Search Results

Absztrakt:

A paraduodenalis, vagy groove pancreatitis egy kevéssé ismert krónikus hasnyálmirigygyulladás-típus, mely malignitást utánozva sokszor differenciáldiagnosztikai nehézségeket okoz. Közleményünkben két esetet mutatunk be: mindkét esetben műtéti reszekcióra volt szükség a biztos diagnózishoz, az inadekvát preoperatív szövettani mintavétel és a klinikai kép miatt. A képalkotó vizsgálatok az első esetben malignitás gyanúját vetették fel, a második esetben gyomorürülési zavar indikálta a reszekciót. Irodalmi áttekintést adunk az elváltozás klinikopatológiájáról, beleértve annak epidemiológiáját, klinikai megjelenését és az alkalmazható diagnosztikus módszereket, a betegség makroszkópos és mikroszkópos patomorfológiáját. Kialakulásának háttere összetett: az alkohol patogenetikai szerepe mellett a pancreaticus ductalis rendszer anatómiai variációi, a dorsalis pancreas inkomplett involúciójából származó duodenumfali pancreasszigetek vagy az elváltozás részeként gyakran megfigyelt Brunner-mirigy-hyperplasia is szerepet játszhat a minor papilla területén jelentkező pancreasnedv-elfolyási zavarban, mely a jellegzetes lokalizációjú gyulladáshoz vezet. A legfrissebb kutatások génpolimorfizmusok hajlamosító szerepét is kimutatták a hasnyálmirigy gyulladásos folyamataiban. A paraduodenalis pancreatitis differenciáldiagnosztikájának kérdése mellett a terápiás lehetőségekről is szót ejtünk, kiemelve a sikeres elkülönítés esetén jó hatásfokkal alkalmazható konzervatív kezelés lehetőségét. Orv Hetil. 2019; 160(22): 873–879.

Bevezetés: Magyarországon nincsenek pontos epidemiológiai adatok a születési jegyek, újszülöttkori bőrelváltozások prevalenciáját illetően. Célkitűzés: A szerzők az egészséges újszülöttek körében a születést követően észlelhető bőrgyógyászati kórképek, bőrtünetek előfordulási gyakoriságának felmérését tűzték ki célul. Módszer: A vizsgálatot a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Újszülött Osztályán végezték. Összesen 2289 gyermek bőrgyógyászati szűrővizsgálatára került sor. Eredmények: A vizsgált gyermekek 63%-ánál diagnosztizáltak legalább egyfajta bőrgyógyászati eltérést. A főbb diagnóziscsoportok a következők voltak: újszülöttkori tranziens benignus bőrelváltozások, vascularis laesiók, pigmentált laesiók, sérülések, traumák, veleszületett vagy szerzett bőrsérülésekkel járó elváltozások, illetve fejlődési rendellenességek, jóindulatú bőrdaganatok. A tranziens bőrelváltozások közül az erythema toxicum neonatorum, a sebaceus hyperplasia, a száraz bőr, a vascularis laesiók közül a naevus simplex, a haemangioma és haemangioma prekurzor laesiók, a pigmentált laesiók közül a congenitalis anyajegyek és a mongolfolt fordult elő leggyakrabban. Következtetések: Az esetek túlnyomó többségében speciális kezelésre nem volt szükség, azonban az újszülöttek 5,27%-ában speciális bőrgyógyászati helyi kezelést alkalmaztak, emellett az esetek 9,2%-ában rendszeres obszervációt tartottak indokoltnak. Orv. Hetil., 2014, 155(13), 500–508.

Abstract  

Zinc concentration in a prostate gland is much higher than that in other human tissues. Data about zinc changes for different prostate diseases are limited and greatly contradictory. Zinc content was determined for biopsy and resected materials of transrectal puncture tissues from benign prostate hyperplasia (BPH) and prostate cancer. There were 109 patients (50 BPH and 59 cancer) available for the present study. Control group consisted of 37 intact glands of men died an unexpected death (accident, murder, acute cardiac insufficiency, etc.). All materials studied were divided into two parts. One of them was morphologically examined, while another one was subjected to zinc analysis by INAA. Zinc contents (M±SE) of normal, benign hyperplastic and cancerous prostate glands were found to be 1018±124, 1142±77, and 146±10 g/g dry tissue, respectively. It was shown that zinc assessments in the materials of transrectal puncture biopsy of indurated prostate sites can be used as an additional test for differential diagnostics of BPH and cancer. Accuracy, sensitivity and specificity of the test are 98±2%.

