Search Results

Az Észlelt Stressz Kérdőív (Perceived Stress Scale - PSS) magyar változatának jellemzőit vizsgáltuk 217, stresszkezelő programra jelentkező egyén válaszai alapján. A kérdőív három változata (PSS14, PSS10, PSS4) szorosan korrelál (r = 0,99 és 0,93), mindhárom belső megbízhatósága igen jó (a Cronbach-alfa rendre 0,88; 0,85; 0,79), és a teszt-reteszt megbízhatósága is kiváló (r = 0,90). A nem, az életkor és az iskolai végzettség nem befolyásolta szignifikánsan az összpontszámot, ugyanakkor mintánk egyes alcsoportjainak átlagpontszámai különböztek: a szakemberek (orvos, szakápoló, pszichológus) átlagértékei alacsonyabbak voltak, mint a „normál” és diák csoport értékei, a szomatikus betegcsoport magasabb pontszámot ért el, míg a legmagasabb a pszichiátriai kezelés alatt álló (szorongó) csoport pontszáma volt. A kérdőív validitását más, ismert pszichológiai skálákkal összehasonlítva is igazoltuk. Közepesen szoros összefüggést találtunk a PSS és a szubjektív testi tünetek (PHQ), a WHO Jól-lét Skála, a rövidített Cook-Medley Ellenségesség pontszámok között; szorosabb volt az összefüggés a depresszió (Rövidített Beck Depresszió Kérdőív - BDI) és a szorongás (Spielberger Vonásszorongás Skála - STAI-T) pontszámokkal: a korrelációs együtthatók 0,52-0,85 között voltak. A fentiek jelzik, hogy bár van összefüggés az észlelt stressz és a különböző testi és lelki tünetek között, a PSS által mért változó egy független konstruktum, mely alkalmas a krónikus stressz mint rizikófaktor becslésére.

Absztrakt:

Bevezetés: A boka-kar index (BKI) mérése az első választandó szűrőmódszer az alsó végtagi perifériás artériás érbetegség (LEAD) diagnosztikájában. A LEAD tekintetében veszélyeztetett populációban végzett szűrés célja a major végtagi események, így az amputáció kockázatának csökkentése. A nyugalmi BKI-érték ugyanakkor könnyen adhat álnegatív eredményt. Célkitűzés: Kutatásunk célja egy, a családorvosi praxisban könnyen megvalósítható, gyors és költséghatékony szűrőmódszer tesztelése mellett azon betegek azonosítása volt, akiknél a családorvos eszközeivel nem kaphatunk definitív diagnózist (negatív BKI mellett tünetes, illetve nem komprimálható artériás csoport). Módszer: Az Észak-Magyarország régióban 680 beteg szűrését végeztük el. Edinburgh-kérdőívet használtunk, rögzítettük a saját és a családi anamnézist, a rizikófaktorokat, a jelenlegi panaszokat és a gyógyszerelést. Fizikális vizsgálatot és BKI-mérést végeztünk. Eredmények: A betegek 34%-a jelzett alsó végtagi claudicatiót, 23%-nak volt abnormális BKI-értéke, 14% jelzett normális BKI-érték mellett dysbasiás panaszokat. 12% került a nem komprimálható artériás csoportba. A BKI alapján negatív, de tünetes csoport rizikófaktor-profilja jelentős hasonlóságot mutatott a biztosan LEAD-pozitív és a nem komprimálható artériás csoport rizikófaktor-profiljával. Következtetés: A LEAD valós előfordulása magasabb lehet, mint a csak a BKI alapján történő szűrés eredménye. A populáció közel negyede került a BKI alapján a negatív, de tünetes és a nem komprimálható artériás csoportba. Ezen csoport betegei a családorvos részéről különös odafigyelést igényelnek. A normális BKI-érték ellenére – ha felmerül a LEAD klinikai gyanúja – további vizsgálatok szükségesek. A LEAD szűrése többirányú megközelítést igényel. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1381–1389.

