Search Results

A szervezet biológiai folyamataiba való gyógyászati beavatkozás célja az életminőség javítása, az egészség helyreállítása. Ebből adódóan kiemelt fontosságú a megfelelő indikációra épített beavatkozás megválasztása, a terápiás effektus többoldalú elemzése és az egészsé­ges életvitelt lehetővé tevő rehabilitáció megtervezése. A bemutatott összefoglaló kritikus áttekintést ad a menopauza időszakában az ösztrogén hormon hiányának következtében jelentkező tünetek kezelésekor alkalmazott hormonterápia szubjektív jólétre és kognitív tevékenységre gyakorolt hatásairól. Részletesen szólunk a hormonterápiát kísérő kognitív változások ellentmondásos természetéről, a nemi hormonok neuroprotektív hatásairól, a hormonális ciklus és a kognitív változások összefüggéseiről, a verbális memória és a téri képességek változásairól, a kontextus tanulás és a nemi hormonok viszonyáról, valamint kiemeljük azokat a alapvető tényezőket, melyeknek ismerete nélkülözhetetlen a hatékony interdiszciplináris team munkával irányított fejlesztő és rehabilitációs programok kialakításában.

Összefoglaló. A tanulmány célja annak vizsgálata, hogy az elmúlt évtizedekben az OECD milyen szerepet vitt a globális és a nemzeti szintű szocioökonómiai modellek alakításában. Vizsgáljuk befolyásának erejét, illetve azt is természetesen, hogy milyen irányba mozdította a folyamatokat. Ehhez egyrészt visszamegyünk időben a kezdetekhez és elemezzük a szervezet szerepének alakulását, másrészt pedig összehasonlítjuk más meghatározó nemzetközi szervezetekkel.

Summary. This study aims to examine the global role played by the OECD as an organisation in influencing socio-economic models around the world, as well as in individual nation states, with special attention to the concept of the ‘knowledge economy’. In order to carry out this assessment, we return to the precursors of this organisation after the World War Two. The role played by the OECD is then discussed across time, and in comparison to other major international economic institutions, such as the IMF, the World Bank and the European Union.

Absztrakt

A csecsemőmirigy (thymus) immunoendokrin szerv, amelynek endokrin elemei által termelt hormonok elsősorban a szerv saját immunelemeire hatnak. Az immunrendszerben központi szerepet tölt be, újszülöttkori eltávolítása az immunrendszer és az egész szervezet összeomlásával jár. A thymus dajkasejtjei a csontvelő-eredetű lymphocytákat szelektálják és a sajátot idegenként felismerő (autoreaktív) sejteket még a thymusban elpusztítják, illetve az ugyancsak thymuseredetű Treg-sejtek a periférián elnyomják. A szerv involúciója már születés után elkezdődik, de csak a serdülőkor vége felé válik kifejezetté, mert addig az egyidejű fejlődési folyamatok túlkompenzálják. A pubertás utáni involúció inkább megengedi az autoreaktív sejtek életben maradását, felszaporodását és fokozott működését, ami fokozatosan koptatja, pusztítja a szervezet sejtjeit és sejt közötti állományát, ezzel előidézi az öregedés jelenségét. Az autoreaktív sejtek további fokozott működése okozza az autoimmun betegségeket és vezet a természetes halálhoz is. A thymus involúciója tehát nem a szervezet általános sorvadásának részjelensége, hanem annak okozója, ami az élettartam-pacemaker funkcióban mutatkozik meg. Az öregedés tehát felfogható egy thymusvezérelt lassú autoimmun folyamatnak. A tobozmirigy újszülöttkori eltávolítása a thymus degradációjához, az immunrendszer összeomlásához és a szervezet sorvadásához (wasting disease) vezet. A mirigy felnőttkori involúciója a thymus involúciójával párhuzamosan fut, így a két szerv funkcionális egységet képez. Valószínű, hogy a corpus pineale felelős a thymus involúciójáért, ezáltal annak élettartam-meghatározó szerepéért is. Az ismertetett adatok nem bizonyítják a tobozmirigy-csecsemőmirigy rendszer kizárólagos szerepét az öregedés és élettartam meghatározásában, csak felhívják a figyelmet arra, hogy ez a rendszer önmagában is alkalmas a feladat elvégzésére. Orv. Hetil., 2016, 157(27), 1065–1070.

