Search Results
Absztrakt:
Bevezetés: Számos klinikai vizsgálat igazolta myeloma multiplexben a minimális residualis betegség (MRD) prognosztikai jelentőségét. Célkitűzés: A 2007 és 2017 között kezelt myelomás beteganyagunk feldolgozása, első vonalban adott kezelés után, áramlásos citometriával (FCM) meghatározott MRD függvényében. Módszer: A fenti időszakban kezelt 107 betegből 56 esetben (medián életkor: 68 év) történt MRD-felmérés a kezelés után. A kezelések 91%-ában bortezomibbázisú indukció, 50%-ában autológcsontvelő-transzplantáció (ASCT) is történt. MRD-meghatározás: csontvelői mintából történt FCM (az esetek többségében kórházunkban, BD FACScan, 3 szín, panel: CD38, CD138, CD19, CD45, CD56, CD28, CD117, cyKappa, cyLambda, 100 000 esemény). Statisztikai analízis: SPSS 13.0. Eredmények: Az MRD-negatív (n = 22) betegek progressziómentes (PFS) és teljes túlélése (OS) is szignifikánsan hosszabb az MRD-pozitív (n = 34) betegekénél (PFS medián 54 vs. 22 hónap, p = 0,001, 5 éves túlélés 79 vs. 21%, p = 0,002). A komplett remisszióba (CR) került betegcsoporton (n = 29) belül is szignifikánsan szétváltak a túlélési görbék (MRD-negatív CR [n = 17] PFS: 60 hónap, MRD-pozitív CR [n = 12]: 21 hónap, p<0,001). MRD-negatív „nagyon jó parciális remisszióban” (VGPR) (n = 5) hasonló PFS-t mértünk (54 hónap), mint MRD-negatív CR esetén. ASCT-n átesett, MRD-negatív betegeknél (n = 11) találtuk a leghosszabb PFS-t (68 hónap, p<0,001), míg a transzplantáció után MRD-pozitív betegeknél (n = 18) hasonlóan rövid (25 hónapos) volt a PFS, mint akiknél (n = 15) nem történt transzplantáció, és volt kimutatható residualis betegségük (21 hónap). Multivarianciaanalízis (stádium, citogenetikai rizikó, ASCT) alapján is független prognosztikai faktor az MRD a PFS és OS szempontjából, nem találtunk azonban összefüggést az MRD és az alábbi paraméterek között: stádium, citogenetikai rizikó, kezelési ciklusok száma, ASCT. Következtetés: A myeloma indukciós kezelését követően elért válasz mélysége a túlélés független prediktora. Indokolt a laborvizsgálatok mellett meghatározni a maradék betegség tömegét, és megfontolni a konszolidáló és/vagy fenntartó kezelést MRD-pozitív esetekben ASCT után, MRD eradikálására kell törekedni a kezelésre alkalmas betegeknél. Orv Hetil. 2019; 160(13): 502–508.
Bevezetés: Az emlőrákok regionális nyirokcsomóstátuszának meghatározásában az őrszemnyirokcsomó-biopszia mára rutin emlősebészeti eljárássá vált. A magas szintű bizonyítékon alapuló, minimál invazív sebészi módszer a klinikailag negatív hónalji nyirokcsomók esetén sikerrel váltja ki a diagnosztikus axillaris lymphadenectomiát. Az eljárás fontossága abban rejlik, hogy negatív nyirokcsomóstátusz esetén elkerüli az akár 70%-os morbiditással járó (hónalji fájdalom, vállmerevség, lymphoedema és paraesthesia) teljes hónaljárki lymphadenectomiát. Célkitűzés: Jelenleg az elfogadott eljárás pozitív őrszemnyirokcsomó esetén a teljes komplettáló axillaris blokkdisszekció. Eközben több randomizált klinikai vizsgálat bizonyította, hogy a hónalji nyirokcsomók besugárzása és az elektív axillaris blokkdisszekció között nincs különbség a túlélés tekintetében az emlőrákos betegeknél. Az Országos Onkológiai Intézet Emlősebészeti Osztálya ebben a témában kezdett előretekintő, randomizált, kétkarú összehasonlító klinikai vizsgálatot. Az OTOASOR vizsgálat (Optimal Treatment of The Axilla – Surgery or Radiotherapy) célja korai emlőrákos esetekben, pozitív hónalji őrszemnyirokcsomó-státusz esetén az axilla két különböző kezelési lehetőségének, a hagyományos axillaris lymphadenectomiának és a régió további műtét nélküli célzott besugárzásának hosszú távú eredményeinek összehasonlítása volt. Módszer: A tanulmányba korai stádiumú primer, invazív emlőrákos nőbetegeket vontak be, akiknél a tumor 3 cm-nél kisebb