Search Results

You are looking at 111 - 120 of 188 items for :

  • "gyógyszerek" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All

Absztrakt:

A szulfonamidszármazékok („sulpha drugs”) széles körben és változatos indikációval alkalmazott gyógyszerek hatóanyagát képezik. Az elmúlt néhány évtizedben számos közlemény jelent meg a fenti szerek, különösen az acetazolamid általános alkalmazása mellett, szemészeti idioszinkráziás hatásként jelentkező sugártest- és érhártyaleválásról, amit minden publikált esetben tranzitórikus myopia és/vagy akut szemnyomás-emelkedés megjelenése kapcsán diagnosztizáltak. Jelen közleményben két olyan esetet ismertetünk, ahol a gyógyszermellékhatásként jelentkező chorioidealeválás véletlen lelet volt, és ahhoz sem a refrakció változása, sem a szemnyomás kiugrása nem társult. Tudomásunk szerint ez az első közlemény, amely az acetazolamid okozta chorioideaablatio ezen speciális, „néma” formájáról számol be. Tekintve, hogy az érhártya érintettsége változó mértékű lehet, és – eseteink alapján – nem feltétlenül jár együtt akut glaucomával és rövidlátással, feltételezzük, hogy az acetazolamid szemészeti mellékhatásainak egy része felfedezetlen marad. Cikkünkkel szeretnénk felhívni a társszakmák figyelmét a szemészeti vizsgálat fontosságára szulfonamidtartalmú gyógyszert szedő és látásromlást panaszoló betegeik esetében. Orv Hetil. 2017; 158(50): 1998–2002.

Open access

Új gyógyszerek kifejlesztésével az utóbbi öt évben jelentős előrelépés történt a B-vírus hepatitis terápiájában. Jelenleg két különböző hatásmechanizmusú gyógyszercsoport – interferonok, nukleoz(t)idanalógok – hét készítménye van forgalomban. A terápiás lehetőségek bővülése ellenére a tartós vírusmentesség még ma is csak ritkán érhető el. A hosszan tartó inaktív stádium elérésének esélye azonban megnőtt a megfelelő gyógyszertípus kiválasztásával, hatástalanság esetén mielőbbi módosításával, a kezelés optimális időpontjának és időtartamának a meghatározásával. Ehhez noninvazív eljárással kimutatható, a kezelés eredményét előrejelző, úgynevezett prediktív biomarkerek monitorozása szükséges. A terápia megkezdésekor az „e”-antigén státusa, a vírus genotípusa, az alanin-aminotraszferáz-aktivitás és a B-vírus-nukleinsav-szint a legfontosabb markerek. A kezelés alatt a HBV-DNS és a HBsAg mennyiségi monitorozásával lehet megkülönböztetni a gyorsan reagálókat, a hosszabb kezelést igénylőket és a nem reagálókat, akik alternatív gyógyszerre állíthatók. Interferonterápia alatt a HBsAg gyors csökkenése vagy korai negatívvá válása mutatja a sikeres gyógyulást, a nukleoz(t)idanalóg-kezelés alatt a HBV-DNS-szint változásának követése informatívabb. Az interferon és nukleoz(t)idanalóg kombinációs terápia hatékonysági vizsgálatai folyamatban vannak, az eredmények várhatóan módosítani fogják a hepatitis kezelési és monitorozási protokollját. Orv. Hetil., 2011, 152, 866–868.

Restricted access

Ibrutinibrezisztencia krónikus limfocitás leukémiában

Ibrutinib resistance in chronic lymphocytic leukemia

Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Dóra Aczél, Zoltán Mátrai, Richárd Kiss, Alexandra Balogh, Sarolta Illés, Csaba Bödör, and Donát Alpár

Absztrakt:

