Search Results
25.–Sajka utca 4.–Lajos utca 26. RégFüz I:47, 34. R. Facsády A. 1995 Kutatások az aquincumi katonai territorium déli részén: Budaújlak (Bp., II. ker.) a római korban (Research on the southern part of the Aquincum military
Aquincum military amphiteater). Aquincumi Füzetek 2, 29-39. Újabb ásatások a katonai amfiteátrum közelében (Recent excavations in the proximity of the Aquincum military amphiteater). Aquincumi
. Kuzsinszky B. 1932 A gázgyári római fazekastelep Aquincumban (Das große römische Töpferviertel in Aquincum). BudRég XI, 5–384. Lőrincz, B. 1977 Pannonische Stempelziegel I.: Limes-Strecke Annamatia–Ad Statuas. DissArch II, 5
The sigillata of Rheinzabern are overrepresented among ceramic types in Pannonia at almost every archeological site. Until today, from the excavated 266 sites, we know more than 15 thousand published Rheineabern sigillata. At certain cases, this strikingly high ratio is a result caused by the creation of the given camps or settlements after 180 AD. At settlements that were supposedly abandoned already at the beginning of the 3rd century, the number of such ceramics is lower. The legionary fortress that provided most of the known Rheine goods is Vindobona, while the highest number of material concerning canabae was published from Aquincum. Among the urban comunities, the quantity provided by the municipium of Brigetio holds the first place, while the utmost number of Rheine ceramics among the villas was published from Baláca. At native settlements the quantity of imported samian is relatively low, as their inhabitants lacked the financial opportunities and also the needs for imported goods. At the sanctuary areas, almost three quarters of the material of Pfaffenberg in Carnuntum consists of sigillata of Rheinzabern, while in the Isis sanctuary in Savaria, this ratio is only 7,2%. This type of sigillata is relatively rarely found in graves — we have 50 occurrences so far. Dishes intended for everyday usage of dwellers of towns and villas were also sigillata in many cases, while at settlements with native traditions they preferred bowls with reliefs. Sigillata of Rheinzabern emerged in Pannonia already in the Antonine age of, but at this time yet they were underrepresented in the presence of the sigillata of Lezoux. The greatest amount of Rheinzabern was transported into the province in the middle production section of the manufactory, i.e., between 180 and 230, in the age of the Severan conjuncture. Material dated to the middle third of the 3rd century in Pannonia is insignificant (2%), which can be attributed to the stagnation of trade relations, and to the inner and outer political situation of the Empire.
Keramikfunden irreführend sein, obwohl er darauf hinweist, dass die Siedlung schon in der Mitte bzw. in der zweiten Hälfte des 1. Jahrhunderts v. Chr. bedeutend gewesen sein könnte. Im Gebiet Aquincums ist die Zahl der italischen Sigillaten beachtlich, obwohl
. H. Kérdő K.–Schweitzer F. 2010 Aquincum. Ókori táj – ókori város. Budapest. Kovács, P. 2000 New Roman Inscriptions from Szigetszentmiklós. SpecNova 16, 71–76. Kovács, P. 2007 Római kor – limes- és
an important indicator of social status: in the epigraphic material of Aquincum only honestiores and soldiers use them. 16 – C/G/O/Q: A rounded, wide, quadrata type letter comprised of curves. The surviving four letters of the first line form
identified five scallop bowls during my examination of Late Roman Pannonian vessel glass. Three come from the western cemetery of Intercisa (Graves 38, 494, and 570, Figs 1 – 3 ), one from Esztergom-Bánomi-dűlő (Grave 262, Fig. 4 ) and one from Aquincum
measured wall remains on it. It is also important to point out to the pupils how much the surroundings have changed, which is clearly visible, for example, in the late Roman counter-fortress Contra Aquincum (Budapest–Petőfi Square). The carefully
A Györgyi Dénes — Román Ernő „építészpáros” működése. Adalékok Györgyi Dénes és Román Ernő közös munkásságához
Architectural cooperation of Dénes Györgyi and Ernő Román. Historical contributions to their joint activity
Györgyi Dénes és Román Ernő a magyar építészet fontos szereplői voltak a 20. század első felében. Egymástól független építészpályájuk egy rövid időre mégis összekapcsolódott. Közös épületeik, melyek a korabeli forrásokban „építészpáros”-nak is nevezett tervezőkhöz kötődnek: két budapesti transzformátorház: a Markó utca 9. és a Szentendrei út 135. sz. épületek, valamint a Markó utcai bérház.
A Markó utcai transzformátorállomásra és a szomszédos bérházra 1926-ban kiírt pályázatot Román Ernő nyerte meg, de a zsűri Györgyi Dénesnek a kiírástól eltérő, ezért nem díjazható tervét találta a legalkalmasabbnak. A két építész 1928-ban a munka elvégzése céljából egyesült, a Györgyi-féle tervet alapul véve. Az épületegyüttes 1929–1930 között folyó építése mellett az aquincumi transzformátorház tervezési munkáira is megbízást nyertek az Elektromos Művektől.
A terveken Györgyi és Román neve majd minden esetben együtt szerepel, közös pecséttel hitelesítve munkásságukat. Mégis a munkák befejezése után a Tér és Forma c. lap hasábjain kiadott nyilatkozataik jelzik, hogy együttműködésük feltehetően heves viták közepette ért véget. Az építészek között zajló, főleg attribúciós kérdéskört érintő — sokszor személyeskedő hangvételtől sem mentes — konfliktus építészeti sajtóban lecsapódó írásait a kutatás elsődleges forrásként tekinti, s ezek alapján kísérli meg bemutatni a tervezők közös munkásságát s értékelni az építészek oeuvre-jét. A kutatás eredményeként, az egymást kiigazító közlések szerint, joggal feltételezhetjük, hogy a Markó utcai transzformátorház Györgyi Dénes, az aquincumi épület pedig Román Ernő tervezői tevékenységét gazdagítja.
