Search Results
Emberben az antimikrobiális peptidek három fő csoportját a defensinek, a cathelicidinek és a histatinok képezik. Ezek biokémiai sajátságaikban és antimikrobiális hatásuk spektruma tekintetében igen különbözőek, de valamennyi hasznosan szolgálja a szervezet mikrobiális fertőzésekkel szembeni védelmét. Ezeket a peptideket jó ideig csupán új típusú antimikrobiális ágenseknek tekintették, újabb tanulmányok során azonban feltárták, hogy antimikrobiális aktivitásuk mellett sok más – ugyancsak a gazdavédelmet szolgáló – biológiai aktivitással rendelkeznek. A veleszületett immunitás fontos komponenseinek bizonyultak, továbbá azt is kimutatták róluk, hogy az éretlen dendritikus sejteken és lymphocytákon lévő különböző receptorokkal való kölcsönhatás révén tulajdonképpen ezek a peptidek indítják be az adaptív immunválasz-reakciókat is, amelyekben aztán további immunmodulátori szerepet játszanak. Az LL-37-tel kapcsolatban pedig egyenesen azt állítják, hogy annak immunmoduláló aktivitása erősebb az antimikrobiális aktivitásnál. A humán α-defensinekről pedig azt is kimutatták, hogy más fajban is megőrzik aktivitásukat, egerekben ugyanis immunadjuváns hatást fejtettek ki. Újabban egyre több közleményben arról számolnak be, hogy számos emberi betegséggel társultan e gazdavédő kis peptidek termelődésének károsodása és/vagy funkcióinak zavarai figyelhetők meg. E peptidek multifunkcionális szerepének felismerése pedig a gyógyszeripar irántuk való fokozott érdeklődését eredményezte.
A magyarországi kerékpáros-halálesetek és a gyermekkori súlyos fejsérülések magas száma arra ösztönzött minket, hogy képet kapjunk a biciklis-bukósisak viselésének szükségességéről és fejsérülésekre kifejtett pozitív-negatív hatásairól gyermekkorban. Módszer: Nemzetközi és hazai kutatási eredményeket vettünk alapul a Medline, hivatalos statisztikai adatok és több külföldi balesetvédelmi szervezet vizsgálatainak felhasználásával. Eredmények: Már évtizedekkel ezelőtt bebizonyították a bukósisak súlyos fejsérüléseket mérséklő, halálos balesetek számát csökkentő hatását. Számos ország kötelezővé tette a fejvédő használatát, ami a halálozási és fejsérülési mutatók javulásához vezetett. Bebizonyították azt is, hogy a sisak csak akkor hatékony, ha viselője azt rendeltetésének megfelelően használja, különben a fejsérülés kockázata akár növekedhet is. A bizonyítékok ellenére napvilágra kerültek ellenzői érvek is, amelyek a sisak hatékonyságát megkérdőjelezik, sőt, kockázatnövelő hatásról számolnak be. Magyarországon a gyermekek csupán 8%-a visel rendszeresen sisakot biciklizéshez. Következtetések: Az irodalomban sokkal nagyobb számban találhatók a sisak hatékonyságát bizonyító tanulmányok. Ez a pozitív hatás azonban csak számos tényező együttes megléte esetén teljesül. Magyarországon is szükség van hatékony balesetvédelmi prevencióra, amelynek egyik módja a sisak megfelelő módon történő viselésének népszerűsítése.
A szövetkárosító hatású ingerek fájdalomérzetet váltanak ki, megvédve a szervezetet a káros behatásoktól, illetve felhívják a figyelmünket a szervezet kórfolyamataira. Fájdalomreceptorok (nociceptorok) a szervezetünkben mindenhol megtalálhatók. A fájdalom védekezőmechanizmusokat indít be, így vegetatív és motoros reflexválaszokat, illetve érzelmekkel, viselkedéssel kapcsolatos válaszokat vált ki. A krónikus fájdalom azonban gyakorlatilag haszontalan, kóros pszichés állapotokhoz vezethet. Fájdalomcsillapításra számos lehetőség van, beleértve nemszteroid gyulladásgátlókat, opioidokat, idegsebészeti beavatkozásokat, valamint noninvazív kezelésmódokat. Az opioidok centrális és periferiális farmakológiai hatásait elsősorban a központi idegrendszer és a gastrointestinalis rendszer opioidreceptorai közvetítik. A fájdalomcsillapítás a központi idegrendszer különböző szintjein jön létre, és két módon befolyásolhatja a fájdalomérzést: gátolja a fájdalom percepcióját, illetve megváltoztatja az érzelmi reakciókat. Opioidok használata indikált posztoperatív fájdalmakban, neuropathiás fájdalomban, illetve tumoros megbetegedésekben. Az opioidok használatakor azonban számolni kell a kellemetlen mellékhatásokkal is, így légzésbénító hatásával, valamint a kialakuló toleranciával és dependenciával, amely nem teszi az opioidokat optimális fájdalomcsillapítókká. Annak érdekében, hogy rendelkezésre álljon egy optimális opioid fájdalomcsillapító, a mai napig kutatások folynak mind magyar, mind külföldi laboratóriumokban. Továbbá az opioidoknak eufóriát okozó hatásuk miatt nagy az abúzuspotenciálja, ami sürgetővé teszi a gyógyszerfüggőség molekuláris mechanizmusának feltárását. Mindezek fényében nagy jelentősége van az opioidok kutatásának.
