Search Results

You are looking at 31 - 40 of 173 items for :

  • "túlélés" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors:
Zsófia Simon
,
Katalin Keresztes
,
Zsófia Miltényi
,
Zsuzsanna Ress
,
László Váróczy
,
Györgyi Vadász
,
Lajos Gergely
, and
Árpád Illés

Bevezetés: A Hodgkin-lymphoma diagnosztikájában, kezelésében az elmúlt évtizedben jelentős változások következtek be. Cél: Ennek tükrében a szerzők célul tűzték ki az 1995–2004 között a DEOEC III. sz. Belgyógyászati Klinikán elsődlegesen kezelt Hodgkin-lymphomás betegek adatainak áttekintését 2006 januárjában, átlagosan 69 (12–132) hónap követés után. Módszerek: a kórtörténetek adatait SPSS statisztikai programmal értékelték. Eredmények: A 163 beteg átlagéletkora a diagnóziskor 36 (14–75) év volt, bimodális koreloszlással. A leggyakoribb (48,5%) a kevert sejtes altípus volt. A betegek 41,1%-a volt korai stádiumú, legkedvezőtlenebb prognózissal 15,7%-uk bírt, bulky tumort 28,2%-ban észleltek. 7 betegnél radioterápiát, 63-nál kemoterápiát és 92-nél tervezett kombinált kezelést alkalmaztak. A sugárkezelések 61,6%-a érintett mezős volt, 61 beteg cyclophosphamid, vincristin, procarbazin, prednisolon, adriamycin, bleomycin, vinblastin; 87 beteg adriamycin, bleomycin, vinblastin, 7 pedig egyéb kemoterápiát kapott. Az elsődleges kezelésre 146 komplett, 10 parciális remisszió jött létre, 6 beteg nem reagált. 10 részleges remisszióban lévő és 5 nem reagáló beteget tovább kezeltek. 27 komplett remisszióban lévő betegnél alakult ki relapszus, közülük 15-nél történt nagy dózisú kezelés autológ perifériás haemopoeticus őssejt-transzplantációval. A követési idő alatt 18 beteg halt meg, 11 a lymphoma progressziója vagy a kezelés szövődménye, 6 második tumor, 1 egyéb ok miatt. Betegeik 10 éves prognosztizált teljes túlélése 83% (részletesen: korai, majd előrehaladott kedvező vs kedvezőtlen: 100% vs 87,8%, 88,9% vs. 41,6%), az eseménymentes 70% (82,6% vs 70,8%, 64,5% vs 0%) volt. Konklúzió: Hodgkin-lymphomás betegeik kezelési eredményei javultak, azonban arra is rámutatnak, hogy a korai, kedvező prognózisú betegeknél a kezelési toxicitás csökkentendő, míg az előrehaladott, rossz prognózisú betegek (az összes beteg kb. 10%-a) agresszívebb primer kezelését akár a súlyosabb mellékhatások, szövődmények ismeretében is vállalni kell.

Restricted access

Ross-műtét vagy mechanikus műbillentyű beültetés fiatalkori aorta vitiumos betegeknél

