Search Results

You are looking at 101 - 110 of 173 items for :

  • "túlélés" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors:
Gabriella Vida
,
Ilona Sárkány
,
Simone Funke
,
Judit Gyarmati
,
Judit Storcz
,
Valéria Gaál
,
Olga Vincze
, and
Tibor Ertl

Optimális esetben a 24–28. gesztációs hét közötti, igen éretlen újszülöttek olyan szülészeti intézményben születnek, ahol neonatalis intenzív centrum működik, így mind az akut, mind a hosszú távú ellátásukat magas színvonalon biztosítják. A PTE OEKK ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán 2000. január 1. és 2004. december 31. között 7499 újszülött született. A koraszülési frekvencia 20% (1499/7499), ezen belül az extrém alacsony gesztációs korúak aránya (≦28. gesztációs hét) 18% (272/1499), míg a 25. gesztációs hét alattiaké 3,2% (48/1499) volt. A túlélés a gesztációs hetek emelkedésével fokozatosan javul. Az életben maradt koraszülöttek későbbi életkilátásai és társadalmi beilleszkedése függ az olyan maradandó károsodásoktól, mint a látáscsökkenés, halláskárosodás, somatomentalis fejlődés zavarai, krónikus tüdőbetegség. A klinikán vizsgált alacsony gesztációs korú csoportban az összes fogyatékkal élő betegek aránya 15,3%. Döntő többségük a 25. gesztációs hétnél korábban született koraszülöttek közül kerül ki. A 26. gesztációs héttől a koraszülöttek több mint fele tartós károsodás nélkül éli túl az extrém éretlenség társuló problémáit. Megállapították, hogy a korai koponya-ultrahangvizsgálattal, szemészeti szűréssel, otoacusticus emissio mérésével jól prognosztizálhatók a maradandó károsodások, így lehetővé válik a korai kezelés.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: Az újszülöttkori komplett nagyér-transzpozíció anatómiai korrekciójának (artériás switchműtét) eredményei egy adott ellátás sebészi minőségének indikátorai. Célkitűzés: A betegcsoportok elemzése, az artériás switchműtétek paramétereinek és eredményeinek vizsgálata és elhelyezése az ellátásban. Módszer: A szerzők új, teljes körű congenitalis szívellátást hoztak létre, amelyben az újszülöttkori primer korrekcióra helyezték a hangsúlyt. A nagyér-transzpozíciós betegeket két csoportba sorolták a kamrai sövényhiány megléte alapján. A társuló anomáliákat (például aortaív-hypoplasia) az anatómiai korrekcióval egy ülésben kezelték. Az újszülöttkor után jelentkező betegséget mechanikus keringéstámogatással kezelték a posztoperatív szakban. Eredmények: 2007–2014 között 118 artériás switchműtétet végeztek, 96,62%-os túléléssel. Kamrai sövényhiány társulása nem rontotta a morbiditást-mortalitást. A bal kamra újraedzését segítő mechanikus keringéstámogatás sikeres, és átlagosan 4,5±1,5 nap volt. Következtetések: Az ellátás algoritmusa és a sebészi technika e betegségcsoportban standardizálható, ami hozzájárul a magas, szövődménymentes túlélés biztosításához és modellül szolgálhat egyéb újszülöttkori veleszületett szívhibák sikeres kezeléséhez. A mechanikus keringéstámogatás elérhetősége kulcsa az újszülöttkor után jelentkező betegség gyógyításának. Orv. Hetil., 2015, 156(25), 1014–1019.

Restricted access

Az autoimmun kórképek általában a ritka kórképek közé tartoznak, de vannak népbetegségnek számító kórformák is. Jelen munkában a szerzők azt elemzik, hogy növekszik-e az autoimmun betegek száma és az autoimmun betegségek előfordulási gyakorisága. Adott kórképen belül a betegek száma növekszik részben az incidencia valós növekedése következtében, amelyet főként az epigenetikus tényezők határoznak meg. Másrészről az incidencia növekedését eredményezi a diagnosztikai lehetőségek javulása, a pontosabb klasszifikációs rendszerek kidolgozása és a labordiagnosztikai lehetőségek finomabbá válása. Ezáltal az enyhébb és atípusos kórformák is felismerésre kerülnek. A prevalencia növekedése is nyomon követhető az immunszuppresszív kezelési lehetőségek bővülése és ennek következtében a túlélés javulása révén. Az egyedi betegségeken túl egyre több kórképről derül ki, hogy autoimmun folyamatok állnak a hátterében, és egyre több új autoimmun kórkép került leírásra. Ennek következtében az autoimmun betegségek száma nő, ezáltal az autoimmun betegek száma is tovább emelkedik. Emiatt és e betegségek krónikus, általában rokkantságot vagy csökkent munkaképességet eredményező volta miatt is mind nagyobb szakmai és társadalmi odafigyelést tesznek szükségessé az autoimmun betegségek és igényelnek az autoimmun betegek.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors:
András Papp
,
László Cseke
,
Gábor Varga
,
Gábor Pavlovics
,
László Potó
,
Sándor Márton
,
Róbert Farkas
,
Szabolcs Bellyei
, and
Örs Péter Horváth