A szelén az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelem, jelentős antioxidáns hatással rendelkezik. A szelénhiány és -többlet egyaránt károsan befolyásolja a szervezet működését. A szelénhiány és az akut vagy krónikus vesebetegség, illetve a szövődmények kapcsolata kevésbé intenzíven kutatott terület. Az eddigi eredmények alapján ismertté vált, hogy a szelénhiány és a veseelégtelenség fokozza a koszorúér-betegség okozta és az összhalálozás kockázatát. További megfigyelések szerint a szelénhiány az immunrendszer működési zavarán keresztül fokozza az infekció okozta halálozás kockázatát hemodializált betegekben. Jelenleg azonban nincs tudomásunk arról, hogy a szelénháztartás zavara, elsősorban a szelén hiánya, krónikus vesebetegséget vagy veseelégtelenséget okozna. Ugyanakkor elégséges ismerettel rendelkezünk arról, hogy a fehérjevesztés és a vesepótló kezelés csökkentheti a szelénszintet. A szelénhiány és a krónikus vesebetegség kapcsolatával foglalkozó vizsgálatok gyakran ellentmondó eredményei ellenére úgy tűnik, hogy súlyos vagy végállapotú, vesepótló kezelésre szoruló dializált betegekben a szelénszupplementáció számos esetben kedvező lehet. Orv. Hetil., 2013, 154, 1641–1647.

Absztrakt

A máj köztudottan a szervezet anyagcsereközpontja, centrális regulátora központi idegrendszeri irányítás alatt. Ugyanakkor sejtes szöveti szerkezete, felépítése és nem utolsósorban anatómiai lokalizációja predesztinálják, hogy a szervezet épségének védelmében az immunrendszer integráns tagjaként egyedi szerepet birtokoljon. A szöveti szerveződés meghatározója a sinusoid rendszer. Ennek kialakításában a hepatocyták mellett az egysoros sinus endothelium, ennek külső felszínéhez közel a stellatasejtek, belső felszínén a Kupffer-sejtek tömege, a dendritikus, valamint egyéb sejtféleségek találhatók (T- és B-lymphocyták, természetes ölősejtek, mastocyták, granulocyták). Az immunsejtek sokfélesége és sokasága biztosítja a szervezetet károsító tényezők maradéktalan elhárítását, ami nem mindig jár teljes sikerrel. Így válhat a máj az immunrendszert felépítő szövetek koherens részévé. A májban az immunsejtek sajátos aktivált állapotban léteznek, szoros, folyamatos kooperációban. A legtöbb feladat főként a haemopoeticus sejtek és döntően a transzformáló növekedési faktor-β révén a perifériás immuntolerancia biztosítása. A máj meghatározó módon vesz részt a szervezet nem specifikus immunvédekezésében. Ennek döntő módja az úgynevezett akutfázis-reakció, valamint a szervezet specifikus, adaptív immunválaszának alakítása. A főszerepen belül a funkció úgy alakul, hogy a T- és B-lymphocyta-aktivitás retardálódása mellett immunglobulin-képzés, szekréciógátlás érvényesül a transzformáló növekedési faktor-β közreműködésével. Kivétel az IgA-képzés és -átkapcsolás segítése. Az összes többi Ig és Ig-alosztály hatására a be- és átkapcsolás gátlódik. Az IgA-szekréció helye meghatározó módon a bélrendszer. Különösen szembetűnő az úgynevezett akutfázis-reakcióban való központi irányító tevékenység, amit a cortico-hypothalamo-hypophysis-mellékvese tengely vezérel. A szervezet harmonikus működését a sejtes elemeken túl a hormonok, adhéziós molekulák, kemokinek, citokinek összehangolt tevékenysége garantálja. Ebben központi szerep jut az akutfázis-reaktánsoknak. A humán szervezetben az α2-makroglobulin koncenctrációja a vérben csak mérsékelt emelkedést mutat, szerepe mégis beépül az elhárító válaszba. Ennek egyik módja a transzformáló növekedési faktor-β-val való kapcsolatrendszer. A transzformáló növekedési faktor-β rendkívüli széles körben ható centrális citokin, amely fontos szereppel bír a máj és az egész organizmus inflammációs folyamataiban, az immuntolerancia kiépítésében. A szervezetben a perifériás immuntolerancia folyamata tehát a lymphocytaproliferáció, -differenciálódás és túlélés szoros szabályozása révén valósul meg. Orv. Hetil., 2015, 156(30), 1203–1213.

