Search Results
Absztrakt:
A porckorongsérvhez és a gerincoszlop egyéb degeneratív elváltozásaihoz társuló lumbalis-lumbosacralis fájdalom patogenezisében szerepet játszik a gyulladás, és feltételezhető, hogy ilyen esetekben egyes gyulladásos mediátorok szintje mérhetően megemelkedik a vérben. A vérben mérhető pro- és antiinflammatorikus citokinek, kemokinek, egyéb szabályozómolekulák és a lumbalis-lumbosacralis fájdalom közötti összefüggéseket értékelő vizsgálatok nagyrészt krónikus derékfájdalomban szenvedők csoportjában történtek, az akut állapotban mérhető biomarkerekkel kevesebb vizsgálat foglalkozott. Az eddigi vizsgálatok alapján a proinflammatorikus TNFα, IL6, és IL8 és az antiinflammatorikus IL4 és IL10 citokinek játszanak fontos szerepet a discusherniatiót követő gyulladásos válaszban. A személyre szabott medicina szempontjai szerint fontos lehet az akut betegcsoporton belül alcsoportokat létrehozni az etiológia, a prognózis és a kezelés szempontjából. Amennyiben a különböző proinflammatorikus citokinek segítségével azonosítható lenne egy betegcsoport, amelynél a fájdalom hátterében a gyulladás a vezető ok, akkor ezen betegcsoport valószínűleg hatásosan kezelhető lenne különböző gyulladáscsökkentő készítményekkel. A TNFα-inhibitorok és az IL6-inhibitorok hatásosságát lumbalis-lumbosacralis fájdalomban kontrollált vizsgálatokban már elemezték, de további tanulmányokra van szükség. A spinalis degeneráció és az akut lumbalis-lumbosacralis fájdalom biomarkereinek meghatározása a jövőben a személyre szabott ellátás részét képezheti. Tisztázásra vár, hogy a gyulladás a derékfájdalom melyik szakaszában és milyen mértékben van jelen, ez milyen módszerekkel mérhető, és vannak-e prognosztikus értékű biomarkerek. Orv Hetil. 2020; 161(13): 483–490.
Biomarkerek jelentősége krónikus lymphocytás leukémiában – az ERIC csoport szimpóziuma Belgrádban
Importance of biomarkers in chronic lymphocite leukemia – Symposium of ERIC-group in Belgrade
Absztrakt
Bevezetés: A szív biomarkerei kiemelkedő szerepet kaptak az akut myocardialis infarctus diagnosztikájában. Célkitűzés: A szerzők automatizáltan mérhető szívbiomarkerek diagnosztikai hatékonyságát vizsgálták. Módszer: Mieloperoxidázt, nagy érzékenységű C-reaktív fehérjét, mioglobint, szívtípusú zsírsavkötő fehérjét, kreatinkinázt, kreatinkináz-MB-t, nagy érzékenységű troponin-I-t és -T-t mértek. Eredmények: Akut myocardialis infarctusban a leghatékonyabbnak (görbe alatti terület: 0,86; 95%-os megbízhatósági tartomány: 0,77–0,95; p<0,001) a nagy érzékenységű troponin-I bizonyult. A kritikus értéknél (0,35 ng/mL) az érzékenység 81%, a fajlagosság 74% volt. A nagy érzékenységű troponin-T, -I, a mellkasi fájdalom és az elektrokardiogram együttes értékelése különítette el legjobban az akut myocardialis infarctust az egyéb kórképektől (korrekt besorolás: 62,5% és 98,9%). Következtetések: Amíg nem áll rendelkezésre megfelelő érzékenységű és fajlagosságú szívbiomarker, addig nincs jobb módszer az akut myocardialis infarctus gyanúja esetén, mint 3–6 óra múlva újra elvégezni az elektrokardiogram- és biomarker-vizsgálatot. Orv. Hetil., 2015, 156(24), 964–971.
A reumatológiában, elsősorban arthritisekben, elsődleges a korai diagnosztika és az agresszív terápia, mert ennek révén az elvárások újabb dimenziói (a fájdalomcsillapításon túl az ízületi struktúra, funkció, életminőség) nyílhatnak meg. A célzott (biológiai) terápia igen költséges kezelési mód, megjelenésével különösen fontossá vált az egyénre szabott terápia bevezetése. Számos klinikai, immunológiai és genetikai biomarker áll rendelkezésre, amelyek előre jósolhatják a hagyományos vagy biológiai betegségmódosító szerek hatékonyságát, esetleg kockázatait. A klinikai markerek közül a férfi nem, fiatalabb kor, a kezdeti alacsonyabb vagy éppen magasabb betegségaktivitás, a kombinációs kezelés, a dohányzásról leszokás jobb terápiás eredményeket adhat. Az immunológiai-gyulladásos markerek közül a C-reaktív fehérje, a szeropozitivitás, a perifériás vér és a synovium sejtösszetétele függhet össze a kezelés eredményességével. Végül, számos olyan gén vagy géncsoport ismert, amely az immunszuppresszív szerek hatékonyságát vagy biztonságosságát jelezheti. Sok esetben még kevés a vizsgálat, ellentmondóak lehetnek az eredmények, de vannak konzekvensen validált biomarkerek is. Ez optimizmussal tölthet el bennünket, hogy a reumatológiában is teret nyer a személyre szabott medicina. Orv. Hetil., 2013, 154, 483–496.
