Search Results

You are looking at 111 - 120 of 193 items for :

  • "gyógyszerek" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All

Új gyógyszerek kifejlesztésével az utóbbi öt évben jelentős előrelépés történt a B-vírus hepatitis terápiájában. Jelenleg két különböző hatásmechanizmusú gyógyszercsoport – interferonok, nukleoz(t)idanalógok – hét készítménye van forgalomban. A terápiás lehetőségek bővülése ellenére a tartós vírusmentesség még ma is csak ritkán érhető el. A hosszan tartó inaktív stádium elérésének esélye azonban megnőtt a megfelelő gyógyszertípus kiválasztásával, hatástalanság esetén mielőbbi módosításával, a kezelés optimális időpontjának és időtartamának a meghatározásával. Ehhez noninvazív eljárással kimutatható, a kezelés eredményét előrejelző, úgynevezett prediktív biomarkerek monitorozása szükséges. A terápia megkezdésekor az „e”-antigén státusa, a vírus genotípusa, az alanin-aminotraszferáz-aktivitás és a B-vírus-nukleinsav-szint a legfontosabb markerek. A kezelés alatt a HBV-DNS és a HBsAg mennyiségi monitorozásával lehet megkülönböztetni a gyorsan reagálókat, a hosszabb kezelést igénylőket és a nem reagálókat, akik alternatív gyógyszerre állíthatók. Interferonterápia alatt a HBsAg gyors csökkenése vagy korai negatívvá válása mutatja a sikeres gyógyulást, a nukleoz(t)idanalóg-kezelés alatt a HBV-DNS-szint változásának követése informatívabb. Az interferon és nukleoz(t)idanalóg kombinációs terápia hatékonysági vizsgálatai folyamatban vannak, az eredmények várhatóan módosítani fogják a hepatitis kezelési és monitorozási protokollját. Orv. Hetil., 2011, 152, 866–868.

Restricted access

A gasztroenterológiai szakrendelésen jelentkező betegek gyakori problémája a széklet állagának, mennyiségének, gyakoriságának, minőségének a megváltozása. Hasmenésről akkor beszélünk, ha a székletszám több mint napi 3, a széklet tömege több mint napi 200 g, víztartalma több mint 75–85%. A hasmenés jelentősen megkeseríti a beteg életét, rontja az életminőségét és – főként – súlyos organikus betegség jele lehet. Lefolyás alapján akut és krónikus, patomechanizmus alapján exsudativ (gyulladásos), ozmotikus, diszmotilitástípusú és szekretoros hasmenéseket különítünk el. Az akut hasmenések általában infekt eredetűek, és bár időnként súlyos állapottal járnak, néhány nap, illetve néhány hét alatt meggyógyulnak. Négy hét után is fennálló hasmenés esetén krónikus hasmenésről beszélünk, ez esetben gasztroenterológiai kivizsgálás indokolt. A primer gasztroenterológiai okokon kívül endokrin, autoimmun, allergiás kórképek, posztoperatív állapotok, gyógyszerek szerepére is gondolni kell. A diagnosztikában a hasmenés jellege, a társuló tünetek alapján elvégzett laboratóriumi és eszközös vizsgálatok vannak segítségünkre, hogy a szerteágazó kórképek között differenciálni tudjunk. Összefoglalónkban elsősorban tünetorientált megközelítéssel szeretnénk segíteni a gyakorló orvos munkáját.

Restricted access

Absztrakt:

Az invaginatio az egyik leggyakoribb gyermekkori akut hasi kórkép, melynek értelmezése, kezelése lényegesen változott az elmúlt évtizedekben. Patogenezisében korábban a hypertrophiás Peyer-plakkok és polipok tehetetlenségének tulajdonítottak elsődleges szerepet. A lipopoliszacharid indukálta invaginatio állatmodelljének megjelenésével, a rotavírus-vakcina bevezetésével, a szezonalitással és az enteralis idegrendszer postnatalis változásaival nyert újabb ismeretek nyilvánvalóvá tették, hogy a bélmotilitasnak is szerepe van az etiológiában. A kezelésben alapvetően a konzervatív eljárások váltak dominánssá, melyek hatékonysága egyre növekedett. A korábban röntgen-képerősítő alatt végzett hidrosztatikus desinvaginatiót kiváltotta a biztonságosabbnak és hatékonyabbnak tartott pneumatikus desinvaginatio, majd a sugárterhelés kiváltása céljából az ultrahangkontroll alatt végzett hidrosztatikus módszerhez tértek vissza. A kórházi felvétel helyett egyre több intézetben az ambuláns ellátást preferálják. Vitatott a desinvaginatiós manőver alatt alkalmazott gyógyszerek – például a glükagon és a ciklooxigenázgátlók – szerepe a hatékonyság növelésében és a recidíva kivédésében. A műtéti kezelésben a nyílt műtét helyett a minimálinvazív laparoszkópos eljárás tör előre. A szerzők az irodalmi adatok áttekintésével elemzik az invaginatio értelmezésében és kezelésében történt változásokat és az aktuális trendet. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1331–1338.

