Search Results

You are looking at 11 - 20 of 21 items for :

  • "trombózis" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All

A vénás thromboembolia kockázatáról és a profilaxis alkalmazásának mértékéről világszerte hiányosak az adatok. Az ENDORSE (nemzetközi epidemiológiai nap a vénás trombózis és embólia szempontjából veszélyeztetett betegek felmérésére az akut kórházi ellátásban) az első, nemzetközi, keresztmetszeti vizsgálat, amely globális áttekintést nyújt az akut kórházi ellátásban részesülő betegek vénásthromboembolia-kockázatának prevalenciájáról, valamint a hatásos profilaxisban részesülő betegek arányáról. Harminckét ország 358 reprezentatív kórházában a kórlapok alapján felmérték a 40 éves vagy idősebb, belgyógyászati és a 18 éves vagy idősebb, sebészeti osztályon fekvő összes beteg vénásthromboembolia-kockázatát. Az American College of Chest Physicians 2004-es evidenciákon alapuló irányelvei szerint értékelték a trombózisrizikót és megvizsgálták, hogy a betegek megkapták-e az irányelveknek megfelelő profilaxist. A nemzetközi felmérésben kilenc magyarországi centrum vett részt, és hazánkban a trombóziskockázatot összesen 1300 betegnél becsülték meg. A vénás thromboembolia szempontjából veszélyeztetettek aránya 39,9% (N = 519) volt, közülük 58,2% (N = 253) volt a sebészeti és 30,8% (N = 266) a belgyógyászati beteg. A teljes trombóziskockázatú populációnak 56,6%-a (294 beteg) részesült az ACCP-irányelvek szerinti profilaxisban. Az ajánlásnak megfelelő profilaxist a sebészeti betegek közül 86,6% (N = 219), a belgyógyászati betegek közül csak 28,2% (N = 75) kapta meg. Hazánkban tehát a hospitalizált, vénás trombózis által veszélyeztetett belgyógyászati betegek több mint kétharmada megfelelő profilaxis nélkül maradt. Az ENDORSE felmérés megerősíti, hogy a kórházi, belgyógyászati és sebészeti betegek nagy részénél világszerte, így hazánkban is vénástrombózis-veszély áll fenn, így sürgősen cselekednünk kell annak érdekében, hogy a veszélyeztetett betegek megfelelő profilaxist kapjanak.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Réka Várnai, Mária Végh, László Pótó, and Lajos Nagy

Disease Manag. 2006 9 201 209 István L.: Trombózis profilaxis – különös

Restricted access

Book, Chapter 7, Conveyance and Transportation issues 2007 Sándor T.: Utazási trombózis, 2008. Orv. Hetil

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Győrffy, László Rosivall, Zoltán Prohászka, András Falus, György Füst, Gyöngyi Munkácsy, and Tivadar Tulassay

Az öregedő lakosság ellátása egyre nagyobb kihívást jelent Európában. Az eredményesebb gyógyítás és megelőzés érdekében javítani kell a rendelkezésre álló technológiai eszközök felhasználását, hogy felgyorsuljon a betegségasszociált rizikófaktorok és gének azonosítása. E feladat megvalósításának azonban előfeltétele egy ellenőrzött minőségű, jól osztályozott és elegendően nagy betegminta-gyűjtemény/bank létrehozása, amelyben a DNS/szérum/plazma/sejtek/szövetek/RNS/fehérje fizikai tárolása egy információ alapú infrastruktúrával kombinálva garantálja a kutatók számára a minták és adatok széles körű hozzáférését. A Danubian Biobank egy olyan kezdeményezés, mely egyetemeket, oktató kórházakat és rehabilitációs klinikákat kapcsol össze a Duna mentén lévő, illetve az ezzel szomszédos államokban. A tudományos program fő célja a vascularis betegségek (pl. myocardialis infarktus, stroke, szívelégtelenség, artériás trombózis, veseelégtelenség), a metabolikus betegségek (pl. obesitas, diabétesz, metabolikus szindróma) és a neurodegeneratív betegségek (pl. demenciaszindrómák, Parkinson-kór) vizsgálata. A biobankprojekt egyes részfeladatainak megoldására munkacsoportok jöttek létre, hogy segítsék a betegek bevonásának, minták és adatok kezelésének, népegészségügyi, epidemiológiai, genetikai technológiai alkalmazásoknak és a kutatási stratégiáknak az összehangolását. A folyamatosság, illetve belső fejlesztés, optimalizálása érdekében a konzorcium, illetve az egyes munkacsoportok önmagukban is rendszeresen konferenciákat szerveznek, valamint az együttműködést finanszírozó pályázatokat készítenek.

