Search Results
Starting with the typology of action as conceived by Max Weber the explication of the terms introduced by him shows that these concepts are by far too crude and that he omitted several important types of action. On the one side, affective behaviour and emotional action have to be differentiated since the latter is by no means irrational. Fritz Heider for example spoke of a "logic of emotions" decades ago. On the other side, rationality in the sense of "Zweckrationalität" has to be conceived as a from of addictive behaviour. It is true, as Gary S. Becker has shown, That we can speak of rational addiction", but it is clear that if person becomes totally dependent on a drug or an ideological goal, his behaviour becomes selfdestructive and this can hardly be named "rational". A third serious problem of Weber's typology of action is that he never made quite clear what a "value rational" ertrational) action means. On the basis of the so called "pattern variables", defined by Talcott Parsons, and this theory os socialisations an attempt is made in this article to delver an explication of the term of "Wertrationalität" (value-rationality). On the basis of the 5 pattern variables, each being conceived as consisting of five dichomoties, 32 possible action orientations are dervied, and some of these can be identified as different types of rationality. If we conceive "Wertrationalität" and Zweckrationalität" on this basis, we find that "value rationality" always implies a more complicated calculation than "Zweckrationalität". Furthermore, it implies often enough, that not all the means should be used , even if a person could dispose of them. Seen on the short run, "value-rational" orientation therefore implies a handicap if a person has to compete with a "zweckrational" actor. Therefore one schould expect an evolutionary process by wich "value-rational" actors are omitted from the social system as "loosers". A detalied analysis shows, however, that persons with a universalistic value orientation have a superior chance to from common value systems with those who are also universalistically oriented, if they act in a value-rational way, and that they therefore have superior chances in the competition with "zweckrational" actors on the long run. A second very serious disadvantage of "zweckrational" actors was detected already by Max Weber himself: "Zweckrationalität" itself becomes in its purest form an addiction. Success is sought in this case only because it is successful. If success is the ultimate goal of "zweckrational" orientation for its own sake (as a thrill), action becomes totally irrational. This will be the consequence, because no material goals exist anymore, and the ultimate goal of action gets a formal character. Therefore the final result of "zweckrational" action is a basically nihilistic orientation.
A család meghatározó tényező az ember életében, több szempontból. Funkciói közül a szocializációra koncentrálunk. E folyamat során a gyermekek szüleiktől tanulják meg a társadalmi viselkedési módokat és szabályokat. A szülő–gyermek kapcsolat a kötődés és a világban való biztonságérzet talapzata, mely az átadott minták mellett társas támogatást is jelent, továbbá a család fontos védőfaktorként is funkcionál az egészségkárosító magatartással szemben. Kutatások kimutatták, hogy a szerfogyasztás gyakorisága a zilált, kevés támogatást biztosító családok gyermekeinél magasabb. Jelen tanulmány szegedi középiskolásokat (N = 881) mutat be. Vizsgálatunk középpontjában a káros szenvedélyek (dohányzás, „nagyivás” és marihuána használat), illetve a fiatalkori depresszió megjelenése, valamint a protektív faktorok között számon tartott társas támasz mértéke, az élettel való elégedettség és a szülő–gyermek kapcsolat minősége állt. Eredményeink szerint a káros szenvedélyek előfordulására hatással van a szülői kontroll és „monitoring” mértéke: minél nagyobb a szülői figyelem mértéke, annál valószínűbb, hogy a fiatalok nem élnek egészségkárosító szerekkel. A depresszió megjelenését növeli, az élettel való elégedettséget csökkenti az anyától és az apától kapott társas támogatásnak, valamint a szülőkkel való szoros kapcsolatnak a hiánya.
Abstract
Heterology, or discourse on the Other, encompasses a number of theories dealing with unequal power positions in real life as well as in literature. While feminist theory has made us aware of male authors creating women characters as the Other, and while postcolonial theory reveals alterity in the images of ethnicity, a heterological approach to juvenile literature examines the power balance between the adult author and the implied young audience. This balance is most tangibly manifested in the relationship between the ostensibly adult narrative voice and the child focalizing character and its perception of the fictive world. In other words, the way the adult narrator narrates the child reveals the degree of alterity — yet degree only, since alterity is by definition inevitable in writing for children. Indeed, nowhere else are the power structures as visible as in children’s literature, the refined instrument that has been for centuries used to educate, socialize and oppress a particular social group. In this respect, children’s literature is a unique art and communication form, deliberately created by those in power for the powerless. However, there are other factors besides age-related cognitive discrepancy in childrenh’s literature, which may both enhance and diminish the effect of power imbalance. The present article will look into strategies of alterity in classical and contemporary texts for young readers and consider the synergy of their impact on our perception. Among such strategies, there is the use of specific genres (fantasy, adventure, dystopia), settings (Robinsonnade, Orientalism), and characters (superheroes, anti-heroes, animals, monsters), as well as narrative devices such as voice, focalization and subjectivity. The concepts of norm and normativity are central to heterological studies, and in the case of children’s literature, the focus lies on adult normativity. Contemporary children’s literature has cautiously started subverting its own oppressive function, as it can describe situations in which the established power structures are interrogated. Queer theory and carnival theory prove especially helpful in investigating these issues.
