Search Results

You are looking at 11 - 20 of 29 items for :

  • "etiológia" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Andrea Párniczky, László Czakó, Zsolt Dubravcsik, Gyula Farkas, Péter Hegyi, István Hritz, Dezső Kelemen, Zita Morvay, Attila Oláh, Ákos Pap, Miklós Sahin-Tóth, Flóra Szabó, Zsolt Szentkereszti, Richárd Szmola, Tamás Takács, László Tiszlavicz, Gábor Veres, Ákos Szücs, and Natália Lásztity

A hasnyálmirigy gyulladásos megbetegedése gyermekkorban ritka és etiológiája változatos. Az utóbbi 10–15 évben a gyermekkori pancreatitisek gyakorisága növekedést mutatott világszerte. A betegség korszerű és bizonyítékokon alapuló kezelési útmutatót igényel. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport célul tűzte ki, hogy a jelenleg elérhető nemzetközi irányvonalakat, illetve evidenciákat alapul véve a gyermekkori pancreatitis kezelésének kulcskérdései vonatkozásában bizonyítékalapú irányelveket fogalmazzon meg. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport által kijelölt előkészítő és konzulens munkacsoport lefordította, és ahol szükségesnek találta, kiegészítette és/vagy módosította a nemzetközi irányelveket. Összesen 8 témakörben (Diagnózis, Etiológia, Prognózis, Képalkotók, Kezelés, Epeúti beavatkozás, Szövődmények, Krónikus pancreatitis) 50 releváns kérdést állított össze. Az evidencia osztályozását az UpToDate® rendszere alapján határozta meg. Az összeállított irányelvek a 2014. szeptember 12-ei konszenzustalálkozón kerültek bemutatásra és megvitatásra. A résztvevők minden kérdést teljes (95% feletti) egyetértéssel fogadtak el. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport kezelési irányelvei az első, bizonyíték alapján készült gyermekkori pancreatitis kezelési útmutató hazánkban. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport gyermekkori pancreatitis kezelési irányelvei komoly segítséget nyújtanak a gyermekkori pancreatitis oktatásához, a mindennapi betegellátáshoz és a megfelelő finanszírozás kialakításához, ezért bízunk benne, hogy ezen irányelvek minél szélesebb körben alapreferenciaként fognak szolgálni Magyarországon. Orv. Hetil., 2015, 156(8), 308–325.

Open access

A hepatocellularis carcinoma korai stádiumában tünetszegény betegség. A daganatszövet növekedése és az erekbe történő betörése okoz általános és lokális tüneteket. Hasi diszkomfort, cachexia, az addig kompenzált cirrhosis terápiarezisztens dekompenzációja, súlyos esetben a vena portae vagy a hepaticus vénák thrombosisa jelzi a betegség progresszióját. A laboratóriumi leletek közül a vérkép a májfunkció, a haemostasis, a szénhidrát- és a kalciumanyagcsere eredmények gyors romlása jellemző. Az etiológia tisztázásához és a magas rizikójú betegek kiszűréséhez az alkohol, a gyógyszer- és a vegyszerártalom, a B-, C-, delta vírushepatitisek, az anyagcsere-betegségek és a nem alkoholos steatohepatitis vizsgálatai vezetnek. Májgóc esetén diagnosztikus értékű a perzisztálóan magas alfa-foetoprotein, 200 ng/ml felett >90% a pozitív prediktív értéke. A mindennapi gyakorlatban ritkábban mért biomarkerek a glikozilált alfa-foetoprotein-L3 és a K-vitamin-hiány indukálta des-gamma-karboxi-protrombin. HBeAg-pozitív krónikus B-hepatitises betegekben többszörös a tumormegjelenés valószínűsége, ha C genotípusú, a precore régiójában az 1762 és az 1764 helyen kettős mutációt tartalmazó B vírussal fertőzöttek. A magas rizikójú betegeknél 6 havonta, tisztázatlan dignitású, 1 cm alatti májgóc esetén 18–24 hónapon keresztül 3-4 havonta hasi ultrahangvizsgálat és alfa-foetoprotein-mérés javasolt.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: István Hritz, László Czakó, Zsolt Dubravcsik, Gyula Farkas, Dezső Kelemen, Natália Lásztity, Zita Morvay, Attila Oláh, Ákos Pap, Andrea Párniczky, Miklós Sahin-Tóth, Zsolt Szentkereszti, Richárd Szmola, Ákos Szücs, Tamás Takács, László Tiszlavicz, and Péter Hegyi