In this study, the efficacy of aglepristone and/or intrauterine antibiotic administration for the treatment of bitches with cystic endometrial hyperplasia/pyometra complex was investigated. Twenty-four bitches (5-12 years old) with the diagnosis of pyometra were treated at the University of Kafkas and at Istanbul University. The diagnosis of pyometra was established on the basis of the results of clinical, ultrasonographic and vaginal examinations, the haematological and biochemical findings and the history data. In Group I (n = 13), aglepristone (Antiprogestin, Alizine^®, Virbac, France; 0.33 ml/kg, s.c.) was administered on days 1, 2, 7, and 14 (day 1: diagnosis). In Group II (n = 11), intrauterine antibiotic treatment was performed according to the antibiogram on days 1, 2, 4, 6, 8 in addition to aglepristone given as in Group I. Clinical and ultrasonographic examinations, haematological results and occurrence of oestrous cycles revealed that the ratio of effectively treated bitches was 6/13 and 9/11 in Groups I and II, respectively.

Összefoglaló. Bevezetés: Az endokrin betegségekhez társuló ovulációs diszfunkció gyakori vezető vagy társuló oka a női infertilitásnak, de optimális reprodukciós korban oki vagy ovulációindukciós kezeléssel többnyire rendezhető a fertilitás. Az in vitro fertilizációs (IVF-) kezelések vezető indikációi jelenleg az andrológiai és a női életkorból adódó, petefészek-eredetű infertilitás, de egyéb endokrin diszfunkció társulása befolyásolja a kezelési eredményeket. Célkitűzés: Az endokrin betegségek gyakoriságának vizsgálata az IVF-programban részt vevő párok nőtagjainál. Módszer: Az IVF-program előtti alkalmassági vizsgálatok során a vezető indikációtól függetlenül részletes endokrinológiai kivizsgálást végeztünk 231 nőnél (átlagéletkor 34 év). A vizsgálatok kiterjedtek a hypothalamus- és petefészek-funkcióra, a pajzsmirigyfunkcióra és pajzsmirigy-autoimmunitásra, a mellékvese-funkcióra, a szénhidrát-anyagcserére és az inzulinrezisztenciára. Az egyes endokrin betegségek előfordulásán túl azok társulási gyakoriságát is elemeztük. Eredmények: Az IVF vezető javallatainak megoszlása megfelelt a nemzetközi tendenciáknak, endokrin jellegű volt 87 esetben (37,6%; csökkent petefészek-tartalék: 55 eset és krónikus anovuláció: 32 eset). Társuló endokrin eltérést 141 esetben találtunk, így összesen 161 nőt érintett az endokrin diszfunkció (69,7%; átlagéletkor 35 év). Az endokrin diszfunkciók előfordulása gyakorisági sorrendben: pajzsmirigy-diszfunkció (32,5%), csökkent petefészek-tartalék (23,8%), pajzsmirigy-autoimmunitás (22,5%), polycystás ovarium szindróma (15,6%), inzulinrezisztencia (22,5%), elhízás (23,8%), hyperprolactinaemia (13,4%). Az endokrin betegségek társulása minden kórkép esetében fellelhető volt. Hypogonadotrop hypogonadismus 2, congenitalis adrenalis hyperplasia 1 esetben fordult elő. Nem találtunk endokrin eltérést 70 esetben (30,3%). Következtetés: Vizsgálatunk igazolja az endokrin diszfunkciók halmozott megjelenését és gyakori társulását az IFV-program résztvevőinél, bármely indikáció esetén. A részletes endokrin kivizsgálás és az IVF-kezelést végzők endokrin jártassága hozzájárulhat az IVF-kezelés sikerességéhez. Orv Hetil. 2022; 163(18): 712–719.

Summary. Introduction: Ovulatory dysfunction associated with endocrine diseases is a common leading or associated cause of female infertility, but at optimal reproductive age, causal or ovulation-induction treatment can usually settle fertility. The leading indications for in vitro fertilization (IVF) treatments are currently andrological and originated from age-related ovarian infertility, but other accompanying endocrine dysfunctions affect treatment outcomes. Objective: To investigate the incidence of endocrine diseases in female members of couples participating in IVF program. Method: During aptitude tests prior to the IVF program, from the leading indication independently, a detailed endocrinological examination was performed in 231 women (mean age: 34 years). The studies of hypothalamic and ovarian function, thyroid function and thyroid autoimmunity, adrenal function, carbohydrate metabolism and insulin resistance were covered. In addition to the incidence of each endocrine disease, the frequency of their association was analyzed. Results: The distribution of IVF lead indications was in line with the international trends, it was endocrine nature in 87 cases (37.6%; decreased ovarian reserve in 55 cases and chronic anovulation in 32 cases). Associated endocrine abnormalities were found in 141 cases, and a total of 161 women was affected by endocrine dysfunction (69.7%; mean age: 35 years). Endocrine dysfunction incidences in order of frequency were thyroid dysfunction (32.5%), diminished ovarian reserve (23.8%), thyroid autoimmunity (22.5%), polycystic ovarian syndrome (15.6%), insulin resistance (22.5%), obesity (23.8%), hyperprolactinemia (13.4%). The endocrine disease associations were found in all of the cases above. Hypogonadotropic hypogonadism occurred in 2 cases, congenital adrenal hyperplasia occurred in 1 case. No endocrine abnormalities were found in 70 cases (30.3%). Conclusion: Our study confirms the cumulative appearance of endocrine dysfunctions and frequent association in IVF participants with any lead indication. The detailed endocrine examination and proficiency/skill in reproductive endocrinology of IVF practitioners may contribute to IVF treatment success. Orv Hetil. 2022; 163(18): 712–719.