A thromboembolia ritkán előforduló betegség gyermekkorban. Leggyakrabban újszülött- és adolescens korban észlelhető. Incidenciája az irodalmi adatok szerint 5,1/100000 élveszülés. Közleményükben a szerzők 1996 és 2006 között a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Gyermekgyógyászati Intézet, Neonatológiai Intenzív Osztályon diagnosztizált és kezelt hét thrombosisos újszülöttnél (2,5/1000 felvétel) tapasztalt kórlefolyást ismertetik és tapasztalataikat összegzik. A hétből három esetben a thrombosis már intrauterin kialakult. Mindhárom esetben igazolódott az anyai thrombophilia, más rizikófaktor (infekció) csak egy betegnél szerepelt. Az újszülöttek in vivo, illetve post mortem vizsgálata során egyik esetben sem igazolódott az anyáéval azonos típusú thrombophilia. Mindezek alapján a szerzők feltételezik, hogy az anyai thrombophilia okozta hajlam talaján egyéb, eseteikben nem igazolható provokatív faktorok szerepelhetnek kórokként. Tapasztalataik alapján javasolják a thrombophiliás anyák és magzataik terhesség alatti fokozott ellenőrzését.

A túlsúly, az elhízás népbetegség Magyarországon és a nyugati világban. Igen fontos hangsúlyozni, hogy a kövérség betegség és egy lényeges rizikófaktor számos bőr- és egyéb betegséget tekintve. Az obesitas okozta és az általa súlyosbított bőrbetegségek (acathosis nigricans, acrochordonok, keratosis pilaris, hyperandrogenismus, striák, adiposis dolorosa, nyiroködéma, krónikus vénás elégtelenség, plantaris hyperkeratosis, lipödéma, bőrinfekciók, acne inversa, psoriasis, köszvényes csomók) áttekintése segít minket abban, hogy nézzünk és lássunk is. Fokozottan figyeljünk a bőrinfekciók lehetőségére, mert ez segíti a korai felismerést, a szövődmények elkerülését, és hívjuk fel a páciensek figyelmét a bőrkezelés preventív jelentőségére. Kövér páciens esetén a legtöbb helyi vagy szisztémás kezelés alkalmazásakor a megszokott adagolás módosítása szükséges. Gondolnunk kell arra is, hogy az elhízás közvetlenül vagy közvetve szinte minden szervrendszerben előnytelen folyamatokat indít el, ezért csak egy multidiszciplináris ellátástól remélhető az obes beteg gyógyítása és rehabilitációja. A rehabilitációnak gyakran része a bőrgyógyászati és lymphologiai gondozás.

A Lyme-kór az egyik leggyakoribb antropozoonosis, a Borrelia kórokozója kullancs csípésével kerül az emberi szervezetbe, Magyarországon évente 10000 friss fertőzést okozva. A Lyme-kór tünetei és lefolyása változatosak, késői formában nemritkán carditist okoz. Esetünkben szerológiailag igazolt borreliosis okozott teljes atrioventricularis blokkot fiatal férfinél, aki praesyncope miatt került intézetünkbe. A blokk hátterében, a közeli kullancscsípésre való tekintettel, Lyme-carditist gyanítottunk, antibiotikum adását és monitoros obszervációt kezdtünk. A betegségre jellemző bőrtünetek nem jelentkeztek, a laborvizsgálat kórosat nem igazolt. Elektrofiziológiai vizsgálattal domináló supra-His atrioventricularis blokkot regisztráltunk. Az obszerváció másnapjától a blokk regressziót mutatott, később teljesen megjavult. Szerológiai vizsgálat egy évnél régebbi borreliosist igazolt. Terápiás ajánlás a potenciálisan reverzíbilis Lyme-carditisben egyelőre nincs. Fiataloknál rizikófaktor nélkül jelentkező ingerületvezetési zavar esetén is célszerű Lyme-carditisre gondolni, segítséget a pontos anamnézis felvétele és megfelelő labordiagnosztika jelenthet, amellyel elkerülhető a pacemakerbeültetés. Orv. Hetil., 2010, 39, 1585–1590.

A magasvérnyomás-betegség az egyik leggyakoribb betegségforma, amely önmagában is cardiovascularis rizikófaktor Európa és Amerika civilizált országaiban. A hypertoniás betegek 40–50%-ában egyéb rizikófaktorok is társulnak a betegséghez, mint dohányzás, dyslipidaemia, szénhidrátanyagcsere-zavar, metabolikus szindróma vagy éppen 2-es típusú diabetes mellitus. Ezeknél a magas rizikójú betegeknél az optimális kezelés megoldása nem egyszerű feladat, és a célérték elérése monoterápiával csaknem lehetetlen. Az utóbbi években kiderült, hogy a vérnyomáscsökkentés és a kóros lipidprofil-normalizálás együttes megvalósítása igen nagy jelentőségű az atheroscleroticus szövődmények megelőzése terén. Ehhez két-három vagy több gyógyszer együttes adására van szükség.Mi elindítottunk egy nyitott vizsgálatot mintegy 1000, nagy rizikójú hypertoniás betegnél, akiknél a magas vérnyomás mellett dyslipidaemiát, visceralis obesitast, metabolikus szindrómát vagy 2-es típusú diabetest igazoltak. A polipill típusú kezelési stratégiánk során ACE-inhibitort (lisinopril), kalciumantagonistát (amlodipin), statint (atorvastatin) és szükség szerint antithrombocyta-kezelést adtunk.

