Search Results

You are looking at 11 - 20 of 29 items for :

  • "etiológia" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Andrea Párniczky, László Czakó, Zsolt Dubravcsik, Gyula Farkas, Péter Hegyi, István Hritz, Dezső Kelemen, Zita Morvay, Attila Oláh, Ákos Pap, Miklós Sahin-Tóth, Flóra Szabó, Zsolt Szentkereszti, Richárd Szmola, Tamás Takács, László Tiszlavicz, Gábor Veres, Ákos Szücs, and Natália Lásztity

A hasnyálmirigy gyulladásos megbetegedése gyermekkorban ritka és etiológiája változatos. Az utóbbi 10–15 évben a gyermekkori pancreatitisek gyakorisága növekedést mutatott világszerte. A betegség korszerű és bizonyítékokon alapuló kezelési útmutatót igényel. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport célul tűzte ki, hogy a jelenleg elérhető nemzetközi irányvonalakat, illetve evidenciákat alapul véve a gyermekkori pancreatitis kezelésének kulcskérdései vonatkozásában bizonyítékalapú irányelveket fogalmazzon meg. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport által kijelölt előkészítő és konzulens munkacsoport lefordította, és ahol szükségesnek találta, kiegészítette és/vagy módosította a nemzetközi irányelveket. Összesen 8 témakörben (Diagnózis, Etiológia, Prognózis, Képalkotók, Kezelés, Epeúti beavatkozás, Szövődmények, Krónikus pancreatitis) 50 releváns kérdést állított össze. Az evidencia osztályozását az UpToDate® rendszere alapján határozta meg. Az összeállított irányelvek a 2014. szeptember 12-ei konszenzustalálkozón kerültek bemutatásra és megvitatásra. A résztvevők minden kérdést teljes (95% feletti) egyetértéssel fogadtak el. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport kezelési irányelvei az első, bizonyíték alapján készült gyermekkori pancreatitis kezelési útmutató hazánkban. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport gyermekkori pancreatitis kezelési irányelvei komoly segítséget nyújtanak a gyermekkori pancreatitis oktatásához, a mindennapi betegellátáshoz és a megfelelő finanszírozás kialakításához, ezért bízunk benne, hogy ezen irányelvek minél szélesebb körben alapreferenciaként fognak szolgálni Magyarországon. Orv. Hetil., 2015, 156(8), 308–325.

Open access

A hepatocellularis carcinoma korai stádiumában tünetszegény betegség. A daganatszövet növekedése és az erekbe történő betörése okoz általános és lokális tüneteket. Hasi diszkomfort, cachexia, az addig kompenzált cirrhosis terápiarezisztens dekompenzációja, súlyos esetben a vena portae vagy a hepaticus vénák thrombosisa jelzi a betegség progresszióját. A laboratóriumi leletek közül a vérkép a májfunkció, a haemostasis, a szénhidrát- és a kalciumanyagcsere eredmények gyors romlása jellemző. Az etiológia tisztázásához és a magas rizikójú betegek kiszűréséhez az alkohol, a gyógyszer- és a vegyszerártalom, a B-, C-, delta vírushepatitisek, az anyagcsere-betegségek és a nem alkoholos steatohepatitis vizsgálatai vezetnek. Májgóc esetén diagnosztikus értékű a perzisztálóan magas alfa-foetoprotein, 200 ng/ml felett >90% a pozitív prediktív értéke. A mindennapi gyakorlatban ritkábban mért biomarkerek a glikozilált alfa-foetoprotein-L3 és a K-vitamin-hiány indukálta des-gamma-karboxi-protrombin. HBeAg-pozitív krónikus B-hepatitises betegekben többszörös a tumormegjelenés valószínűsége, ha C genotípusú, a precore régiójában az 1762 és az 1764 helyen kettős mutációt tartalmazó B vírussal fertőzöttek. A magas rizikójú betegeknél 6 havonta, tisztázatlan dignitású, 1 cm alatti májgóc esetén 18–24 hónapon keresztül 3-4 havonta hasi ultrahangvizsgálat és alfa-foetoprotein-mérés javasolt.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: István Hritz, László Czakó, Zsolt Dubravcsik, Gyula Farkas, Dezső Kelemen, Natália Lásztity, Zita Morvay, Attila Oláh, Ákos Pap, Andrea Párniczky, Miklós Sahin-Tóth, Zsolt Szentkereszti, Richárd Szmola, Ákos Szücs, Tamás Takács, László Tiszlavicz, and Péter Hegyi