Open access

Absztrakt

Bevezetés: A végstádiumú vesebetegségben szenvedők kezelésében a veseátültetés hosszabb túlélést biztosít, mint a vesepótló kezelések egyéb formái. A recipiens várható túlélését leginkább a magasabb szív-ér rendszeri eredetű halálozás befolyásolja. A transzplantált vese károsodásának leggyakoribb oka az idült allograft-nephropathia. Célkitűzés: A szerzők a recipiens és a beültetett vese hosszú távú túlélésével egyértelmű összefüggést mutató biomarkerek azonosítását tűzték ki célul. Módszer: A retrospektív vizsgálatba 72 beteget vontak be. Meghatározták az angiotenzinkonvertálóenzim-gén I/D polimorfizmusát, az enzim aktivitását, a vesefunkciót, valamint a szív morfológiai jellemzőit. Eredmények: Az angiotenzinkonvertálóenzim-gén DD genotípusa egyaránt összefüggést mutatott az idült allograft-nephropathia és a súlyos fokú bal kamrai hypertrophia előfordulásával. A vesefunkció és a szívizom-hypertrophia mértéke között szoros összefüggést találtak. Következtetések: Eredményeik szerint az angiotenzinkonvertálóenzim-gén I/D polimorfizmus ismerete lehetőséget ad a recipiens és a transzplantált vese túlélésének becslésére, a veszélyeztetett betegek azonosítására. Ezeknek a betegeknek a körében szükségesnek tűnik a renin-angiotenzin rendszert gátló gyógyszerek alkalmazása, együttműködésük fenntartása a gyógyszerszedés vonatkozásában. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 938–845.

Restricted access

Absztrakt

A daganatos betegek kezelésében a hányinger és hányás – a megítélés némi javulása ellenére – még mindig a betegek által rettegett mellékhatások közé tartozik. A szerzők a hányinger és hányás szabályozásának bemutatása után kitérnek az ezeket befolyásoló legfontosabb tényezőkre (az alkalmazott készítmények emetogenitási szintek szerinti táblázatos bemutatásával), a betegek jellegzetességeire és a hányáscsillapító gyógyszerekre. A korai próbálkozások rövid felsorolása után a metoclopramid és a kortikoszteroidok bemutatását követően részletesebben foglalkoznak – az elsősorban az akut hányinger és hányás kezelésére kiváló, s elterjedten alkalmazott – szerotoninreceptor-antagonistákkal. A hányáscsillapításban a következő jelentős előrelépés a neurokininreceptorok antagonistáinak kifejlesztése volt; jelenleg hazánkban az aprepitant férhető hozzá, mely (kortikoszteroiddal és ondanszetronnal kombinálva) az erősen és mérsékelten emetogén kemoterápiás szerek és ezek kombinációi esetén indikált. Vizsgálatok igazolták, hogy ez az első vegyület, mely az akut hányinger- és hányáscsillapítás mellett az elhúzódó hányinger és hányás kezelésére is alkalmas. Jelenleg az aprepitant az 50 mg/m2 ciszplatin-tartalmú protokollokban kiemelt támogatással rendelhető a szerotoninantagonisták sikertelensége után. A szerzők a legújabb ajánlások adaptálásával adnak javaslatot a különböző mértékben hányást keltő gyógyszerek antiemetikus profilaxisára. A sugárkezeléssel kapcsolatban kialakuló hányinger és hányás mechanizmusa kissé eltérő, kockázati tényezői is mások; kezelésükben a metoclopramid és (finanszírozási szabályok miatt) az ondanszetron alkalmazhatók, míg a radiokemoterápia citosztatikus elemeit a megfelelő protokollok szerint szükséges ellátni.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Csenge Szeverényi, Zoltán Csernátony, Ágnes Balogh, Tünde Simon, Zoltán Kekecs, and Katalin Varga

