Search Results
Tanulmányunkban a család—karrier-szerepkonfliktus kialakulásának lehetőségeit vizsgáltuk a pályaszocializáció során. Orvostanhallgató és joghallgató lányok hivatásbeli és családi szerepeikkel kapcsolatos attitűdjeit, már dolgozó orvosnőkkel, jogásznőkkel kapcsolatos sztereotípiáikat, valamint pályaszocializációjuk néhány jellemzőjét tártuk fel és hasonlítottuk össze. Célunk annak megállapítása volt, vajon az orvostanhallgató lányok beállítódásai eltérnek-e más egyetemista lányokétól; a későbbi szerepkonfliktusnak vannak-e hallgató korig visszanyúló gyökerei. A felmérés önkitöltős kérdőívvel, a Szegedi Egyetemen tanuló 214 orvostan- és 132 joghallgató lány részvételével zajlott. Eredményeink szerint a hallgatónők elképzeléseiben az orvosnő egyértelműen altruistaként jelenik meg. Ehhez a kialakult képhez erőteljesen kapcsolódnak pozitív személyiségjegyek és gyengébb mértékben ugyan, de valamilyen problémára utaló tulajdonságok is. A családcentrikusság szintén kapcsolódik az altruizmushoz, a karrierre való törekvés viszont nem. A jogásznőket inkább karrierista, versengő nőként jellemezték. A hallgatók szerint a jogásznők karrierizmusa inkább valamilyen problémákat jelző tulajdonságokra utal, kisebb mértékben kapcsolódik össze pozitív jellemzőkkel. Az altruizmus nem volt része egy karriert építő jogásznővel kapcsolatos jellemzésnek, a családcentrikusság pedig szinte összeférhetetlen volt azzal. Az orvostanhallgató lányok idealista elképzeléseihez kapcsolódott pályaszocializációjuk néhány fontos jellemzője is. Korábban köteleződtek el a pálya mellett, és pályaválasztási motivációik is inkább altruisztikus attitűddel voltak jellemezhetőek, a joghallgató lányok azonban inkább karrierre törekvő elvek alapján választották a pályájukat. A diploma utáni elhelyezkedésre vonatkozó preferenciák is különböztek. Az orvostanhallgató lányoknál a család az első, a munkahely jellemzői csak másodlagosak; a joghallgatók viszont egy jó állást szerettek volna, amit össze lehet egyeztetni későbbiekben a családdal is. Megállapításaink, úgy véljük, fontos kiegészítést jelentenek az orvosnők szerepkonfliktusának kialakulása terén, felhívják a figyelmet a pályaszocializáció fontosságára és új irányt mutatnak további vizsgálatokhoz.
Abstract
Background and aims
Gambling is common in adolescents and at-risk and problem/pathological gambling (ARPG) is associated with adverse measures of health and functioning in this population. Although ARPG commonly co-occurs with marijuana use, little is known how marijuana use influences the relationship between problem-gambling severity and health- and gambling-related measures.
Methods
Survey data from 2,252 Connecticut high school students were analyzed using chi-square and logistic regression analyses.
Results
ARPG was found more frequently in adolescents with lifetime marijuana use than in adolescents denying marijuana use. Marijuana use was associated with more severe and a higher frequency of gambling-related behaviors and different motivations for gambling. Multiple health/functioning impairments were differentially associated with problem-gambling severity amongst adolescents with and without marijuana use. Significant marijuana-use-by-problem-gambling-severity-group interactions were observed for low-average grades (OR = 0.39, 95% CI = [0.20, 0.77]), cigarette smoking (OR = 0.38, 95% CI = [0.17, 0.83]), current alcohol use (OR = 0.36, 95% CI = [0.14, 0.91]), and gambling with friends (OR = 0.47, 95% CI = [0.28, 0.77]). In all cases, weaker associations between problem-gambling severity and health/functioning correlates were observed in the marijuana-use group as compared to the marijuana-non-use group.
