Search Results

You are looking at 21 - 29 of 29 items for :

  • "etiológia" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All

Absztrakt

Bevezetés: A hepatocellularis carcinoma gyakori, nehezen kezelhető daganat. Célkitűzés: A szerzők áttekintették a májsejtrákkal kapcsolatos ismereteket és értékelték a kezelési eredményeket az északkelet-magyarországi régióban. Módszer: A szerzők intézményében 5 év alatt májsejtrák diagnózissal kezelt betegek adatait retrospektív módon elemezték. Eredmények: Ismert májcirrhosisa 187 beteg közül 71-nek (38%) volt, 52 betegnél (28%) a májcirrhosisra a daganat felismerésekor derült fény. Nem volt májzsugora 15 betegnek (8%), míg erre vonatkozóan 49 betegnél (26%) nem találtak adatot. Etiológiai faktorok az alkoholfogyasztás (52%), a vírushepatitis (41%) és a metabolikus szindróma (valószínűleg nem alkoholos zsírmáj) (44%) voltak. Cirrhosis nélkül kialakult májsejtrák hátterében leggyakrabban nem alkoholos zsírmáj állt. A daganat felismerése 83%-ban előrehaladott stádiumban történt. A túlélést a Barcelona stádium (A vs. B/C vs. D stádium: 829 vs. 387 vs. 137 nap, p<0,001) jelentősen befolyásolta, az etiológia nem (vírus 282, metabolikus szindróma 335 és alkohol 423 nap, p = 0,65). Következtetések: A hepatocellularis carcinoma rossz kimenetelének oka a késői felismerés. A májzsugoros betegek szűrése mellett a májcirrhosis korábbi felismerése szükséges. A metabolikus szindrómások ultrahangos szűrése megfontolandó. A krónikus májbetegség terápiája a túlélést lényegesen befolyásolja. Orv. Hetil., 2016, 157(45), 1793–1801.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Járomi, Tamás Banyó, Mihály Boros, Ferenc Papp, and Andrea Szabó

Összefoglaló. Az alsó húgyutak fő funkciója a vizelet tárolása és ürítése, amely működések zavara az úgynevezett alsó húgyúti tünetegyüttes kialakulásához vezet, ami a kiváltó októl függően vizeletürítési zavarral és vizeletretencióval is járhat. Kezeletlen esetekben a felső húgyutak károsodása következik be a magas hólyagnyomás által kiváltott vesicoureteralis reflux következtében, amely ureter- és veseüregrendszeri tágulat kialakulására, illetve fertőzésekre és kőképződésre hajlamosít. A vizelettárolási/vizeletürítési zavarokat három fő csoportba sorolhatjuk, úgymint stressz- (terheléses) inkontinencia , hiperaktív hólyag (nedves/száraz) és neurogén hólyag. A jelen összefoglaló közlemény tárgyát képező neurogén hólyag egy gyűjtőfogalom, mely magában foglal minden, releváns neurológiai kórkép talaján kialakult vizelettárolási és vizeletürítési zavart. Mivel a húgyhólyag mellett a záróizomzat és a hátsó húgycső is érintett, ezt a kórképet napjainkban „neurogén alsó húgyúti diszfunkció” elnevezéssel is szokás illetni. A kórállapotot a neurológiai diszfunkciók széles spektruma okozhatja, kezdve a helyi funkcionális zavartól a helyi idegi sérülésen át a felső és alsó motoneuron-sérülésig vagy a centrális degeneratív folyamatokig. Az eltérő etiológia ellenére a klinikai tünetek rendszerint két alapvető klinikai típusban manifesztálódhatnak: túlműködő (fokozott detrusorkontraktilitást okozó automata) hólyag vagy alulműködő hólyag formájában. Tekintettel a neurogén alsó húgyúti diszfunkció következtében létrejövő felső húgyúti komplikációkra, a közlemény egyik célja a betegség diagnózisát segítő algoritmus bemutatása a legújabb nemzetközi szakirodalmi ismeretek alapján. A neurogén hólyag kezelése jobbára nem terjedhet ki a kiváltó ok kezelésére, ezért a jelen összefoglaló másik célja azon gyógyszeres és invazív terápiás beavatkozások összefoglalása, melyek a felső húgyutak védelmét szolgálják az alacsony hólyagnyomás fenntartása révén. Orv Hetil. 2021; 162(4): 135–143.