Absztrakt

Bevezetés: A nyaki elhelyezkedésű nyelőcsőlaphámrák kritikus lokalizációjú, mert gyakran csak kiterjesztett műtéttel távolítható el (laryngo-pharyngo-oesophagectomia). Az utóbbi évtizedben a neoadjuváns kemo-radioterápia bevezetése azonban hatásosnak bizonyult az előrehaladott nyelőcsőlaphámrákok kezelésében. Beteganyag és módszer: Klinikánkon 1997 novembere és 2012 januárja között összesen 55 beteg részesült preoperatív kemo-radioterápiában lokálisan előrehaladott, felső harmadi nyelőcsőlaphámrák miatt. A kezelés során 3960 cGy összdózisú sugárterápiát kaptak 180 cGy frakciókban, valamint szimultán Cisplatin és 5-FU kemoterápiában részesültek. A kezelést követően 4–6 héttel az ismételt vizsgálatok eredményétől függően döntöttünk a műtétről. Eredmények: A nyaki elhelyezkedésű nyelőcsőtumoros betegeknél összesen 35 esetben (64%) végeztünk nyelőcső-resectiót vagy laryngo-pharyngectomiát. A műtéti resecatum hisztopatológiai vizsgálata 16 betegnél (16/35, 46%) komplett remissiót (pCR) igazolt. A perioperatív mortalitásunk és az anastomosiselégtelenség ugyanolyan számban fordult elő 5/35 (14%). Az R0 resectiók aránya 82% volt, a 2 és 5 éves túlélés 41%, illetve 18% lett. 19 esetben gégemegtartó pharyngo-oesophagectomiát, 11 esetben laryngo-pharyngectomiát végeztünk, utóbbi esetben a rekonstrukció szabad jejunum-transzplantációval történt. Következtetés: A magas arányú pCR (46%) igazolja, hogy a felső harmadi nyelőcsőtumorok jobban reagálnak a multimodális kezelésre. 30 esetben a neoadjuváns kezelés eredményezte tumorregressio lehetővé tette a laryngo-pharyngo-oesophagectomia elkerülését.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Tibor Géczi
,
Edit Csada
,
László Tiszlavicz
,
György Lázár
, and
József Furák

Absztrakt:

Bevezetés: A tüdőrák Európában és hazánkban is a leggyakoribb rosszindulatú daganat, 2010-ben hazánkban 10 557 új megbetegedést regisztráltak. Ezen betegek 80–85%-a dohányos. Célkitűzés: Munkánk során az elmúlt 15 év adatait retrospektíven elemezve vizsgáltuk a műtéten átesett tüdőrákos betegek adatait. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk a demográfiai jellemzők mellett a tüdőrák szövettani típusát, stádiumát, az alkalmazott műtéti típust, az egyéb kiegészítő kezelést és a túlélést. Eredmények: Jelentős változásokat észleltünk a tüdőrák klinikopatológiai jellemzőiben: a megbetegedés a nőknél 50%-kal gyakoribbá vált, ami elsősorban az adenocarcinomák előretörésének tudható be. Az egyre javuló diagnosztikai módszereknek köszönhetően az utóbbi időben a korai (I/A stádiumú) tüdőrákos esetek száma megduplázódott, valamint pontosabbá vált a preoperatív stádiumbeosztás és állapotfelmérés. Bevezetésre került a neoadjuváns kezelés, növekedett a sublobaris reszekciók aránya, a pulmonectomiák és a sleeve reszekciók aránya azonossá vált, így a korábban funkcionális okokból műtétre nem kerülő betegek is operálhatóvá váltak, valamint az adjuváns kezelés tolerálhatósága is javult. A videotorakoszkópos lobectomia mindennapi rutinná vált, csökkentve a betegek műtéti megterhelését. Következtetés: Mindezen, a diagnosztikában és a terápiában elért fejlődés ellenére az emelkedő esetszám mellett az ötéves túlélés nem javult számottevően, továbbra is 50% körül van. Orv Hetil. 2018; 159(10): 391–396.

