Search Results

A szerzők célja a hagyományos kínai orvoslás mibenlétének pontos meghatározása. A kínai orvoslásnak saját, jellegzetes ismeretrendszere van, ami alapvetően meghatározza a terápiás eljárásait (akupunktúra, manuálterápia és fitoterápia). A szerzők részletesen bemutatják a kínai orvoslás elméleti alapvetéseit: az emberi szervezet rendes és kóros jelenségeinek működési modellek alapján történő osztályozását és a nagyfokú terápiás individualizációt. A kínai orvoslás mai gyakorlatát a kínai modellen keresztül mutatják be, amelyben nagy hangsúlya van a modern medicina és a hagyományos kínai orvoslás integrációjának. A kínai orvoslás mai gyakorlata elképzelhetetlen a modern orvostudománnyal való ötvözés nélkül. Ezen alapelv áthatja a kínai orvoslást az oktatás, az ellátás és a kutatás területein is. Ha pontos válaszokat kívánunk kapni a kínai orvoslással kapcsolatos tudományos kérdésekre, akkor az első teendő a kínai orvoslás elméleti hátterének egzakt körvonalazása, valamint a kínai orvoslás alkalmazási lehetőségeinek kínai gyakorlaton keresztüli megismerése. Az ilyen alapvetések tisztázása nemcsak a tudományos kutatás, hanem a szakmai szabályozás szempontjából is hasznos lehet. Orv. Hetil., 2012, 153, 723–731.

Az elmúlt évtizedekben nagymértékben gazdagodtak ismereteink a bél mucosalis immunrendszerének felépítéséről és működéséről. Kiderült, hogy az intestinalis mikroflóra és a mucosa között igen szoros és finoman szabályozott kapcsolat van. Ez a finom egyensúly biztosítja a mucosalis homeosztázist, aminek kulcsszerepe van abban, hogy a szervezet megfelelően védekezzen a kórokozókkal szemben, de az orális tolerancia révén ne alakuljon ki immunreakció a commensalis baktériumokkal és a táplálékantigénekkel szemben. Amennyiben ebben a pontosan szabályozott folyamatban zavar támad, akkor könnyen alakulnak ki immunmediált bélbetegségek. A dolgozat első része a mucosalis immunrendszer struktúrájáról és működéséről ad áttekintést. A második rész pedig három immunmediált bélbetegség, így a coeliakia, a gyulladásos bélbetegség és a tejallergia enteralis formájának patomechanizmusát, diagnosztikáját és terápiáját tárgyalja. Orv. Hetil., 2013, 154, 1512–1523.

Napjainkban a kontaktlencse-viselés következtében kialakuló szaruhártya-fertőzések, a keratitisek egyre jelentősebb gondot jelentenek. Az elhanyagolt esetek a szaruhártya károsodásához vezethetnek, ami az egyébként látóképes szem vakká válását jelentheti. Ezt megelőzendő, fontos a korai diagnózis, amiben segít a klinikai kép, a jellegzetes kórelőzmény. A szervezet egyéb bakteriális, vírusos és gombás fertőzésének megelőzésében nagyon fontos a prevenció, de ebben a betegségcsoportban ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Elengedhetetlen a kontaktlencse-viselők tanítása, oktatása a kontaktlencse megfelelő ápolására, tárolására, a sterilitásra és a higiéniás szabályok betartására. A szaruhártya gyulladásakor, amennyiben mégis kialakul, fontos a mielőbbi pontos diagnózis felállítása, amelyhez segítséget nyújthat a kontaktlencséről, a lencsetárolóból, a lencseápoló folyadékból vagy magából a szaruhártyáról/szaruhártyából vett mikrobiológiai tenyésztés, majd a célzott gyógyszeres, terápiarezisztens esetekben akár a sebészi kezelés a használható látásélesség megmentése érdekében. Orv. Hetil., 2013, 154(45), 1781–1789.