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A csípő- és térdprotézisműtétek jelentős megterheléssel járnak a betegek számára. A műtétek körüli gyógyszeres fájdalomcsillapítás és szorongásoldás mellett a betegek gyógyulása az orvos–beteg kommunikáció során könnyen alkalmazható terápiás szuggesztiókkal is segíthető. Módszer: Prospektív, randomizált, kontrollált tanulmányunkban csípő- és térdprotézisműtéten spinalis anesztéziában átesett betegeken vizsgáltuk a pozitív szuggesztiók hatását. A szuggesztiós csoport tagjai műtét előtti beszélgetés során, valamint műtét alatt hangfelvételről kapták a szuggesztiókat. Eredmények: A kontrollcsoporthoz (n = 50) képest a szuggesztiós csoportban (n = 45) alacsonyabb volt a műtét alatti fájdalomcsillapítók és adjuváns szerek iránti összesített igény (p = 0,037), jobb volt a betegek közérzetének átlagos változása a műtét utáni 2. [1,31 (0,57; 2,04); p<0,001], illetve 4. [0,97 (0,23; 1,7); p = 0,011] napon, és kevesebb transzfúzió adására (OR: 2,37; p = 0,004) volt szükség. Ugyanakkor nem mutatkozott különbség a műtét utáni gyógyszerek iránti igényben, a hospitalizáció időtartamában és a szövődmények gyakoriságában. Következtetés: Eredményeink igazolják, hogy a terápiás szuggesztiók alkalmazása a műtét körüli időszakban kedvezően befolyásolja a gyógyulási folyamatot. Orv Hetil. 2018; 159(48): 2011–2020.

Restricted access

A cardiovascularis megbetegedések hazánkban is vezetik a morbiditási és mortalitási statisztikákat. Ezen betegségek kialakulásában jelentős szerepet játszik a hyperlipidaemia. A korábbi nagy prospektív multicentrikus tanulmányok azt igazolták, hogy a hatékony lipidcsökkentő kezelés jelentős mértékű cardiovascularis halálozás-összhalálozás csökkenést eredményez. Ez a hatás függ az LDL-C-csökkentés mértékétől, amely gyakran csak a nagy dózisban alkalmazott statinkészítményekkel éri el a kívánt szintet. A nagy dózisban alkalmazott statinok a betegek körülbelül 3%-ában hozhatnak létre májkárosító hatást. A szerzők jelen munkájukban röviden ismertetik a lipidcsökkentő gyógyszerek hatásait, azokat a mechanizmusokat, amelyek a szerek potenciális májkárosító hatásának hátterében állhatnak. Felhívják a figyelmet arra, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően, emelkedett transzaminázszintek esetén, sőt, bizonyos májbetegségekben is biztonságosan alkalmazhatóak a lipidcsökkentő készítmények. Természetesen akkor, ha megfelelő dózisban vagy kombinációban alkalmazzuk a gyógyszereket, és figyelemmel vagyunk azon tényezőkre, amelyek fokozhatják a nem kívánt mellékhatásokat. Ezen szempontok betartása mellett magas cardiovascularis rizikójú, egyébként krónikus májbetegségben szenvedők számára is biztosíthatjuk a lipidcsökkentők nyújtotta kedvező hatásokat anélkül, hogy fokoznánk a máj károsodását.

Restricted access

Absztrakt:

Az elektronikus cigaretták és/vagy vaporizálással összefüggő tüdősérülés (electronic cigarette and vaping associated lung injury, EVALI) szindrómát először az Amerikai Egyesült Államokban (USA) írták le, és összefüggésbe hozták a kannabinoidok használatával (e-szívás) és az E-vitamin-acetát-expozícióval (amely egy [a kannabinoidok hígítására] szolgáló olajos adalékanyag). Mivel az esetszámok epidemiológiai szempontból nem voltak túl magasak, illetve a rendelkezésre álló adatok sem voltak konzisztensek, több feltételezés is napvilágot látott a jelenség magyarázatára. A mintavétel standardizáltságának hiánya, az önbevalláson alapuló, inhomogén felhasználói szokások, a rendkívül sok tényezős lehetséges kóroki, illetve a szabályozatlanságból származó kereskedelmi és jogi kiskapuk (mint például az online terjeszthetőség, a feketepiac térnyerése vagy a hatóanyagok/vivőanyagok mennyiségének és minőségének önkényes változtatása) közrejátszhatnak az adatok kétséges validitásában. Továbbá érdekes, de semmiképpen nem elhanyagolható kérdésként merült fel az is, hogy miért nem regisztráltak EVALI-eseteket az USA-n kívül, amikor az elektronikus cigaretták világszerte óriási népszerűségnek örvendenek? Jelen összefoglalónkban arra keressük a választ, hogy valóban az E-vitamin-acetát-e az oka ennek a komplex szindrómának, hogy milyen esetleges nem egészségügyi tényezők járulhattak hozzá az EVALI gyors növekedéséhez, valamint az esetszámok ugyanolyan gyors hanyatlásához, illetve az elektronikus cigaretták biztonságos, standardizált használata rejt-e lehetőségeket egyes gyógyszerek, például a kannabinoidok biztonságos módon történő szervezetbe juttatásában. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1281–1285.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Áron Cseh, Beáta Szebeni, Balázs Szalay, and Barna Vásárhelyi