Summary. Storage and urination are the main functions of the lower urinary tract and its lesions lead to the so-called lower urinary tract syndrome causing either urinary incontinence or retention. In untreated cases, the upper urinary tract becomes injured via a vesicoureteral reflux resulting from increased bladder pressure and resultant dilations of the ureter and the renal pelvis which predispose to infection and stone formation. Lower urinary tract storage/urination disorders can be classified as stress incontinence, hyperactive bladder (wet/dry) and neurogenic bladder. Neurogenic bladder which is the subject of this review, is a collective term that encompasses all urinary storage and emptying disorders which develop on the basis of neurological diseases. Being not only the bladder, but also the sphincter and posterior urethra (generally termed as the “bladder outlet”) affected, nowadays this condition is referred to as “neurogenic lower urinary tract dysfunction”. A wide range of neurological dysfunctions could contribute to the development of this condition, ranging from local dysfunction (autonomic dysreflexia) or local nerve injury to upper/lower motoneuron injury or central degenerative processes. Regardless of the diverse etiology, the clinical symptoms eventually manifest in two major forms, i.e., overacting (automatic bladder with increased detrusor contractility) and underactive bladder. Considering the severity of complication occurring in the upper urinary tract in response to the pathophysiological changes in the lower urinary tract, one of the aims of this paper was to present an algorithm aiming to build up a state of the art diagnosis of the disease based on current international literature data. Since treatment of the neurogenic bladder usually can not target elimination of the underlying cause, the other goal of the present paper is to summarize the pharmacological treatment regimen and invasive therapeutic interventions that protect the upper urinary tract by maintaining low pressure values in the bladder. Orv Hetil. 2021; 162(4): 135–143.

Open access

Összefoglaló. Bevezetés, célkitűzés: Az influenzaszezonban fellépő, elsősorban virális megbetegedések jelentős morbiditási és mortalitási teherrel rendelkeznek. Célunk volt az influenzaszerű betegséggel (ILI) és akut légúti betegséggel (ARI) kórházba felvett felnőtt betegek mikrobiológiai és klinikai karakterisztikájának leírása. Módszerek: Egycentrumos, obszervációs kohorszvizsgálatunk során a 2018/2019. évi légúti szezonban a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Infektológiai Osztályára ILI/ARI diagnózissal felvett betegek eseteit dolgoztuk fel a kórház elektronikus adatbázisának segítségével. Bevonásra azon betegek kerültek, akiknél légúti PCR-vizsgálat történt. A bevont betegeket alcsoportokra osztottuk: klinikai ILI/ARI, PCR-pozitív ILI/ARI influezavírussal, PCR-pozitív ILI/ARI más vírussal. Elsődleges kimenetelnek a komplikált betegséglefolyást, másodlagos kimenetelnek a kórházi összhalálozást, az intenzív osztályos (ICU-) felvételt, az osztályos ápolás hosszát (LOS) és az ICU LOS-t választottuk. Statisztikai összehasonlításra a Mann–Whitney-féle U-próbát, a Fisher-féle egzakt tesztet használtuk. Eredmények: A bevont 112 eset 42,8%-ában igazolódott influenza A- vagy B-vírus, 7,1%-ban egyéb légúti vírus, második leggyakrabban az RSV etiológiai szerepe. Megelőző kórházi ellátás szignifikánsan gyakrabban fordult elő PCR-pozitív ILI/ARI esetekben (23,2% vs. 42,8%; p = 0,04); ugyanezen betegek körében a panaszok kezdetétől a diagnózisig eltelt idő kb. 1 nappal rövidebb volt (3,0 ± 4,0 vs. 4,0 ± 5,0 nap; p = 0,02). A komplikációk gyakoriságát hasonló nagyságúnak találtuk (46,4% vs. 51,8%; p = 0,72), a leggyakoribb szövődmény a tüdőgyulladás volt (45,5%). ICU-felvételre az esetek 5,4%-ában volt szükség, a kórházi összhalálozás 3,6%-nak adódott. A medián LOS 8,5 ± 8,0 nap, a medián ICU LOS ideje 20,5 ± 30,5 nap volt. Következtetés: A vizsgált légúti szezonban ILI/ARI diagnózissal felvett betegek jelentős részében influenza-, kisebb hányadban egyéb légúti vírusok voltak felelősek a klinikumért. A leggyakoribb szövődmény a pneumonia volt. A légúti PCR-vizsgálat lehetőséget nyújthat az etiológia tisztázására. Orv Hetil. 2020; 161(52): 2179–2187.

