Search Results

Elméleti háttér: A konfliktuskezelés a pszichológia több területének érdeklődésére is számot tartó jelenség. A tudományos kutatásban főként az asszertivitással, illetve a kooperativitással jellemezhető viselkedési formákkal összefüggő egyéb tényezők hatását elemzik, míg az alkalmazott pszichológiában az említett viselkedések technikai kivitelezésére, tanulhatóságára fektetik a hangsúlyt. Számos vizsgálati eredmény számol be arról, hogy a biológiai nem, a nemi szerep és a kora gyermekkori élmények mind hatással lehetnek az egyén preferált konfliktuskezelési stratégiájára. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja annak feltárása volt, hogy a biológiai nem, a nemi szerep és a szülői bánásmód miként függ össze a preferált konfliktuskezelési stratégiával. Módszer: A nemi szerep mérésére a Bem-féle Nemi Szerep Kérdőívet, a korai kötődés mérésére a Neveltetésem Emlékei Kérdőívet, a konfliktuskezelési stratégiák mérésére pedig a Thomas—Kilmann-féle Konfliktuskezelési Kérdőívet vettük fel 125 egyetemistával (65 nő, 60 férfi). Eredmények: Eredményeink szerint (1) a preferált konfliktuskezelési stratégia nem függ a biológiai nemtől, azonban összefügg a nemi szereppel: a nőiesebb egyének kooperatívabbak, a férfiasabbak pedig asszertívebbek. (2) A korai szocializáció hatással van a nemi szerepek alakulására és a konfliktuskezelési stílusra is: a magasabb szülői visszautasításról beszámolók maszkulinabbak és asszertívebbek, míg a magasabb szülői érzelmi melegségről beszámolók femininebbek és kooperatívabbak. (3) Amikor a nemi szerepre kontrollált parciális korrelációt számítottunk a szülői bánásmód és a konfliktuskezelés között, a próba megmutatta, hogy a nemi szerep közvetít a két tényező között. Következtetések: Mivel korábbi vizsgálatokban a nemiszerep-identitás és a prenatális gonadális hormonok között összefüggést találtak, azt feltételezzük, hogy eredmé­nyeink is biopszichológiai perspektívából értelmezhetők. A tanulmányban két lehetséges modellt vázolunk fel, amely bemutatja, hogy a magasabb tesztoszteronszinttel összefüggő férfiasabb nemi szerepidentitás miként kapcsolódhat össze az asszertívebb konfliktuskezeléssel és az érzelmileg elutasítóbb, kevésbé meleg szülői bánásmóddal.

Összefoglaló. Bevezetés: A 21. századra a multikulturális társadalmi közegben az interkulturális tudás, mint készség, fokozott mértékben válik kulcskompetenciává. E társadalmi kompetencia elsajátításának egyik lehetséges területe a nemzetközi hallgatói mobilitás, mely világszerte, így hazánkban is, egyre nagyobb jelentőségű. Célkitűzés: Magyar és külföldi hallgatók körében folytatott vizsgálatunk fókuszában a beilleszkedési folyamatoknak, valamint az interkulturális kompetencia és érzékenység kialakulásának és fejlődésének vizsgálata állt, a Pécsre érkező mintegy 60 különböző kultúra, valamint a magyar befogadó közeg vonatkozásában egyaránt. Kutatásunk során többek között arra kerestünk választ, hogy az eredeti és a befogadó kultúra közötti különbségek mely területeken nyilvánulnak meg a leginkább, illetve egy másik kultúrához történő alkalmazkodás során milyen beilleszkedést lassító vagy támogató tényezők tárhatók fel. Módszer: Kutatásunkban kvantitatív és kvalitatív módszereket alkalmaztunk, önkitöltéses kérdőíves felmérés, valamint fókuszcsoportos interjúk formájában. A PTE ÁOK német, angol és magyar nyelvű általánosorvos-képzésében részt vevő hallgatókat a 2010 és 2018 közötti időszak tavaszi szemesztereiben saját fejlesztésű, anonim, önkéntesen kitölthető kérdőívvel kerestük meg (a kitöltött kérdőívek száma: n = 13 084 kérdőív). A kérdőíveket három tanévben hét, félig strukturált fókuszcsoportos interjúval egészítettük ki (n = 92 fő). Eredmények: A hazánkba érkező külföldi orvostanhallgatók számára a befogadó közeghez való alkalmazkodást tekintve a kapcsolódás elsősorban a szocializációs, nyelvi, kommunikációs különbségek miatt bizonyult kihívásnak. Megállapítható azonban, hogy a képzési idő előrehaladtával a különbözőségekből fakadó nehézségek csökkentek, így a hallgatók egyre inkább képessé váltak az etnorelatív irányba történő elmozdulásra, valamint a multikulturális közeg pozitív aspektusainak értékelésére. Következtetések: A multikulturális környezetben folytatott tanulmányok alatt a kultúraközi kapcsolódási pontok és együttműködések kialakulása és fejlődése lehetővé teszi és támogatja az interkulturális kompetencia elsajátítását, annak minden résztvevője számára, akár az egyetemi képzésen túlmutatóan, a későbbi orvosi pályát tekintve is. Orv Hetil. 2021; 162(25): 978–987.