A heveny hasnyálmirigy-gyulladás, mint az egyik leggyakoribb akut emésztőszervi kórkép, amelyet szignifikáns morbiditás és mortalitás jellemez, korszerű és bizonyítékokon alapuló kezelési útmutatót igényel. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport célul tűzte ki, hogy a jelenleg elérhető nemzetközi irányvonalakat, illetve evidenciákat alapul véve az akut pancreatitis konzervatív és sebészi kezelésének kulcskérdései vonatkozásában bizonyítékalapú irányelveket fogalmazzon meg. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport által kijelölt előkészítő és konzulens munkacsoport lefordította, és ahol szükségesnek találta, kiegészítette és/vagy módosította a nemzetközi irányelveket. Összesen 11 témakörben (Diagnózis és etiológia, Prognózis, Képalkotók, Folyadékterápia, Intenzív kezelés, Fertőzéses szövődmények megelőzése, Táplálás, Epeúti beavatkozások, Endoszkópos retrográd cholangiopancreatographiát követő pancreatitis, Intervenció indikációi, időzítése és stratégiája nekrotizáló pancreatitisben, Cholecystectomia [vagy endoszkópos sphincterotomia] időzítése) 42 releváns kérdést állított össze. Az evidencia osztályozását az UpToDate® rendszere alapján határozta meg. Az irányelvek a 2014. szeptember 12-ei konszenzustalálkozón kerültek bemutatásra és megvitatásra. A résztvevők 25 kérdést csaknem teljes egyetértéssel (95% felett), míg 17 kérdést erős egyetértéssel (70% felett) fogadtak el. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport jelen kezelési irányelve az első, bizonyítékon alapuló akut pancreatitiskezelési útmutató hazánkban. Az irányelv komoly segítséget nyújt az akut pancreatitis oktatásához, a mindennapi betegellátáshoz és a megfelelő finanszírozás kialakításához, ezért a szerzők bíznak abban, hogy ezen irányelvek minél szélesebb körben alapreferenciaként szolgálnak majd majd Magyarországon. Orv. Hetil., 2015, 156(7), 244–261.

Open access

Komoly S., Rózsa Cs.: Myasthenia gravis: etiológia és epidemiológia, diagnózis és terápia. Medical Digest (Orvostudományi válogatás, Promenade Kiadó), 2004, 1 , 1–4. Rózsa Cs

Restricted access

Fehér J., Lengyel G.: Májcirrhosis: epidemiológia és etiológia. Orv. Hetil., 2006, 147 (Suppl. 1) , 1589–1593. Lengyel G. Májcirrhosis: epidemiológia és etiológia

Restricted access

. Gastroenterol. 2007 13 2436 2441 Fehér J., Lengyel G.: Májcirrhosis: epidemiológia és etiológia. Orv. Hetil., 2006

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Kitti Dénes, Zsuzsanna Arányi, Anita Csillik, Magdolna Simó, Róbert Debreczeni, Nárcisz Tegze, and Dániel Bereczki

Absztrakt:

A porckorongsérvhez és a gerincoszlop egyéb degeneratív elváltozásaihoz társuló lumbalis-lumbosacralis fájdalom patogenezisében szerepet játszik a gyulladás, és feltételezhető, hogy ilyen esetekben egyes gyulladásos mediátorok szintje mérhetően megemelkedik a vérben. A vérben mérhető pro- és antiinflammatorikus citokinek, kemokinek, egyéb szabályozómolekulák és a lumbalis-lumbosacralis fájdalom közötti összefüggéseket értékelő vizsgálatok nagyrészt krónikus derékfájdalomban szenvedők csoportjában történtek, az akut állapotban mérhető biomarkerekkel kevesebb vizsgálat foglalkozott. Az eddigi vizsgálatok alapján a proinflammatorikus TNFα, IL6, és IL8 és az antiinflammatorikus IL4 és IL10 citokinek játszanak fontos szerepet a discusherniatiót követő gyulladásos válaszban. A személyre szabott medicina szempontjai szerint fontos lehet az akut betegcsoporton belül alcsoportokat létrehozni az etiológia, a prognózis és a kezelés szempontjából. Amennyiben a különböző proinflammatorikus citokinek segítségével azonosítható lenne egy betegcsoport, amelynél a fájdalom hátterében a gyulladás a vezető ok, akkor ezen betegcsoport valószínűleg hatásosan kezelhető lenne különböző gyulladáscsökkentő készítményekkel. A TNFα-inhibitorok és az IL6-inhibitorok hatásosságát lumbalis-lumbosacralis fájdalomban kontrollált vizsgálatokban már elemezték, de további tanulmányokra van szükség. A spinalis degeneráció és az akut lumbalis-lumbosacralis fájdalom biomarkereinek meghatározása a jövőben a személyre szabott ellátás részét képezheti. Tisztázásra vár, hogy a gyulladás a derékfájdalom melyik szakaszában és milyen mértékben van jelen, ez milyen módszerekkel mérhető, és vannak-e prognosztikus értékű biomarkerek. Orv Hetil. 2020; 161(13): 483–490.