Summary. Introduction, objectives: A significant burden of morbidity and mortality is caused by seasonal outbreaks of respiratory viruses. Our aim was to identify clinical and microbiological differences among adult patients hospitalized with acute respiratory infection (ARI) or influenza-like illness (ILI). Methods: A single-center observational cohort study was conducted at South Pest Central Hospital, National Institute of Hematology and Infectious Diseases during the 2018/2019 influenza season. Patients were identified using the hospital database, and included in the study if respiratory PCR sampling was done during hospital stay. Subgroups were created according to the identified etiology: clinical ILI/ARI (no PCR positivity), PCR positive ILI/ARI with influenza, PCR positive ILI/ARI with other virus(es). Primary outcome was the occurrence of any complication, secondary outcomes were in-hospital all-cause mortality, intensive care unit (ICU) admission, length of stay (LOS) and ICU LOS. For statistical analysis, Mann–Whitney and Fisher’s tests were used. Results: From 112 identified cases, 42.8% were caused by influenza A or B, 7.1% by other viruses, notably RSV. PCR positivity frequently associated with prior hospitalization (23.2% vs. 42.8%; p = 0.04), and shorter time from symptom onset to diagnosis (3.0 ± 4.0 vs. 4.0 ±5.0 days, p = 0.02). Complication rates were similar among subgroups (46.4% vs. 51.8%; p = 0.72), with pneumonia as a leading complication (45.5%). ICU admission was necessary in 5.4%, in-hospital all-cause mortality was 3.6%. Median LOS and ICU LOS were 8.5 ± 8.0 and 20.5 ± 30.5 days, respectively. Conclusion: During the 2018/2019 season, most ILI/ARI cases were caused by influenza, but other respiratory viruses could also be detected in lower rates. Pneumonia was the most common complication. Respiratory PCR sampling might provide a feasible way of etiology identification. Orv Hetil. 2020; 161(52): 2179–2187.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Nóra Kecskeméti, Anita Gáborján, Magdolna Szőnyi, Marianna Küstel, Ildikó Baranyi, Mária Judit Molnár, László Tamás, Anikó Gál, and Ágnes Szirmai

Összefoglaló. Bevezetés: Veleszületett halláscsökkenés 1000 újszülöttből 1–3 esetben fordul elő. A gyermekkori súlyos fokú percepciós halláscsökkenés hátterében számos ok szerepelhet. Az esetek döntő százalékában genetikai eredet valószínűsíthető, de emellett lehet infekció, fejlődési rendellenesség és egyéb szerzett megbetegedések is. Célkitűzés: Célunk volt a Semmelweis Egyetem Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinikáján a 18 év alatti, cochlearis implantáción átesett betegek között az etiológiai tényezők előfordulási arányának felmérése. Módszer és eredmények: A halláscsökkenés okát betegeink 62,9%-ában meg tudtuk határozni. A leggyakoribb etiológia a gap junction protein β-2 gén c.35delG patogén mutációja, mely a vizsgált populációban 38,8%-os allélfrekvenciát mutatott. Emellett az infektív eredet (10,1%), a meningitishez, illetve a cytomegalovirusfertőzéshez társuló halláscsökkenés fordult elő nagyobb százalékban. Betegeink 79,7%-a részesült a beszédfejlődés lezáródását megelőzően műtéti rehabilitációban, a veleszületett halláscsökkent gyermekek 11,2%-a azonban továbbra is későn diagnosztizált eset volt. Következtetés: Eredményeink alapján elmondható, hogy a gyermekkori súlyos fokú halláscsökkenés esetén fontos a genetikai eredet tisztázása. Az időben megkezdett rehabilitáció a gyermek egész életére hatással van, késői implantáció esetén a gyermek beszédfejlődése jelentősen elmarad. A késői implantációk magas aránya a 2015-ben bevezetett új újszülöttkori hallásszűrés-protokollal, valamint az orvoskollégák megfelelő tájékoztatásával és a betegeknek a megfelelő centrumba történő irányításával várhatóan csökkenthető. Orv Hetil. 2019; 160(21): 822–828.