A heveny hasnyálmirigy-gyulladás, mint az egyik leggyakoribb akut emésztőszervi kórkép, amelyet szignifikáns morbiditás és mortalitás jellemez, korszerű és bizonyítékokon alapuló kezelési útmutatót igényel. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport célul tűzte ki, hogy a jelenleg elérhető nemzetközi irányvonalakat, illetve evidenciákat alapul véve az akut pancreatitis konzervatív és sebészi kezelésének kulcskérdései vonatkozásában bizonyítékalapú irányelveket fogalmazzon meg. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport által kijelölt előkészítő és konzulens munkacsoport lefordította, és ahol szükségesnek találta, kiegészítette és/vagy módosította a nemzetközi irányelveket. Összesen 11 témakörben (Diagnózis és etiológia, Prognózis, Képalkotók, Folyadékterápia, Intenzív kezelés, Fertőzéses szövődmények megelőzése, Táplálás, Epeúti beavatkozások, Endoszkópos retrográd cholangiopancreatographiát követő pancreatitis, Intervenció indikációi, időzítése és stratégiája nekrotizáló pancreatitisben, Cholecystectomia [vagy endoszkópos sphincterotomia] időzítése) 42 releváns kérdést állított össze. Az evidencia osztályozását az UpToDate® rendszere alapján határozta meg. Az irányelvek a 2014. szeptember 12-ei konszenzustalálkozón kerültek bemutatásra és megvitatásra. A résztvevők 25 kérdést csaknem teljes egyetértéssel (95% felett), míg 17 kérdést erős egyetértéssel (70% felett) fogadtak el. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport jelen kezelési irányelve az első, bizonyítékon alapuló akut pancreatitiskezelési útmutató hazánkban. Az irányelv komoly segítséget nyújt az akut pancreatitis oktatásához, a mindennapi betegellátáshoz és a megfelelő finanszírozás kialakításához, ezért a szerzők bíznak abban, hogy ezen irányelvek minél szélesebb körben alapreferenciaként szolgálnak majd majd Magyarországon. Orv. Hetil., 2015, 156(7), 244–261.

Open access

Fehér J., Lengyel G.: Májcirrhosis: epidemiológia és etiológia. Orv. Hetil., 2006, 147 (Suppl. 1) , 1589–1593. Lengyel G. Májcirrhosis: epidemiológia és etiológia

Restricted access

. Gastroenterol. 2007 13 2436 2441 Fehér J., Lengyel G.: Májcirrhosis: epidemiológia és etiológia. Orv. Hetil., 2006

Restricted access

Komoly S., Rózsa Cs.: Myasthenia gravis: etiológia és epidemiológia, diagnózis és terápia. Medical Digest (Orvostudományi válogatás, Promenade Kiadó), 2004, 1 , 1–4. Rózsa Cs

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Kitti Dénes, Zsuzsanna Arányi, Anita Csillik, Magdolna Simó, Róbert Debreczeni, Nárcisz Tegze, and Dániel Bereczki

Absztrakt:

A porckorongsérvhez és a gerincoszlop egyéb degeneratív elváltozásaihoz társuló lumbalis-lumbosacralis fájdalom patogenezisében szerepet játszik a gyulladás, és feltételezhető, hogy ilyen esetekben egyes gyulladásos mediátorok szintje mérhetően megemelkedik a vérben. A vérben mérhető pro- és antiinflammatorikus citokinek, kemokinek, egyéb szabályozómolekulák és a lumbalis-lumbosacralis fájdalom közötti összefüggéseket értékelő vizsgálatok nagyrészt krónikus derékfájdalomban szenvedők csoportjában történtek, az akut állapotban mérhető biomarkerekkel kevesebb vizsgálat foglalkozott. Az eddigi vizsgálatok alapján a proinflammatorikus TNFα, IL6, és IL8 és az antiinflammatorikus IL4 és IL10 citokinek játszanak fontos szerepet a discusherniatiót követő gyulladásos válaszban. A személyre szabott medicina szempontjai szerint fontos lehet az akut betegcsoporton belül alcsoportokat létrehozni az etiológia, a prognózis és a kezelés szempontjából. Amennyiben a különböző proinflammatorikus citokinek segítségével azonosítható lenne egy betegcsoport, amelynél a fájdalom hátterében a gyulladás a vezető ok, akkor ezen betegcsoport valószínűleg hatásosan kezelhető lenne különböző gyulladáscsökkentő készítményekkel. A TNFα-inhibitorok és az IL6-inhibitorok hatásosságát lumbalis-lumbosacralis fájdalomban kontrollált vizsgálatokban már elemezték, de további tanulmányokra van szükség. A spinalis degeneráció és az akut lumbalis-lumbosacralis fájdalom biomarkereinek meghatározása a jövőben a személyre szabott ellátás részét képezheti. Tisztázásra vár, hogy a gyulladás a derékfájdalom melyik szakaszában és milyen mértékben van jelen, ez milyen módszerekkel mérhető, és vannak-e prognosztikus értékű biomarkerek. Orv Hetil. 2020; 161(13): 483–490.