Restricted access

A kórházban kezelt sebészeti és belgyógyászati betegekben jelentős a vénásthromboembolia-rizikó. Profilaxis nélkül, a műtét típusától függően, a sebészeti beavatkozások kapcsán a betegek 15–60%-ában alakul ki mélyvénás trombózis vagy tüdőembólia, és az utóbbi ma is vezető kórházi halálok. Bár a vénás thromboemboliát leggyakrabban a közelmúltban végzett műtéttel vagy traumával hozzák kapcsolatba, a szimptómás thromboemboliás események 50–70%-a és a fatális tüdőembóliák 70–80%-a nem a sebészeti betegekben alakul ki. Nemzetközi és hazai felmérések alapján a nagy kockázattal rendelkező sebészeti betegek többsége megkapja a szükséges trombózisprofilaxist. Azonban profilaxis nélkül marad a rizikóval rendelkező belgyógyászati betegek jelentős része, a konszenzuson alapuló nemzetközi és hazai irányelvi ajánlások ellenére. A belgyógyászati betegek körében növelni kell a profilaxisban részesülők arányát és el kell érni, hogy trombózisrizikó esetén a betegek megkapják a hatásos megelőzést. A beteg trombóziskockázatának felmérése fontos eszköze a vénás thromboembolia által veszélyeztetett betegek felderítésének, megkönnyíti a döntést a profilaxis elrendeléséről és javítja az irányelvi ajánlások betartását. A trombózisveszély megállapításakor, ha nem ellenjavallt, profilaxist kell alkalmazni. „A thromboemboliák kockázatának csökkentése és kezelése” című, 4. magyar antithromboticus irányelv felhívja a figyelmet a vénástrombózis-rizikó felmérésének szükségességére, és elsőként tartalmazza a kórházban fekvő belgyógyászati és sebészeti betegek kockázati kérdőívét. Ismertetjük a kockázatbecslő kérdőíveket és áttekintjük a kérdőívekben szereplő rizikófaktorokra vonatkozó bizonyítékokon alapuló adatokat.

Restricted access

Végtagi sérülések ellátása egy regionális centrumban

Vascular injuries in a regional center

Magyar Sebészet
Authors: Barnabás Galambos, Péter Banga, Zsolt Kövesi, József Németh, Lajos Jakab, and Tamás Czigány

Absztrakt

Bevezetés: A szerzők elemzik retrospektív vizsgálatukban 1986-tól 2006-ig egy regionális érsebészeti centrum érsérüléseit a kialakulás mechanizmusa, típusa, lokalizációja a sebészeti kezelés és a terápiás eredmények alapján.

Anyag és módszer: Ezen periódus alatt 128 érsérülés közül 90 direkt 30 indirekt behatás miatt alakult ki ill. a trauma által okozott krónikus károsodás (álaneurizma, trombózis, AV fisztula) következtében 8 esetben történt beavatkozás. Izolált érsérülés 97 betegnél fordult elő, míg 31 esetben ideg, csont és lágyrészsérüléssel kombinálódott az érsérülés. Leggyakrabban az artéria femoralis superficialis (22,6%) és a popliteo-cruralis (22,6%) artériák sérültek, ezeket követték a radio-ulnaris erek (13,2%).

Eredmények: Százharminckét esetben volt szükség műtéti megoldásra, többek között direkt varrat 26, artériás sérülésnél interpozíció 50, vénasérülésnél interpozíció 5, end to end anasztomózis 12, vénafoltplasztika 7 esetben volt a választott műtét. Huszonnyolc esetben végeztünk nem-rekonstruktív, 4 esetben pedig endovaszkuláris beavatkozást. Öt szekunder amputációt végeztünk és 5 beteget veszítettünk el. A végtagmentési arány 95%-os volt.