Ross procedure versus mechanical aortic valve replacement in young adults

Magyar Sebészet
Authors:
Zsolt Nagy
and
Kevin G. Watterson

Absztrakt

Célkitűzés: A szerzők visszatekintő és összehasonlító tanulmányukban keresik a választ a fiatalkori aortabillentyű-hibák Ross-féle autograft-, illetve mechanikus műbillentyű beültetés javallataira a hosszú távú eredmények alapján. Beteganyag, módszerek: A szerzők 1992–2002 között 34 fiatal (18–35 éves) beteget operáltak súlyos aortavitium miatt. Egyaránt 17-17 betegnél Ross-műtét, illetve mechanikus aortaműbillentyű beültetés történt. Hét beteg anatómiai rendellenességek (méretaránytalanság 3, kóros falszerkezet 2, rendellenes koszorúér 2 eset), öt beteg pedig élettani okok (kezelhetetlen hypertonia 2, rossz bal kamra 2, aktív endocarditis 1 eset) miatt volt alkalmatlan a tervezett Ross-műtét elvégzésére. Három további betegnél saját kérésre, két esetben megfelelő méretű pulmonalis homograft hiánya következtében történt mechanikus műbillentyű beültetése. Eredmények: Korai halálozás egyik csoportban sem volt, és valamennyi beteget utánvizsgálták (utánkövetési idő 64,4 ± 26,8 hónap). Az aortaműbillentyű-beültetésen átesett betegek körében két késői haláleset volt (műbillentyű-endocarditis okozta sepsis, illetve végstádiumú szívelégtelenség). A műbillentyűs csoportban az utánkövetési idő alatt összesen két betegnél alakult ki műbillentyű-endocarditis, két másik betegnél pedig a véralvadásgátlással kapcsolatos szövődmény lépett fel. Ross-műtétet követően egy betegnél alakult ki korai endocarditis (fertőzött homograft következtében), egy másik kisebb tüdőemboliát szenvedett. Egy esetben észleltek enyhe aortaelégtelenséget a Ross-műtétet követően. A bal kamra végdiastolés átmérője és falvastagsága a Ross-műtétet követően jelentősen kisebbnek bizonyult, mint a műbillentyű-beültetést követően (p = 0,049 és p = 0,017). Következtetések: Ross-műtétet követően a bal kamrai izomtömeg gyorsabban és nagyobb mértékben csökken, mint műbillentyű-beültetést követően. A tökéletesebb bal kamrai helyreállítódás és a véralvadásgátlás szükségtelensége miatt a fiatal betegek minden tekintetben teljesen normális életmódot folytathatnak, de a Ross-műtét nem minden betegnél végezhető el biztonsággal.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Zsuzsa Molnár
,
László Imre Pinczés
,
Klára Piukovics
,
Ildikó Istenes
,
Krisztina Wolf
,
Zoltán Csukly
,
Árpád Szomor
,
Árpád Illés
, and
Zsófia Miltényi

Absztrakt:

Bevezetés: A relabáló és refrakter Hodgkin-lymphoma kezelése továbbra is nagy kihívást jelent. Hatalmas előrelépést jelentett a brentuximab vedotin alkalmazása, amellyel jelenleg már jelentős hazai tapasztalatok is vannak. Célkitűzés: A brentuximab vedotinnal kezelt magyar Hodgkin-lymphomás betegek adatainak, a kezelés hatékonyságának elemzése. Módszer: Hat hazai hematológiai osztályon 2013. január 1. és 2016. december 31. között brentuximab vedotinnal kezelt Hodgkin-lymphomás betegek adatainak retrospektív elemzése. Eredmények: Összesen 86 beteg részesült brentuximab vedotin kezelésben. A kezelés előtt a betegek egyharmada korai, kétharmada előrehaladott stádiumban volt. Autológ őssejt-transzplantáció előtt alkalmazva 54 betegnél a teljes válaszarány 66,6%, ebből komplett remissziót a betegek 42,6%-a ért el. Autológ őssejt-transzplantációt követően 30 beteg kapta, a teljes válaszarány 46,67%, a komplett remisszió 30% volt. Harminchat beteg csak monoterápiában kapta a készítményt, míg 50 beteg kombinációban, ebből 39 esetben bendamustinnal kombináltan. A betegek mindössze 13,95%-ánál észleltünk mellékhatást, leggyakrabban bőrkiütést. A betegek várható ötéves teljes túlélése 78,7%, az átlagos progressziómentes túlélési idő 23,59 hónap (95% CI: 19,50–27,68). Következtetés: A relabáló vagy refrakter Hodgkin-lymphomás betegek kezelésében jelentős előrelépést jelent a brentuximab vedotin kezelés alkalmazása, eredményeink a nemzetközi adatokhoz hasonlóak. A kombinációban történő korai alkalmazása előrelépést jelenthet, ennek további vizsgálata szükséges. Orv Hetil. 2017; 158(41): 1630–1634.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Balázs Nemes
,
Fanni Gelley
,
Eszter Dabasi
,
György Gámán
,
Imre Fehérvári
,
Dénes Görög
,
László Kóbori
,
János Fazakas
,
Eszter Vitális
,
Attila Doros
,
Zsuzsanna Gálffy
, and
Zoltán Máthé