Summary. Introduction: Congenital sensorineural hearing loss is one of the most common sensory defects affecting 1–3 children per 1000 newborns. There are a lot of causes which result in congenital hearing loss, the most common is the genetic origin, but infection, cochlear malformation or other acquired causes can be reasons as well. Aim: The aim of this study was to establish the etiological factors of congenital profound sensorineural hearing loss in children who underwent cochlear implantation. Results: Our results show that the origin of the hearing loss was discovered in 62.9% of our patients. The most common etiological factor was the c.35delG mutation of the gap junction protein β-2 gene, the allele frequency was 38.7% in our cohort. Infection constituted to 10.1%, and meningitis and cytomegalovirus infection were the second most common cause. 79.9% of our patients received sufficient hearing rehabilitation before the end of the speech development’s period (6 years old), but 11.2% of our cases were still diagnosed late. Conclusions: Based on our data we can state that genetic evaluation is crucial in the diagnostic process of congenital profound sensorineural hearing loss. Sufficient hearing rehabilitation affects the whole life of the child, and by late cochlear implantation the speech development falls behind. We can decrease the ratio of the late implantation with the new protocol of newborn hearing screening, and with sufficient information provided to the colleagues, so the children may be referred to the proper center for rehabilitation without delay. Orv Hetil. 2019; 160(21): 822–828.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zsófia Jordán, Boglárka Horváth, Boglárka Hajnal, László Halász, Ákos Ujvári, András Fogarasi, Péter Halász, Anna Kelemen, Loránd Erőss, and Dániel Fabó

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A terápiarezisztens fokális epilepsziák sebészeti kezelése elterjedten használt kezelési lehetőség. Célunk az epilepsziasebészet-hatékonyság változásának vizsgálata egy évtizednyi távlatból a budapesti centrumban. Módszerek: Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben reszektív epilepsziasebészeti beavatkozásokon átesett fokális epilepsziás betegek adatai kerültek feldolgozásra. A vizsgált 10 év beteganyagát két periódusra osztottuk a műtét időpontja szerint (2006–2010 és 2011–2016). Vizsgálati szempontjaink: demográfiai adatok, az epilepszia kezdete és típusa, mágnesesrezonancia-lelet, preoperatív rohamfrekvencia, műtéttípus és szövettani lelet. Az epileptológiai kimenetelt az Engel-klasszifikáció alapján értékeltük. Eredmények: Epilepsziasebészeti beavatkozás 187 betegen történt, akik közül 137-nél került sor reszekciós műtétre. A betegek 65%-ában temporalis, 18%-ában frontalis, míg 7%-ában olyan multilobaris epilepszia igazolódott, mely a temporalis vagy a frontalis lebenyt érintette. Teljes rohammentességet (Engel I/A) az 1. évben 68%-ban, a 2. évben 64%-ban, míg az 5. évben 63%-ban mértünk. A két intervallum összehasonlításakor az 1 éves rohammentesség aránya 60%-ról (temporalis: 67%, extratemporalis: 50%) 73%-ra (temporalis: 79%, extratemporalis: 62%) javult a második periódusban. Az etiológia szempontjából a hippocampalis sclerosis aránya 28%-ról 14%-ra csökkent, a fokális corticalis dysplasiák aránya 22%-ról 31%-ra növekedett. Következtetés: A sebészeti kezelés fokális epilepsziák esetén – alapos előzetes kivizsgálást követően – általában biztonságos és a legnagyobb arányban sikeres beavatkozás. A legkedvezőbb kimenetel temporalis lokalizációban érhető el. A hatékonyság az évek során egyre javuló tendenciát mutatott az egyre nehezebb sebészeti esetek ellenére. Ez magyarázható a sebészeti technikák fejlődésével, illetve a jobb, műtét előtti elektrofiziológiai és képalkotó technikákkal, amelyek bevezetésével pontosabb lokalizáció adható. Orv Hetil. 2021; 162(6): 219–226.

Summary. Introduction and objective: The surgical treatment of medically intractable focal epilepsies is a well established practice. Our aim was to examine the efficacy of epilepsy surgery within a decade long period in our centre in Budapest. Methods: Data of drug-resistant patients with resective epilepsy surgery in the National Institute of Clinical Neurosciences were evaluated. The examined 10-year period was divided based on the year of the operation in two parts (2006–2010 and 2011–2016). The following data were collected: demography, beginning and type of epilepsy, magnetic resonance, preoperative seizure frequency, type of surgery and histology. Epileptological outcome was based on modified Engel’s classification. Results: Out of 187 surgeries, we identified 137 patients with resective intervention: 65% temporal lobe, 18% frontal, and 7% multilobar epilepsy. Seizure-freedom (Engel I/A) was 68% in the first postoperative year, 64% in the second, and 63% in the fifth year. In the first period, 1-year seizure freedom was 60% (temporal: 67% extratemporal: 50%), while in the second period it was 73% (temporal 79%, extratemporal 62%). Hippocampal sclerosis ratio dropped from 28% to 14%, while focal cortical dysplasia ratio increased from 22% to 31%. Conclusion: Surgical treatment in focal epilepsy – after thorough presurgical evaluation – is generally safe and successful. The most favorable outcome is in temporal localization. The efficacy tended to improve over time despite of the more challenging cases. This can be explained with the development of surgical techniques and improvement of presurgical localization. Orv Hetil. 2021; 162(6): 219–226.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gabriella Pár, Andrea Trosits, Ferenc Pakodi, Imre Szabó, József Czimmer, Anita Illés, Szilárd Gódi, Judit Bajor, Patrícia Sarlós, Péter Kenyeres, Attila Miseta, Áron Vincze, and Alajos Pár

