Search Results

You are looking at 11 - 20 of 73 items for :

  • "oxidatív stressz" x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All

25 1589 1596 Fischer, T.: Érendothel-működészavar, oxidatív stressz: újabb tárgykörrel bővül az Orvosi Hetilap folyóirat

Restricted access

Az égésbetegség ellátásában a nagyfokú ödémaképződést kísérő hypovolaemia megfelelő kezelése jelenleg is kulcsfontossággal bír. Az ödémaképződés hátterében többek között az oxidatív stressz is fontos szerepet játszik. Célkitűzésünk annak vizsgálata volt, hogy a különböző folyadékpótlási sémák hogyan adaptálhatók jobban az egyes betegekhez, ezek alkalmazása befolyásolja-e a beteg szervfunkcióit és az égést kísérő oxidatív stresszt. Vizsgáltuk továbbá az oxidatív stressz és az égés kiterjedése közötti összefüggést. Módszer: Vizsgálatainkat intenzív osztályunkra felvett betegeken végeztük, akiknél az osztályos folyadékpótlási protokollt 3 órán belül el tudtuk kezdeni. Hemodinamikai mérésekhez transpulmonalis thermodilutiós technikát alkalmaztunk. Az oxidatív stressz nyomon követésére felvételkor, majd az ezt követő 5 napon keresztül a betegek véréből meghatároztuk a fehérvérsejtszámot, a fehérvérsejtek arányának alakulását, a malondialdehid, plazmaszulfhidril-csoportok, redukált glutation szintjét, a mieloperoxidáz, kataláz, szuperoxid dizmutáz enzimek aktivitását. Mértük továbbá a leukocyták szabadgyök-termelését. Eredmények: Betegeink szignifikánsan több folyadékot kaptak, mint amit a Parkland-formula előre jelzett (p < 0,05). Az invazív hemodinamikai paraméterek alapján vezetett folyadékterápia mellett az ScvO 2 szignifikánsan magasabb (p < 0,05), míg a szervfunkciós pontszám alacsonyabb volt az óradiuresis alapján resuscitált csoportnál (p < 0,05). A hemodinamikai paraméterek alapján kezelt betegek esetében a granulocyták aránya (p < 0,05), a gyöktermelés maximuma (p < 0,05) szignifikánsan magasabb, a gyöktermelés késése alacsonyabb (p < 0,05) volt. Következtetések: Korrekciós faktorok alkalmazásával a Parkland-formula pontosabbá tehető, de a legjobb eredményt az invazív hemodinamika alapján vezetett folyadékterápia biztosítja. Ez elsősorban a prooxidáns státust befolyásolja kedvezően.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Mária Horváth, Rita Mágenheim, Beatrix Annamária Domján, Viktória Ferencz, Tímea Tänczer, Eszter Szabó, Rita Benkő, Csaba Szabó, Ádám Tabák, and Anikó Somogyi

Absztrakt

Bevezetés: Gestatiós diabetes mellitusban emelkedett oxidatív-nitratív stressz és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció van jelen, amely szerepet játszhat a későbbi élet során tapasztalt magasabb cardiovascularis kockázat kialakulásában. Célkitűzés: A szerzők azt vizsgálták, hogy 3 évvel a szülés után a megelőző gestatiós diabetes súlyossága befolyásolja-e az anyák érrendszerének állapotát, valamint milyen összefüggés mutatható ki az érfunkció romlása és az oxidatív-nitratív stressz és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció között. Módszer: Korábban súlyos (inzulinnal kezelt) vagy enyhe (diétával kezelt) gestatiós diabetesen átesett 40 nő nagyartériáinak funkcióját applanációs tonometriával, a mikrokeringést provokációs tesztek elvégzése során lézer-Doppler-módszerrel vizsgálták. A véralkotókban mérhető oxidatív-nitratív stresszt és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktivációt kolorimetrás, valamint immunhisztokémiai technikával határozták meg. Eredmények: Inzulinnal kezelt gestatiós diabetesben a mikrokeringés zavarát, valamint az oxidatív stressz emelkedését mutatták ki. Következtetések: Az eredmények alapján az előzetesen igazolt gestatiós diabetes súlyossága befolyásolja a kialakuló microvascularis diszfunkció mértékét, amelyet emelkedett oxidatív stressz kísér. A nitratív stressz és a poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció összefüggést mutat egyes vascularis paraméterekkel, bár ezek mértékét a betegség súlyossága nem befolyásolja. Orv. Hetil., 2015, 156(47), 1932–1936.