Absztrakt

Bevezetés: A szerzők a májátültetést követően kialakult mikrobás fertőzéseket, a mintavételek eredményeit, a multidrug-rezisztencia incidenciáját vizsgálták a hazai betegek körében. Célkitűzés: Tanulmányozták a bakteriális fertőzés kialakulásának kockázati tényezőit, az infekciókhoz kapcsolódó szövődmények előfordulását, lefolyását, és részletes kórokozó-spektrumelemzést végeztek. Módszer: 2003–2012 között májátültetett 408 beteg adatait (281 bakteriológiai tenyésztést) vizsgálták. Eredmények: A 408 beteg közül 70 betegnél (17%) észleltek klinikai tünetekkel járó fertőzést. A tenyésztési lelet 58 betegnél (14,2%) pozitív, 12 betegnél (2,9%) negatív volt. Hét esetben (12,1%) alakult ki cholangitis, 17 esetben (29,3%) fordult elő hasűri és 28 esetben (48,3%) pulmonalis eredetű fertőzés. Posztoperatív fertőzés gyakrabban lépett fel kezdeti csökkent graftműködés, akut veseelégtelenség, epeúti szövődmény és hasűri vérzés mellett. Infekció kialakulása esetén az 1, 3 és 5 éves betegtúlélés 70%, 56% és 56% volt, míg infekció nélkül ez 94%, 87%, 85% volt (p<0,001). A kitenyészett baktériumok 56%-ánál találtak multidrug-rezisztenciát, viszont nem volt szignifikáns különbség a multidrug-rezisztencia pozitív és negatív baktériummal fertőzött csoportok egyéves betegtúlélése között (70,2% mindkettő). Következtetések: Az infekciókontroll, a multidrug-rezisztens kórokozók menedzselése a preventív, higiéniai, izolációs elvek kialakítását, betartását, valamint műtéttechnikai, transzfúziós, antibiotikus stratégiák, folyamatok fejlesztését kell, hogy megcélozza, szakmai csapatmunka keretén belül. Orv. Hetil., 2015, 156(34), 1366–1382.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Balázs Nemes
,
Enikő Sárváry
,
Zsuzsa Gerlei
,
János Fazakas
,
Attila Doros
,
Andrea Németh
,
Dénes Görög
,
Imre Fehérvári
,
Zoltán Máthé
,
Zsuzsa Gálffy
,
Alajos Pár
,
János Schuller
,
László Telegdy
,
János Fehér
,
Gábor Lotz
,
Zsuzsa Schaff
,
Péter Nagy
,
Jenő Járay
, and
Gabriella Lengyel

