Search Results

“The right of poor persons” or legal aid, as part of the free access to justice and a fundamental right of the citizens, represents one of the most important components of the right to defence in proceedings brought before the European Union’s courts, if we include also the exemption of taxes and other financial obligations that can be ordered whenever individuals for financial reasons, cannot afford hiring a lawyer, no matter the object of the dispute, such as: civil, labour, administrative etc.This right is provided for both in the European primary and secondary legislation, including in Article 47 para. 3 of the Charter of Fundamental Rights of the European Union, and also at the national level, namely in the national constitutions and legislations of the 28 Member States.Establishing minimum common rules relating to legal aid for disputes by the Council Directive 2003/8/EC in January 2003 to improve access to justice in cross-border disputes is considered to be a cornerstone in respecting the principle of a good representation of the individuals in front of the European courts, pointing out the humanism of the European judicial system.

The system of judicial review in the European Community has recently come under scrutiny on grounds of the right to effective judicial protection as provided in Article 6 ECHR and in the Charter of Fundamental Rights of the European Union. The applicants in cases UPA and Jégo-Quéré claimed that in case their action was found inadmissible under Article 230 (4) EC, they would be deprived of effective judicial protection since other means of protection against violation of law by the Community do not provide adequate remedies. The Court of First Instance in Jégo-Quéré responded to the claims of the applicant by concluding that a new interpretation of the condition of individual concern laid down under Article 230 (4) EC could ensure the right to effective judicial protection in the system of judicial review in Community law. In spite of the fact that the Advocate General also envisaged that the amendment of the condition of individual concern may guarantee the protection of this right, the Court of Justice in UPA rejected such a solution, and stated that it is the duty of the Member States to provide effective judicial protection under Community law acting on national or Community level.

The restoration of monuments: a distinctly cultural act realized by the means of architecture; thus, it is an architectural work, and as such is not independent of the prevailing architectural conception of its own age. Gyula Hajnóczi created added value by implementing his heritage restorations in a moderate and authoritative way, as one of the periods of the monument’s lifetime and history that respects the previous ones, but at the same time has its own significance measurable to them. The fact that Hajnóczi was both an archaeologist and an architect contributed to the development of his holistic approach. His oeuvre mainly focused on the conservation and restoration of archaeological monuments and ruins. Closely related to this area there are particularly challenging issues, namely the conservation/technical solutions and methods or (in addition to preserving values) the other main purpose and mission of monument restoration: presentation. Hajnóczi placed emphasis on the faithful representation of the remains from the “original” age, at the same time, he consciously applied fitting/imitating supplementation as much and to such an extent that was necessary for understanding and interpreting the monument, and/or for satisfying the physical requirements of conservation. Everything else, however, that was additional or supplemented the heritage, in particular the design of protective buildings serving the display of the mass/space of monuments was strictly realized by choosing materials and technical-aesthetic solutions typical in the restored era. Hajnóczi’s approach to heritage restoration added a new dimension to the conservation and restoration of monuments, especially Roman ruins, incorporating and further developing the experience of his predecessors’ work as well as the knowledge of international theory and practice. He had his own way in the contemporary context that was not far from the slightly dogmatic interpretation of the Venice Charter. Not contradicting the philosophy of the Charter, even carefully fulfilling its requirements of giving priority to the respect of existing values, he had the personal commitment to create restorations that not only preserved the values, but also served the understandable and experiential learning of heritage. The heritage restoration works of Gyula Hajnóczi became examples and sources of inspiration in such a way that they were incorporated into the practice of heritage restoration with quiet naturalness.