Open access

A légúti gyulladás központi szerepet játszik a krónikus obstruktív tüdőbetegség patofiziológiájában. A cigarettafüst-expozíció a gyulladásos sejtek infiltrációját okozza a légutakban, amely különböző citokinek, kemokinek, proteázok és proinflammatorikus mediátorok felszabadulásához vezet, végül az oxidatív stressz és a proteáz/antiproteáz egyensúly megbomlása a tüdő szöveteinek progresszív károsodását eredményezi. A biomarkerek felhasználhatók a légúti gyulladás és az oxidatív stressz monitorozására, a betegség különböző fenotípusainak elkülönítésére és a terápiás beavatkozások hatékonyságának megítélésére. A kilégzett levegő kondenzátumának gyűjtése egyszerű és teljesen noninvazív módszer a légutakban zajló folyamatok vizsgálatára. A kilégzett levegő kondenzátumában számos biomarker található, többek között a hidrogén-peroxid, citokinek, arachidonsav-metabolitok, nitrogén-oxidok és a pH. A biomarkerek sok esetben igen kis koncentrációban vannak jelen, amely számos analitikai problémát vet fel. A klinikai felhasználhatóság megítélése a mintagyűjtés és a mérési módszerek standardizálása után lesz lehetséges. Orv. Hetil., 2012, 153, 843–851.

Restricted access

A pulmonalis embolia a harmadik leggyakoribb cardiovascularis halálok. A masszív tüdőembólia thrombolysiskezelése kapcsán vérzéses szövődmény, reembólia léphet fel, a kórállapotot oxidatív stressz kíséri. Célok: Vizsgálatunkban az akut tüdőembólia rögoldó kezelése során elemeztük a thrombocytaaggregáció, a haemostaseologiai paraméterek, a leukocytaaktiváció és az oxidatív stressz markereinek változásait. Módszer: 15 beteget választottunk be, akik ultranagy dózisú sztreptokináz- ( n = 8) vagy altepláz- ( n = 7) kezelésben részesültek. Artériás vérmintát vettünk a thrombolysis előtt, azt követően pedig az első 24 órában 4 óránként, majd a 36. órában, és a 2., 3., 4., 5. és 30. napon. Mértük a spontán és az adrenalin, a kollagén és az adenozin-difoszfát indukálta thrombocytaaggregációt. A D-dimer- és fibrinogénszinteket az első napon 8 óránként, majd a fenti időpontokban egy alkalommal vizsgáltuk. Az oxidatív stressz és a leukocytaaktiváció elemzésére a thrombolysis előtt, a kezelést követően a 8. órában, majd az 1., 3., 5. és 30. napon vettünk vérmintákat. Az oxidatív stressz változásának nyomon követésére plazmából és teljes vérből malondialdehid, redukált glutation-, plazmaszulfhidrilcsoport-szinteket, szuperoxid-dizmutáz- és mieloperoxidázenzim-aktivitást mértünk. A teljes vér gyöktermelő kapacitását, vizsgálatát kemilumineszcenciával végeztük. Áramláscitometriával mértük a leukocyták által expresszált CD11a, CD18 és CD97 felszíni antigéneket. Eredmények: Az adrenalin indukálta thrombocytaaggregáció a 4. és a 8. órában csökkent ( p < 0,03), és szignifikánsan alacsony tartományban maradt a 36. órától a 3. napig az alteplázcsoporthoz képest. A sztreptokinázzal kezelteknél az adenozin-difoszfát indukálta aggregáció a 4. órában csökkent a kiindulási értékhez képest ( p < 0,05), kollagén esetében ugyanez a csökkenés a 4. és a 8. órában szignifikáns. A fibrinogénszintek a thrombolysist követően mindkét kezelési csoportban szignifikánsan csökkentek, míg a D-dimer a 8. órában szignifikánsan megemelkedett. Spontán thrombocytaaggregációt egyetlen mérési időpontban sem találtunk, jelentős vérzés, reembólia nem lépett fel. Az emelkedett malondialdehid-, reaktívoxigéngyök- és mieloperoxidáz-szintek, a csökkent redukált glutation- és plazmaszulfhidril-szintek a tüdőembóliás betegekben jelen lévő fokozott oxidatív stresszre utalnak. A thrombolysist követően a malondialdehid szignifikánsan emelkedik, a redukált glutation pedig csökken. A reaktív oxigéngyökök termelése a 3. és 5. nap között a legmagasabb. A thrombolysist kifejezett granulocyta és monocyta CD11a- és CD18-, valamint granulocyta CD97-expresszió-csökkenés kíséri ( p < 0,05). Következtetések: A masszív/szubmasszív pulmonalis embolia és az alkalmazott thrombolysis károsítja a thrombocytafunkciókat. A tüdőembólia reperfúziója során a fibrinogénszint csökkenése szignifikáns korrelációt mutat a tüdőperfúzió javulásával, ezek alapján a fibrinogénszint változása jól alkalmazható marker lehet a thrombolysis eredményességének akut felmérésére. Masszív/szubmasszív pulmonalis emboliás betegeknél a thrombolysis előtt fokozott oxidatív stressz állt fenn. Igazoltuk, hogy TL-t követően az oxidatív stressz és a leukocytaaktiváció még kifejezettebb, és e paraméterek csak a 30. napra normalizálódnak.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gergely Fehér, Edit Bagoly, Ferenc Kövér, Katalin Koltai, Katalin Hantó, Éva Pozsgai, Sámuel Komoly, Tamás Dóczi, Kálmán Tóth, and László Szapáry

