Search Results

Egyre több kutatás bizonyítja a vallás pozitív hatását a lelki egészségre nézve. A jelen vizsgálatban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy serdülők és fiatal felnőttek esetében hogyan függ össze a vallásos attitűd a megküzdés adaptív és nem adaptív formáival, valamint hogy lehet-e közvetítő szerepe a megküzdésnek a vallásosság és lelki egészség közötti kapcsolatban. 190 budapesti középiskolás (átlagéletkoruk 16,9 év) és 213 egyetemista (átlagéletkoruk 21,4 év) töltötte ki anonim, önkitöltős kérdőívünket. Eredményeink szerint a transzcendens elfogadása mind a serdülő, mind a fiatal felnőtt mintán erős összefüggést mutat az érzelmi-adaptív megküzdés faktorával, melyben szerepel a társas támasz elfogadása/igénybevétele is. A regressziós elemzés eredményei arra utalnak, hogy az érzelmi-adaptív és a problémaközpontú megküzdés közvetítő tényezőként játszhat szerepet a vallásosság és a pozitív lelki egészség kapcsolatában. A vallásosság változása miatt azonban a vallásosság különböző aspektusai (középiskolásoknál a templomba járás gyakorisága és a transzcendens elfogadása, egyetemistáknál a vallásos kijelentések szimbolikus értelmezése) járulnak hozzá a megküzdési stratégiák választásán keresztül a jobb lelki egészséghez.

Összefoglaló. A táplálkozás iránti figyelmet igénylő krónikus betegségek (így a coeliakia, az 1-es típusú diabetes és a gyulladásos bélbetegségek), valamint az evészavartünetek kapcsolata egyelőre kevéssé széleskörűen tanulmányozott terület serdülők körében. Az eddigi kutatási eredmények kiemelik a testkép- és evészavartünetek iránti magasabb kockázatot ezekben a betegségekben. Rizikótényező lehet az evési szokások megváltozása, a táplálkozásra irányuló fokozott figyelem és az ételekkel, valamint az elfogyasztásuk következményeivel kapcsolatos aggodalom. A korai felismerést nehezíti, hogy az evészavartünetek sokáig rejtve maradhatnak, és átfedést mutathatnak a krónikus betegség egyes tüneteivel (például testsúlyváltozás, hasmenés, hányás, hasfájás). A fennálló evészavar-érintettség gyengítheti a krónikus betegség hatékony terápiáját, súlyosbíthatja a szövődményeket, és növelheti a mortalitási rizikót. A tünetek korai felismerése és az adekvát terápia csak multidiszciplináris szemléletben és teammunkával, a szomatikus gondozás és a pszichoterápia összehangolásával lehet eredményes. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1872–1876.

Summary. Disordered eating is not a well-understood phenomenon in diet-related chronic illnesses (e.g., celiac disease, type 1 diabetes, inflammatory bowel diseases) among adolescents. Previous research found a higher risk for eating disorders and negative body image among these patients. Following the prescribed or suggested dietary regime may lead to increased food awareness and become an eating disorder risk factor. Further risks may be the altered eating patterns, the fear from unknown food sources and its consequences. In many cases, eating disorder characteristics may be hidden and the symptoms of chronic illness (e.g., changes in weight, diarrhoea, vomiting, abdominal pain) and disordered eating can mimic each other. Disordered eating can worsen the effective therapy of physical illnesses and increase complications and mortality. Early diagnosis and adequate treatment can only be provided through multidisciplinary approach and teamwork. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1872–1876.

