CI: 2,05–2,17], p<0,001). Következtetések: A szerzők igazolták, hogy a ramiprilterápia, illetve a ramipril/amlodipin fix kombináció között szignifikáns különbség van az egyéves perzisztencia vonatkozásában. Az eredmények azt igazolták, hogy amennyiben szükségessé válik továbblépni az antihipertenzív terápia során, akkor a betegek terápiahűsége szempontjából is előnyösebb a ramipril/amlodipin fix kombináció. Orv Hetil. 2017; 158(42): 1669–1673.

A hypertonia és az elhízás gyakorisága fokozatosan nő hazánkban. Magyarországon a hypertoniás férfiak 68,52%-a, míg a nők 78%-a elhízott. A magas vérnyomás és az elhízás külön-külön is a cardiovascularis morbiditás és mortalitás fontos kockázati tényezői. A fokozott szimpatikus aktivitás és a hypertonia kapcsolata jól ismert, ugyanakkor a haskörfogat és a test zsírtömege szignifikáns, pozitív korrelációban áll a szimpatikus aktivitással, amelyben a hyperleptinaemia is szerepet játszik. A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer fokozott aktivitása vascularis és renalis hatásai útján szintén vérnyomás-emelkedést okoznak. A fokozott szimpatikus aktivitással és a csökkent vagustónussal kísért autonóm idegrendszer egyensúlyzavara független és meghatározó kockázati tényezője a cardiovascularis eseményeknek, beleértve a hirtelen szívhalált is. Orv. Hetil., 2013, 154, 1736–1742.

Bevezetés: Az olyan krónikus betegségek, mint a hypertonia kezelése során is kiemelkedő jelentőséggel bír a megfelelő betegadherencia, mivel csak tartós és hatásos gyógyszerszedés segítségével érhető el a célvérnyomás és a cardiovascularis kockázat csökkenése. Jól ismert, hogy a hypertonia az egyik legfontosabb cardiovascularis kockázati tényező. Nemzetközi adatok szerint a fix kombinációval végzett antihipertenzív terápia mintegy 20%-kal javítja a betegadherenciát a szabad kombinációhoz képest. Célkitűzés: A szerzők célja a hypertoniaindikációban indított ramipril és amlodipin szabad és fix kombinációk egyéves perzisztenciájának összehasonlítása volt. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából a vényforgalmi adatokra támaszkodva hypertoniaindikációban, 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal ramipril és amlodipin szabad, illetve ramipril és amlodipin fix kombináció receptjeit kiváltó betegeket választották ki, akik az ezt megelőző egy évben hasonló hatóanyaggal végzett antihipertenzív terápiában nem részesültek. A perzisztenciagörbéket Kaplan–Meier-becsléssel határozták meg, 95%-os, log-skálán számolt pontonkénti konfidenciaintervallummal. Cenzoráltnak azokat a betegeket vették, akik a vizsgálat záró időpontjában is perzisztensek voltak. A görbék modellezéséhez félparaméteres eljárást, Cox-regressziót használtak, ahol az egyetlen – kategoriális – magyarázó változó a terápia volt; referenciacsoportnak a fix kombinációt vették. Eredmények: A vizsgált időszakban 20 096 beteg kezdett ramipril és amlodipin szabad kombinációs, míg 10 449 beteg kezdett ramipril és amlodipin fix kombinációs antihipertenzív terápiát. A megfigyelési időszakban a ramipril és az amlodipin szabad kombinációja esetén az egyéves perzisztencia 34%-os volt, míg a fix kombinációt szedőknél ez 54%-nak adódott, azaz 20%-os volt a különbség, ami 58,8/2%-kal magasabb perzisztenciát jelent. A 360 napra korlátozott átlagos perzisztencia időtartama 272 nap volt a fix, míg 206 nap a szabad kombinációt szedő csoportban. A szabad és a fix kombinációs kezelés perzisztenciáját Cox regressziós analízissel vizsgálva azt találták, hogy a szabad kombináció esetén mintegy kétszeres a gyógyszerelhagyás pillanatnyi rátája a fix kombinációhoz képest (kockázat arány = 1,94, p<0,001). Következtetések: A nemzetközi viszonylatban is egyedülálló vizsgálatukban igazolták, hogy a hypertoniaindikációban ramipril és amlodipin szabad és fix kombinációs terápia közül egyértelműen előnyösebb a fix kombinációs készítmény, mivel ebben az esetben a gyógyszerelhagyás esélye mintegy fele a szabad kombinációhoz képest az egyéves követési időszak alatt. Tekintettel arra, hogy a nem megfelelően kezelt hypertonia jelentős cardiovascularis kockázati tényező, a ramipril/amlodipin fix kombinációval végzett terápia kifejezetten nagyobb perzisztenciája hosszabb távon népegészségügyileg is jelentős cardiovascularis kockázatcsökkenést eredményezhet. Orv. Hetil., 2014, 155(47), 1882–1888.