Summary. Introduction: In the increasingly multicultural social environment of the 21st century, intercultural knowledge as a social skill is gradually becoming a key competence. One of the possible areas of acquiring this competence is international student mobility, which is of increasing importance worldwide, including Hungary. Objective: The focus of our study was to examine integration processes and the development and improvement of intercultural competence and sensitivity among Hungarian and international students, both in relation to the approximately 60 different cultures arriving in Pécs and in relation to the Hungarian host environment. In the course of our research, we sought – among other factors – areas, in which the differences between the original and the host culture are the most prominent, and we aimed at identifying those factors that are slowing down or supporting the integration during the adaptation period to another culture. Method: In our research, we used both quantitative and qualitative methods, in the form of a self-administered questionnaire and focus group interviews. General medical students of the University of Pécs studying in the German-, English- and Hungarian-language programmes participated in the survey during the spring semesters of the academic years between 2010 and 2018. We used our self-developed questionnaires (number of completed questionnaires: n = 13 084), which were filled in on a voluntary basis and anonymity was ensured. The questionnaires were supplemented with seven semi-structured focus group interviews over three academic years (n = 92 students). Results: Regarding the adaptation to the host environment of foreign medical students studying in Hungary, relationship building arising from socialization, language and communication differences, proved to be a challenge. However, it can be stated that as the training time progressed, the difficulties arising from the differences decreased, so that the students gradually became more able to move towards an ethno-relative direction and evaluated the positive aspects of the multicultural environment. Conclusion: During studies in a multicultural university environment, the emergence and development of intercultural connections and collaborations enable and support the acquisition of intercultural competence for all of the students, which will be of great benefit for them, even beyond the university, in their future medical career. Orv Hetil. 2021; 162(25): 978–987.

Absztrakt:

Bevezetés: Egészségi állapotunk megőrzésében kulcsfontosságú a táplálkozás. Ezért a megfelelő étkezési szokások kialakítása igen fontos a serdülőkorban. Az étkezési magatartást olyan személyiségjegyek is befolyásolják, mint például az énhatékonyság, az optimizmus/pesszimizmus és az önkontroll. Célkitűzés: Célunk a serdülők étkezéssel kapcsolatos attitűdjeinek, magatartásának és az őket befolyásoló információforrásoknak a feltérképezése, valamint ezek szociodemográfiai és pszichológiai változókkal való kapcsolatának vizsgálata volt. Módszer: A résztvevők középiskolások voltak (n = 277; 54% fiú; átlagéletkor: 16 év; szórás = 1,25). Önkitöltős kérdőívünk szociodemográfiai, étkezési magatartásra, attitűdökre és információkra vonatkozó kérdéseket, valamint három pszichológiai skálát tartalmazott. Eredmények: Faktoranalízissel kialakítottuk az étkezési magatartás (egészségtudatos, nem egészségtudatos, nyersétel-alapú), az attitűdök (elutasító, ambivalens, elfogadó) és az információszerzés (laikus, szakértő, internet) főbb faktorait. A korrelációelemzések szerint bár a serdülők meglehetősen egészségtudatosak a táplálkozási magatartás és attitűdök terén, megjelenik az elutasítás és az ambivalencia is. Az énhatékonyság, az önkontroll és az optimizmus nemcsak az egészségtudatos magatartás és az elfogadó attitűd kialakulásában, hanem a nem egészségtudatos magatartás és attitűd elutasításában is szerepet játszott. Az egészségtudatos táplálkozási magatartás összefügg a jobb anyagi helyzettel, a szülők magasabb iskolai végzettségével, de kevésbé a nemmel. Az információválasztást részben szociodemográfiai változók is befolyásolják: a szakértői forrásokat elsősorban a lányok, a gimnazisták és a jó tanulók választják. Következtetések: Adataink felhívják a figyelmet, hogy a serdülők táplálkozási szokásainak megismerése rendkívül fontos nemcsak a magatartás, hanem az attitűd és az információ szintjén is. Ez az életszakasz a gyermekkori táplálkozási szocializáció szempontjából nagyon lényeges, hiszen egyre inkább autonómmá válnak a fiatalok döntései ezen a téren is. Orv Hetil. 2018; 159(51): 2183–2192.