Absztrakt

Bevezetés: A machiavellista személyiségvonással kifejezett formában rendelkező személyek egyik kiemelkedő jellemzője, hogy önös érdekeik elérésére manipulatív személyközi taktikákat alkalmaznak. Számos nemzetközi és hazai vizsgálat mutatott ki már összefüggést felnőttmintán machiavellizmus és pszichológiai nehézségek között. Célkitűzés: A nemzetközi szakirodalomban serdülők esetében is kimutattak már ilyen összefüggéseket, de hazai vizsgálat még nem született a témában. Módszer: Vizsgálatunkban 502 középiskolás (356 lány) töltötte ki a machiavellizmust és pszichológiai, illetve viselkedéses problémákat mérő kérdőíveket. Eredmények: A machiavellista serdülőket magasabb összesített problémapontszám jellemezte. Ez a viselkedéses és érzelmi problémák jelenlétéből adódott, de ezenkívül a túlmozgásosság is megjelent a machiavellistákra jellemző problémák között. A proszociális viselkedés kevésbé jellemezte őket, ugyanakkor nem számoltak be nagyobb fokú magányosságról, mint kortársaik. Következtetések: Az eredményeket a korábbi kutatási eredmények, az érzelem- és viselkedésszabályozás tükrében vitatjuk meg. A gyakorlati alkalmazhatóság szempontjából kiemeljük a prevenció lehetőségeit. Orv. Hetil., 2015, 156(26), 1054–1058.

Absztrakt:

Bevezetés: A serdülőkori dohányzói életutak jellemzőinek ismerete elengedhetetlen a hatékony dohányzásprevenciós programok tervezéséhez. Célkitűzés: Longitudinális vizsgálattal azonosítani a serdülők cigarettahasználatának változásait, valamint a dohányzói életutak alakulásában szerepet játszó kockázati tényezőket. Módszer: Hároméves, évenkénti adatgyűjtéssel folytatott kutatásunkat nagyvárosi serdülők (n = 1092) két életkori kohorszában (6. és 9. iskolai évfolyam) végeztük, önkitöltős kérdőíves módszerrel. A cigarettahasználati adatok alapján öt dohányzói életútcsoportot határoztunk meg. Eredmények: A minta 67,5%-a megőrizte nem dohányzó magatartását, 11,3%-a mindvégig dohányzott, 14,3%-a rászokott, 3,3%-a leszokott, 3,7%-a kísérletező maradt. Az egyes dohányzói életútcsoportba tartozók jelentősen különböztek egymástól a cigarettázó barátok száma, szülői dohányzás, családszerkezet, tanulmányi eredmény és heti zsebpénz kiindulási vizsgálatban tapasztalt jellemzői alapján. Következtetések: A serdülők nem kezelhetők homogén populációként a dohányzást megelőző programokban, mert különböző dohányzó magatartású csoportjaikban eltérő kockázati tényezők kerülnek előtérbe. Orv. Hetil., 2017, 158(2), 67–76.

Elméleti háttér: A nyugati kultúrában negatív attitűdök kapcsolódnak az elhízáshoz. Az elhízással kapcsolatos előítéletek már óvodáskortól kezdődően kimutathatóak. A negatív előítélet és diszkrimináció káros hatást gyakorolhat az elhízott gyermekek és serdülők mentális és testi egészségére. A stigmatizáció típusának és mértékének felmérése kulcsfontosságú lehet a megfelelő intervenciós programok kidolgozása szempontjából. Cél: A kutatás célja az elhízottakkal szembeni előítéletek potenciális magyarázó változóinak vizsgálata volt 10–15 év közötti gyermekek körében. Módszerek: Keresztmetszeti, kérdőíves vizsgálatunkban 370, 10–15 év közötti diák (145 fiú és 225 lány) vett részt. Az alábbi mérőeszközöket alkalmaztuk: Szociokulturális Hatások Kérdőív, Megjelenéssel Kapcsolatos Szociokulturális Attitűdök Kérdőív, Vizuális Analóg Skála, Melléknévlista, Közös Tevékenységek Kérdőív. Eredmények: A serdülők felismerik és elfogadják a megjelenés szociokulturális standardjait, azaz internalizálják korunk szépségideáljait. Ezzel párhuzamosan mindkét nem körében jelen van az elhízottakkal szembeni előítélet, ugyanis mind a fiúk, mind a lányok az elhízott gyermekfigurákat preferálták a legkevésbé. A külső megjelenésre vonatkozó szociokulturális (média-, kortárs-, szülői) hatások, valamint a megjelenés szociokulturális standardjainak (karcsú, illetve sportos testideál) internalizálása azonban csak kevés prediktív erővel bírt az előítélet alakulására vonatkozóan. Következtetések: Tekintettel az elhízással kapcsolatos negatív előítéleteknek és diszkriminációnak az elhízott egyének pszichés és testi egészségére gyakorolt potenciálisan káros következményeire, különösen fontos lenne további kutatásokat végezni a serdülőkorúak körében megjelenő, elhízással kapcsolatos negatív attitűdök és előítélet magyarázó változóinak feltárása érdekében.