Conclusions
Some academic, substance use, and social factors related to problem-gambling severity may be partially accounted for by a relationship with marijuana use. Identifying specific factors that underlie the relationships between specific attitudes and behaviors with gambling problems and marijuana use may help improve intervention strategies.
Az önakadályozás pszichológiája
The psychology of self-handicapping: A review
Önakadályozásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor bizonyos körülmények között adott személyiségváltozókkal jellemezhető egyének fontos teljesítményhelyzetek előtt saját maguk által felállított akadályokkal hátráltatják az eredményességüket. A tanulmány elején pontosan definiáljuk az önakadályozást, elhelyezzük a pszichológiai elméletek, valamint a szociálpszichológiai rokon fogalmak között. Az önakadályozás két formáját elkülönítve, a viselkedéses önakadályozást és a mondott akadályokat részletesen tárgyaljuk. Röviden kitérünk a jelenség hátterében meghúzódó motivációkra. A tanulmány elemzi az önakadályozást befolyásoló tényezőket, amelyeket két dimenzió — személyhez vagy környezethez köthető, serkenti vagy gátolja — mentén osztályoz. Az önakadályozás következményeit előnyös és hátrányos megosztásban csoportosítva vitatjuk meg. Az önakadályozás mérési lehetőségeinél bemutatjuk a kérdőíves és kísérleti módszereket. Az összefoglalás során kitérünk az eddig elvégzett elméleti és empirikus munka értékelésére, a gyakorlati alkalmazás kérdéseire, a magyar vonatkozásokra és a kutatási nehézségekre.
A fejezet a placebohatás témáját a kognitív/érzelmi működés és zavarainak szempontjából tekinti át. A definíciók és fontosabb alapfogalmak után röviden kitérünk a hagyományos gyógyszer-placebo problematikára, elsősorban a „teljes gyógyszerhatás” ismertetésén keresztül. A placebohatással kapcsolatos elméleteket bio-pszicho-szociális szemlélettel foglaljuk össze, kiemelten foglalkozunk a kondicionálás, a szuggesztiók, illetve az elvárások szerepével. A sajátos megközelítés szellemében foglalkozunk a placebohatás neurobiológiájával, azaz az ismert vagy feltételezett agyi mechanizmusokkal is. A patológiás állapotokban érvényesülő placebohatást a depresszió példáján át mutatjuk be, majd megvizsgáljuk, hogy a tudatosságnak, illetve a motivációknak milyen szerepük van a jelenség létrejöttében. Szintén klinikai jelentőségénél fogva röviden tárgyaljuk a nocebojelenséget és annak szerepét a iatrogén ártalmak, illetve nemkívánatos mellékhatások kialakulásában. A cikket záró rövid kitekintésben megpróbáljuk a placebojelenséget a klinikumban elhelyezni.
phases and mind-sets. In E. T. Higgins and R. M. Sorrentino (eds): Handbook of Motivation and Cognition: Foundations of Social Behavior (Vol. 2). New York: Guilford Press, 53-92. Handbook of Motivation and
2005 Flow A Elliot Handbook of Competence and Motivation The Guilford Press New York 598 698
The impact of goal attainment and goal importance on satisfaction with life – a polynomial regression and response surface analysis
A célok fontosságának és megvalósulásának hatása az élettel való elégedettségre – Polynomiális regresszió analízis
happiness . Unpublished doctoral dissertation . Ann Arbor : University of Michigan Deci , E.L. , & Ryan , R.M. ( 1985 ). Intrinsic motivation and self-determination in human behavior
21 1644 1651 WILLIAMS, G. C., GROW, V. M., FREEDMAN, Z. R., RYAN, R. M., DECI, E. L. (1996) Motivational predictors of weight loss and weight
Hogyan és miért vált a kutya a kognitív viselkedéstudomány „csimpánzává”?
How and Why the Dogs Have Become the „New Chimpanzees” for Cognitive Scientists?
