Search Results
A szervezet biológiai folyamataiba való gyógyászati beavatkozás célja az életminőség javítása, az egészség helyreállítása. Ebből adódóan kiemelt fontosságú a megfelelő indikációra épített beavatkozás megválasztása, a terápiás effektus többoldalú elemzése és az egészséges életvitelt lehetővé tevő rehabilitáció megtervezése. A bemutatott összefoglaló kritikus áttekintést ad a menopauza időszakában az ösztrogén hormon hiányának következtében jelentkező tünetek kezelésekor alkalmazott hormonterápia szubjektív jólétre és kognitív tevékenységre gyakorolt hatásairól. Részletesen szólunk a hormonterápiát kísérő kognitív változások ellentmondásos természetéről, a nemi hormonok neuroprotektív hatásairól, a hormonális ciklus és a kognitív változások összefüggéseiről, a verbális memória és a téri képességek változásairól, a kontextus tanulás és a nemi hormonok viszonyáról, valamint kiemeljük azokat a alapvető tényezőket, melyeknek ismerete nélkülözhetetlen a hatékony interdiszciplináris team munkával irányított fejlesztő és rehabilitációs programok kialakításában.
Absztrakt
A csecsemőmirigy (thymus) immunoendokrin szerv, amelynek endokrin elemei által termelt hormonok elsősorban a szerv saját immunelemeire hatnak. Az immunrendszerben központi szerepet tölt be, újszülöttkori eltávolítása az immunrendszer és az egész szervezet összeomlásával jár. A thymus dajkasejtjei a csontvelő-eredetű lymphocytákat szelektálják és a sajátot idegenként felismerő (autoreaktív) sejteket még a thymusban elpusztítják, illetve az ugyancsak thymuseredetű Treg-sejtek a periférián elnyomják. A szerv involúciója már születés után elkezdődik, de csak a serdülőkor vége felé válik kifejezetté, mert addig az egyidejű fejlődési folyamatok túlkompenzálják. A pubertás utáni involúció inkább megengedi az autoreaktív sejtek életben maradását, felszaporodását és fokozott működését, ami fokozatosan koptatja, pusztítja a szervezet sejtjeit és sejt közötti állományát, ezzel előidézi az öregedés jelenségét. Az autoreaktív sejtek további fokozott működése okozza az autoimmun betegségeket és vezet a természetes halálhoz is. A thymus involúciója tehát nem a szervezet általános sorvadásának részjelensége, hanem annak okozója, ami az élettartam-pacemaker funkcióban mutatkozik meg. Az öregedés tehát felfogható egy thymusvezérelt lassú autoimmun folyamatnak. A tobozmirigy újszülöttkori eltávolítása a thymus degradációjához, az immunrendszer összeomlásához és a szervezet sorvadásához (wasting disease) vezet. A mirigy felnőttkori involúciója a thymus involúciójával párhuzamosan fut, így a két szerv funkcionális egységet képez. Valószínű, hogy a corpus pineale felelős a thymus involúciójáért, ezáltal annak élettartam-meghatározó szerepéért is. Az ismertetett adatok nem bizonyítják a tobozmirigy-csecsemőmirigy rendszer kizárólagos szerepét az öregedés és élettartam meghatározásában, csak felhívják a figyelmet arra, hogy ez a rendszer önmagában is alkalmas a feladat elvégzésére. Orv. Hetil., 2016, 157(27), 1065–1070.
A szelén az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelem, jelentős antioxidáns hatással rendelkezik. A szelénhiány és -többlet egyaránt károsan befolyásolja a szervezet működését. A szelénhiány és az akut vagy krónikus vesebetegség, illetve a szövődmények kapcsolata kevésbé intenzíven kutatott terület. Az eddigi eredmények alapján ismertté vált, hogy a szelénhiány és a veseelégtelenség fokozza a koszorúér-betegség okozta és az összhalálozás kockázatát. További megfigyelések szerint a szelénhiány az immunrendszer működési zavarán keresztül fokozza az infekció okozta halálozás kockázatát hemodializált betegekben. Jelenleg azonban nincs tudomásunk arról, hogy a szelénháztartás zavara, elsősorban a szelén hiánya, krónikus vesebetegséget vagy veseelégtelenséget okozna. Ugyanakkor elégséges ismerettel rendelkezünk arról, hogy a fehérjevesztés és a vesepótló kezelés csökkentheti a szelénszintet. A szelénhiány és a krónikus vesebetegség kapcsolatával foglalkozó vizsgálatok gyakran ellentmondó eredményei ellenére úgy tűnik, hogy súlyos vagy végállapotú, vesepótló kezelésre szoruló dializált betegekben a szelénszupplementáció számos esetben kedvező lehet. Orv. Hetil., 2013, 154, 1641–1647.