Restricted access

Alsó végtagi artériás thrombolysis az érsebészeti gyakorlatban

Arterial thrombolysis of the lower extremity in the vascular surgical practice

Magyar Sebészet
Authors:
László Entz
,
Ágnes Laczkó
,
Gábor Bíró
,
Katalin Széphelyi
,
Árpád Simonffy
, and
Zsuzsanna Járányi

Absztrakt

Az akut alsóvégtagi artériás thrombosis nem csak a végtagot, hanem gyakran az életet is veszélyeztető kórkép. Ezért fontos a műtéti rizikót csökkentő egyéb terápiás eljárások alkalmazása, mint amilyen a katéteres artériás thrombolysis. A manapság használatban lévő thrombolyticumok kivétel nélkül plasmino-gén aktivátorok.

A különböző tanulmányok szerint a legalkalmasabb szerek az urokináz és a szöveti plasminogén aktivátorok, illetve recombináns változataik. Két nagyobb tanulmány foglalkozott az egyes szerek alkalmazásával szerzett tapasztalatok, illetve a random módon párhuzamosan végzett műtétek eredményeinek összevetésével. Mindkét vizsgálat (STILE és TOPAS) megállapította, hogy a fentebb említett szerek alkalmazása a műtétekhez hasonló eredményt ad (70% körüli egy éves amputációmentes túlélés). Különbség az occludált artéria, illetve műér vonatkozásában mutatkozott: a natív artéria elzáródás esetén a műtét adott jobb eredményt, míg graft occlusió esetén a thrombolysis. Megjegyzendő, hogy csak thrombolysis esetén a későbbiek során vagy endovascularis, vagy műtéti beavatkozásra is szükség van.

Saját tapasztalatok és az irodalmi adatok alapján akut artériás thrombosis esetén egyéni mérlegelés alapján graft elzáródás esetén inkább a lysis, míg natív artériás occlusió esetén inkább primer műtét mellett foglalhatunk állást.

Restricted access

A petefészekrákok második vonalú kemoterápiáival 2,3–42 hónapos progressziómentes túlélésekről lehet olvasni. Célkitűzés: A szerzők a második vonalú paclitaxel-carboplatin-, topotecan-, és cisplatin-epirubicin-etoposid kemoterápiákat értékelték. Módszer: A paclitaxel-carboplatin kombinációt 13 beteg 3 hetente 175 mg/m 2 , illetőleg AUC 5-dózisban, a topotecant 16 beteg 3 hetente, 1,5 mg/m 2 /1–5 nap dózisban, a cisplatin-epirubicin-etoposid kombinációt (33 mg/m 2 /1–3 nap – 60 mg/m 2 /1 nap – 100 mg/m 2 /1–3 nap) pedig 4 hetenként 48 beteg kapta. A progressziómentes túlélés statisztikai értékelése a Kaplan–Meier-féle product-limit eljárás szerint történt. Eredmények: A paclitaxel-carboplatin és a cisplatin-epirubicin-etoposid kemoterápiákkal a topotecanhoz képest szignifikánsan jobb progressziómentes időszak (5 és 5,5 hónap vs 4 hónap, p = 0,0324 és p = 0,0087) igazolódott, és mindhárom kezelés jobb progressziómentes időszakot (6 és 3,5 hónap, 7 és 4 hónap ill. 6,5 és 3,5 hónap) eredményezett a platinaérzékeny betegekben, mint a platinarezisztensekben. Következtetés: Az alacsonyabb árú cisplatin-epirubicin-etoposid kombinációval a másik 2 kezeléshez képest valamivel jobb eredmény figyelhető meg platinaérzékeny és platinarezisztens daganatokban is.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A vastagbéldaganatokra jellemző genetikai instabilitás megnyilvánulhat több úton: kromoszomális instabilitás, mikroszatellita-instabilitás, illetve „CpG-island methylator phenotype”. Ezek pontosabb karakterizálásával a rendelkezésre álló kezelések elviekben optimalizálhatók lehetnek. Célkitűzés: A szerzők a mikroszatellita-instabilitás előfordulását, heterogenitását, prognosztikus és prediktív potenciálját vizsgálták 122 primer colontumor szisztematikusan szelektált régióiban és 69 párosított májmetasztázisban. Módszer: Szöveti multiblokkok kialakítása után az MLH1, MSH2, MSH6 és PMS2 kifejeződését vizsgálták immunhisztokémiai módszerrel. Eredmények: A betegek 11,5%-a (14/122) rendelkezett mikroszatellita-instabil fenotípusú daganattal. A különböző tumorrégiók fehérjekifejeződésében nem volt jelentős különbség. A primer tumor–májmetasztázis párok esetében 20,2%-ban a kettő más mismatch repair státusba volt sorolható. A relapsusmentes és teljes túlélést tekintve a mismatch repair státus nem volt prognosztikus. Az 5-fluorouracil-, oxaliplatin-, irinotecan-, bevacizumab-, cetuximab-, panitumumabterápia hatékonyságát tekintve mismatch repair státus nem volt prediktív a progressziómentes és teljes túlélés adatai alapján. Következtetések: A prognosztikus faktorok pontosabb meghatározása nagyobb esetszámú, pontosan szelektált vizsgálat keretében hatékonyabbá teheti a kezelés megválasztását. Orv. Hetil., 2015, 156(36), 1460–1471.