Megbeszélés: A végtagi érsérülések sikeres rekonstrukcióinak a limitáló tényezői az egyidejű, kombinált, súlyos csont, lágyrész és idegsérülések.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Géza Bozóky, Éva Ruby, Ilona Góhér, Andrea Mohos, Csilla Bálint, and István Bozóky

A szolid malignus kórképekben laboratóriumi módszerekkel igazolható fokozott trombózishajlam a daganatsejtek haemostasisrendszerre gyakorolt aktiváló hatása következtében alakul ki. Az aktiváló hatás a daganatsejtek és a koagulációs rendszer különböző alkotóelemei (véralvadási faktorok, thrombocyták, endothel, fibrinolitikus rendszer) közötti interakció révén alakul ki, s ez vezet a protrombotikus állapottól a haemostasisrendszer klinikailag megnyilvánuló zavaraihoz. Célkitűzés: Retrospektív analízis során a szerzők arra kerestek választ, hogy nagy esetszámú szolid malignus daganatos betegben milyen jellegű és gyakoriságú haemostaticus rendellenességek fordulnak elő. Módszer: Az 1996 és 2004 közötti időszakban 1381 betegben hisztológiai és/vagy citológiai vizsgálat révén kórisméztek szolid malignus megbetegedést. A betegek többsége primer bronchopulmonalis kiindulású karcinómában szenvedett ( n = 1140). A többi esetben emlő-, colorectalis, vese-, húgyhólyag-, pajzsmirigy- és pancreaslokalizációjú volt a malignus folyamat, mesotheliomát hat betegben kórisméztek. A stádiummegállapító vizsgálatok alapján a betegek nagyobb hányada előrehaladott klinikai stádiumú volt. A daganatos betegekben azt vizsgálták, hogy milyen jellegű és gyakoriságú haemostaticus rendellenesség fordul elő, különös tekintettel a vénás thromboemboliák előfordulására. Külön is figyelmet fordítottak a meglevő nem malignus társbetegség szerepére a haemostaticus rendellenességek kialakulása szempontjából. Eredmények: Az 1381 rosszindulatú daganatos betegben 397 esetben (28,7%) észleltek klinikailag megnyilvánuló haemostaticus rendellenességet. Leggyakoribbnak a mélyvénás trombózis és akut pulmonalis embólia bizonyult ( n = 305, 22%). Egyéb jellegű haemostasiszavar (migráló felületes thrombophlebitis, szeptikus trombózis, akut diffúz intravascularis coagulatio, microangiopathiás haemoliticus anaemia) 71 betegben fordult elő, amely 6,7%-nak felel meg. A haemostaticus eltéréssel járó malignus kóresetek 40%-ában nem malignus társbetegséget észleltek, különböző cardialis megbetegedések, valamint a krónikus obstruktív tüdőbetegség dominanciájával. A fokozott trombóziskészséget kiváltó szisztémás okok mellett közel 10%-os gyakoriságban a jelentős nagyságú lokoregionális tumorvolumen is hozzájárult a vénás keringési zavar kialakulásához. Következtetések: Szolid malignus betegekben a daganatsejtek és a koagulációs szisztéma egyes alkotóelemei közötti interakció fokozott trombózishajlam kialakulásához vezet, melynek következtében különböző klinikai megjelenésű haemostasis-rendellenességek jelentkezhetnek. Ezen haemostasiszavarok közül a klinikai gyakorlatban leggyakrabban a vénás thromboemboliák fordulnak elő. Idiopátiás vénás trombózisok eseteiben célzott vizsgálatok elvégzése indokolt az aszimptomatikus (okkult) malignus betegség igazolása, illetőleg kizárása céljából.