Absztrakt
A máj köztudottan a szervezet anyagcsereközpontja, centrális regulátora központi idegrendszeri irányítás alatt. Ugyanakkor sejtes szöveti szerkezete, felépítése és nem utolsósorban anatómiai lokalizációja predesztinálják, hogy a szervezet épségének védelmében az immunrendszer integráns tagjaként egyedi szerepet birtokoljon. A szöveti szerveződés meghatározója a sinusoid rendszer. Ennek kialakításában a hepatocyták mellett az egysoros sinus endothelium, ennek külső felszínéhez közel a stellatasejtek, belső felszínén a Kupffer-sejtek tömege, a dendritikus, valamint egyéb sejtféleségek találhatók (T- és B-lymphocyták, természetes ölősejtek, mastocyták, granulocyták). Az immunsejtek sokfélesége és sokasága biztosítja a szervezetet károsító tényezők maradéktalan elhárítását, ami nem mindig jár teljes sikerrel. Így válhat a máj az immunrendszert felépítő szövetek koherens részévé. A májban az immunsejtek sajátos aktivált állapotban léteznek, szoros, folyamatos kooperációban. A legtöbb feladat főként a haemopoeticus sejtek és döntően a transzformáló növekedési faktor-β révén a perifériás immuntolerancia biztosítása. A máj meghatározó módon vesz részt a szervezet nem specifikus immunvédekezésében. Ennek döntő módja az úgynevezett akutfázis-reakció, valamint a szervezet specifikus, adaptív immunválaszának alakítása. A főszerepen belül a funkció úgy alakul, hogy a T- és B-lymphocyta-aktivitás retardálódása mellett immunglobulin-képzés, szekréciógátlás érvényesül a transzformáló növekedési faktor-β közreműködésével. Kivétel az IgA-képzés és -átkapcsolás segítése. Az összes többi Ig és Ig-alosztály hatására a be- és átkapcsolás gátlódik. Az IgA-szekréció helye meghatározó módon a bélrendszer. Különösen szembetűnő az úgynevezett akutfázis-reakcióban való központi irányító tevékenység, amit a cortico-hypothalamo-hypophysis-mellékvese tengely vezérel. A szervezet harmonikus működését a sejtes elemeken túl a hormonok, adhéziós molekulák, kemokinek, citokinek összehangolt tevékenysége garantálja. Ebben központi szerep jut az akutfázis-reaktánsoknak. A humán szervezetben az α2-makroglobulin koncenctrációja a vérben csak mérsékelt emelkedést mutat, szerepe mégis beépül az elhárító válaszba. Ennek egyik módja a transzformáló növekedési faktor-β-val való kapcsolatrendszer. A transzformáló növekedési faktor-β rendkívüli széles körben ható centrális citokin, amely fontos szereppel bír a máj és az egész organizmus inflammációs folyamataiban, az immuntolerancia kiépítésében. A szervezetben a perifériás immuntolerancia folyamata tehát a lymphocytaproliferáció, -differenciálódás és túlélés szoros szabályozása révén valósul meg. Orv. Hetil., 2015, 156(30), 1203–1213.
Absztrakt:
A réz esszenciális nyomelem az emberi szervezet számára, fontos szerepet tölt be számos anyagcsere-folyamatban. Nélkülözhetetlen többek között a légzési lánc és a vasanyagcsere helyes működéséhez, a szabad gyökök eliminációjához, a hormonok, neurotranszmitterek szintéziséhez, valamint az extracelluláris mátrix stabilizálásához. A réz az oxidációs állapotváltozásra képes mivoltának köszönhetően kettős arculatú elem. A jelentősége a szervezetben a fehérjékhez kötötten vitathatatlan, azonban a szabad réz súlyos sejtkárosodást idéz elő főképpen szabad gyökös reakciók, fehérjék egyéb esszenciális fémtartalmának helyettesítése, valamint jelátviteli pályákra gyakorolt változatos hatása révén. Az emberi szervezetben jelen levő réz mennyisége kényes egyensúlyt képez. Mind hiánya, mind többlete súlyos tünetek, illetve kórképek kialakulását idézi elő. Táplálkozáseredetű rézanyagcsere-zavarok ritkán jelentkeznek, mivel az átlagos napi bevitele megfelelően fedezi a szükségletet, valamint a szervezet a rézraktárak kapacitásának köszönhetően jól tolerálja az átmeneti eltéréseket. A hiányállapot és a túlzott bevitel klinikai tüneteinek megismerésében és megértésében a rézanyagcserét érintő genetikai betegségek (Menkes-, Wilson-kór) nyújtottak segítséget. A réznek a krónikus betegségek kialakulásában betöltött szerepére egyre nagyobb figyelem irányul. Jelentősége körvonalazódik neurodegeneratív, valamint daganatos kórképek esetében is, mind kóroki tényezőként, mind terápiás célpontként. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1488–1496.