A műemlék-helyreállítás meghatározóan kulturális tett, amely az építészet eszközeivel valósul meg, azaz építészeti alkotás, s mint ilyen, nem független saját korának uralkodó építészeti felfogásától. Hajnóczi Gyula hozzáadott értéket teremtett, mértéktartó és mértékadó módon valósítva meg a műemlék-helyreállításait, mint a műemlék életének, történetének egyik, a korábbiakat tiszteletben tartó, ugyanakkor azokhoz mérhető jelentőségű periódusát. Egészlátó szemléletének a kialakulásában közrejátszott, hogy régész és építész képzettséggel is rendelkezett. Munkásságának fő területe a régészeti műemlékek – romemlékek konzerválása, restaurálása. Ehhez szorosan kapcsolódnak az e területen különösen is nagy kihívást jelentő kérdések, nevezetesen a konzerválási-műszaki/technikai megoldások mikéntje és a műemlék-helyreállításnak az értékmegőrzés melletti másik fő célja és küldetése: a bemutatás. Hangsúlyos az „eredeti” korból fennmaradt részek hűséges megjelenítése, de tudatosan alkalmazza az olyan mértékű, illeszkedő-utánzó kiegészítést, amilyen és amennyi a megértéshez, értelmezéshez, és/ vagy a konzerválás fizikai követelményei miatt szükséges. Minden más viszont, ami ezen felül van, illetve ehhez kapcsolódik, így különösen a tér-tömeg megjelenítést is szolgáló védőépületek kialakítása már szigorúan a helyreállítás korában „járatos” anyaghasználattal, műszaki-esztétikai megoldással készül. Hajnóczi műemlék-helyreállító szemlélete új dimenziót jelent a műemlékek, elsősorban is a római romemlékek konzerválásában és helyreállításában, beépítve és alkotó módon továbbfejlesztve az elődök munkájának és a nemzetközi elméletnek és gyakorlatnak a tapasztalatait. A Velencei Chartában megfogalmazottak kissé dogmatikus értelmezésétől sem idegen közegben a maga útját járta. Nem ellentmondva a Charta filozófiájának, sőt, gondosan teljesítve a meglévő értékek tiszteletben tartásának elsőbbségét előíró elvárásait, kiegészítve azzal a rá jellemző törekvéssel, hogy az értékek megőrzésén túl azok érthető, átélhető, élményszerű megismerését is szolgálja. Hajnóczi Gyula műemlék-helyreállításai oly módon váltak példává, inspirációs forrássá, hogy csendes természetességgel épültek be a műemlék-helyreállítási gyakorlatba.

Az ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET tudománya valójában nagyon is a jelené, ember- és építész-létezésünk leválaszthatatlan része. A Tanszék legjelentősebb professzorai az építészettörténetet úgy adták elő, mint a JELEN részét – olyan tudással, átéléssel és hittel, amely tudásuk és hitük tanította meg tisztelni az általuk előadott KOROK építészetét. Nincs könnyű helyzetben a MA építészettörténet-oktatása. Az eddig biztonságos elveket nyújtó charták konzervatív, stabilnak-örökérvényűnek hitt törvényei mára megszűntek. A műemlékvédelem feszegeti eddigi elvi kereteit, az épített múlt és az építendő jelen szellemi és fizikális rokonságára sokkal jobban épít, mint egy-két évtizede. Az építészet maga az élet, az élet szolgálata; nem konzerválásra termett szakma, hanem művészet és tudomány együtt. A Tanszék egyik missziója, hogy olyan jelenkori építészetelméletet oktasson, amely ellensúlyozni képes a néha nagyon eltorzult-manipulált szellemű és akaratú építészeti média hatásait az ifjabb (s nem is olyan ifjú) építészgenerációkra.

György (George) Bocskay (†1575) was a member of a well-known Hungarian noble family. He was capable to adapt himself to the expectations of the Viennese court of the Habsburg Monarchy to build a significant career at the Hungarian Royal Chancellery as royal court secretary, royal councillor and calligrapher. He decorated various writing model books and charters for the Habsburg rulers as well as several letters of arms for Hungarian noblemen. However it is less known that the calligrapher made sepulchral inscriptions in stone as well applying a new technique of his time, the acid-etching. Emperor Ferdinand I commissioned him to prepare the Square Capitals for the marble cenotaph of Emperor Maximilian I in Innsbruck. Additionally, he used similar letters to inscribe the sepulchral monument of the highest ranking official of the Hungarian Kingdom, the Palatine Tamás Nádasdy and his wife, Orsolya Kanizsay in Léka (Lockenhaus).

After the Treaty of Passau (1552) the claim was established that after Emperor Charles V the member of the Austrian line of the Habsburg dynasty, Ferdinand I could have imperial power. The revival of the antiquity significantly influenced the rebuilding of his main residence, the Hofburg, the development of the Roman lapidaries and collections of antiquities at his court (Hermes Schallauzer, Wolfgang Lazius, Ferdinand I), and the style of festive decorations and artworks all’antica he commissioned during this era.