Open access

Absztrakt

Bevezetés: A hepatocellularis carcinoma gyakori, nehezen kezelhető daganat. Célkitűzés: A szerzők áttekintették a májsejtrákkal kapcsolatos ismereteket és értékelték a kezelési eredményeket az északkelet-magyarországi régióban. Módszer: A szerzők intézményében 5 év alatt májsejtrák diagnózissal kezelt betegek adatait retrospektív módon elemezték. Eredmények: Ismert májcirrhosisa 187 beteg közül 71-nek (38%) volt, 52 betegnél (28%) a májcirrhosisra a daganat felismerésekor derült fény. Nem volt májzsugora 15 betegnek (8%), míg erre vonatkozóan 49 betegnél (26%) nem találtak adatot. Etiológiai faktorok az alkoholfogyasztás (52%), a vírushepatitis (41%) és a metabolikus szindróma (valószínűleg nem alkoholos zsírmáj) (44%) voltak. Cirrhosis nélkül kialakult májsejtrák hátterében leggyakrabban nem alkoholos zsírmáj állt. A daganat felismerése 83%-ban előrehaladott stádiumban történt. A túlélést a Barcelona stádium (A vs. B/C vs. D stádium: 829 vs. 387 vs. 137 nap, p<0,001) jelentősen befolyásolta, az etiológia nem (vírus 282, metabolikus szindróma 335 és alkohol 423 nap, p = 0,65). Következtetések: A hepatocellularis carcinoma rossz kimenetelének oka a késői felismerés. A májzsugoros betegek szűrése mellett a májcirrhosis korábbi felismerése szükséges. A metabolikus szindrómások ultrahangos szűrése megfontolandó. A krónikus májbetegség terápiája a túlélést lényegesen befolyásolja. Orv. Hetil., 2016, 157(45), 1793–1801.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A diagnosztika fejlődése és az elérhető hatékony antimikrobás szerek ellenére a neuroinfekciók továbbra is magas letalitással járó kórképek. Célkitűzés: A retrospektív vizsgálat célja, hogy felmérje a nyugat-dunántúli régióban 2010 és 2016 között otthon szerzett neuroinfekciók epidemiológiai és klinikai jellemzőit. Módszer: Életkor szerinti csoportosításban (<65 év és >65 év) elemeztük 176 beteg adatait. Eredmények: 81 bakteriális, 91 virális, 1 parazitás és 3 kevert neuroinfekció fordult elő. A leggyakrabban izolált baktérium a Streptococcus pneumoniae (20%) és a Borrelia burgdorferi (16%) volt. A virális kórokozók közül a legtöbbször a kullancsencephalitis-vírus (37%), majd a herpes simplex vírus (10%) és az enterovírus (7%) fordult elő. Az összes eset 40%-ában az etiológia ismeretlen maradt. Az incidencia átlagosan 9,8/100 000 fő/év, a letalitás 12% volt. Az idősek körében szignifikánsan gyakrabban fordult elő az immunrendszert negatívan befolyásoló tényező (p = 0,008), alacsony felvételi Glasgow Kóma Skála-érték (p = 0,017) és tudatzavar (p = 0,050). Kedvezőtlen klinikai kimenetelt prognosztizált az idős életkor (OR = 6,5 CI95%: 2,5–17,1; p<0,001), a sérült immunstatus (OR = 3,1 CI95%: 1,2–8,1; p = 0,019) és az alacsony felvételi Glasgow Kóma Skála-érték (OR = 1,6 CI95%: 1,3–1,9; p<0,001). Következtetések: A bakteriális kórképek között továbbra is a S. pneumoniae a vezető kórokozó. Régiónkban a kullancsencephalitis incidenciája jelentősen magasabb az országos átlaghoz képest (2,3 versus 0,35/100 000 fő/év). Vizsgálatunk epidemiológiai és klinikai jellemzést tett lehetővé a régiónkban előforduló neuroinfekciókról. Orv. Hetil. 2019; 160(40): 1574–1583.