A szabadgyök-kutatás évtizedei alatt egyre közelebb kerültünk ahhoz a felismeréshez, hogy a szervezet szabad gyök–antioxidáns egyensúlyát alapvetően a genetikai háttér és a környezet határozza meg. A Janus-arcú oxigén-szabadgyökök a szignáltranszdukciós utak szekunder hírvivői és egyben a sejtek citotoxikus ágensei is. A szignáltranszdukciós fehérjék mérsékelt oxidációs hatásokra és fémionokra történő aktivációja még nem eléggé ismert. A szignáltranszdukció aktivátorai és inhibitorai közötti molekuláris mechanizmusok finoman kontrolláltak. A sejtek antioxidáns–prooxidáns egyensúlya visszavezethető a szabad szulfhidrilcsoportok és a diszulfidhidak koncentrációviszonyára. Az esszenciális és toxikus fémionok, valamint a szelén egyaránt szerepet játszanak a redox-homeosztázisban. Az egészséges szövetek bővelkednek antioxidánsokban, ezáltal biztosítják a szervezet szabad gyökökkel szembeni védelmét. A táplálékkal felvett antioxidáns vegyületek, mint például az A-, C-, E-vitaminok, polifenolok, antocianinok, flavonoidok, izotiocianátok és más bioaktív molekulák eredeti molekulaformájukban és derivátumaikban is képesek befolyásolni a redoxifolyamatokat. Napjaink molekuláris biológai kutatásainak eredményeképpen egyre több, táplálékkal felvehető vegyületről, illetve azok metabolitjairól bizonyosodik be, hogy génszinten is kifejtik hatásukat.
Számos hematológiai betegség kialakulásában szerepelnek immunológiai mechanizmusok, azonban az in vivo zajló folyamatok részletes megértése még több betegségben hiányzik. Az autoimmun haemolyticus anaemia, az immunthrombocytopenia és az immunneutropenia antitestmediált autoimmun betegségeknek tekinthetők, ezért az immunológiai történések megértése szempontjából különösen fontosak. Az autoimmun haemolyticus anaemia jellemzője, hogy a szervezet autoantitestet termel a vörösvérsejt egy vagy több membránantigénje ellen, amely az antitesttel és komplementtel bevont vörösvérsejt pusztulásához vezet. A csökkent vörösvérsejt-túlélés pontos patomechanizmusának tisztázása hosszú évekig tartó vizsgálatok eredményét jelenti. Ebben az összefoglaló közleményben az autoimmun haemolyticus anaemia, az immunthrombocytopenia és az immunneutropenia kerül ismertetésre.
Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy röviden számot adjak a sztatikus mágneses terek eddig bizonyított élettani hatásairól, kiemelve a hazai tapasztalatokat. E tudományterület fejlődésének jelentős lökést adott a nukleáris magrezonancia módszer elterjedése az orvosi diagnosztikában. Idehaza eddig elsősorban a kísérleti farmakológia, illetve neurológia eszköztárába tartozó kísérletek közül vezetett több pozitív eredményre. Ezek alapján a következő két megalapozott kijelentést tehetjük: 1. Létrehozható olyan sztatikus mágneses tér, amelynek állatkísérletben bizonyított, statisztikusan szignifikáns fiziológiás hatása van. 2. Ez a hatás biológiai, a mágneses tér a szervezet endogén rendszereit mozgósítja egy-egy patologikus folyamat leküzdésére. Választ elsősorban arra keresünk, hogy vajon fel tudjuk-e ezt a hatást használni terápiás célokra.
A probiotikumok a szervezet számára előnyös tulajdonságú, élő mikroorganizmust tartalmazó készítmények. A tápcsatorna baktériumflórájának megváltoztatása kedvező hatású lehet számos emésztőszervi betegség kezelésében. Bár a probiotikumok pontos hatása nem egyértelmű, alkalmazásuk széles körben elterjedt a világ számos országában. Az egyes probiotikumokkal, illetve kombinációkkal kapcsolatos eredmények nem általánosíthatók. Nem tisztázott a kezelés ajánlott dózisa sem. Bár a probiotikumokat általában biztonságos szereknek tekintik, óvatosság indokolt a készítmények rutinszerű alkalmazásával kapcsolatban, mivel a kezelés mellékhatásaként súlyos szövődmények jelenhetnek meg. Összefoglalónkban az emésztőszervi betegségekben alkalmazott probiotikumokkal szerzett tapasztalatokat ismertetjük.
Az elmúlt három évtizedben a natriureticus peptidcsalád számos tagját izolálták. Működésük, élettani szerepük újabb részletei váltak világossá. A natriureticus peptidek polipeptidprekurzorokból jönnek létre és endogén rendszerként a szervezet folyadékhomeosztázisának szabályozásában tevékenyek az idegrendszerrel és más hormonokkal együtt. Ennek az egyensúlynak a sérülése az endothel működésének és a bal kamra funkciójának a zavarához vezet, súlyos szövődményeket okozva. Számos cardiovascularis kórképben a diagnózis felállítása és a prognózis mellett terápiás eszközként is szerepet játszanak. Újabban praeeclampsiában is leírták a BNP plazmaszintjének emelkedését. További vizsgálatok segíthetnek a natriureticus peptidek szerteágazó működésének megértéséhez és klinikai felhasználásához. Orv. Hetil., 2011, 152, 1025–1034.