Absztrakt
Az adjuváns sugárkezelés, módosított radikális mastectomia és emlőmegtartó műtét után korai invazív emlőrákban, jelentősen csökkenti a lokoregionális recidíva kockázatát és evidenciákra alapozott. Hagyományos klinikai és patológiai jellemzőket használva, a betegek a lokoregionális recidíva kockázata szerint csoportosíthatók. A magas kockázatú csoportokban a sugárkezelés abszolút haszna nagyobb. A betegek minden csoportban túlkezeltek, mert jelentős részüknél a sugárkezelés elhagyásakor sem alakul ki recidíva, és egyeseknél a sugárkezelés után is kifejlődik. Molekuláris markerek használata egyénre szabottabbá teheti a kezelést, de a klinikai gyakorlatban használható markerek száma még kevés, és az eredmények ellentmondásosak. A sugárterápiás gyakorlatban az ER, PgR és a HER-2 az általánosan használt prognosztikai és prediktív faktor. Az adjuváns sugárkezelés nemcsak a lokoregionáis recidívák gyakoriságát csökkenti, de megelőzésükkel az emlőrák-specifikus túlélést is javítja. Legnagyobb a mortalitáscsökkenés a jó prognosztikai faktorokkal (<4 pozitív axillaris nyirokcsomó, daganatméret <2 cm, Grade 1 tumor, ER- és PgR-pozitív, HER-2-negatív) rendelkező, mastectomiával kezelt betegeknél. A recidívák döntő többsége lokálisan (ipsilateralis emlő vagy mellkasfal) alakul ki. Az axillaris recidíva kockázata alacsony axillaris disszekció után. Axillaris és supraclavicularis recidívával a túlélés általában rossz, mert a daganat távoli szóródására utalnak. A sugárkezeléssel kapcsolatos túlélésjavulást elsősorban a lokális recidíva megelőzése okozhatja. A sugárkezelést követő lokális recidíva növeli a daganatos elhalálozás kockázatát, de jó prognosztikai faktorokkal a 10 éves túlélés 80–90%. Az ipsilateralis emlőben kialakuló ≤2 cm-es recidíva ismételt emlőmegtartással is sikeresen kezelhető. Individualizált, CT-re alapozott besugárzástervezéssel a tüdő és szív lényeges károsodása elkerülhető. A betegek 3–4%-ánál atrófiás dermatitis és Grade 3 fibrózis alakulhat ki. Az ipsilateralis emlő angiosarcomájának incidenciája két ezrelék alatt van, de az elhalálozási ráta nagyon magas.
Absztrakt:
A dementiák társadalmunkban egyre nagyobb problémát jelentenek, folyamatosan nő a megbetegedések száma. A dementia leggyakoribb előfordulási formája az Alzheimer-kór, mely az esetek 60–80%-áért felelős. Kórlefolyása hosszú, a preklinikai stádiumtól a súlyos Alzheimer-kórig több év, évtized is eltelik. Az Alzheimer-kór egy olyan progresszív neurodegeneratív betegség, amely súlyos szellemi leépüléshez vezet. A diagnózishoz számos, kognitív funkciót mérő teszt és képalkotó vizsgálat áll rendelkezésre, a korai diagnózis azonban nagyobb kihívást jelent, így a betegség gyakran későn kerül felismerésre. Mivel az agyi és a retinalis keringés között bizonyítottan kapcsolat van, felmerül annak lehetősége, hogy a retina vizsgálata az Alzheimer-kór és a vascularis dementiák korai diagnózisában és progressziójának követéséhez is segítséget nyújthat. Az utóbbi években a retina képalkotó vizsgálataiban bekövetkezett fejlődésnek köszönhetően lehetővé vált a retina strukturális és vérkeringési elváltozásainak vizsgálata a dementiák különböző típusaiban. Ezek alkalmazása nemcsak a korai diagnózisban, hanem a progresszió megítélésében és a terápia nyomon követésében is segítséget nyújthat a jövőben. Orv Hetil. 2020; 161(41): 1744–1752.