Open access

A Kupffer-sejt gátlásának hatása az endotoxin indukálta gyulladásos válaszreakciókra és a máj mikrokeringési változásaira kísérletes obstructiós icterusban

Consequences of Kupffer cell blockade on endotoxin-induced inflammatory and hepatic microcirculatory reactions during experimental biliary obstruction

Magyar Sebészet
Authors:
Szabolcs Ábrahám
,
Andrea Szabó
,
Attila Paszt
,
Ernő Duda
,
György Lázár
, and
György ifj. Lázár

Absztrakt

Bevezetés/Célkitűzés: A klinikai gyakorlatban az epeúti obstructio gyakran társul a mortalitás/morbiditás fokozódásával járó septicus szövődményekkel, melyek során a májban szisztémás gyulladásos válaszreakciók mellett jelentős mikrocirculatiós változások is létrejönnek. Ebben a folyamatban kiemelkedő kóroki szerepet töltenek be a máj Kupffer-sejtjei (KS). Kísérleteinkben a KS-ek és az epeútlekötés hatásait vizsgáltuk endotoxaemiában.  Anyag és módszerek: Kísérletünk első részében hím Wistar-patkányok túlélését vizsgáltuk 48 órás endotoxaemiában, epeútlekötés mellett vagy anélkül. Monitorizáltuk a pro-inflammatorikus TNF-α és IL-6 szérumszintek időbeni változását. Vizsgálataink második részében fluoreszcens intravitális mikroszkóp segítségével a máj mikrokeringési paramétereit vizsgáltuk, a kapilláris perfusiót, a leukocyta-endothelsejt interakciókat és a KS-aktivitás változásait. A KS-ek gátlását gadolínium-klorid- (GdCl3) előkezeléssel idéztük elő. Eredmények: A korai endotoxaemia jelentősen emelte az IL-6 és a TNF-α szérumszintjét. Ha az endotoxaemiát epeúti obstructióval kombináltuk, romlott a túlélés, emelkedett a TNF-α és az IL-6 szérumszintje, károsodott a máj perfusiója, fokozódott a KS-aktivitás és a leukocytakitapadások száma is. A KS-gátlás kedvezően befolyásolta a túlélést, mérsékelte a TNF-α és az IL-6 termelődést és a leukocyta-aktivitás fokozódását, a perfusio befolyásolása nélkül. Következtetések: Az epeútlekötés mellett az endotoxin által kiváltott gyulladásos és mikrokeringési válaszreakciók fokozódnak. A KS-gátlás gyulladásos reakciókat mérséklő hatása felveti a Kupffer-sejtek kiemelkedő kóroki szerepét a fenti mechanizmusokban.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Károly Könyves
,
Zoltán Engert
,
István Molnár
,
Éva Pánykó
,
László Varga
,
József Farkas
,
Endre Márkus
,
György Hajós
,
Sándor Scheid
, and
Ildikó Rajnai

A sebészi kezelés az egyetlen bizonyított kuratív eljárás a vesesejtes rák gyógyításában. A szervmegtartó veseműtétek megfelelő indikáció mellett végezve hasonlóan jó recidívamentes és hosszú távú túlélési arányokat biztosítanak, mint a radikális műtétek. Célkitűzés: Közleményünkben az elmúlt 9 év során végzett szervmegtartó veseműtétekkel szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be, meghatározzuk az egyes műtéti indikációk típusát és arányát, a malignus vesedaganatok szövettani megoszlását, a szövődmények és a daganatmentes túlélési arányokat. Módszer: Retrospektív vizsgálattal 1999 és 2008 között, 33, szervmegtartó veseműtéten átesett T1 stádiumú vesedaganatos beteg adatait elemeztük. Az utolsó betegállapot-felmérést 2009 márciusában végeztük. Az átlagos utánkövetési idő 4,64 év volt. Eredmények: A betegek 82%-ánál elektív, 3%-ánál relatív és 15%-ánál abszolút indikációval végeztük a műtétet. Az átlagos vesetumorméret 2,86 cm volt. A malignus szövettani elváltozások közül világos sejtes veserák 94%-ban, papilláris veserák 6%-ban igazolódott. Az 1 és 5 éves daganatspecifikus túlélés esélyét 93,8%-nak találtuk. Posztoperatív szövődmény miatt 3 esetben kellett nephrectomiát végeznünk (vérzés, urinoma). Következtetés: Megállapításunk szerint a szervmegtartó veseműtét aT1a stádiumú vesedaganatok esetében biztonsággal alkalmazható, kiváló hosszú távú daganatspecifikus túlélést biztosít.

Restricted access