A carotisstent beültetése a szignifikáns carotis stenosis kezelésének egyik lehetséges módszere. A beavatkozás során észlelhető kóros rheologiai viszonyok, fokozódó thrombocytaaggregáció és szabadgyök-képződés a stenttrombózis és a korai restenosis rizikóját növelhetik. Célkitűzés: Jelen tanulmányunk célja az volt, hogy megvizsgáljuk, hogyan változnak a haemorheologiai viszonyok, a thrombocytaaggregáció és az oxidatív stressz carotis stenosis endovascularis kezelése során és az azt követő napokban. Módszer: 18 (12 férfi, 6 nő, 66 ± 9 év) szignifikáns carotis stenosis miatt endovascularis úton kezelt beteg vizsgálatát végeztük el. Értékeltük a haemorheologiai paraméterek, valamint a thrombocytaaggregáció alakulását. Az oxidatív stressz jellemzésére a katalázaktivitást mértük. A méréseket közvetlenül a beavatkozás előtt, illetve után, majd 1, 2, 5 nappal és 1 hónappal később végeztük el. A beavatkozás előtt betegeink telítő dózisú (300 mg) clopidogrelkezelésben részesültek. Eredmények: A hematokrit, a plazmafibrinogén-koncentráció (Pfc), a teljesvér- (Tvv) és plazmaviszkozitás (Pv) a stentelést követően azonnal szignifikánsan csökkent ( p < 0,001). A beavatkozás 5. napjára a Tvv, a Pfc, a Pv, a vörösvértest és a thrombocytaaggregáció szignifikánsan ( p < 0,0001) fokozódott a stentelés után mért értékekhez képest. Az 1 hónapos kontrollnál ugyanezen paraméterek, kivéve a Tvv, szignifikáns csökkenést mutattak az 5. napi értékekhez képest. A katalázaktivitás beavatkozás utáni napon mért értéke az 1 hónapos kontrollra szignifikánsan emelkedett. Konklúzió: A haemorheologiai paraméterek és a thrombocytaaggregáció a carotisstent-beültetés kapcsán specifikus változást mutatnak. A vér áramlási viszonyainak kóros megváltozása és a thrombocyták fokozódó aktivációja a beavatkozás első hetében a legkifejezettebbek, a stent thromboticus elzáródását indukálhatják. A beavatkozás kapcsán indukálódó oxidatív stressz mértéke 1 hónap után csökken szignifikánsan.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Bálint Alasztics, Zoltán Kukor, Zita Pánczél, and Sándor Valent

A praeeclampsia gyakori és súlyos terhességi kórkép, az anyai és magzati morbiditás és mortalitás egyik vezető oka. A betegség jellemzői a 20. gesztációs hét után kialakult hypertonia és proteinuria, gyakran oedema és több más szubjektív tünet kísérheti. A betegség kiváltó oka a placentában keresendő, a betegség következményei viszont több szervrendszert érintenek. A kétlépcsős modell szerint a placenta kritikus elváltozásai – az abnormális implantáció, csökkent lepényi perfúzió – következtében (első lépcső) a keringésbe olyan faktorok kerülnek, amelyek az anyai tünetek megjelenéséért (második lépcső) felelősek. A placenta kórélettanában jelentős szerepet játszik az oxidatív stressz, a nitrogén-monoxid-szintáz enzim csökkent működése, valamint számos sejtes és humorális immunológiai tényező. A manifeszt betegség tüneteinek közös nevezője az endotheldiszfunkció. Az elmélet a hypertonia, proteinuria és oedema triászát és egyéb tünetek eredetét is képes magyarázni. Orv. Hetil., 2012, 153, 1167–1176.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Anna Egresi, Gabriella Lengyel, Anikó Somogyi, Anna Blázovics, and Krisztina Hagymási