Absztrakt
Az ösztrogének modulálják az immunválaszt és az autoimmun betegségek kialakulását, lefolyását. Hatásaikat magreceptorok (azaz ösztrogénreceptor-alfa és ösztrogénreceptor-béta) mellett membránreceptorok közvetítik, illetve egyéb hormonokkal való kölcsönhatásaik befolyásolják. A szöveti homeosztázis fenntartásában a lokálisan képződő hormonoknak van elsődleges szerepe. Az immunrendszer a szervezetünk egyik legdinamikusabban változó rendszere. Citokintermelésük révén hatásuk a szervezet minden sejtjét érinti. Ugyanakkor az immunsejtek is szabályozás alatt állnak, a kiváltott hatást az immunsejtek fejlődési stádiuma is meghatározza. Klinikai megfigyelések bizonyítják, hogy a nemi hormonok közül az ösztrogéneknek szerepe lehet a különböző típusú autoimmun betegségekben. A B-sejt-mediált kórképek lefolyását az ösztrogének súlyosbítják. T-sejt-mediált kórképekben a hatás a Th1- vagy Th2-dominanciától függ: az ösztrogén az immunválasz Th2 jellegét erősíti, ezért azok a betegségek, amelyekre Th2-dominancia a jellemző, ösztrogén hatására súlyosbodnak, míg a Th1-domináns betegségek enyhülnek. A gyulladás önmagában is befolyásolhatja az ösztrogének immunsejtekre kifejtett hatásait. A gyulladásos citokinek megváltoztathatják az ösztrogénreceptorok expresszióját, funkcióját, de a perifériás ösztrogénmetabolizmuson keresztül a ligand elérhetősége is fontos tényező. A helyi, szöveti rendszer monitorozása, a rendszerben részt vevő molekulák felismerése, mennyiségük meghatározása döntő jelentőségű a mechanizmusok megismerésében és új diagnosztikai, illetve terápiás eljárások kidolgozásában. Jelenleg a napi, laboratóriumi gyakorlatban mért molekulák korlátozottan alkalmasak az ösztrogének szövetspecifikus hatásainak monitorozására. Jelen összefoglalóban a szerzők áttekintik az ösztrogének immunválaszban betöltött szerepét és összefoglalják azokat az új laboratóriumi módszereket, amelyek segítséget jelentenek a lokális hatások nyomon követésében. Orv. Hetil., 2015, 156(51), 2070–2076.
Közismert, hogy a területen szerzett pneumonia a súlyos szepszis és a korai halálozás leggyakoribb fertőzéses eredetű oka. A pneumoniával összefüggő mortalitás előre jelezhető az úgynevezett pneumoniasúlyossági indexszel és különféle biomarkerekkel (például prokalcitonin, troponin-I). A pneumococcusfertőzés ténye és a fertőzés súlyossága jellemezhető a vér pneumococcus-DNS-tartalmával. A pneumoniás betegek körében gyakori az akut myocardialis infarctussal kapcsolatos korai halálozás is. A pneumonián átesett betegek várható egyéves és öt-hat éves túlélése rosszabb, mint a megfelelően válogatott kontrollpopulációé. A pneumonia során megjelenő proinflammatorikus citokinek felerősítik az atheroscleroticus plakkokban egyébként is zajló gyulladásos folyamatokat, fokozzák az érbetegek eredendő prothromboticus hajlamát. Alighanem így magyarázható az az epidemiológiai megfigyelés, hogy a pneumonia a cardiovascularis halálozás önálló kockázati tényezője. Orv. Hetil., 2012, 153, 884–890.
Absztrakt:
Az utóbbi évtized egyik legnagyobb terápiás áttörését jelentette a célzott daganatellenes kezelések bevezetése az onkológiai gyakorlatba. Míg korábban a vesesejtes daganatokat alapvetően terápiarezisztensnek tekintették, manapság legalább kilenc, célzottan ható gyógyszer áll rendelkezésre a klinikusok számára. Legújabb lehetőségként már egyes immunterápiás készítmények bekerültek a terápiás ajánlások közé. Ebben a közleményben a jelenleg alkalmazott terápiás modalitásokat foglaltuk össze, kiegészítve a kezelések okozta mellékhatásokkal és ellátásukkal. Orv Hetil. 2017; 158(38): 1488–1502.
rizikóstratifikációs modalitások (mikor és hogyan), az IGHV/TP53 státusz melletti további potenciális biomarkerek szerepe, a „high-risk” CLL témaköre, precíziós terápiás megközelítések, valamint a mérhető reziduális betegség lehetséges alkalmazása. A molekuláris