Absztrakt:

A komplementrendszer a szervezet egyik legősibb veleszületett védekezőmechanizmusa, mely az ellenanyagokat és a phagocytasejtek működését segíti, ezzel fontos szerepet játszik a mikroorganizmusok és az elhalt sejtek eltakarításában. A komplementrendszer működészavara autoimmun betegségek és fertőzések kialakulásához vezet. A rendszer szabályozási hibájának következménye pedig az ellenőrizetlen komplementaktiváció és thromboticus microangiopathia kialakulása, következményes sokszervi érintettséggel. Munkánkban röviden áttekintjük a rendszer különböző aktivációs útjait, kiemelten foglalkozunk az alternatív út néhány komponensének primer, genetikai defektusával és – a legújabb nemzetközi ajánlások és irányelvek alapján – az atípusos haemolyticus uraemiás szindróma (aHUS) kialakulásával, diagnózisának és terápiájának alapelveivel. Végül, H-faktor-ellenes antitestek által kiváltott aHUS-esetek ismertetésével mutatjuk be a komplementdiagnosztika és a genetikai vizsgálatok meghatározó szerepét a betegség ellátásában. Orv Hetil. 2018; 159(23): 929–936.

Absztrakt:

Az endogén glükokortikoidok az anyagcsere-folyamatok szabályozása mellett, immunmoduláns és immunszuppresszív hatásukon keresztül, kiemelt jelentőségűek a szövetszintű gyulladásos reakciókban. A szervezet endogén kortizolszabályozása kétféle mechanizmuson keresztül valósul meg. A szisztémás szabályozásért a hypothalamus-hypophysis-mellékvese tengely, míg a lokális, szövetspecifikus glükokortikoidszabályozásért a kortizol biológiai hatását közvetítő glükokortikoidreceptor, illetve a prereceptoriális szinten ható, a sejtek glükokortikoidellátását biztosító, 11β-hidroxi-szteroid-dehidrogenáz enzim felelős. A legújabb kutatási eredmények alapján a mellékvesén kívül egyéb szövetek is képesek biológiailag aktív kortikoszteroidok bioszintézisére, amelyek kiemelt jelentőségűek a szövetspecifikus glükokortikoidhatás szabályozásában. Az extraadrenalis kortikoszteroidok szintéziséhez szükséges enzimek jelenlétét napjainkig már igazolták a bőrben, a bélben és a thymusban, valamint jelenlétük feltételezhető a központi idegrendszerben, a cardiovascularis rendszerben és a tüdőben. A de novo szteroidszintézis szabályozásában az autokrin és a parakrin jelátviteli rendszeren keresztül megvalósuló lokális szabályozási hurkok feltételezhetők. Jelentőségük felmerül a szövetszintű homeosztázis fenntartásában és immunológiai folyamatok szabályozásában. Orv Hetil. 2018; 159(7): 260–268.

Összefoglaló. A koronavírus-betegség 2019 (COVID–19)-pandémia komoly kihívás elé állította nemcsak a mikrobiológiai laboratóriumokat, hanem az eredmények interpretálásában a klinikumban dolgozó kollégákat is. Az orvostudomány specializált világában az immunológiai és a fertőző betegségekkel kapcsolatos ismeretek az antimikrobás terápiás megoldások sikeressége, valamint a széles körű vakcináció miatt az idők folyamán számos szakterületen háttérbe szorultak, felfrissítésük sürgető és elengedhetetlen része a pandémiával való megküzdésnek. A diagnosztikai vizsgálatok fontos eszközei a járvány megfékezésének, illetve a betegek ellátásának, azonban a vírus és az emberi szervezet interakciójának megértése elengedhetetlenül szükséges a korrekt epidemiológiai és gyógyászati véleményalkotáshoz. Jelen cikkünk az orvosi gyakorlat számára foglalja össze a súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) kimutatására, valamint az immunrendszer specifikus immunválaszának szerológiai vizsgálatára irányuló, gyakorlatban használatos módszereket, azok helyét, szerepét és értékelésük szempontjait a tudomány jelen állása szerint. Orv Hetil. 2021; 162(15): 563–570.