A hazai májátültetési programban magas a hepatitis C-vírus (HCV) okozta végstádiumú májbetegség miatt végzett májátültetések aránya. Célkitűzés: A szerzők dolgozatukban elemzik a C-hepatitis miatt májátültetésen átesett betegek adatait. Módszer: Az 1995 óta végzett 295 primer májátültetés adatainak retrospektív elemzése: donor- és recipiens-, valamint perioperatív és túlélési adatok, szérumvírus-RNS-titer, percutan májbiopsziák szövettani eredményei. Eredmények: A műtét 111 betegnél történt HCV-fertőzés miatt, ez az elvégzett májátültetések 37,6%-a. A vizsgált 111 beteg közül 22 beteg (20%) a posztoperatív időszakban, a vírus kiújulásának észlelése előtt, egyéb okból meghalt. A 89 beteg közül 16 esetben (18%) a vírus visszatérését még nem észlelték, 73 betegnél (82%) azonban a vírus kiújulása szövettanilag igazolható volt. Negyven betegnél (56%) a C-vírus okozta hepatitis kiújulását egy éven belül észlelték, közülük 28 esetben (39%) 6 hónapon belül, 12 esetben hat hónapon túl, de 1 éven belül (17%), és 32 betegnél (44%) egy éven túl. A végstádiumú C-cirrhosis miatt májátültetett betegek kumulatív 1, 3, 5 és 10 éves túlélése 73%, 67%, 56% és 49% volt. A HCV-negatív, májátültetett betegeknél ezek az értékek 80%, 74%, 70% és 70%, a különbség szignifikáns. A májgraft kumulatív túlélése HCV-pozitív betegeknél 72%, 66%, 56% és 49% volt, míg HCV-negatív betegeknél 76%, 72%, 68% és 68%, itt nem szignifikáns a különbség. Korai kiújulás esetén szignifikánsan magasabb szérumvírus-RNS-titert mértek az első 6 hónapban májátültetés után. A májátültetés után 6 hónappal vett protokollbiopszia korai kiújulás esetén magasabb Knodell-pontszámot eredményezett, mint késői kiújuláskor. A fibrosisindex esetében ez fordítva volt. A májátültetéstől az első antivirális kezelésig eltelt idő 1995–2002 között átlagosan 20 hónap volt, 2003 óta 8 hónap. Következtetések: Az idősebb donorokból származó, marginális májgraftok magasabb vértranszfúzió-igény mellett történő beültetése előrevetíti a hamarabb bekövetkező vírusrekurrenciát. Ezt a tendenciát erősíti a posztoperatív akut rejectio és az emiatt adott szteroid boluskezelés. A kombinált antivirális kezelés protokollja különbözik az általánosan alkalmazottól: az ún. „stopszabály” nem érvényes. Vírusnegatívvá a betegek csak kevesebb mint 10%-a válik, melynek a fenntartott immunszuppresszió az oka. A májátültetés után korán, akár fél éven belül elkezdett antivirális kezelés a beteg- és grafttúlélést pozitívan befolyásolja, és feltehetően csökkenti a HCV-reinfekció miatti retranszplantációk számát. A második májátültetésnél akkor várhatók jó eredmények, ha időben történik, a recipiens még megfelelő fizikai állapota mellett. Ennek megítélésében a MELD-score segít.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Imre Fehérvári
,
Dénes Görög
,
László Kóbori
,
Marina Varga
,
Enikő Sárvári
,
Zsuzsa Gerlei
, and
Balázs Nemes

A szerzők elemzik a HBV-fertőzés miatt végzett májátültetés hazai tapasztalatait, áttekintik a HBV okozta májbetegség transzplantáció szempontjából sajátos pre- és posztoperatív kezelési igényeit. A transzplantációs program során 2006. december 31-ig 4 betegnél történt HBV-fertőzés talaján kialakult végstádiumú májbetegség miatt májátültetés. Közülük 1 beteget veszítettek el a korai posztoperatív időszakban, 3 beteg él, aktív. Elemzik a transzplantációt követően 6 esetben észlelt de novo HBV-fertőzést és annak hatását a betegek túlélésére.

Restricted access

Absztrakt

A nyelőcsőtumor következtében kialakuló oesophago-respiratoricus sipoly a folyamatos légúti kontamináció és táplálkozásképtelenség miatt súlyos, életveszélyes állapot. Kialakulása az esetek egy részében a betegség terminális szövődménye, másik részében a betegség kezdeti fázisában jön létre. A szerzők célja a kórállapot karakterisztikus jellemzőinek feltárása. Az 1984 és 2004 közötti időszakban 243 betegnél regisztráltak oesophago-respiratoricus fistulát, incidencia: 13,9. A fistulás és fistulával nem rendelkező nyelőcsőtumoros betegek prospektív adatgyűjtés során nyert adatait multivariancia-analízis módszerével hasonlították össze. Az oesophago-respiratoricus fistulára jellemző volt: 56,9 év átlagéletkor; 4,3:1 nemek aránya; 5,2 hónap átlagos anamnesis-idő, a fistula manifesztációjának ideje átlagosan 7,5 hónap; 97,5%-nál dysphagia; 36,9%-nál lázas állapot; 10,4 kg átlagos testsúlyvesztés; 59,5%-nál cachexia; átlagosan 7,7 cm tumorkiterjedés. 176 betegnél volt lehetőség endoscopos endoprothesis-beültetésre, túlélésük átlagosan 3,4 hónap volt. A fistulás betegek két, egymástól szignifikánsan elkülöníthető csoportra voltak oszthatók. A fistula kialakulása a betegek 66,3%-ában jelentkezett a betegség végstádiumaként. 33,7%-nál kezdeti stádiumban, rövid anamnesis-idő után alakult ki, viszonylag fiatalabb betegeknél, agresszívabb viselkedésű, szövettani képében differenciálatlanabb tumoroknál. E betegek gyors progressziójú tumoros betegségére a kisebb testsúlycsökkenés, mérsékeltebb fokú dysphagia, a tumor kisebb mérete mellett a kezelhetőség rosszabb esélyei és eredményessége volt a jellemző.