Összefoglaló. Az 1-es típusú diabetes mellitus (T1DM-) betegek körében az evészavarok előfordulása az átlagpopulációhoz képest körülbelül kétszeresre tehető. Ez a komorbiditás különösen veszélyes mind a magas mortalitási rizikó, mind a súlyos szövődmények lehetősége miatt. Az evészavarban szenvedő, T1DM-mel élő gyermekek és fiatalok hatékony kezelése a diabetológusok, pszichiáterek, pszichológusok, nővérek és dietetikusok összehangolt munkájával valósítható meg. Közleményünkben egy 14,5 éves, T1DM-mel élő, anorexia nervosával diagnosztizált páciensünk multidiszciplináris terápiáját mutatjuk be, kiemelve a különböző szakemberek együttműködésének főbb metszéspontjait. A szoros diabetológiai gondozással párhuzamosan az anorexia nervosa terápiájában a protokollok ajánlásaival megegyezően családterápiát és kognitív viselkedésterápiás elemekkel bővített egyéni terápiát alkalmaztunk. A terápiás folyamat összesen 18 hónapig tartott. Esetünk korábban le nem írt diabetológiai érdekessége, hogy a számottevő súlycsökkenéssel párhuzamosan betegünk inzulinigénye a töredékére csökkent, ami jelentős mértékben érintette a bazálisinzulin-szükségletet is. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1341–1346.

Summary. The incidence of eating disorders is approximately twice as high in type 1 diabetes mellitus (T1DM) compared to the general population. Comorbidity is related to potentially severe organ complications and consequently higher mortality risk. The effective treatment of eating disorders in T1DM is provided by the teamwork of diabetologists, psychiatrists, psychologists, nurses and dietitians. The purpose of this paper is to present the multidisciplinary treatment of a 14.5-year-old adolescent with T1DM and diagnosed with anorexia nervosa, focusing on the cooperation of the professionals. In line with the current guidelines, both family therapy and cognitive behavioral therapy-informed individual psychotherapy were applied beside the strict diabetes control. Her therapy process lasted 18 months. The unusual diabetological aspect of our case is that the significant weight loss was associated with highly decreased insulin requirement affecting also the basal insulin requirements. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1341–1346.

A versengési folyamatoknak mindig van eredménye, egy versengési ciklus végén a riválisokból győztesek és vesztesek lesznek. Mind a győzelem, mind a vesztés intenzív érzelmi élmény. Ennek az érzelmi élménynek a természete és a feldolgozása meghatározhatja azt, hogy egy versengési folyamat milyen hatással lesz az egyén későbbi viselkedésére versengési helyzetekben, inkább közelítően reagál vagy inkább elkerülően. Korábbi vizsgálatok már feltárták a győzelemmel és a vesztéssel való érzelmi és viselkedéses megküzdés egymástól jól elkülöníthető mintázatait serdülők (gimnazisták) és a felnőttkor küszöbén lévő (egyetemisták) fiatal felnőttek körében. A jelen tanulmány egyrészt azt vizsgálja, hogy a két csoportban feltárt mintázatok azonosak-e, vagyis ezek a mintázatok mindkét korosztályban azonos érzelmi és viselkedéses élményt jelentenek-e. Másik kérdése az, hogy amennyiben vannak azonos érzelmi és viselkedéses mintázatok, akkor ezeknek az előfordulása különbözik-e a két életkori csoport között. Végül a tanulmány az azonos érzelmi és viselkedéses mintázatok alapján meg kívánja alapozni a győzelemmel és a vesztéssel való megküzdés általános modelljét.