In 1562 Bocskay dedicated a writing model book to Ferdinand I in order to be commissioned to prepare the inscriptions of the sepulchral monument of Emperor Maximilian I. The manuscript included several writing samples in Square Capitals imitating the epigraphic monuments of the ancient Romans. Later he worked on the acid-etched and gilded inscriptions in Vienna in 1563–1568 according to the archival sources. He prepared inscribed marble plates for 24 marble reliefs of the cenotaph representing scenes of the life of Maximilian I as well as 18 plates of the sepulchral inscription on the frieze. The Latin texts were compiled by the vice-chancellor of Ferdinand I, Georg Sigmund Seld.

Bocskay was accommodated in the house of the Nádasdy family in Vienna. He probably equipped a workshop for the process there. He also prepared three more inscribed limestone plates for the sepulchral monument of the already mentioned Tamás Nádasdy and Orsolya Kanizsay. The marble cenotaph was erected in 1566 in the castle of Léka where the Palatine and later his wife were buried. The monument was transferred to the new family crypt of the Augustine monastery of Léka in the 17^th century.

Összefoglalás. A bűnügyi együttműködés joga jelentős fejlődésen ment keresztül az uniós tagállamok egymás közötti viszonyaiban az integráció utóbbi 25 évében. Legfőbb jellemzője e fejlődésnek az együttműködési formák „eljogiasodása” és formalizálása, valamint genuin, új uniós jogintézmények megszületése, amely a tagállamok kölcsönös bizalmán alapul. A közel-keleti országokkal való együttműködés szükségessége egyre nyilvánvalóbb, azonban az ezekre a viszonyokra vonatkozó jogszabályi háttér nem létezik, vagy legfeljebb minimális, ami az egyén – akit érinthet az államok közötti bűnügyi együttműködési eljárás – számára e lehető legnagyobb biztonsági kockázatot hordozza. A tanulmány feltérképezi azokat a hatásokat, amelyek az uniós fejlődésből a harmadik államokkal való együttműködésre vonatkoznak (extraterritoriális hatások), és kimutatja, hogy az uniós jog többletkövetelményeket támaszt a tagállamok felé még ilyen, az uniós jog hatálya alá (látszólag) nem tartozó kérdésekben. Kitér a munka arra is, hogy az Európa Tanács jogfejlesztő tevékenységének hol van a helye ezen a spektrumon, valamint arra is, hogy az ENSZ bűnözéskontroll egyezményei miként játszhatnak szerepet a jelen témakörben.

Summary. For centuries, the issue of judicial cooperation has been part of the foreign policy of the state as a means of promoting the political interests of the rulers (governments) and its actual judicial or legal content could not be identified. Cooperation between law enforcement and judicial authorities of different countries is therefore the oldest form of action against internationally ‘mobile’ offenders or crimes of transnational nature. The original aim was to prevent the perpetrator from escaping prosecution, and cooperation was therefore exercised against the interests of the person concerned. It was only in the second half of the 20th century that academia recognised that a person involved in extradition proceedings (and any other form of international criminal cooperation) may have individual rights and interests that are separate from those of the state. Thus, the individual (accused, victim, witness) emerges as a third actor in the context of cooperation between two states – based on international law and sovereignty – and, especially with the firm establishment of human rights protection regimes, also takes a place in these proceedings. Thus, international cooperation now involves three interests: the State requesting assistance, the State providing assistance and the person concerned. The law on cooperation in criminal matters has evolved considerably in the EU Member States’ relations with each other over the last 25 years of integration and pursues new paths that are completely divorced from traditional thinking as described above. The main feature of this development is the ‘juridification’ and formalisation of forms of cooperation and the emergence of genuine new EU legal institutions based on mutual trust between Member States. The need for cooperation with the countries of the Middle East and North Africa is becoming increasingly apparent, but the legal framework for these relations is non-existent or minimal at best, which poses the greatest possible security risk for the individual who may be affected by the inter-state cooperation procedures in criminal matters. The study explores the implications of EU developments for cooperation with third states (extraterritorial effects) and shows that EU law imposes additional requirements on Member States even in such matters as they can be covered by EU law. Accordingly, the inter-state horizontal impact of the Charter of Fundamental Rights, the extraterritorial impact of EU crime control instruments and the explicit agreements on criminal cooperation are briefly discussed. The work also discusses the place of the Council of Europe’s law development activities in this spectrum: the European human rights protection, in particular with regard to extradition, entails additional requirements that Member States must comply with even when cooperating with a state outside the Council of Europe. Furthermore the role of the UN conventions on crime control is addressed by the study briefly.