Bevezetés: A májcirrhosis egyik legsúlyosabb szövődményének, a nyelőcsővarix-vérzésnek a prevenciójában a varixok korai felismerése és kezelése alapvető fontosságú. A vérzés kockázata függ a fibrosis/cirrhosis előrehaladásával súlyosbodó portalis hypertoniától és a varixok nagyságától. A varixdiagnosztika eszköze az endoszkópia, amire a kórlefolyás alatt ismételten szükség lehet a varixméret alakulásának követésére. Mivel az ismételt endoszkópos vizsgálatok nemcsak költségesek, hanem gyakran a betegek ellenállásába is ütközhetnek, felvetődött, hogy nem invazív eljárással lehetne-e kiszűrni a vérzés veszélyének különösen kitett, nagy varixokat hordozó betegeket, illetve csökkenteni a feleslegesnek tartható endoszkópiák számát. Célkitűzés: A varixvérzés kockázatának felmérésére a fibrosisstádium megítélésére használt tranziens elasztográfiát is ajánlották, ezért a szerzők célul tűzték ki e módszer prediktív szerepének vizsgálatát oesophagogastrobulboscopiával vizsgált májbetegekben. Módszer: 27 krónikus hepatitises és 47 cirrhosisos beteget vizsgáltak, akik etiológia szerint hepatitis B-vírus- (n = 4), illetve C-vírus-fertőzésben (n = 24), primer biliaris cirrhosisban (n = 12), nem alkoholos steatohepatitisben (n = 12), alkoholos (n = 11), autoimmun hepatitis (n = 9) és cryptogen cirrhosis (n = 2) eredetű kórképekben szenvedtek. Felső endoszkópiával megállapították a nyelőcső-varicositas Paquet szerinti súlyosságát (P0–IV), és párhuzamosan tranziens elasztográfiával a fibrosist jelző májtömöttséget. Vizsgálták a varicositasnak a vérkép, a szérumtranszamináz, gamma-glutamiltranszferáz, albumin és protombin, valamint a fibrosist jelző aszpartát-aminotranszferáz/thrombocyta hányados indexértékekkel való összefüggését is. Eredmények: A májtömöttség korrelált a Paquet-súlyossággal (r = 0,67, p<0,0001). Az adatok alapján 19,2 kPa májtömöttségérték varix jelenlétére vonatkozóan 85%-os szenzitivitású, 86%-os specificitású, míg a PII–PIV súlyosságú varixok kockázatát illetően 95% szenzitivitású és 70% specificitású, pozitív prediktív értéke 54%, negatív prediktív értéke 97%. Következtetések: A tranziens elasztográfia segíti a nyelőcsővarix-vérzés kockázatának kitett betegek kiszűrését, akiknek feltehetően P≥II súlyosságú varicositásuk van, és endoszkópos vizsgálatot igényelnek. 19,2 kP feletti májtömöttség esetén a betegek 85%-ában lehet számítani varix jelenlétére; ilyen esetekben oesophagogastrobulboscopia javasolt. Ugyanakkor a 19,2 kP alatti májtömöttség esetén kicsi a valószínűsége P≥II súlyosságú varicositásnak. A tranziens elasztográfia nem helyettesíti a cirrhosis diagnosztikája során ajánlott endoszkópiát, de a kórlefolyás alatt csökkentheti az ismételt endoszkópiák számát. Orv. Hetil., 2014, 155(7), 270–276.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anna Egresi, Dóra Drexler, Krisztina Hagymási, Anna Blázovics, Zsuzsanna Jakab, Ibolya Kocsis, Sarolta Dakó, Anna Bacsárdi, and Gabriella Lengyel

Absztrakt:

Bevezetés: Napjainkban az egészséges életmódra törekvés fontos ösztönző tényező mind a bio-, mind a funkcionális élelmiszerek fogyasztására. A bioélelmiszerek kevesebb növényvédőszer-maradékot és szignifikánsan több, egészségre kedvező vegyületeket tartalmaznak, mint például a növényi termékek polifenoljait, valamint a tejben és a húskészítményekben található, többszörösen telítetlen zsírsavakat. A legújabb tanulmányok szerint a bél–máj tengely fontos szerepet játszik a nem alkoholos zsírmájbetegség (NAFLD) patogenezisében, így a pre- és probiotikumok terápiás eszközök lehetnek. Az ökológiai gazdálkodásból származó joghurtok egészségre gyakorolt hatásait az úgynevezett hagyományos joghurtokkal azért nehéz összehasonlítani, mert nincs kellően érzékeny biomarker. Célkitűzés: Munkánk során azt vizsgáltuk, hogy különböző biomarkerek mennyire használhatók annak kimutatására, hogy hogyan hat a hagyományos és az ökológiai joghurt a NAFLD-ben szenvedő betegek állapotára. Betegek és módszer: Prospektív, kohorszos vizsgálatot végeztünk 37 (életkor = 51,73 ± 11,82, férfi = 21, nő = 16), nem alkoholos zsírmájbetegségben szenvedő beteg bevonásával. A NAFLD diagnosztizálása ultrahangvizsgálaton és egyéb etiológia kizárásán alapult. A betegeket shear wave elasztográfiával is megvizsgáltuk a májfibrosis stádiumának meghatározására. A betegeket véletlenszerűen két csoportra osztottuk. A betegek egyenként 8 héten keresztül napi 300 gramm ökológiai (n = 21) vagy hagyományos (n = 16) gazdálkodásból származó joghurtot fogyasztottak. 37 rutin laboratóriumi adatot vizsgáltunk, mértünk 4 citokinkoncentrációt, 3 redoxhomeosztázis-markert és 14 testösszetétel-értéket a joghurtok fogyasztása előtt, befejezéskor, valamint 12 héttel a befejezés után. Eredmények: Mindkét joghurt fogyasztását követően enyhén növekedett a D-vitamin-szint, és minimálisan csökkent a LDL-szint, a többi 35 rutin laboratóriumi adatban statisztikailag nem volt különbség. Az adiponektin (8793,64 ± 5365,98 pg/ml – 13 161,33 ± 8346,24 pg/ml) és a leptin (161,70 ± 158,41 – 277,94 ± 188,15 pg/ml) szintje megemelkedett a 8 hetes joghurtfogyasztás után a „hagyományos csoportban”. Ezzel szemben a kezelés után az adiponektinszintek szignifikáns csökkenését tapasztaltuk az „ökológiai csoportban” (12 017,57143 ± 7122,12 – 8833,5 ± 5216,17). A két csoportban csak az adiponektin tendenciája különbözött. Az indukált szabad gyökök mennyisége statisztikailag szintén alacsonyabb (10,05 ± 16,67 – 5,58 ± 4,41) volt közvetlenül a joghurtok fogyasztása után. A testösszetétel-mérés eredményei (testsúly, teljes testvíz, fehérje, ásványi anyagok, testzsírtömeg, vázizomtömeg, testtömegindex, testzsírszázalék, visceralis zsír területe, alapanyagcsere, derék-csípő arány, a csontok ásványianyag-tartalma, testsejttömeg) között nem volt szignifikáns különbség. Következtetés: Ezek az adatok arra utalnak, hogy az adiponektin lehetséges biomarkerként szerepelhet a nem alkoholos zsírmájbetegségben alkalmazott probiotikus kezelés hatékonyságának értékeléséhez. Munkánk az alapját képezheti a jövőbeli tanulmányoknak, amelyek a (bio)joghurt fogyasztása és az egészségre gyakorolt hatások közötti összefüggéseket vizsgálják. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1466–1474.

Open access

. [Borderline személyiségzavar. Tünettan, etiológia, terápia.] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2008. 4 Putnam, F. W.: Ten-year research update review: Child sexual abuse. J

Restricted access

személyiségszerveződési szint Kernberg által leírt jellemzőinek Rorschach jegyei és értelmezésük . In Kuritárné Sz. I. , Borderline személyiségzavar. Tünettan, etiológia, terápia (pp. 345 - 350 ). Budapest : Medicina Kiadó . Kuritárné Sz. I. ( 2008 ). A

Open access