Tanulmányomban az öt év alatti gyerekek óvodai hiányának országosan igen eltérő, nem elhanyagolható arányait kimutatva, az óvodakezdés korai lehetőségének kérdéskörét néhány, egymást átszövő dimenzió mentén járom körbe. Célom az óvodából kimaradó, nem beiratkozott kisgyermekek közül azok helyzetére rávilágítani, akik saját elhatározásukon kívül, a hatályos törvények kényszerítő ereje folytán nem jelennek meg a felvételi statisztikában. Szerény eszközeimmel arra hívom fel a figyelmet, amikor a jog közvetetten felelős a közoktatási rendszer első lépcsőjének számító óvoda megkezdésekor már fennálló esélyegyenlőtlenségért. Az összes problémát azonban természetesen nem lehet ebből eredeztetni. A területi nézőpont vonatkozásában kapott eredmény, miszerint az ország északi, északkeleti részén és a kis falvakban élő gyermekek óvodakezdési kilátásai jelentős hátrányban vannak, nem meglepő, „csupán” elszomorító. Ebből – és csak ebből, azaz a beóvodázási esélyek – szempontjából a fiatalodó települések, fővárosi kerületek mind növekvő számú gyermekei is hasonló helyzetben vannak. A szülők otthonlétét vizsgálva megkülönböztetem a kistestvérrel, munkanélküliként vagy a közbeszédben főállású anyaként emlegetett inaktív nevelők és gyermekeik csoportjait. Részletesen elemzem, hogy ezen szülők bármelyike az óvodai beiratkozáskor egyaránt szembetalálhatja magát az – alapvetően a közoktatási és a gyermekvédelmi törvény felfogását tükröző – „anyuka úgyis otthon van” típusú diszkriminatív érveléssel. Bemutatom, hogy jogszabályi szinten a kérdés nincs egyértelműen rendezve; a kötelezően felveendő gyermekek körének szűk meghatározásával az elutasítandók sorsa túlságosan az óvodák kezében van. Mindennek eredményeképpen az a furcsa helyzet állhat elő, hogy pl. egy hároméves gyermeket felvesznek, akinek szülei dolgoznak (s ez így is van rendjén), de egy négyéves kistestvéres vagy hátrányos helyzetű jelentkezőt nem. Az óvoda szerepének két különböző értelmezése (nevezetesen, hogy gyermekmegőrző vagy szocializáló-fejlesztő intézménynek tekintik-e) rávilágít arra, hogy az egyébként a közoktatási rendszer részeként kezelt körzetes önkormányzati óvodák (amelyek tehát ebben a tekintetben egyértelműen utóbbi típusú helynek minősülnek) elvileg nem tehetnének különbséget a gyerekek között a beiratkozás során. A gyakorlatban azonban – nem elsősorban az óvodák hibájából – számos körülmény ebbe az irányba viszi a döntéshozatalt. Legvégül lehetséges kiindulópontokat vázolok, amelyekkel reményeim szerint közelebb juthatunk egy minden fél számára elfogadható és kielégítő kompromisszumhoz. Ehhez azonban még hosszú az út.

Стаття присвячена дослідженню паремійного фонду як джерела народної лінгвофілософії. Об’єк-том аналізу стали українські паремії з базовими лексемами мова та слово. У прислів’ях та приказках ці поняття витлумачені не лише як засоби комунікації та передачі смислів, а й як морально-ціннісні категорії. Українська народна лінгвофілософія розглядає слово у його відношенні до дійсності (дій і речей) і до ментальності, зберігає відгомін давніх вірувань у його здатність матеріалізуватися й впливати на життя людини. На уявлення про магічний потенціал слів пізніше нашарувалися по-всякденні спостереження за їхньою спроможністю впливати на емоційні стани та дії індивіда.