Absztrakt
Az én (énrendszer) szilárdságának és változékonyságának kölcsönviszonyát joggal tekintik az énpszichológia ellentmondásos és gyakran vitatott kérdésének. Egyes szerzők egymást kizáró jelenségeknek tekintik a szilárdságot és a fluiditást, holott azok kölcsönösen feltételezik egymást. Az énrendszer működését dinamikus stabilitás jellemzi. Ez elsősorban az énfunkciók stabilitását, valamint azok helyzetfüggő kontextualitását (working self szerkesztés) jelenti. A szerző részletesen elemzi a változás pszichodinamikáját. Célszerű megkülönböztetni az önmeghatározó kategóriák mennyiségi gyarapodását azok tartalmas mintázatának változásaitól. A rutinszerű forgatókönyvi változások az anticipált szocializáció logikája szerint elővételezhetőek, mások váratlan sorseseményekként zajlanak le. A kulturális identitásminták (self-modellek) és azok észlelésének módjai meghatározó szerepet játszanak az énváltozási folyamatokban. A radikális énváltozás sajátos önálló változata a konverzió; a tanulmány részletesen elemzi ennek pszichológiai jellemzőit.
A társadalmi nem összefüggései a krónikus testi betegségek kialakulásával és lefolyásával
The context of the gender-related factors in the development and progress of chronic illnesses
Tanulmányunkban a gender-medicina egyik központi témájával kapcsolatos kutatásokat tekintjük át: a nemi szerepek és az egészség kapcsolatát, valamint a nemi szerephez kapcsolódó személyiségvonások hatását a krónikus betegségekhez történő alkalmazkodásra. Áttekintjük továbbá az alkalmazkodásban szerepet játszó megküzdési módok és társas támogatás nemi különbségeit is. A nemi szerepek és az egészség kapcsolatában közvetlen módon az egészségmagatartás, s az énképre gyakorolt hatás révén – közvetetten – a szocializációs folyamatoknak van szerepe. A krónikus betegséghez történő alkalmazkodásban jelentős nemi különbségek tapasztalhatók, amelyeket kevésbé a biológiai nem, mint inkább a nemi szerephez kötött személyiségvonások magyaráznak. A tevékenységorientáltság (agency) és a kapcsolatorientáltság (communion), valamint ezek szélsőséges formái, a túlzott tevékenységorientáltság (unmitigated agency) és túlzott kapcsolatorientáltság (unmitigated communion) jelentősen eltérő hatással van az egészségmagatartásra, a társas kapcsolatokra és a betegségekhez történő alkalmazkodásra. Míg a tevékenységorientáltság (T) összefügg a kedvező egészségmagatartással, a kapcsolatorientáltság (K) a támogató kapcsolatokkal, addig e két személyiségvonás túlzott formái kedvezőtlen gyógyulási esélyekkel, rosszabb mentális és fizikai alkalmazkodással és a betegséget követő distresszel mutatnak kapcsolatot.
A gyógyítók helyzetével, testi-lelki állapotával kapcsolatos vizsgálatok a magyarországi magatartástudományi kutatások fontos részévé váltak az elmúlt évtizedekben. Célunk, hogy áttekintsük és bemutassuk a gyógyítók, valamint a gyógyító hivatásra készülők helyzetével foglalkozó, az elmúlt években végzett legfontosabb vizsgálatokat, kutatási irányokat és trendeket. A hazai vizsgálatok kiindulópontjául az orvosi mortalitással és morbiditással kapcsolatos felmérések szolgálnak, ezek nyomán került a figyelem fókuszába a szomatikus és pszichés egészség részletes vizsgálata, illetve a speciális stressztényezők (szerepkonfliktus, kiégés) hatásmechanizmusainak feltárása. Mindezen kutatásokkal párhuzamosan előtérbe kerültek az orvostanhallgatói pályaszocializáció, a stresszel való megküzdés, illetve a protektív- és rizikófaktorok kimutatására irányuló vizsgálatok. A gyógyítókkal kapcsolatos elemzések összegzése új vizsgálati irányok felé mutathat, katalizálva ezzel a további kutatómunkát.