A stressz olyan rizikófaktor, amely életminőségünket és egészségünket veszélyezteti. Különösen érintettek bizonyos foglalkozási csoportok, mint például az egészségügy. Célkitűzés: A szerzők az ápolók észlelt stresszterheltségét és copingstratégiáit, valamint pszichoszomatikus egészségét vizsgálták. Módszer: A kérdőíves adatfelvétel a Szegedi Tudományegyetem diplomás ápoló szakára járó 208 hallgató körében történt; a minta 136 levelező és 72 nappali tagozatos hallgatóból állt. Az önkitöltéses kérdőív kiterjedt a pszichoszomatikus tünetekre, a copingstratégiákra és a stresszterheltségre. Eredmények: A magas stressz-szintű és gyakori tünetképzéssel jellemezhető egyének sokkal gyakrabban alkalmaztak nem adaptív copingtechnikákat; a viszonylag alacsonyabb stressz-szintű és kevesebb tünettel rendelkezőkre viszont nem az aktív copingmódszerek alkalmazása, hanem a nem adaptív módszerek hiánya volt jellemző. Következtetések: Mindezek alapján a szerzők arra következtetnek, hogy a mintában részt vevő leendő diplomás ápolók pszichoszomatikus veszélyeztetettsége igen nagy, hiszen kevéssé hatékonyan alkalmaznak olyan copingtechnikákat, amelyek nemcsak a problémamegoldást célozzák, hanem saját egészségüket is védik. Orv. Hetil., 2012, 153, 1225–1233.

Összefoglaló. A malignus daganat és a stroke egy-egy betegnél gyakran kombinálódik, sokszor egyidejűleg diagnosztizálják, vagy rövid idő telik el a két kórkép felismerése között. Az együttes megjelenés hátterében elsősorban a hasonló tradicionális rizikófaktorok állhatnak: az idősebb életkor, a magas vérnyomás, a hyperlipidaemia, a cukorbetegség, az elhízás és a dohányzás. Az átfedő kockázati tényezőkön túl a daganat által okozott hiperkoaguláció artériás és vénás thrombosis kialakulásához vezethet. A hiperkoaguláció hátterének kutatása főként a thrombocyták és a szöveti faktor aktiválására és a heparanáz fokozott expressziójára fókuszált, és felvetődött a neutrophil extracelluláris csapdák szerepe is. A daganat által okozott hiperkoagulációhoz társuló cryptogen (tradicionális rizikófaktor nélküli) stroke-ban sokszor található magasabb D-dimer-szint, és a CT/MRI-képeken gyakrabban látszanak multifokális, több ér ellátási területében megjelenő ischaemiás laesiók, melyek ritkábban fordulnak elő a tradicionális rizikófaktorokkal magyarázható stroke-okban. Az előzőkön kívül a daganatok kezelésére alkalmazott kemoterápia és sugárterápia is emeli a stroke kockázatát. A malignus daganatokhoz társuló stroke-ok megelőzése érdekében további vizsgálatok szükségesek a daganat által okozott hiperkoaguláció és vascularis változások pontosabb megértéséhez. Orv Hetil. 2022; 163(1): 3–11.