A krónikus limfocitás leukémia a nyugati világban leggyakrabban előforduló felnőttkori leukémiatípus, mely heterogén klinikai lefolyással és változatos genetikai háttérrel társul. A széles körben alkalmazott kemo-immunoterápiák mellett az elmúlt években új, célzott kezeléseket biztosító kis molekulájú gyógyszerek váltak elérhetővé, mint a kinázgátló ibrutinib, acalabrutinib és idelalisib, valamint a BCL2 antagonista venetoclax. Jelenleg hazánkban a krónikus limfocitás leukémia terápiáját forradalmasító, korszerű kezelések közül az ibrutinib monoterápia nemcsak relabáló vagy refrakter betegeknél, hanem rossz prognózisú, TP53-defektust hordozó betegeknél első vonalban is alkalmazható. A látványos klinikai sikerek ellenére a betegek egy részében rezisztencia alakul ki ibrutinibkezelés mellett, melynek hátterében álló genetikai változásokhoz és molekuláris mechanizmusokhoz kapcsolódóan egyre több adat áll rendelkezésre a nemzetközi irodalomban. Közleményünkben ismertetjük a B-sejt receptor jelátviteli útvonalnak a krónikus limfocitás leukémia patogenezisében betöltött szerepét, mely egyúttal az ibrutinibkezelés célpontjaként is szolgál. Továbbá bemutatjuk az ibrutinibterápia hatásmechanizmusát és sajátosságait, valamint a kezelés során megjelenő, klinikai rezisztenciát kísérő genetikai változásokat. Végül áttekintjük a terápiás rezisztencia molekuláris módszerekkel való monitorozásának és korai kimutatásának lehetőségeit és korlátait, valamint a rezisztencia megjelenését követően alkalmazható kezelési lehetőségeket.

Open access

Absztrakt

Bevezetés: A végstádiumú vesebetegségben szenvedők kezelésében a veseátültetés hosszabb túlélést biztosít, mint a vesepótló kezelések egyéb formái. A recipiens várható túlélését leginkább a magasabb szív-ér rendszeri eredetű halálozás befolyásolja. A transzplantált vese károsodásának leggyakoribb oka az idült allograft-nephropathia. Célkitűzés: A szerzők a recipiens és a beültetett vese hosszú távú túlélésével egyértelmű összefüggést mutató biomarkerek azonosítását tűzték ki célul. Módszer: A retrospektív vizsgálatba 72 beteget vontak be. Meghatározták az angiotenzinkonvertálóenzim-gén I/D polimorfizmusát, az enzim aktivitását, a vesefunkciót, valamint a szív morfológiai jellemzőit. Eredmények: Az angiotenzinkonvertálóenzim-gén DD genotípusa egyaránt összefüggést mutatott az idült allograft-nephropathia és a súlyos fokú bal kamrai hypertrophia előfordulásával. A vesefunkció és a szívizom-hypertrophia mértéke között szoros összefüggést találtak. Következtetések: Eredményeik szerint az angiotenzinkonvertálóenzim-gén I/D polimorfizmus ismerete lehetőséget ad a recipiens és a transzplantált vese túlélésének becslésére, a veszélyeztetett betegek azonosítására. Ezeknek a betegeknek a körében szükségesnek tűnik a renin-angiotenzin rendszert gátló gyógyszerek alkalmazása, együttműködésük fenntartása a gyógyszerszedés vonatkozásában. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 938–845.

Restricted access

A malignus tumorok és a thrombosis között kétirányú a kapcsolat. Rosszindulatú daganatban gyakoribbak a thromboemboliás történések, az alvadási rendszer aktivációja a tumoros folyamat progresszióját, valamint a metasztázisképződést segíti elő. A thromboembolia kialakulása lényegesen rontja a daganatos beteg túlélési esélyeit. A tumoros betegek között a második leggyakoribb halálok a thromboemboliás történés. Ennek hátterében több tényező is áll, például az új tumorellenes gyógyszerek egy része sokkal kifejezettebben fokozza a thrombosis kialakulásának esélyét, mint a hagyományos kemoterápiás szerek. A thrombosiskockázat mértéke függ a daganat típusától és igen nagy egyéni különbségeket is mutat. Adott beteget tekintve a thrombosishajlam változik a betegség lefolyása során is. A malignus daganat miatt elvégzett sebészeti beavatkozások is fokozott thrombosiskockázatot eredményeznek. Egyre inkább középpontba kerül a tumoros betegek thrombosiskockázatának felmérése, és több ajánlás is foglalkozik a malignus daganatban szenvedő beteg thrombosisának megelőzésével és kezelésével. Orv. Hetil., 2012, 153, 934–947.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Áron Cseh, Beáta Szebeni, Balázs Szalay, and Barna Vásárhelyi