Restricted access

A lokális tumormentesség biztosítása fontos elv az operábilis emlőrák ellátása során. A helyi daganatkiújulás a távoli áttétképződés kockázatát fokozva a beteg életét veszélyezteti. A lokális kontrollt mastectomia és emlőmegtartó műtét után egyaránt javíthatja a posztoperatív sugárterápia, sokszor azonban felesleges, alkalmazása túlkezeléshez vezet. A lokális relapsus kockázata különböző, egymással összefüggést mutató jellemzők alapján becsülhető meg. Ezek a műtét típusa, a tumor mérete, illetve stádiuma, a nyirokcsomóstátus, a sebészi szél, az életkor, a mammográfiás megjelenés és a daganat szövettani és biológiai jellemzői, illetve többgócúsága. A sugárterápia olykor fatális késői szövődményei a besugárzás után 5-10 évvel jelentkezhetnek, igényes technikával megelőzhetők. A szisztémás terápiák jelentősen csökkentik a lokális recidíva kockázatát, és olykor helyettesíthetik a sugárterápiát. Más alacsony rizikójú esetekben a sugárterápia elhagyható vagy az eddiginél kevésbé radikális módszerrel végezhető. A lokális terápia individualizálása javasolt.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Péter Barta
and
György Losonczy

A szerzők áttekintést adnak a tüdőrák szűrésének aktuális helyzetéről, bemutatják a paradigmaváltást jelentő legújabb eredményeket. Bemutatják a régebbi, illetve a tüdőrákszűrés kérdését ismét a nemzetközi érdeklődés célkeresztjébe helyező legújabb eredményeket. Orv. Hetil., 2012, 153, 904–907.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Balázs Nemes
,
Roland Fedor
,
Zsolt Kanyári
,
Lajos †Lőcsey
,
Ferenc Juhász
,
Dávid Ágoston Kovács
,
Gergely Zádori
,
Ferenc Győry
,
Réka P. Szabó
,
Lajos Zsom
,
Tamás Szabó
,
Lóránt Illésy
,
Marcell Szabó-Pap
,
Zsolt Kincses
,
László Szabó
,
László Damjanovich
,
József Balla
, and
László Asztalos

Absztrakt

Bevezetés: A Debreceni Egyetemen 1991-ben végezték el az első veseátültetést. Hazánk 2013-ban csatlakozott az Eurotransplanthoz. Célkitűzés: A szerzők elemezték a tapasztalatokat. Módszer: 2008. január 1. és 2013. augusztus 31. között (A csoport = 163) és 2013. szeptember 1. és 2015. október 22. között végzett cadavervese-átültetések (B csoport = 90) adatait elemezték. Eredmények: Az élődonorok aránya 3,5%-ról 9,1%-ra nőtt. 2013 óta a recipiensek 25%-a 60 évesnél idősebb, a >30 kg/m2 testtömegindex aránya 31%-ra, a diabetesesek aránya kétszeresére emelkedett. Az ureteroneocystostomia mellett bevezetésre került a vég az oldalhoz ureteroureteralis anastomosis. Indukciós kezelés mellett az akut rejectiós epizód jelentősen csökkent (34%-ról 8%-ra). A technikai szövődmények aránya nem változott. A bakteriális fertőzések aránya csökkent (41%-ról 33%-ra). Az 1, 3 és 5 éves veseallograft-túlélések 86,6%, 85% és 82,7%, valamint 88%, 84% és 84% voltak a két csoportban. Következtetések: Az extended criteria donor arány emelkedett. 2013 óta lehetségessé vált az akut humoralis rejectio kezelése. Az esetszám-növekedés mellett az eredmények jók. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 925–937.

Restricted access