Restricted access

Mindössze néhány vizsgálat foglalkozott az acenocumarol és a warfarin összehasonlításával mélyvénás trombózis kezelésében. A szerzők a legújabb ajánlások figyelembevételével a D-dimer- és a duplex ultrahangvizsgálattal ellenőrizték a terápia hatékonyságát. Célok: A két alvadásgátló gyógyszer hatékonyságának és biztonságosságának felmérése alsó végtagi mélyvénás trombózisban szenvedő betegek féléves kezelése során. Módszerek: A szerzők egymást követő 100, alsó végtagi mélyvénás trombózisban szenvedő beteget vontak be a vizsgálatba. A betegek acenocumarol- vagy warfarinterápiában részesültek. Hat hónapig folytatták a kezelést a gyógyszerek olyan dózisában, hogy az INR 2–3,5 között legyen. Ezt követően elvégezték a kontrollvizsgálatokat (fizikális vizsgálat, duplex ultrahang, D-dimer) és meghatározták a teljesen, illetve a részlegesen rekanalizálódott és a nem rekanalizálódott mélyvénás trombózisok arányát az acenocumarollal és warfarinnal kezelt betegcsoportokban. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban 50 beteg adatát dolgozták fel. Az INR-meghatározások száma nem mutatott szignifikáns különbséget a két csoportban (acenocumarolcsoport 442, warfarincsoport 416 vizsgálat). Az INR-értékek a terápiás tartományban voltak az acenocumarolcsoportba tartozó betegek 71,2%-ában és a warfarincsoportba tartozó betegek 74,5%-ában. A gyógyszerek dózisát változtatni kényszerültek az acenocumarolcsoportban 129, a warfarincsoportban 84 alkalommal (p = 0,0025). A kontrollvizsgálatok során az INR a terápiás tartományban volt, tehát a terápia optimálisan hatásos volt az acenocumarolcsoportba tartozó betegek 46%-ában, a warfarincsoportba tartozó betegek 52%-ában. A hat hónapig tartó kezelés végére az optimálisan kezelt betegek 91,9%-ában, míg a nem optimálisan kezelt betegek 80,4%-ában teljes gyógyulást állapítottak meg. A minor vérzéses szövődmények száma az acenocumarolcsoportban három, a warfarincsoportban négy volt, a major vérzések száma: mindkét csoportban egy-egy volt. Következtetés: A warfarinnal kezelt betegek csoportjában az INR-értékek stabilabbak voltak. Mindkét vizsgált betegcsoportban a teljes gyógyulás aránya attól függött, hogy milyen stabilan tudták az INR-értéket a terápiás tartományban tartani. Orv. Hetil., 2012, 153, 786–790.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Hajnalka Andrikovics, Anikó Szilvási, Nóra Meggyesi, Viktória Király, Gabriella Halm, Sándor Lueff, Sarolta Nahajevszky, Gábor Mikala, Andrea Sipos, Nóra Lovas, Zoltán Csukly, Zoltán Mátrai, Júlia Tamáska, Attila Tordai, and Tamás Masszi

A myeloproliferatív szindróma a hematopoietikus őssejt klonális zavara, amelynek kialakulásában feltehetően részt vesz a 2-es típusú Janus kináz gén Val617Phe pontmutációja. Az aktiváló mutáció előfordulási gyakorisága az eddigi adatok szerint polycytaemia verában 80%, essentialis thrombocythaemiában 35%, krónikus idiopathiás myelofibrosisban pedig 50% körüli értékeket mutat. A fent említett kórképek diagnózisa eddig szekunder faktorok kizárásán, valamint csontvelő biopsziás vizsgálaton alapult. Munkánk célja egyszerű és rutin körülmények között alkalmazható molekuláris genetikai technikák beállítása volt a 2-es típusú Janus kináz gén Val617Phe pontmutáció kimutatására. Az adatok segítségével a mutáció pozitív és mutáció negatív myeloproliferatív szindrómában szenvedő betegek klinikai adatait kívántuk összehasonlítani. A Val617Phe mutáció előfordulási gyakoriságát 252 myeloproliferatív szindróma miatt gondozott beteg perifériás vérmintájából vizsgáltuk allél specifikus polimeráz láncreakcióval. Polycytaemia verában a mutáció előfordulási gyakorisága 85,4% (117/137), essentialis thrombocytaemiában 56,6% (56/99), krónikus idiopathiás myelofibrosisban pedig 87,5% (14/16) volt. A Val617Phe-pozitív polycytaemia verában és essentialis thrombocythaemiában szenvedő betegcsoportokban szignifikánsan nagyobb, a diagnózis megállapításakor mért hemoglobinszint és fehérvérsejtszám értékeket találtunk, mint a Val617Phe-negatív betegeknél. A splenomegalia és a különböző szövődmények (trombózis, vérzés, transzformáció akut leukémiába) előfordulási gyakorisága nem tért el szignifikánsan a Val617Phe-pozitív, illetve negatív csoportok között. Összefoglalásként megállapítható, hogy a 2-es típusú Janus kináz Val617Phe mutáció-analízis rutin laboratóriumban kivitelezhető, nem invazív módszer, amely nagymértékben segíti a myeloproliferatív szindróma differenciáldiagnosztikáját. Bár a Val617Phe mutáció-kimutatás pontos helye a myeloproliferatív szindróma diagnosztikai algoritmusában jelenleg még nem került meghatározásra széleskörű szakmai konszenzus alapján, a vizsgálat elvégzése javasolt ismeretlen eredetű erythrocytosis és thrombocytosis esetén.