A megváltozott sejthalál (apoptózis) számos betegség kialakulásában és progressziójában központi szerepet játszik. Az apoptózist reguláló fehérjék lehetséges terápiás célpontok, ezek egyik tagja az Akt enzim. Az Akt enzim a legtöbb sejtben jelen van. Növekedési faktorok és inzulin, valamint környezeti hatások, így oxigéntenzió-változás és magas hőmérséklet hatására aktiválódik. Az Akt a sejtek metabolizmusában és túlélésében játszik szerepet. Egyes betegségcsoportokban az Akt megváltozott működése figyelhető meg. Számos rosszindulatú daganatban, így prosztata-, emlő-, vastagbél- és hasnyálmirigyrákban, valamint rosszindulatú hematológiai betegségekben az Akt túlműködését igazolták. Diabéteszben egyrészt a béta-sejt-pusztulásban játszik szerepet, másrészt a sejtek inzulinszenzitivitását is befolyásolja. Több kutatási eredmény azt is bebizonyította, hogy a már forgalmazott gyógyszerek egy részének, így a statinoknak, tiazolidindionoknak és az ACE-gátlóknak egyaránt van Akt-moduláló hatása. Jelenleg kutatások folynak olyan Akt-gátlók kifejlesztésére, amelyek a kemoterápia hatékonyságát segíthetik. A perifozin és a triciribin két olyan, fázis I–II. stádiumban lévő Akt-gátló, amely kombinációban adva növelheti emlőrákban, petefészekrákban, gastrointestinalis stromatumorokban, szarkómákban, karcinómákban és hematológiai daganatokban a túlélési idő hosszát.

Open access

Az elmúlt évtizedek alatt jelentős mennyiségű adat gyűlt össze, amely azt bizonyítja, hogy a cukorbetegség metabolikus és endokrin eltérései befolyásolják a csont mennyiségét és minőségét, amelynek jelentősen fokozott csonttörési kockázat a következménye. 1-es típusú diabetes mellitusban a csonttömeg csökken, az inzulin és az inzulinszerű növekedési faktor-I hiánya, az adipokinek diszregulációja, a proinflammatorikus citokinek felszaporodása miatt könnyen törik a csont. 2-es típusú diabetes mellitusban az inzulinrezisztencia és a több inzulin miatt nagyobb a csonttömeg, de ennek minősége rossz a glikált kollagéntermékek jelenléte és a csökkenő corticalis vastagság miatt. Mindezekhez a neuropathia, retinopathia, a hypoglykaemiák és néha a kezelés során alkalmazott gyógyszerek miatt az elesésre való fokozott hajlam társul. A D-vitamin-hiány, illetve -ellátottság jelentősen befolyásolja a diabetes kialakulását és a szénhidrát-anyagcserét. A megfelelő gyermekkori D-vitamin-pótlás 80%-kal csökkenti az 1-es típusú diabetes előfordulását. A tiazolidindionok, a glukagon-like peptide-1-agonisták, valamint a metformin csont- és cardiovascularis hatásai új pontokon kapcsolják össze a csont-, a szénhidrát- és zsíranyagcserét. Orv. Hetil., 2011, 152, 1161–1166.

Restricted access

Absztrakt:

Az invaginatio az egyik leggyakoribb gyermekkori akut hasi kórkép, melynek értelmezése, kezelése lényegesen változott az elmúlt évtizedekben. Patogenezisében korábban a hypertrophiás Peyer-plakkok és polipok tehetetlenségének tulajdonítottak elsődleges szerepet. A lipopoliszacharid indukálta invaginatio állatmodelljének megjelenésével, a rotavírus-vakcina bevezetésével, a szezonalitással és az enteralis idegrendszer postnatalis változásaival nyert újabb ismeretek nyilvánvalóvá tették, hogy a bélmotilitasnak is szerepe van az etiológiában. A kezelésben alapvetően a konzervatív eljárások váltak dominánssá, melyek hatékonysága egyre növekedett. A korábban röntgen-képerősítő alatt végzett hidrosztatikus desinvaginatiót kiváltotta a biztonságosabbnak és hatékonyabbnak tartott pneumatikus desinvaginatio, majd a sugárterhelés kiváltása céljából az ultrahangkontroll alatt végzett hidrosztatikus módszerhez tértek vissza. A kórházi felvétel helyett egyre több intézetben az ambuláns ellátást preferálják. Vitatott a desinvaginatiós manőver alatt alkalmazott gyógyszerek – például a glükagon és a ciklooxigenázgátlók – szerepe a hatékonyság növelésében és a recidíva kivédésében. A műtéti kezelésben a nyílt műtét helyett a minimálinvazív laparoszkópos eljárás tör előre. A szerzők az irodalmi adatok áttekintésével elemzik az invaginatio értelmezésében és kezelésében történt változásokat és az aktuális trendet. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1331–1338.