Народна мудрість насамперед оцінює слово і мову як інструменти соціалізації та встановлення соціальних зв’язків, як мірило інтелектуальних здібностей і моральних достоїнств людини, тому до-сліджені паремії містять переважно своєрідні комунікативні аксіоми (За грубе слово не сердься, а на ласкаве не здавайся; Добре слово не коштує нічого, а поможе много; Лагідні слова роблять приятелів, а острі слова – завзятих ворогів; Від ласкавих слів утихає гнів; Не кидай словами, як пес хвостом). Менша їх кількість сформувалася в період активних націєтворчих процесів, коли мова була інтер-претована як особистісна цінність та основа самоідентифікації, тобто етична категорія (Рідна мова – не полова, її за вітром не розвієш; Хто мови своєї цурається, хай сам себе стидається). Подібні ідеї характерні й для великої групи афоризмів, що з’явилися в ХІХ – на початку ХХ ст.: у період ста-новлення української національної ідеї, яка, як і у інших представників слов’янського світу, була лінгвоцентричною і початково оберталася навколо ствердження прав рідної мови та її виражальних можливостей. Ідейне суголосся малих жанрів української народної творчості та літератури свідчить про ідейний резонанс між широкими верствами українців та відносно вузьким колом інтелектуаль-ної еліти в сприйнятті мовного питання.

Сьогоднішня мовленнєва практика українців свідчить, що значний шар паремій лінгвофілософ-ського змісту переміщується на периферію паремійного фонду. Комунікативний потенціал зберіга-ють паремійні одиниці, які стосуються мови як комунікативного коду. Переважно вони реалізують не стільки первинну настанову на підтримці ближнього «добрим словом» (ця група спочатку була найбільшою в українській мовній практиці), скільки рекомендацію не говорити зайвого, щоб не нашкодити собі, що опосередковано свідчить про ціннісну переорієнтацію сучасного суспільства.

The paper pays special attention to the paremic fund as the source of folk linguophilosophy. The object of analysis is the paremias in the Ukrainian language with the basic lexemes language and word. Proverbs and sayings interpret these concepts not only as the means of communication and transmission of meanings but also as moral and value categories. Ukrainian folk linguophilosophy considers a word through its relation to reality (actions and things) and to mentality and retains echoes of the ancient beliefs in its ability to materialize and influence human life. The belief in the magical influence of words later was layered by everyday observations about their sufficiency to influence emotional states and actions.

Folk wisdom, first of all, evaluates words and language as the tools of socialization and establishing social connections, as the measure of a person’s intellectual abilities and moral virtues, that is why paremias mostly contain peculiar communicative axioms (За грубе слово не сердься, а на ласкаве не здавайся; Добре слово не коштує нічого, а поможе много; Лагідні слова роблять приятелів, а острі слова – завзятих ворогів; Від ласкавих слів утихає гнів; Не кидай словами, як пес хвостом). The later layers include a smaller group of paremias formed during the period of active nation-building processes and interpreting language as a personal value and the basis of self-identification. The native language is understood as an ethical category, and the attitude to it – as a mirror which reflects a person’s attitude to himself (Рідна мова – не полова, її за вітром не розвієш; Хто мови своєї цурається, хай сам себе стидається). Similar ideas are also characteristic of a large group of aphorisms which appeared in the 19th and the early 20th century: the period when the formation of the Ukrainian national idea took place, which, as in the Slavic world as a whole, was linguocentric and initially revolved around the assertion of the rights of the native language and its expressive usefulness. The ideological harmony of small genres of folk art and fiction testifies to the ideological resonance that existed between the broad masses of Ukrainians and a relatively narrow circle of the intellectual elite in the perception of the language issue.

Today’s speech practice of Ukrainians shows that a significant layer of paremia linguophilosophical content is moving to the periphery of the paremia fund. The communicative potential is preserved by those paremic units that relate to the communicative code, mainly implementing not so much the instruction on verbal support and a kind word (this group was initially the most numerous in Ukrainian language practice) but on the need not to say too much, so as not to harm yourself, which indirectly indicates the general value reorientation of modern society.