Open access

Absztrakt

Bevezetés: A hepatocellularis carcinoma gyakori, nehezen kezelhető daganat. Célkitűzés: A szerzők áttekintették a májsejtrákkal kapcsolatos ismereteket és értékelték a kezelési eredményeket az északkelet-magyarországi régióban. Módszer: A szerzők intézményében 5 év alatt májsejtrák diagnózissal kezelt betegek adatait retrospektív módon elemezték. Eredmények: Ismert májcirrhosisa 187 beteg közül 71-nek (38%) volt, 52 betegnél (28%) a májcirrhosisra a daganat felismerésekor derült fény. Nem volt májzsugora 15 betegnek (8%), míg erre vonatkozóan 49 betegnél (26%) nem találtak adatot. Etiológiai faktorok az alkoholfogyasztás (52%), a vírushepatitis (41%) és a metabolikus szindróma (valószínűleg nem alkoholos zsírmáj) (44%) voltak. Cirrhosis nélkül kialakult májsejtrák hátterében leggyakrabban nem alkoholos zsírmáj állt. A daganat felismerése 83%-ban előrehaladott stádiumban történt. A túlélést a Barcelona stádium (A vs. B/C vs. D stádium: 829 vs. 387 vs. 137 nap, p<0,001) jelentősen befolyásolta, az etiológia nem (vírus 282, metabolikus szindróma 335 és alkohol 423 nap, p = 0,65). Következtetések: A hepatocellularis carcinoma rossz kimenetelének oka a késői felismerés. A májzsugoros betegek szűrése mellett a májcirrhosis korábbi felismerése szükséges. A metabolikus szindrómások ultrahangos szűrése megfontolandó. A krónikus májbetegség terápiája a túlélést lényegesen befolyásolja. Orv. Hetil., 2016, 157(45), 1793–1801.

Restricted access

Az epilepsziasebészet eredményességének változása 2006 és 2016 között az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben

Changes of the outcomes of epilepsy surgery within 10 years in the National Institute of Clinical Neurosciences, Hungary

Orvosi Hetilap
Authors: Zsófia Jordán, Boglárka Horváth, Boglárka Hajnal, László Halász, Ákos Ujvári, András Fogarasi, Péter Halász, Anna Kelemen, Loránd Erőss, and Dániel Fabó

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A terápiarezisztens fokális epilepsziák sebészeti kezelése elterjedten használt kezelési lehetőség. Célunk az epilepsziasebészet-hatékonyság változásának vizsgálata egy évtizednyi távlatból a budapesti centrumban. Módszerek: Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben reszektív epilepsziasebészeti beavatkozásokon átesett fokális epilepsziás betegek adatai kerültek feldolgozásra. A vizsgált 10 év beteganyagát két periódusra osztottuk a műtét időpontja szerint (2006–2010 és 2011–2016). Vizsgálati szempontjaink: demográfiai adatok, az epilepszia kezdete és típusa, mágnesesrezonancia-lelet, preoperatív rohamfrekvencia, műtéttípus és szövettani lelet. Az epileptológiai kimenetelt az Engel-klasszifikáció alapján értékeltük. Eredmények: Epilepsziasebészeti beavatkozás 187 betegen történt, akik közül 137-nél került sor reszekciós műtétre. A betegek 65%-ában temporalis, 18%-ában frontalis, míg 7%-ában olyan multilobaris epilepszia igazolódott, mely a temporalis vagy a frontalis lebenyt érintette. Teljes rohammentességet (Engel I/A) az 1. évben 68%-ban, a 2. évben 64%-ban, míg az 5. évben 63%-ban mértünk. A két intervallum összehasonlításakor az 1 éves rohammentesség aránya 60%-ról (temporalis: 67%, extratemporalis: 50%) 73%-ra (temporalis: 79%, extratemporalis: 62%) javult a második periódusban. Az etiológia szempontjából a hippocampalis sclerosis aránya 28%-ról 14%-ra csökkent, a fokális corticalis dysplasiák aránya 22%-ról 31%-ra növekedett. Következtetés: A sebészeti kezelés fokális epilepsziák esetén – alapos előzetes kivizsgálást követően – általában biztonságos és a legnagyobb arányban sikeres beavatkozás. A legkedvezőbb kimenetel temporalis lokalizációban érhető el. A hatékonyság az évek során egyre javuló tendenciát mutatott az egyre nehezebb sebészeti esetek ellenére. Ez magyarázható a sebészeti technikák fejlődésével, illetve a jobb, műtét előtti elektrofiziológiai és képalkotó technikákkal, amelyek bevezetésével pontosabb lokalizáció adható. Orv Hetil. 2021; 162(6): 219–226.