A vizsgálatban 351 középiskolás és 289 egyetemista adatait elemeztük. A válaszadók által kitöltött, a győzelemre és vesztésre adott érzelmi és viselkedéses válaszokat feltáró, zárt kérdéses kérdőív válaszainak faktorelemzése után nyert faktorokon elvégeztük a konstruktum ekvivalencia vizsgálatokat. A két különálló csoport esetében a feltárt reakciómódok többsége konstruktum ekvivalensnek bizonyult, a köztük lévő kapcsolat pedig funkcionálisan ekvivalensnek (azonos irányú szignifikáns korrelációk). A két csoport között nem találtunk életkori különbséget, különbség volt azonban a Budapesten és a vidéken élők és tanulók között. A Budapesten élők (középiskolások és egyetemisták) kiegyensúlyozottabb megküzdési stratégiákkal rendelkeztek, mint a vidéki egyetemisták.

A konstruktum ekvivalens reakciómódok és a közöttük lévő funkcionálisan ekvivalens kapcsolatok arra utalnak, hogy a feltárt megküzdési mintázatok alapját képezhetik egy általános, a győzelemmel és a vesztéssel való megküzdési modell felállításának.

A káros szenvedélyek kezelése és megelőzése kiemelt népegészségügyi prioritás a modern társadalomban. Az orvosi gyakorlatban a biokémiai folyamatokkal összefüggésben egyre nagyobb szerepet kap az addikcióra hajlamosító személyiségjegyek feltérképezése, mint amilyen a belső/külső kontroll. A belső kontrollal rendelkező egyének például jobban odafigyelnek egészség-magatartásukra; hiánya viszont rontja a stresszoldás hatékonyságát, ami növeli a szerfogyasztáshoz fordulás valószínűségét. Célkitűzés: Jelen tanulmányunk célja, hogy megvizsgáljuk a serdülő fiatalok körében a szerfogyasztás (az életprevalencia és az aktuális szerfogyasztási státus) összefüggését a belső/külső kontrollal. Módszer: Kérdőíves adatfelvételünk során 656 szegedi középiskolást kérdeztünk meg (életkoruk 14–21 év, átlag: 16,5 év, szórás: 1,5 év, a minta 49,1%-a lány). A függő változóként szereplő szerfogyasztási mutatók és a független változóként alkalmazott belső/külső kontroll skálapontok közötti összefüggéseket a logisztikus regresszió segítségével kiszámolt esélyhányadosok igazolták, míg a nem kontrollváltozóként fordult elő. Eredmények: A fiúk körében a belső, a lányok körében pedig inkább a külső kontroll alskálájának a pontszámai voltak nagyobbak. A külső kontroll növelte, a belső kontroll viszont csökkentette a szerfogyasztás esélyét, azonban a belső/külső kontroll jelentősége az egyes szerfogyasztási típusoknak és a prevalenciaértékeknek megfelelően is eltéréseket mutatott. A dohányzás esetében a kipróbálást, a marihuánafogyasztás esetében viszont az aktuális szerfogyasztást befolyásolta, és amíg előbbinél a nem egyáltalán nem játszott szerepet, addig az utóbbinál meghatározó volt. Következtetések: Mindezek azt sugallják, hogy a magatartáskontroll igen fontos szerepet tölthet be a szerfogyasztás serdülőkori megelőzésében. Ennek fejlesztésére kiválóan alkalmasak a kognitív terápiás módszerek, s az ezeket hatékonyan kiegészíthető autogén relaxációs tréningek is. Orv. Hetil., 2011, 152, 331–337.