Summary. Cancer and stroke have long been studied individually, but their detrimental forces together have also been a strong point of focus. The occurrence of both cancer and stroke in a patient is often a reflection of their similar risk factors (hypertension, hyperlipidemia, diabetes, obesity, and smoking), however, a subgroup of the cancer stroke population is believed to occur due to cancer-associated hypercoagulability. A deeper look into the cancer-associated hypercoagulable environment has indicated that thrombosis may be explained by cancer’s role in several factors, including activation of platelets and tissue factor, elevated expression of heparanase and influence on neutrophilic extracellular traps. When a cryptogenic stroke (stroke lacking the aforementioned risk factors) occurs due to the cancer-induced hypercoagulation state, patient serum D-dimer levels have been found elevated, and CT/MRI images of the brain have shown multivascular infarctions compared to stroke patients with traditional risk factors. Additionally, cancer treatment – chemotherapy and radiation – have also been found to increase the occurrence of cerebral vascular thrombosis. Further investigations are required to better understand cancer-associated vascular pathophysiologic changes and how to discern their unique strokes compared to strokes from other etiologies. With these insights, the prevalence of strokes in the cancer population could be decreased. Orv Hetil. 2022; 163(1): 3–11.

A szerzők 168 perifériás obliteratív verőérbeteg és 82 kontrollszemély hagyományos és újabb klinikai és laboratóriumi rizikófaktorait vizsgálták. A betegek között 30,4%-ban fordult elő cukorbetegség, 39,9%-ban ischaemiás szívbetegség, 6,5%-ban cerebrovascularis betegség; ischaemiás szívbetegség, cerebrobvascularis betegség és perifériás obliteratív verőérbetegség együtt 7,1%-ban volt jelen. A hipertónia és az aktív dohányzás előfordulása az érbetegek és a kontrollok között rendre 76,2 és 46,3%, illetve 49,4 és 28% volt. A laboratóriumi paraméterek közül a HDL-koleszterin és az ApoA1 átlagértéke számottevően alacsonyabb, míg a triglicerid, a plazmaviszkozitás, a fehérvérsejtszám, a fibrinogén-, a hsCRP-, a homocystein-, a kreatinin- és a húgysavszint szignifikánsan magasabb volt a betegcsoportban. Az érbetegcsoporton belül a dohányos és diabéteszes betegek laboratóriumi értékeiben további kedvezőtlen jelentős eltérések voltak észlelhetők a nem dohányzó, illetve a nem diabéteszes betegekéhez képest. Korreláció volt a betegeknél a hsCRP- és rendre a fehérvérsejtszám, a plazmaviszkozitás és a fibrinogénkoncentráció között. Az általunk kiválasztott 16 rizikófaktor vizsgálatakor a betegek átlagos rizikófaktorszáma magas, 7,79 volt. A betegek közül 118 részesült antilipidaemiás kezelésben, thrombocytaaggregáció-gátlót 142 fő kapott. Eredményeink alapján hangsúlyozható, hogy a perifériás obliteratív verőérbetegek magas rizikófaktorszámuk miatt kiemelt veszélyeztetettségűek, következésképpen a szekunder prevenciónak a kockázati tényezők minél teljesebb befolyásolását kell céloznia.

Annak ellenére, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőinek együttes és halmozott előfordulása nem megkérdőjelezhető, napjainkban a metabolikus szindróma mint különálló cardiovascularis rizikófaktor vitatott. A szerzők előző vizsgálatai szerint a gesztációs diabéteszt átlagosan 8 évvel követően gyakori a szénhidrát-anyagcsere zavara, és ehhez az állapothoz gyakran kedvezőtlen metabolikus paraméterek társulnak. A szerzők jelen tanulmányukban 68, előzőleg gesztációs diabétesz miatt gondozott asszony esetében, 4 évvel a szülést követően vizsgálták a metabolikus szindróma prevalenciáját különböző kritériumrendszerek szerint. Az eredményeket 39, terhesség alatt szénhidrát-anyagcsere szempontjából egészséges asszony adataival hasonlították össze. A kontrollasszonyokhoz képest az előzőleg gesztációs diabéteszes csoportban a metabolikus szindróma valamennyi kritériumrendszer alapján jelentősen gyakoribb volt. Korábbi gesztációs diabétesz esetében a glükózintolerancia súlyosbodásával gyakoribbá vált a metabolikus szindróma előfordulása. A túlsúlyos asszonyok körében mind a volt gesztációs diabétesz, mind a metabolikus szindróma prevalenciája tízszeres volt a normál súlyúakhoz hasonlítva. Előző gesztációs diabétesz esetén már a szülést követően 4 évvel számítani kell a cardiovascularis rizikófaktorok gyakori, együttes előfordulására. Ezért ezen asszonyok követése és a „metabolikus szindróma” elemeinek minél korábbi, individuális kezelése, életmód-változtatás és testsúlycsökkentés kívánatos.