Restricted access

2006-ban az ENDORSE (nemzetközi epidemiológiai nap a vénás trombózis és embólia szempontjából veszélyeztetett betegek felmérésére az akut kórházi ellátásban) nemzetközi, obszervációs, keresztmetszeti vizsgálat célja a kórházban fekvő, vénás thromboembolia veszélyének kitett betegek prevalenciájának, valamint a hatásos profilaxisban részesülők arányának meghatározása volt. A 32 ország 358 véletlenszerűen beválasztott kórházában végzett globális regiszterben kilenc magyar vizsgálóhely vett részt. A magyarországi eredmények szerint a sebészeti betegek irányelvnek megfelelő profilaxisa felülmúlta a nemzetközi átlagot, de a belgyógyászati profilaxis jelentős mértékben alulmaradt. A trombózismegelőzés összehasonlítására két év és két hónap után hazánkban elvégezték az ENDORSE-2-HUNGARIA vizsgálatot. Mindkét felmérésben az American College of Chest Physicians 2004-es evidenciákon alapuló irányelvei szerint értékelték a trombózisrizikót, és megvizsgálták, hogy a betegek megkapták-e az irányelveknek megfelelő profilaxist. Az egynapos ENDORSE-2-HUNGARIA vizsgálatot a már felmért hét kórház mellett két újonnan beválasztott kórházban ismételték meg. A kórlapok alapján összesen 886 betegnél vizsgálták meg a vénásthromboembolia-kockázat fennállását. Vénás thromboembolia szempontjából a betegek 59,0%-a volt veszélyeztetett (N=523/886), közülük a sebészeti betegek 100%-a (N=327), a belgyógyászatiak 35,1%-a (N=196). A teljes trombóziskockázatú populációnak 67,9%-a (N=355) részesült az ACCP-irányelvek szerinti profilaxisban. Az ajánlásnak megfelelő profilaxist a sebészeti betegek közül 84,4% (N=276), a belgyógyászati betegek közül 40,3% (N=79) kapta meg. Összehasonlítottuk a 2006-os és 2009-es ENDORSE-adatokat. A hatásos profilaxisban részesült trombózisrizikójú sebészeti betegek aránya nem változott szignifikánsan, a belgyógyászati betegeknél 43,9%-os szignifikáns (p=0,002) növekedést találtunk, ami bizonyítja a két vizsgálat közötti idő alatt a tényeket bemutató és a belgyógyászati profilaxis növelésére fókuszáló előadások sikerét. Az ENDORSE-2-HUNGARIA eredményei szerint 2009-ben a vénástrombózis-kockázatú belgyógyászati betegek 59,7%-a, a sebészeti betegek 15,6%-a védtelen maradt a trombózissal szemben. További erőfeszítéseket kell tehát tennünk azért, hogy még több hospitalizált beteg részesüljön profilaxisban. Az egészségügyi dolgozók körében tovább kell növelni a hospitalizált belgyógyászati betegek trombóziskockázatának ismeretét, és törekednünk kell arra, hogy még szélesebb körben alkalmazzák a profilaxist.

Restricted access