Absztrakt

Elméleti háttér: A drogok használatának széles körű elterjedtsége és a kipróbálás egyre korábbi időpontra kerülése miatt napjaink fontos kutatási célja a szerekhez kapcsolódó rizikó- és védő faktorok azonosítása. Az „Iskolai Egészségfejlesztés és Univerzális Drogmegelőzés” (IEUD) elnevezésű kutatást a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet kutatócsoportja indította. Reprezentatív adatok alapján hiteles képet kívántunk nyerni a 6—18 éves iskolás generáció mentálhigiénés állapotáról, ezen belül a szerhasználatról (dohányzás, alkohol- és kábítószer-fogyasztás), a kockázati tényezőkről, illetve a védő (preventív, protektív) faktorokról. Elemzésünkben elsősorban a szerek kipróbálásának és használatának környezeti-kapcsolati összefüggéseit tártuk fel. Módszerek: A vizsgálatban 7623, 1., 3., 5., 7., 9. és 11. osztályos tanuló vett részt. Kérdőíves (tanórai) adatfelvételt végeztünk egy olyan komplex tesztbattériával, amely a szerhasználati szokásokon kívül rákérdezett a kapcsolati mintákra és modellekre, felmért továbbá számos pszichés faktort (pl. Big Five személyiségjegyek, deviancia, hangulati változók). Eredmények: A szerfogyasztási mutatók a Magyarországon készült korábbi reprezentatív vizsgálatok eredményeihez hasonlóan alakultak. A Globális Szerhasználati Mutató mintegy 51 százalékát lehet pszichoszociális változókkal magyarázni, ezen belül erősen meghatározónak találtuk a devianciát, az anyai nevelést, a családból és kortárs közösségből származó modelleket, egyes személyiségjegyeket (pl. extraverzió, neuroticizmus) és a másik nem körében való észlelt népszerűséget. Következtetések: Vizsgálatunk tanulságait a drogprevenció célkitűzéseinek és módszereinek kijelölésénél lehet alkalmazni. Álláspontunk szerint a célzott prevenció során fokozott figyelemmel kell kísérni a deviáns magatartásra veszélyeztetett csoportokat; továbbá egyes kockázatot jelentő személyiségjegyekkel bíró (pl. érzelmileg labilisabb) serdülőket. Adataink tükrében ígéretes eredményeket hozhatnak a családra fókuszáló, például szülői monitoring technikákat erősítő és a kortárscsoportokat bevonó intervenciók.

Vizsgálatunkban 480 önként jelentkező középiskolás tanuló (n = 476; 224 fiú, 252 lány; kor: 12-18 év, átlagban 15,97 ±1,25 év; 139 budapesti; 234 vidéki kisvárosi; 103 falun élő) vett részt. A vizsgálati személyek szorongásszintje (rövidített CPI kérdőív) eltért nemek szerint (kétmintás t -próba; p <0,01), és korcsoportok szerint (egyirányú ANOVA; p <0,05), a lakóhely alapján azonban nem (egyirányú ANOVA). A szorongásszintet szignifikánsan befolyásolta a közeli rokonok és a barátok száma (egyirányú ANOVA; p <0,05; p <0,01 ); a mobiltelefon-beszélgetés gyakorisága a családdal, a barátokkal és az ismerősökkel (egyirányú ANOVA; p <0,05); az SMS-küldés gyakorisága a barátoknak és az ismerősöknek (egyirányú ANOVA; p <0,05), valamint az ismerkedésre való képesség és az ismeretlenekkel vagy kevéssé ismertekkel szembeni bizalom (egyirányú ANOVA; p <0,01). Adataink alapján úgy tűnik, hogy a szorongási szint csökkentésében a kapcsolati háló potenciális új tagjai felé irányuló kezdeményezőkészség és bizalom mellett elsősorban a közepes erősségű kapcsolatok száma (közeli rokonok, barátok) és a közepes erősségű kommunikációs csatornák használati gyakorisága (mobiltelefon-beszélgetés, SMS) a jelentős tényezők. Az erős (családtag) és a nagyon gyenge (távoli rokon, ismerős) kapcsolatok száma, illetve az ezeknek megfelelő erős (személyes együttlét) vagy nagyon gyenge (anonim internetes kommunikáció) kommunikációs csatornák használatának mennyisége eredményeink szerint kisebb hatással van a szorongás alakulására.