Open access

Új irányok a daganatellenes kezelés indukálta szenzoros neuropathiák kezelésében

Novel therapeutic targets in the treatment of antitumor therapy induced peripheral neuropathy

Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Ildikó Istenes, Ágnes Vincze, Judit Demeter, and Zsolt Nagy

Absztrakt:

Számos kemoterápiás készítmény dózislimitáló mellékhatása a kemoterápia indukálta perifériás neuropathia, azonban nemcsak a klasszikus kemoterápiás kezelés kapcsán léphet fel idegkárosodás, hanem az új típusú daganatellenes gyógyszerek (pl. proteaszómagátlók, immunmodulánsok, molekulárison célzott kezelések) esetében is számolni kell ezzel a szövődménnyel. Ez a mellékhatás a kezelés alatt és hosszú távon is kedvezőtlenül befolyásolja a beteg életminőségét és a gyógyszer dózisának csökkentésére, esetleg felfüggesztésére kényszerítheti a kezelőorvost, ami viszont a beteg gyógyulási esélyeit ronthatja. Mivel jelenleg nem áll rendelkezésre bizonyítottan hatékony kezelés ezen mellékhatás megelőzésére/kezelésére, ezért a szövődmény prevenciója, korai felismerése és a daganatellenes terápia időben történő módosítása különösen nagy jelentőségű. A daganatellenes kezelés következtében létrejött neuropathia diagnosztikájának egységesítésével, megelőzésével és kezelésével kapcsolatos klinikai vizsgálatok mellett a károsodás patomechanizmusának, genetikai hátterének feltárását célzó alapkutatások folytatása is szükséges.

Munkánk során áttekintjük a daganatellenes kezelés indukálta neuropathia pathomechanizmusát, diagnosztikáját és javaslatot teszünk egy új, (a már meglevő kérdőívek elemeit felhasználó) egyszerű kérdőív használatára, mely hangvillavizsgálattal kiegészítve segíti a neuropathia diagnózisának gyors, betegágy melletti felállítását. Ezen túlmenően kitérünk a szövődmény megelőzésének és kezelésének új lehetőségeire és rámutatunk a jelenlegi kutatási irányokra. Ezek eredményeképpen a jövőben a kemoterápia indukálta neuropathiával szembeni (gyógyszeres és nem gyógyszeres) fegyvertárunk bővülése várható.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Csenge Szeverényi, Zoltán Csernátony, Ágnes Balogh, Tünde Simon, Zoltán Kekecs, and Katalin Varga

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A csípő- és térdprotézisműtétek jelentős megterheléssel járnak a betegek számára. A műtétek körüli gyógyszeres fájdalomcsillapítás és szorongásoldás mellett a betegek gyógyulása az orvos–beteg kommunikáció során könnyen alkalmazható terápiás szuggesztiókkal is segíthető. Módszer: Prospektív, randomizált, kontrollált tanulmányunkban csípő- és térdprotézisműtéten spinalis anesztéziában átesett betegeken vizsgáltuk a pozitív szuggesztiók hatását. A szuggesztiós csoport tagjai műtét előtti beszélgetés során, valamint műtét alatt hangfelvételről kapták a szuggesztiókat. Eredmények: A kontrollcsoporthoz (n = 50) képest a szuggesztiós csoportban (n = 45) alacsonyabb volt a műtét alatti fájdalomcsillapítók és adjuváns szerek iránti összesített igény (p = 0,037), jobb volt a betegek közérzetének átlagos változása a műtét utáni 2. [1,31 (0,57; 2,04); p<0,001], illetve 4. [0,97 (0,23; 1,7); p = 0,011] napon, és kevesebb transzfúzió adására (OR: 2,37; p = 0,004) volt szükség. Ugyanakkor nem mutatkozott különbség a műtét utáni gyógyszerek iránti igényben, a hospitalizáció időtartamában és a szövődmények gyakoriságában. Következtetés: Eredményeink igazolják, hogy a terápiás szuggesztiók alkalmazása a műtét körüli időszakban kedvezően befolyásolja a gyógyulási folyamatot. Orv Hetil. 2018; 159(48): 2011–2020.

Restricted access