Search Results
You are looking at 1 - 3 of 3 items for
- Author or Editor: János Osztovits x
- Refine by Access: All Content x
2009 márciusában egy új, addig csak sertésekben kimutatott influenza A-vírus H1N1-szubtípusa okozott emberi megbetegedéseket Mexikóban, majd három hónap alatt a föld minden régiójában elterjedt. Bár a mortalitás aránya alapján az új H1N1-fertőzések nem súlyosabbak a szezonális influenzajárványoknál, a gyors és globális terjedés miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009. július 11-én világméretű járványnak (pandémiának) nyilvánította a H1N1-fertőzést. 2009. október elejéig közel 400 000 igazolt H1N1-vírus-fertőzést és 5000 halálesetet ismerünk a világ minden tájáról. A fertőzés terjedésének üteme világszerte mérsékelten növekvő tendenciát mutat, bár Európában és Észak-Amerikában az őszi-téli időjárás várhatóan kedvezni fog a gyorsuló terjedésnek. A betegség az esetek többségében enyhe tünetekkel zajlik, láz, köhögés, torokfájás, izomfájdalmak jelentkezhetnek, melyek 3–7 nap alatt spontán elmúlnak. Ekkor az otthon maradás javasolt, a fertőzés továbbadásának elkerülése céljából. Orvoshoz kell fordulni a fokozott kockázatú betegeknek, és szövődmény kialakulásának gyanújakor. Ez esetben szóba jön az antivirális kezelés, illetve más gyógyszeres vagy szükség esetén intenzív terápia is. A H1N1-pandémia elleni védekezés legfontosabb eleme a megelőzés, amely egyrészt a higiénés előírások ismeretét és betartását jelenti, különösen közösségekben, másrészt a védőoltás mérlegelését. A rendelkezésre álló tudományos igényű tanulmányok nagy esetszámú és sokéves tapasztalatokról számolnak be a jelenleg is alkalmazott influenza-védőoltásokkal kapcsolatban. Néhány speciális csoport esetében (várandós anyák az első trimeszterben, 6 hónaposnál fiatalabb gyermekek) az influenzavakcina adása – tapasztalatok hiánya miatt – nem javasolt, de a népesség túlnyomó többsége számára a védőoltás ellen jelentős érv nem ismert. Az influenza elleni védőoltás hatására esetlegesen jelentkező szövődmények enyhék, ezek kockázata nagyságrendekkel kisebb az influenzafertőzés okozta szövődmények és mortalitás rizikójánál.
A metabolikus szindrómára jellemző cardiovascularis kockázati tényezők alakulásában örökletes és környezeti tényezők is szerepet kapnak. A genetikai és környezeti tényezők jellegzetességei populációkként változhatnak. Célkitűzés: Az ikervizsgálat célja a metabolikus szindrómában szereplő cardiovascularis kockázati tényezők genetikai, illetve környezeti meghatározottságának megállapítása volt. Módszer: A tanulmányban 101 egészséges felnőtt ikerpár (63 pár monozigóta, 38 pár azonos nemű dizigóta; n = 202, életkor: 43,3±15,8 év) szerepelt. Fizikális vizsgálat után a betegek kérdőívet töltöttek ki, majd éhomi vérvételre került sor. A statisztikai értékelés során a genetikai, a közös és egyéni környezeti determináltság százalékos arányát jelző öröklődési indexek meghatározása történt az A-C-E strukturált egyenletmodell illeszkedése alapján. Az adatok életkorra, nemre (Modell-1), illetve életkorra, nemre, BMI- és haskörfogatértékre korrigáltak (Modell-2). Eredmények: A haskörfogat (illetve a többi antropometriai paraméter [testmagasság, testsúly]) alakulása terén egyértelműen dominált a genetikai meghatározottság (Modell-1-érték: 71,0–88,1%). Kevésbé markánsan voltak az örökletes tényezők a meghatározók a szisztolés és a diasztolés vérnyomásérték alakulására (Modell-2-érték: 57,1% és 57,7%). A Modell-2-érték alapján az egyéni környezeti tényezők játszottak jelentősebb szerepet a szérumtriglicerid értékének (55,9%) alakulásában, míg a közös környezeti determináltság volt a meghatározó a szérum-HDL-koleszterin (58,1%) és az éhomi vércukor (57,1%) értékének alakulásában. A Modell-1- és Modell-2-értékek összehasonlítása arra utalt, hogy az antropometriai paraméterek (BMI, haskörfogat) csak kis hányadban (0,0–17,1%) kaptak szerepet a metabolikus szindróma genetikai és környezeti összetevőinek determináltságában. Következtetések: Felnőtt, magukat egészségesnek tartó egyének körében a metabolikus szindróma komponensei között a genetikai tényezőknek meghatározó szerepe van a haskörfogat és a vérnyomás alakulása terén, míg a szérumtriglicerid-, a HDL-koleszterin- és az éhomi vércukorérték alakulására környezeti tényezők vannak elsősorban befolyással. Az egyes kockázati tényezők eltérő öröklődése kétségessé teszi a metabolikus szindróma eredeti, egységes kóroktanon alapuló koncepciójának helyességét. A vizsgálat eredményei egyéni és társadalmi szinten egyaránt segíthetik a primer cardiovascularis prevenció megtervezését és kivitelezését. Orv. Hetil., 2011, 152, 1265–1271.