Absztrakt:

A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma ritka, magas mortalitású daganat, mely lokalizációja miatt a pulmonalis embolia, valamint a tüdőgyulladás tünettanát utánozhatja. A diagnózis felállítása és a megfelelő kezelés kiválasztása körül számos kérdés merülhet fel. Egy 46 éves, korábban hereseminoma, pulmonalis embolia, asztma, valamint pollenallergia miatt kezelés alatt álló férfi kontroll mellkasi CT-felvételén bal oldalon a mediastinalis pleurát infiltráló, az arteria pulmonalist teljesen elzáró, összességében 7–8 cm-es térfoglaló folyamatot írtak le. A hörgőbiopsziás mintából orsósejtes tumor diagnózisa született, illetve leiomyoma, leiomyomatosus hyperplasia, illetve leiomyosarcoma lehetőségét vetették fel. A fennálló obstrukció miatt a beteg bal oldali tüdőeltávolításon esett át. A szövettani vizsgálat a pulmonalis artériákban terjedő, orsósejtes daganatot kórismézett, immunhisztokémiailag diffúz SMA- és fokális MDM2-pozitivitással, valamint magas proliferációs aktivitással. A h-caldesmon, az S100 protein, az ERG, valamint a pancitokeratin-immunfestések negatívnak bizonyultak. Fluoreszcens in situ hibridizációval a tumorsejtek mintegy 10%-ában polysomiát, illetve MDM2-amplifikációt lehetett igazolni, aminek alapján a „high-grade” pulmonalis arterialis intimalis sarcoma diagnózisa megerősítésre került. Féléves követés alatt a betegség nem újult ki. A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma pontos incidenciája nem ismert. Egyes források szerint a krónikus pulmonalis hypertoniás betegek 1–4%-ánál fordul elő. A tünetek közül a fogyás kelti fel a leginkább a daganatos betegség gyanúját. A képalkotó és a kórszövettani vizsgálatoknak kulcsszerepük van a diagnózis felállításában. A daganat rossz kórjóslata miatt a minél korábbi felismerés és a kemoterápiával kombinált sebészi kezelés javíthatja a túlélési lehetőségeket. Orv Hetil. 2020; 161(6): 232–236.

Abstract

Cerebrovascular disease, including stroke, represents the third-leading cause of death in Hungary and a leading cause of disability among the elderly population. The majority of all strokes are ischemic, mostly secondary to thromboembolic disease of the supraaortic vessels. We investigated new therapeutic methods in the endovascular treatment of these diseases. Surgical revascularization of supraaortic trunk stenosis is associated with high morbidity and mortality rates. Balloon angioplasty has become an increasingly accepted treatment of stenoocclusive supraaortic arterial disease. Natural history data and treatment guidelines do not exist for innominate and proximal common carotid artery lesions. We have confirmed in a large series of innominate artery angioplasties that it is a safe and effective procedure with an excellent initial success rate, with a lower complication rate than the surgical option and with a similar long-term patency rate as for surgery.

In the largest published study on transfemoral angioplasty of ostial and proximal common carotid artery stenosis we have proved that endovascular treatment has high success rate with low stroke/death rate. Carotid stenting (CAS) is an evolving alternative to surgery in the treatment of patients with carotid stenosis. Stent selection is influenced by several factors, including the carotid anatomy and lesion characteristics. We examined the wall adaptability of a new closed-cell carotid stent (NexStent), which was designed for carotid bifurcation treatment. Data obtained from angiographic and computed tomographic images indicate that the stent provides adequate expansion and adaptation to the carotid bifurcation.

There are two types of restenosis after carotid artery interventions: the early restenosis develops mainly within the first 24 months after the revascularization procedure and its pathological background is myointimal hyperplasia; on the other hand late restenosis is rather due to progression of primary atherosclerosis and occurs more than 2 years after carotid endarterectomy (CEA). We compared the early restenosis rate in a consecutive series of CAS versus CEA patients at a single cardiovascular institution. The data suggest that the incidence of restenosis after stenting was less common than after surgery.

Our results may help vascular surgeons and interventional radiologists to consider risk versus benefit when deciding treatment options for supraaortic arterial stenosis.