Summary. Introduction and objective: The surgical treatment of medically intractable focal epilepsies is a well established practice. Our aim was to examine the efficacy of epilepsy surgery within a decade long period in our centre in Budapest. Methods: Data of drug-resistant patients with resective epilepsy surgery in the National Institute of Clinical Neurosciences were evaluated. The examined 10-year period was divided based on the year of the operation in two parts (2006–2010 and 2011–2016). The following data were collected: demography, beginning and type of epilepsy, magnetic resonance, preoperative seizure frequency, type of surgery and histology. Epileptological outcome was based on modified Engel’s classification. Results: Out of 187 surgeries, we identified 137 patients with resective intervention: 65% temporal lobe, 18% frontal, and 7% multilobar epilepsy. Seizure-freedom (Engel I/A) was 68% in the first postoperative year, 64% in the second, and 63% in the fifth year. In the first period, 1-year seizure freedom was 60% (temporal: 67% extratemporal: 50%), while in the second period it was 73% (temporal 79%, extratemporal 62%). Hippocampal sclerosis ratio dropped from 28% to 14%, while focal cortical dysplasia ratio increased from 22% to 31%. Conclusion: Surgical treatment in focal epilepsy – after thorough presurgical evaluation – is generally safe and successful. The most favorable outcome is in temporal localization. The efficacy tended to improve over time despite of the more challenging cases. This can be explained with the development of surgical techniques and improvement of presurgical localization. Orv Hetil. 2021; 162(6): 219–226.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A diagnosztika fejlődése és az elérhető hatékony antimikrobás szerek ellenére a neuroinfekciók továbbra is magas letalitással járó kórképek. Célkitűzés: A retrospektív vizsgálat célja, hogy felmérje a nyugat-dunántúli régióban 2010 és 2016 között otthon szerzett neuroinfekciók epidemiológiai és klinikai jellemzőit. Módszer: Életkor szerinti csoportosításban (<65 év és >65 év) elemeztük 176 beteg adatait. Eredmények: 81 bakteriális, 91 virális, 1 parazitás és 3 kevert neuroinfekció fordult elő. A leggyakrabban izolált baktérium a Streptococcus pneumoniae (20%) és a Borrelia burgdorferi (16%) volt. A virális kórokozók közül a legtöbbször a kullancsencephalitis-vírus (37%), majd a herpes simplex vírus (10%) és az enterovírus (7%) fordult elő. Az összes eset 40%-ában az etiológia ismeretlen maradt. Az incidencia átlagosan 9,8/100 000 fő/év, a letalitás 12% volt. Az idősek körében szignifikánsan gyakrabban fordult elő az immunrendszert negatívan befolyásoló tényező (p = 0,008), alacsony felvételi Glasgow Kóma Skála-érték (p = 0,017) és tudatzavar (p = 0,050). Kedvezőtlen klinikai kimenetelt prognosztizált az idős életkor (OR = 6,5 CI95%: 2,5–17,1; p<0,001), a sérült immunstatus (OR = 3,1 CI95%: 1,2–8,1; p = 0,019) és az alacsony felvételi Glasgow Kóma Skála-érték (OR = 1,6 CI95%: 1,3–1,9; p<0,001). Következtetések: A bakteriális kórképek között továbbra is a S. pneumoniae a vezető kórokozó. Régiónkban a kullancsencephalitis incidenciája jelentősen magasabb az országos átlaghoz képest (2,3 versus 0,35/100 000 fő/év). Vizsgálatunk epidemiológiai és klinikai jellemzést tett lehetővé a régiónkban előforduló neuroinfekciókról. Orv. Hetil. 2019; 160(40): 1574–1583.

Open access