A megváltozott sejthalál (apoptózis) számos betegség kialakulásában és progressziójában központi szerepet játszik. Az apoptózist reguláló fehérjék lehetséges terápiás célpontok, ezek egyik tagja az Akt enzim. Az Akt enzim a legtöbb sejtben jelen van. Növekedési faktorok és inzulin, valamint környezeti hatások, így oxigéntenzió-változás és magas hőmérséklet hatására aktiválódik. Az Akt a sejtek metabolizmusában és túlélésében játszik szerepet. Egyes betegségcsoportokban az Akt megváltozott működése figyelhető meg. Számos rosszindulatú daganatban, így prosztata-, emlő-, vastagbél- és hasnyálmirigyrákban, valamint rosszindulatú hematológiai betegségekben az Akt túlműködését igazolták. Diabéteszben egyrészt a béta-sejt-pusztulásban játszik szerepet, másrészt a sejtek inzulinszenzitivitását is befolyásolja. Több kutatási eredmény azt is bebizonyította, hogy a már forgalmazott gyógyszerek egy részének, így a statinoknak, tiazolidindionoknak és az ACE-gátlóknak egyaránt van Akt-moduláló hatása. Jelenleg kutatások folynak olyan Akt-gátlók kifejlesztésére, amelyek a kemoterápia hatékonyságát segíthetik. A perifozin és a triciribin két olyan, fázis I–II. stádiumban lévő Akt-gátló, amely kombinációban adva növelheti emlőrákban, petefészekrákban, gastrointestinalis stromatumorokban, szarkómákban, karcinómákban és hematológiai daganatokban a túlélési idő hosszát.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: András Jánosi, Dániel Várnai, Zsófia Ádám, Adrienn Surman, and Katalin Vas

A szerzők 139, nem ST-elevációs infarktus miatt kezelt betegük adatait elemzik. Vizsgálják a betegek kórházi és késői prognózisát, egyes echokardiográfiás adatok prognózissal való összefüggését, valamint a kórházból elbocsátott betegek esetén a szekunder prevenció szempontjából ajánlott gyógyszeres kezelés gyakoriságát. Az utánkövetés a betegek 98%-ában sikeres volt, a bekövetkezett eseményekről, illetve az utánkövetés idején alkalmazott gyógyszeres kezelésről postai kérdőív útján szereztek adatokat. A nők átlagéletkora 78,6, a férfiaké 71,4 év volt. A kezelt betegeknél gyakori volt a társbetegségek (hypertonia, diabetes mellitus, korábbi ischaemiás szívbetegség) előfordulása. A kórházi kezelés időszakában 30 betegnél (22%) történt koronarográfia, és 29 betegnél revascularisatiós beavatkozásra is sor került. A kórházi halálozás 15% volt, az utánkövetés háromnegyed éve alatt 17%-os halálozást észleltek. A kórházban, illetve az utánkövetési idő alatt meghalt betegek szignifikánsan idősebbek voltak azoknál, akik életben maradtak. Egyes echokardiográfiás adatok (ejekciós frakció, végszisztolés átmérő, szegmentális falmozgászavar és a mitralis insufficientia nagysága) prognosztikus jelentőségűnek bizonyultak, mivel szignifikánsan különböztek az életben maradt és a meghalt betegek esetén. A kórházból elbocsátott betegek igen magas arányban részesültek a másodlagos prevenció szempontjából fontosnak ítélt gyógyszeres kezelésben (aszpirin, béta-blokkoló, ACE-gátló, statin). Az utánkövetés idején sem csökkent ezen gyógyszerek használatának aránya, ami a betegek jó compliance-ét igazolja.

Restricted access