Az elmúlt 20 év kutatásai egyértelműen igazolták, hogy a kutya (Canis familiaris) az emberrel való hosszú együttélésnek és az emberi környezethez való alkalmazkodásnak köszönhetően az emberszabásúakkal egyenértékű modellfajként szolgálhat az emberi társas viselkedési készségek kialakulásának vizsgálatában. Ez a sajátos domesztikációs utat bejárt faj ugyanis mindamellett, hogy egyedülállóan érzékeny az emberi vizuális jelzésekre, kötődik a gazdájához, a nyelv használata nélkül is jól megérteti magát, és megérti az ember szándékait, a legkülönbözőbb helyzetekben képes együttműködni az emberrel és társas-kommunikációs készségeit tekintve összességében „csecsemőszerű” jellegzetességeket mutat.
Ehhez képest meglepő, hogy a kutya viselkedésének tudományos vizsgálata csak az 1990-es években kezdődött. A viselkedéskutatók kutya iránti érdeklődése egyrészt összefügg az etológia és a kognitív pszichológia történetének összefonódásával, másrészt a háziasításról mint viselkedésevolúciós folyamatról való tudományos gondolkodás megváltozásával. Ezek nyomán jelentek meg ugyanis azok a kísérleti paradigmák, melyek lehetővé tették, hogy új hipotézisek által inspirált magyarázatokat keressünk a kutya és ember közötti interakciók sajátosságaira, a kutya kivételes szociális érzékenységére és a kommunikációs jelzések tanulásban betöltött szerepére.
A közelmúlt tudománytörténeti mozzanatait is felelevenítő áttekintésünk a kutyaelme-kutatás elmúlt két évtizedének legfontosabb motivációit és főbb fordulatait mutatja be. A kísérletező kutató szemével ismerteti azt a történetet, melynek során a kutya a viselkedéstudomány számára a „farkas elbutult változatá”-ból az „emberi viselkedést egyedülálló módon szimuláló” fajjá vált. Mára már nem kétséges, hogy a kutya viselkedésének és elmeképességeinek elemzése elvezethet minket ahhoz, hogy jobban megértsük az emberré válás során fontos szerepet játszó adaptációs kihívások kognitív képességekre gyakorolt hatását.
A környezet és a saját énkép által támasztott egyre növekedő elvárások, a személyiségbeli és motivációs rendszer sajátosságai, valamint az előzetes tapasztalatok alapján rögzült válaszadási módok egyaránt befolyásolják az agresszív viselkedés sajátosságait és az alkalmazott megküzdési stílust a serdülők körében. Jelen tanulmányban célunk a serdülők agresszív megnyilvánulásainak jobb megértése, valamint a megküzdés sajátosságainak feltérképezése volt. Vizsgálatunk az agresszió kifejezésének nemek és életkor szerinti különbözőségeit, valamint az agresszió és a megküzdés kapcsolatát elemzi. Eszközeink a magyarországi populációra adaptált Spielberger-féle Harag és Düh Kifejezési Mód Skála, valamint a megküzdési stílust vizsgáló Lazarus és Folkman-féle Konfliktusmegoldó Kérdőív, Rózsa és mtsai adaptációja után. A vizsgált minta 148 serdülőt tartalmaz a 9–12. évfolyamos korcsoportból, átlagéletkoruk 17 év volt. Eredményeink szerint a fiúk és a lányok agressziója hasonló mértékűnek bizonyult, ugyanakkor a két nem megküzdési stílusa különbözött. A lányok inkább alkalmaznak érzelmi megküzdést és a visszahúzódást, mint a fiúk. Ugyanakkor az általunk vizsgált mintában az érzelmi indíttatású cselekvések és a visszahúzódás következetes alkalmazása figyelhető meg a megküzdés folyamatában. Az agresszió mind a problémacentrikus, mind az érzelemcentrikus megküzdés formáiban jelen van, azonban az utóbbi esetén az agresszió kifejezési formáinak jelenléte nyilvánvalóbb.