Napjaink modern életformájának terjedése nemcsak az elhízás, a 2-es típusú diabétesz és a kardiovaszkuláris kórképek kialakulásának kedvez, hanem a malignus tumoros betegségek számának rohamos növekedésével is jár. Ma már egyre több, elsősorban epidemiológiai jellegű vizsgálat bizonyítja, hogy a 2-es típusú cukorbetegség és a legtöbb daganat kialakulása között összefüggés van, melynek oka a kórfolyamatok közös részleteiben keresendő. Az egyik ilyen részlet a szervezet kezdeti hyperinsulinaemiával és kései hyperglycaemiával kísért inzulinrezisztens állapotának létrejötte. Ezt daganatos betegekben a tumorszövet fokozott inzulinérzékenysége és glükózfelvétele egészíti ki. A tumoros szervezetben tehát a daganat számára előnyös, a 2-es típusú diabéteszre jellemző szénhidrát-anyagcserezavar alakul ki. Ennek megfelelően logikusnak tűnik orális inzulinszenzitizáló antidiabetikumok alkalmazási lehetőségének felvetése tumorellenes indikációban is. Az irodalmi adatok túlnyomó része alátámasztja ezt az elgondolást, mind a biguanid típusú metformin, mind a tiazolidindionok (TZD) esetében. Kedvezőek az előzetes eredmények az inzulinszerű növekedési faktor receptor (IGFR) elleni monoklonális antitest-készítmények daganatellenes alkalmazásának terén is. A cukorbetegség és a malignus tumorok komplex anyagcserekontroll részeként történő, együttes kezelése tehát újabb lehetőségeket adhat az onkológiai terápiák körében, melyek révén nemcsak a szervezetet erősítjük a tumor ellenében, hanem a daganatot is gyengítjük a szervezet védelmében. Magyar Onkológia 54: 315–323, 2010

Absztrakt:

A réz esszenciális nyomelem az emberi szervezet számára, fontos szerepet tölt be számos anyagcsere-folyamatban. Nélkülözhetetlen többek között a légzési lánc és a vasanyagcsere helyes működéséhez, a szabad gyökök eliminációjához, a hormonok, neurotranszmitterek szintéziséhez, valamint az extracelluláris mátrix stabilizálásához. A réz az oxidációs állapotváltozásra képes mivoltának köszönhetően kettős arculatú elem. A jelentősége a szervezetben a fehérjékhez kötötten vitathatatlan, azonban a szabad réz súlyos sejtkárosodást idéz elő főképpen szabad gyökös reakciók, fehérjék egyéb esszenciális fémtartalmának helyettesítése, valamint jelátviteli pályákra gyakorolt változatos hatása révén. Az emberi szervezetben jelen levő réz mennyisége kényes egyensúlyt képez. Mind hiánya, mind többlete súlyos tünetek, illetve kórképek kialakulását idézi elő. Táplálkozáseredetű rézanyagcsere-zavarok ritkán jelentkeznek, mivel az átlagos napi bevitele megfelelően fedezi a szükségletet, valamint a szervezet a rézraktárak kapacitásának köszönhetően jól tolerálja az átmeneti eltéréseket. A hiányállapot és a túlzott bevitel klinikai tüneteinek megismerésében és megértésében a rézanyagcserét érintő genetikai betegségek (Menkes-, Wilson-kór) nyújtottak segítséget. A réznek a krónikus betegségek kialakulásában betöltött szerepére egyre nagyobb figyelem irányul. Jelentősége körvonalazódik neurodegeneratív, valamint daganatos kórképek esetében is, mind kóroki tényezőként, mind terápiás célpontként. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1488–1496.