Absztrakt

Különböző károsító hatások miatt (vírusok, anyagcserezavarok, táplálkozási tényezők, toxikus ártalmak, autoimmun folyamatok) kóros májműködés lép fel, amely a máj elzsírosodásához és kötőszövetes átépüléséhez vezet. A progresszió folyamata összetett, több útvonalon megy végbe, számos tényező befolyásolja. A szerzők összefoglaló közleményükben áttekintik a krónikus májbetegségek progressziójában részt vevő tényezőket. Bemutatják a sejtek szerepét, az általuk termelt főbb citokineket és gyulladásos mediátorokat, valamint az intestinalis bélflóra kapcsolatát a betegséggel. Kitérnek az oxidatív stressz, a mitokondriális diszfunkció és a sejthalál kórlefolyásban betöltött szerepére. Ismertetik az inzulinrezisztencia és a mikroelemek (vas, réz) kapcsolatát a májkárosodással. Összefoglalják a progresszió hátterében álló genetikai és epigenetikai vonatkozásokat is. Az új kezelési lehetőségek felismerése, a kezelés hatékonyságának megítélése vagy a májátültetés időpontjának megválasztása, sikeressége függhet a kórlefolyás pontosabb megismerésétől. Orv. Hetil., 2016, 157(8), 290–297.

Open access

role of oxidative stress in the development of diabetic neuropathy. [Az oxidatív stressz szerepe a diabeteses neuropathia kialakulásában.] Orv Hetil. 2016; 157: 1939–1946. [Hungarian

Open access

Mivel az oxidatív stressz patogenetikai szerepet játszik krónikus C-hepatitisben, és az antivirális terápiára való tartós virológiai válasz korlátozott HCV1 genotípus fertőzésben, kettős vakvizsgálatban tanulmányoztuk a pegilált interferon + ribavirin kezelésben részesült betegekben az antioxidáns flavonoid silymarin szupportációjának hatását. Betegek és módszerek: 32 naiv krónikus C-hepatitises beteget pegilált interferon + ribavirin kezelés előtt random két csoportba osztottunk. A) csoport: 16 beteg placebót, B) csoport: 16 beteg naponta per os 2 × 166 mg silymarint kapott 3 hónapig, a betegek 6–12 hónapig mindkét csoportban pegilált interferon + ribavirin terápiában részesültek. Meghatároztuk a szérumban az alanin-aminotranszferáz és a HCV-RNS, a plazma- vagy vörösvértest-hemolizátum malondialdehid-, a szuperoxid-dizmutáz, a kataláz, a glutation-peroxidáz, a mieloperoxidáz és a redukált glutation szintjeit a 0., 1., 3., 6. és 12. hónap után. A tartós virológiai válasz értékelésére a HCV-RNS vizsgálatát az antivirális kezelés befejezését követően 6 hónappal megismételtük. Eredmények: A silymarincsoportban a malondialdehidszint gyorsabb csökkenése, a szuperoxid-dizmutáz jelentősebb csökkenése és a mieloperoxidáz jelentősebb növekedése volt észlelhető a 12. hónap után, az alanin-aminotranszferáz normalizálódása 6/16 (vs. kontroll 9/16) esetben, a tartós virológiai válasz 3/16 (vs. 7/16) esetben fordult elő. Megbeszélés: Bár az antivirális terápia silymarinnal történt kiegészítése javította az oxidatív stresszt, nem volt igazolható kedvező hatása sem az alanin-aminotranszferáz, sem a tartós virológiai válasz alakulására. Ezek az ellentmondásos leletek feltehetőleg a randomizációval kapcsolatosak, mivel a silymarincsoportban több volt a terápiás válasz negatív prediktora: a betegek idősebbek voltak, magasabb fibrosispontszámmal és súlyosabb oxidatív stresszel. A silibinin HCV-replikációt gátló hatásáról újabban közölt in vitro kísérletek és klinikai megfigyelések alapján, több mint háromszoros nagyságú silymarindózissal további kontrollált vizsgálatokat javaslunk krónikus C-hepatitisben az antivirális terápia flavonoidszupportáció-értékének megítélésére.

Restricted access