Bevezetés: Jól ismert, hogy a magas koleszterinszint fontos módosítható cardiovascularis kockázati tényező. A lipidcsökkentő kezelés során a cardiovascularis kockázat csökkentése miatt fontos a betegek terápiahűsége. Célkitűzés: A szerzők célja a simvastatin/ezetimib szabad és fix kombinációk, illetve a leghatékonyabb statin, a rozuvastatin egyéves perzisztenciájának összehasonlítása volt. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vényforgalmi adataira támaszkodva 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal a simvastatin/ezetimib szabad és fix kombinációi és a rozuvastatinmonoterápia receptjeit kiváltó betegeket választották ki, akik az ezt megelőző egy évben hasonló hatóanyaggal végzett antilipaemiás terápiában nem részesültek. A perzisztenciagörbéket Kaplan–Meier-becsléssel határozták meg, 95%-os, log-skálán számolt pontonkénti konfidenciaintervallummal. Cenzoráltnak azokat a betegeket vették, akik a vizsgálat záró időpontjában is perzisztensek voltak. A görbék modellezéséhez félparaméteres eljárást, Cox-regressziót használtak, ahol az egyetlen – kategoriális – magyarázó változó a terápia volt; referenciacsoportnak a simvastatin/ezetimib fix kombinációt vették. Eredmények: A bevonási kritériumoknak összesen 204 699 beteg felelt meg. E betegek közül 10 030 beteg kezdett simvastatin/ezetimib szabad, 7613 beteg simvastatin/ezetimib fix, illetve 187 056 beteg rozuvastatinmonoterápiát. Az egyéves perzisztencia a simvastatin/ezetimib szabad kombináció esetében 10,97%, a simvastatin/ezetimib fix kombinációt szedőkben 24,35%, míg a rozuvastatinmonoterápián lévők esetében 30,47% volt. A simvastatin/ezetimib fix kombinációhoz képest a simvastatin/ezetimib szabad kombináció elhagyásának az esélye 73%-kal volt nagyobb (kockázatarány = 1,73 [95% konfidenciaintervallum: 1,61–1,85], p<0,0001), míg a rozuvastatiné 20%-kal volt alacsonyabb (kockázatarány = 0,80 [95% konfidenciaintervallum: 0,78–0,82], p<0,0001). A 360. napra számított átlagos perzisztencia a simvastatin/ezetimib szabad kombináció esetén 107 nap, a simvastatin/ezetimib fix kombináció szedésekor 164 nap, míg a rozuvastatint szedőknél 185 nap volt. Következtetések: Vizsgálatukban igazolták, hogy a simvastatin/ezetimib szabad és fix kombináció egyéves perzisztenciája szignifikánsan alacsonyabb a rozuvastatinéhoz képest. Orv. Hetil., 2015, 156(4), 141–145.