Summary. The coronavirus disease 2019 (COVID-19) pandemic posed a serious challenge not only for microbiology laboratories, but also for the clinicians in interpretation of the results. In the specialized world of medicine, knowledge of immunological and infectious diseases has been relegated to the background in many disciplines over time due to the success of antimicrobial therapies and widespread vaccination, so updating them is an urgent and essential part of the fight against the pandemic. Diagnostic tests are important tools for controlling the epidemic and caring for patients, but understanding the interaction between the virus and the human body is essential to form a correct epidemiological and medical opinion. This paper summarizes the medical methods for the detection of severe acute respiratory syndrome coronavirus 2 (SARS-CoV-2) and the serological testing of the specific immune response of the immune system, their place, role and criteria of their evaluation according to current scientific knowledge. Orv Hetil. 2021; 162(15): 563–570.

Absztrakt

Bevezetés: A táppénz szerepe, hogy keresőképtelenség esetén az elveszített keresetet pótolja, biztosítsa, hogy a keresőképtelen személy egzisztenciális állapotában ne legyen törés. Célkitűzés: Kutatásunk célja a táppénz igénybevételére és a táppénzkifizetésekre vonatkozó adatok feldolgozása volt az 1997 és 2017 közötti időszakra. Adatok és módszerek: Kutatásunk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), és a Magyar Államkincstár (MÁK) adatsoraira, az Európai Bizottság Szociális Védelmi Bizottsága (SPC) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéseire, továbbá a táppénzre vonatkozó jogszabályi környezet elemzésére épül. Eredmények: 1997-ben 3,558 millió jogosultból 119 ezer, 1998-ban 3,530 millió jogosultból 114 ezer, 1999-ben 3,433 millió jogosultból 115 ezer, 2000-ben 3,465 millió jogosultból 112 ezer, 2006-ban a 3,523 millió jogosultból már csak 100 ezer, 2012-ben a 3,769 millió jogosultból 55 ezer fő volt táppénzen átlagosan naponta. 2017-re a jogosultak száma 4,018 millióra nőtt, ezzel párhuzamosan az egy napra jutó táppénzesek átlagos száma 70 ezer volt. A nem és kor szerinti elemzés adatai alapján a legtöbb esetben gyermekes nők voltak táppénzen, a férfiak aránya csak az üzemi balesetekkel összefüggésben volt magasabb. 2014 és 2016 között a naponta átlagosan táppénzen lévő nők aránya már 59–60% volt; a férfiak körében továbbra is az egyéb baleset volt a táppénz igénybevételének fő oka. A korcsoportok szerinti megoszlás nem változott lényegesen. 2014-ben és 2015-ben a 30–34, 2016-ban a 35–39 évesek vették igénybe a leggyakrabban a táppénzellátást. Következtetés: Megállapítható, hogy a táppénz igénybevételére a foglalkoztatottsági ráta, a táppénz összegére vonatkozó jogszabályi változások és olyan társadalmi tendenciák is hatással vannak, mint a munkaerőhiány okozta helyettesítési nehézségek, a munkahely elveszítésétől való félelem. Orv Hetil. 2019; 160(Suppl 1): 37–42.