volt és a műtét előtt nem volt klinikai gyanújel axillaris nyirokcsomó-propagációra. A betegeket a műtét előtt két karra randomizálták, vagy hagyományos komplettáló axillaris blokkdisszekció („A” kar – hagyományos kezeléses kar), vagy hónalji nyirokcsomó-besugárzás („B” kar – vizsgálati kar). Az őrszemnyirokcsomó-biopszia izotóp segítségével történt, a kék festék használata opcionális volt. Az eltávolított őrszemnyirokcsomók végleges szövettani vizsgálata 0,5 mm-es szinteken hematoxin-eozin festéssel történt. A vizsgálati karon a komplettáló sebészeti beavatkozás elmaradt, és a betegek 50 Gy (2 Gy/nap) irradiációban részesültek további axillaris műtét helyett. A műtét utáni adjuváns kezelés és a betegek utánkövetése az aktuális intézeti protokollnak megfelelően történt. Eredmények: A vizsgálatba 2002. augusztus és 2009. június között összesen 2109, korai emlőrákban szenvedő beteg került besorolásra, a komplettáló axillaris blokkdisszekció karra 1054 beteg, míg a sugárterápiás karra 1052 beteg került. A 2 követéses karon a betegek egyenletesen oszlottak el a legjelentősebb prognosztikai faktorokat tekintetbe véve. Az őrszemnyirokcsomó-biopszia 2073 betegnél volt sikeres (98,4%), és ezek közül 526 betegnél lett pozitív az őrszemnyirokcsomó (25,4%). Ötvenkét beteg került kizárásra a vizsgálatokból különböző okok miatt. A fennmaradó 474 beteg közül a hagyományos komplettáló axillaris lymphadenectomia karra 244 beteg („A” kar), míg a sugárterápiás karra 230 beteg („B” kar) került besorolásra. A korai utánkövetési idő jelenleg 41,9, illetve 43,3 hónap a két karon, és ezalatt nem jelentkezett szignifikáns különbség a két kar betegei között. A hónalji kiújulásban sem találtak eddig lényeges különbséget, 0,82%-nak bizonyult az „A” karon, míg 1,3% volt a vizsgálati „B” karon. Ugyancsak nem találtak szignifikáns különbséget a betegek teljes túlélésében sem eddig a korai utánkövetési időpontig. Következtetések: A 3,5 éves medián utánkövetési idő után vizsgált kezdeti eredmények a felvetett hipotézis helyességét tűnnek alátámasztani, miszerint az axillaris blokkdisszekció a regionális sugárkezeléshez képest nem javítja az őrszemnyirokcsomó-pozitív betegek regionális kontrollját és a betegek teljes túlélési mutatóit. Orv. Hetil., 2013, 154(49), 1934–1942.
Martínez, C., Canals, C., Sarina, B., et al.: Identification of prognostic factors predicting outcome in Hodgkin’s lymphoma patients relapsing after autologous stem cell transplantation. Ann. Oncol., 2013
, K., et al.: Prognostic factors in localized primary synovial sarcoma: a multicenter study of 128 adult patients. J. Clin. Oncol., 2001, 19 (2), 525–534. 5
Tamberi 2001 Delayed emesis: incidence, pattern, prognostic factors and optimal treatment Support Care Cancer 10 88 95
-alfa (IFN-a) as first-line treatment of metastatic renal cell carcinoma (mRCC): Updated results and analysis of prognostic factors (abstract) J Clin Oncol 25 241s . 19 National comprehensive
L.L. Simpson 2012 Maximal amniotic fluid index as a prognostic factor in pregnancies complicated by polyhydramnios Ultrasound Obstet Gynecol 39
–917. 19 Petrelli F, Yasser Hussein MI, Vavassori I, et al. Prognostic factors of overall survival in upper urinary tract carcinoma: a systematic review and meta-analysis. Urology 2017; 100: 9–15.
after stroke: prognosis and prognostic factors at 6 months. Stroke, 1999, 30 (4), 744–748. Dennis, M., Lewis, S., Cranswick, G., et al.: FOOD: A multicentre randomised trial evaluating feeding policies in patients
Vérzésmegelőzés és -kezelés a neuroanesztézia és neurointenzív ellátás során
Management of bleeding in neuroanesthesia and neurointensive care
hemoglobin transfusion thresholds. J Neurosurg. 2016; 125: 1229–1234. 4 Kuramatsu JB, Gerner ST, Lücking H, et al. Anemia is an independent prognostic