A holttestekkel, boncolással kapcsolatos tapasztalatok a megfelelő orvosi attitűd kialakulásában játszott szerepük miatt döntőnek bizonyulnak a medikusok professzionalizációjában. Az itt szerzett élmények beavatási rítusnak (Gennep, 1960) is tekinthetők, melynek következtében a laikus látásmód átalakul egy szakértőibb, tudományosabb szemléletmóddá. Hogy ezek az élmények sajátosságukból adódóan gyakorta jelentenek stresszforrást vagy szorongást a hallgatók számára, az szinte magától értetődő, mégis az érzelmi hatásokkal egyáltalán nem vagy csak alig foglalkozott eddig az orvosképzés, a hallgatókat magukra hagyva a megküzdésben. Bizonyítékok szólnak amellett, hogy a feldolgozás sikeressége a megfelelő pályaszocializáció segítője, de ugyanakkor hátráltatója is lehet. A boncolással kapcsolatos élmények feltérképezése, hatásainak megértése és a szakirodalomban gyakran nem egyértelműfogalmak tisztázása hozzájárulhat ahhoz, hogy a pályaszocializáció folyamatát megfelelő módszerekkel segíteni tudjuk, és nyíltabbá tegyük e tárgyaknak – a korszerű, tudományos ismeretek átadása mellett – egy nagyon fontos feladatát, a humanista értékek közvetítésén keresztül az orvos–beteg kapcsolat optimalizálását. Jelen írásunk célja a témában megjelent fontosabb szakirodalom áttekintése, a potenciális kutatási irányok ismertetése.
Írásomban a cigányságra mint szociokulturális csoportra jellemző cselekvési stratégiákat vizsgálom narratív interjús technika segítségével. A tanulmány hátterét nyújtó kutatásban olyan diplomás vagy diploma közeli romák élettörténetét elemzem, akik a roma társadalomhoz mérten kiemelten sikeresek voltak az oktatás jelentette mobilitási csatornában. Igyekszem rámutatni azokra a társadalmi tényezőkre, amelyek segítik, s amelyek hátráltatják az egyéni boldogulást, s amelyek a társadalmi cselekvés magas kontingenciájú folyamatát előszelektálják. A kutatás új megközelítésben teszteli Bourdieu társadalomelméleti eredményeit, és empirikusan vizsgálja a társadalmi rétegek közötti egyenlőtlenségek gazdasági és a kulturális dimenziói mellett a társadalmi tőke szerepét is. Az elemzés kiemelten foglalkozik a roma etnikumú fiatalok tanulmányi teljesítményét befolyásoló mikrotársadalmi kapcsolatrendszerrel, illetve a sikeres másodlagos szocializáció kérdésével. A kutatás a fentiek mellett rámutat arra is, hogy a sikeres iskolai mobilitás akkor valósul meg, ha a családi környezet nagyobb homofiliát mutat a többségi normákkal, a társadalmi kapcsolatokat pedig nagyobb heterofília jellemzi.
Annak ellenére, hogy az élet értelmessége kiemelt fejlődés-lélektani cél, a szakirodalom elenyészően keveset foglalkozik az élet értelmességét meghatározó tényezőkkel serdülőkorban. Jelen tanulmányunkban egyéni szintű, szociokognitív és család szintű, kapcsolati tényezők szerepét vizsgáltuk az élet értelmességének a megélésében 15–19 éves (47,8%-a fiúk) erdélyi középiskolásoknál (N=1944). Míg az énhatékonyság, az önszabályozott viselkedés, a szülői társas támogatottsággal való elégedettség és az anyai elfogadó bánásmód pozitív, az apai ellenőrző bánásmód negatív összefüggést mutatott az élet megélt értelmességével, a vizsgált mintában. Ugyanakkor a társas összehasonlítás csak a fiúk, az apai elfogadó bánásmód pedig csak a lányok esetében függött össze az élet értelmességével. A talált eredmények felhívják a figyelmet azokra a szociokulturális hatásokra, amelyek a nemiszerep-szocializáció által érvényesülnek az élet értelmességének a megélésében serdülőkorban, egyben támpontokat adva a preventív és fejlesztő célú beavatkozások számára.
Absztrakt
Bevezetés: Egészség- és betegségtudatunk kulturálisan meghatározott, etnikai és vallási szocializációnk az egészségüggyel kapcsolatos attitűdjeinket is alakítja. A többségi társadalom normáin alapuló betegjogok és betegkötelezettségek a mindennapi gyakorlat során többször szembekerülnek a roma népesség kisebbségi normáival. Célkitűzés: A szerzők célja annak feltárása, hogy a roma népesség egészségügyi ellátása során milyen ütközési pontok merülnek fel a betegjogokkal, valamint a betegkötelezettségekkel kapcsolatban. Módszer: A tanulmányban részben orvosantropológiai és szociológiai tanulmányok eredményeit, részben több mint 40, egészségügyi dolgozók számára tartott betegjogi kurzus tapasztalatait használták fel. Eredmények: A kulturális meghatározottságból, az alacsony társadalmi státuszból fakadó tényezők, valamint a kisebbségi létből eredő szociálpszichológiai mechanizmusok egyaránt alakítják az egészségügyi ellátás szituációit, valamint a betegjogok és kötelezettségek érvényesülését. Következtetések: Az egészségügyi dolgozók és a roma páciensek közötti félreértések többsége elsősorban a kulturális különbségek ismeretének hiányában gyökerezik, ezért is tartják a szerzők kiemelt fontosságúnak a transzkulturális szemléletmód, valamint a romológiai ismeretek népszerűsítését az egészségügyi alap- és továbbképzések során. Orv. Hetil., 2016, 157(18), 712–717.