Absztrakt

Bevezetés és célkitűzés: A tanulmány – a rendszerváltástól napjainkig eltelt időszak adatait vizsgálva – a szociális ellátások közül a gyermekvállalással kapcsolatosan kifizetett és jelenleg az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének pénzbeli ellátásokat terhelő részét, annak változásait tekinti át, kiemelt figyelmet fordítva az ellátások változásaira, nemzetközi relációira. Adatok és módszerek: A kutatás keretében az Egészségbiztosítási Alap, a Központi Statisztikai Hivatal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Magyar Államkincstár adatainak elemzései és a szakirodalmi áttekintés során a magyar családpolitikai rendszer változásainak rendszerében elhelyezve elemezzük a szociális pénzbeli ellátások ezen csoportját. Eredmények: A magyar családpolitikát még napjainkban is alapvetően meghatározza a „3 évig otthon a gyerekkel” szemlélet. A gyermekkel otthon töltött hosszú időszak erősen megnehezíti az édesanyák munkaerőpiacról való időleges kilépését, majd visszailleszkedését, ami közvetlen hatást gyakorol a gazdaság termelékenységére. Bár a jelenlegi hazai szabályozás szerint az édesanya a gyermekgondozási díj teljes folyósítása mellett, már a kisgyermek 6 hónapos korától korlátlanul vállalhat munkát, a nyugat-európai országokkal összehasonlítva a részmunkaidős, valamint a távmunkában történő foglalkoztatás még mindig kezdetleges fázisban van. Felmérésünk szerint a magyar családok nagyobb része a gyermek megszületése után közvetlenül a gyermekgondozási segély ellátást veszi igénybe, tehát biztosítási jogviszony nélkül vállal gyermeket, így nem vesz részt a munkaerőpiaci folyamatokban. Amennyiben részt vesz is, még mindig magas a minimálbéren történő foglalkoztatás, ami ahhoz vezetett, hogy 2016–2017-ben a kétgyermekes kétkeresős családok 36%-a kényszerült a létminimum alatti jövedelemből élni. Következtetések: A vizsgált időszakban lezajló társadalmi, családpolitikai változások sajnálatos módon annak ellenére sem tudtak kellőképpen reagálni a demográfiai kihívásokra, hogy Magyarország – az európai és az OECD-országokkal összehasonlítva – kiemelkedően sokat költ családpolitikára. Orv Hetil. 2019; 160(Suppl 1): 43–48.

Az autoimmun betegségekben a szervezet immunrendszere valamilyen saját antigént/antigéneket támad meg. Az autoimmun betegség fogalmát kimerítő formák száma több mint 80, amely a lakosság 5–6%-ának megbetegítéséért felelős. Az autoimmun kórképeket általában szisztémás és szervspecifikus csoportba soroljuk, azonban az osztályozás alapvető hibája, hogy nem valódi ok-okozati rendszerű patogenetikai tényezőkre épül. Az egyes betegségeket nemzetközileg elfogadott kritériumrendszerek alapján diagnosztizáljuk, így megállapításuknál elsősorban biztonságosságra törekszünk. A szükséges diagnosztikai feltételek teljesülésekor a korai formák kimutatásával sok esetben már elkéstünk. A kórlefolyást klinikai, szövettani és laboratóriumi paraméterekkel követjük, és hiányoznak azok a biomarkerek, amelyek magát az „immunrendszer betegségét” tudnák jelezni. Az autoimmun betegségek száma növekszik, újabb kórállapotokról derül ki, hogy autoimmun mechanizmus áll a háttérben. A patogenetikai háttér jobb megismerése lehetővé teszi az egyes kórképeken belül a klinikai és immunológiai fenotípusok elkülönítését, amelyeknek nagyon fontos diagnosztikai és terápiás következményei lesznek.

A szén-monoxid fizikai-kémiai tulajdonságai alapján nehezen felismerhető gáz. Fűtési szezonban széntüzelésű/gázüzemű fűtőberendezések meghibásodása vagy nem megfelelő szellőzése esetén súlyos mérgezést okozhat. A szén-monoxid-intoxikáció gyakran letális kimenetelű a szervezet súlyos hypoxiás károsodása miatt. A szerzők szén-monoxid-mérgezés esetét ismertetik, ahol egy kisgyermek és 5 felnőtt szenvedett súlyos szén-monoxid-intoxikációt. A felnőttek között egy várandós asszony is volt. Miután hazánkban a hyperbaricus oxigénterápia korlátozottan elérhető gyógymód, a magzat intrauterin hypoxiás károsodásának elkerülése céljából sürgős császármetszés történt, ami megelőzte a hosszú távú neurológiai deficit kialakulását. A szerzők kiemelik, hogy a magzati szén-monoxid-expozíció mértéke csak becsülhető, mérésére nincs standardizált noninvazív módszer. A magzati szén-monoxid-akkumuláció mértéke nagyobb, mint az anyai, és az elimináció időben elhúzódó. Az esetismertetés kapcsán a szerzők áttekintik a szén-monoxid-mérgezés patofiziológiáját terhességben és a terápia lehetőségeit. Orv. Hetil., 2014, 155(22), 871–875.