Open access

Extracranialis carotis aneurysmák korszerű kezelése

Management of extracranial carotid artery aneurysm

Orvosi Hetilap
Authors: Áron Nyilas, Zsolt Palásthy, Zsuzsanna Mihály, Enikő Veres-Lakos, and Zoltán Szeberin

Összefoglaló. Bevezetés: Az extracranialis carotis aneurysma rendkívül ritka, változatos etiológiájú kórállapot, ellátása nagy kihívást jelent. Célkitűzés: A carotisaneurysma invazív kezelésével kapcsolatos perioperatív és hosszú távú tapasztalataink elemzése. Módszer: A Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikáján és a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján az elmúlt 13 évben carotisaneurysma miatt végzett beavatkozások adatait gyűjtöttük össze retrospektív módon. Elemeztük a betegek anamnesztikus adatait, az aneurysmák karakterisztikáját és a terápiás modalitásokat, valamint a rövid (<30 nap) és hosszú távú eredményeket. Eredmények: Carotisaneurysma miatt 25 beavatkozás történt. A betegek átlagéletkora 57,8 ± 15,15 év, a férfi/nő arány 10/15 volt, 17 (68%) beteg volt tünetes. Az aneurysmák átlagos átmérője 26,8 ± 11,25 mm volt. A kóreredet 11 esetben (44%) atherosclerosis, 4 esetben (16%) arteria carotis interna műtét utáni állapot, ugyancsak 4 (16%) esetben fertőzés, 6 esetben (24%) pedig egyéb ok (kötőszöveti betegség, dissectio és trauma) volt. Tizenkilenc esetben végeztünk nyitott, hat esetben endovascularis műtétet. A korai halálozás 4% (egy eset) volt. Az átlagos hospitalizáció 4,52 ± 2,38 nap volt. Reoperációra három betegnél (12%) került sor. Négy esetben (16%) észleltünk perifériás idegi károsodásra utaló tüneteket, mindet nyitott műtétek után. Korai posztoperatív stroke nem történt. Az átlagos utánkövetési idő 41,2 ± 38,54 hónap volt, melynek során további öt páciens (24%) hunyt el. Az operált nyaki verőérrel összefüggésben álló haláleset nem volt. Egy stroke, egy tranziens ischaemiás attak (TIA) történt, valamint két esetben tünetmentes graftelzáródás igazolódott. Következtetés: A carotisaneurysma kezelésében a hagyományos műtéti megoldásoknak és az endovascularis eljárásoknak egyaránt létjogosultságuk van. A változatos etiológia és a betegség ritka előfordulása miatt centrumokban történő, egyénre szabott ellátás javasolt. Orv Hetil. 2019; 160(21): 815–821.

Summary. Introduction: Aneurysm of the extracranial carotid artery is a rare condition and there is a diversity in the etiology. The proper treatment could be a real challenge for the surgeons. Aim: Analysis of perioperative and long term results of invasive treatment for carotid artery aneurysm. Method: A retrospective review was conducted of patients who had open or endovascular surgery due to carotid artery aneurysm through the last 13 years at the Department of Vascular Surgery of the Semmelweis University and at the Department of Surgery of the University of Szeged. Medical history, characteristics of the aneurysms, therapy and the follow-up results were reviewed. Results: Over the study period, 25 interventions were performed due to carotid artery aneurysm. There were 10 men and 15 women with a mean age of 57.8 ± 15.15 years. Seventeen patients (68%) were symptomatic. The mean aneurysm diameter was 26.8 ± 11.25 mm. The underlying etiology was atherosclerosis in eleven (44%), prior carotid endarterectomy in four (16%), infection in four (16%) and other cause (connective tissue disease, dissection, trauma) in six (24%) cases. Nineteen patients underwent open surgery, six underwent endovascular treatment. Death within 30 days was documented in one (4%) case. The mean postoperative hospital stay was 4.52 ± 2.38 days. Three (12%) patients required reintervention postoperatively. Peripheral nerve injuries were detected in four (16%) patients, all after open surgery. No stroke was documented within 30 days. The mean follow-up was 41.2 ± 38.54 months. Five (24%) deaths were not related to the carotid artery disease. One patient had stroke, one had transient ischaemic attack (TIA), and in two cases asymptomatic internal carotid artery occlusion was described. Conclusion: Both open surgery and endovascular intervention can be safely applied in the treatment of carotid artery aneurysm. Considering the variable etiology and rarity, we recommend to perform the interventions in vascular surgery centres. Orv Hetil. 2019; 160(21): 815–821.

Open access