A szabadgyök-kutatás évtizedei alatt egyre közelebb kerültünk ahhoz a felismeréshez, hogy a szervezet szabad gyök–antioxidáns egyensúlyát alapvetően a genetikai háttér és a környezet határozza meg. A Janus-arcú oxigén-szabadgyökök a szignáltranszdukciós utak szekunder hírvivői és egyben a sejtek citotoxikus ágensei is. A szignáltranszdukciós fehérjék mérsékelt oxidációs hatásokra és fémionokra történő aktivációja még nem eléggé ismert. A szignáltranszdukció aktivátorai és inhibitorai közötti molekuláris mechanizmusok finoman kontrolláltak. A sejtek antioxidáns–prooxidáns egyensúlya visszavezethető a szabad szulfhidrilcsoportok és a diszulfidhidak koncentrációviszonyára. Az esszenciális és toxikus fémionok, valamint a szelén egyaránt szerepet játszanak a redox-homeosztázisban. Az egészséges szövetek bővelkednek antioxidánsokban, ezáltal biztosítják a szervezet szabad gyökökkel szembeni védelmét. A táplálékkal felvett antioxidáns vegyületek, mint például az A-, C-, E-vitaminok, polifenolok, antocianinok, flavonoidok, izotiocianátok és más bioaktív molekulák eredeti molekulaformájukban és derivátumaikban is képesek befolyásolni a redoxifolyamatokat. Napjaink molekuláris biológai kutatásainak eredményeképpen egyre több, táplálékkal felvehető vegyületről, illetve azok metabolitjairól bizonyosodik be, hogy génszinten is kifejtik hatásukat.

A tanulmány áttekinti napjaink legfontosabb nemzetközi tendenciáit. A legkorszerűbb szakirodalom alapján - illetve azzal polemizálva - mutatja be, hogy a világon megjelent az egységesülés, vagyis az együttműködés fokozódó szükséglete a gazdaság és a politika területén, amely számos tekintetben követhető. A folyamat a legújabb korban a globális tőke megjelenésével vált megragadhatóvá, ezt követte a globális léptékű nemzetközi szervezet megalakítása és a regionális integráció. A szerző bemutatja, hogy a globalizáció fogalma több folyamatot fed, amelynek rövid történetét is áttekinti. Ezt követően a globális kultúra lehetőségeit vizsgálja. Ebben az összefüggésben idézi egyebek között Immanuel Wallersteinnek a világrendszer problematikájával foglalkozó munkásságát, az USA, az EU, Japán, illetve Kína mint nagy régiók szerepét. Foglalkozik a nacionalizmus jelenségével, a nemzetállam és a nemzeti szuverenitás kérdéseivel. Igen nagy teret szentel Samuel P. Huntington sok vitát kiváltott munkásságának és azt az újabb folyamatokkal alátámasztva cáfolja. Részben Huntington nyomán boncolja a különböző civilizációk között meglévő, vagy lehetséges konfliktusokat. Ráirányítja a figyelmet Kína változó és növekvő globális jelentőségére. Végül foglakozik a multikulturalizmus jelenségével, az EU-val, különösen pedig a NATO-hoz fűződő viszonyával, más regionális szervezetekkel, illetve az azokon belüli konfliktusokkal. Végül foglalkozik az EU-val, amelyben még nem teremtődött meg az az alkotmányos rend, amely kormányozhatná a tagállamok politikai és gazdasági tevékenységét.