A nem alkoholos zsírmáj betegség (NAFLD = nonalcoholic fatty liver disease) az „iparilag fejlett” országok felnőtt lakosságának 30%-ában észlelhető. Előrehaladott, súlyosabb formája a nem alkoholos steatohepatitis (NASH = nonalcoholic steatohepatitis), amelyből az esetek 20%-ában cirrhosis alakul ki, a kialakult cirrhosis mintegy 30–40%-a májeredetű halálhoz, elsősorban hepatocellularis carcinomához vezethet. Az NAFLD-t sokan a metabolikus szindróma májbeli manifesztációjának tartják, e két jelenség kapcsolatát tekintjük át, különös tekintettel a hasi elhízás, az inzulinrezisztencia, az oxidatív stressz és a csökkent antioxidáns védelem kóroki szerepére. A májsejtek trigliceridtartalmának növekedése együtt jár az egész szervezet, illetve a máj inzulinrezisztenciájával. Klasszikus tyúk–tojás probléma: a lipidlerakódás oka az inzulinrezisztencia, vagy az inzulinrezisztencia az ectopiás lipidfelhalmozódás következménye? A patogenetikai történések egy lehetséges sorrendje: megnövekedett zsírsavfluxus, a májbeli zsírsavkínálat növekedése → VLDL-túltermelődés, atherogen dyslipidaemia → a zsírsavak fokozott oxidációja és peroxidációja, enormis szabadgyök-terhelés → az antioxidáns védekezőrendszer kimerülése → a gyulladást és az immunválaszt kiváltó mediátorok „cunamiszerű” kiáramlása → a fibrosis progresszióját elősegítő transzkripciós és transzlációs változások → carcinogenesis. Az NAFLD és a metabolikus szindróma egyaránt része a globális kardiometabolikus kockázatnak, így lényeges a korai felismerés, és – amennyiben lehetséges a kezelés – ez ma a metabolikus szindróma részelemeinek kezelési ajánlásaiban testesül meg. Orv. Hetil., 2010, 47, 1946–1950.
Az első világháborút követően az országos szinten szerveződött szaktudományi társaságok már egymástól függetlenül, csak saját szakmai körben működtek. Ezért is merült fel az a gondolat, hogy a társaságok „fölé” szerveződjék egy összefogó szervezet, a szaktársaságok teljes önállóságának fenntartásával. 1931-ben létrejött a Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetsége (MORTESZ), amely sok orvostársaság országos fórumává is vált, és a Magyar Orvosi Hét megszervezésével az orvostársadalom évenkénti találkozási lehetőségét is jelentette. Az első években az együttműködést a nagyhéten két-három egyesület közös témája alkotta. 1935-től kezdődően évente kijelölésre került egy referátum, amelyhez minden szakegyesület hozzászólhatott. A nagygyűlés jegyzőkönyve minden évben megjelent az Orvosi Hetilap mellékleteként. A II. világháborút követően betiltották a társaságok önálló tevékenységét. A szakmai-tudományos társaságok az Orvosok és Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetén belül szakosztályként működhettek tovább. 1966-ban oldódott ez a helyzet azzal, hogy a szakszervezet, az Egészségügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya kezdeményezésére megalakult a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége, amely 45 éve fogja össze számos tudományos társaság közös munkáját és végez közérdekű szövetségi feladatokat, hasonlóan a 80 éve megalakult MORTESZ-hez. Orv. Hetil., 2011, 152, 1250–1254.
A gyakorló orvos sokszor találkozik különböző lokalizációjú, az arc- és agykoponya területén jelentkező fájdalmakkal, szájnyitási korlátozottsággal vagy a mandibula más mozgászavaraival, amelyeknek okát nem mindig egyszerű megállapítani és megmagyarázni. Az orvosi köztudatban sem eléggé ismert, hogy ezek jelentős részének rágószervi funkciózavar az oka. A betegek sajátságos csoportját alkotják a funkcionális eltéréssel jelentkezők, és a változatos, sokszínű tünetekkel több orvost felkeresők. A rágószerv, mint funkcionális egység, a szervezet egészén belül, határozott és elkülöníthető feladattal, működéssel rendelkezik. Fiatal korban adaptációra képes, később a kompenzációs hajlam jellemző rá. A szerzők áttekintik a rágószerv funkcionális anatómiáját és a multikauzális kórkép jellegzetességeit, a kórlefolyás dinamikáját és annak interdiszciplináris vonatkozásait. Tárgyalják a craniomandibularis diszfunkció lényegét. A diagnosztikai algoritmus logikáját követve összefoglalják a rágószervi funkciózavarok gyógyítását. Hangsúlyozzák, hogy kórismézés nélkül nem szabad kezelést, különösen irreverzíbilis beavatkozást végezni. Gyakran a kórokokat csak tünetmentesítő kezelés után lehet kideríteni vagy pontosítani. Az összefoglaló közlemény célja, hogy segítse az eligazodást a mindennapi gyakorlatban, a háziorvosnál, fogorvosnál, neurológusnál, fül-orr-gégésznél, reumatológusnál vagy más szakorvosnál változatos panaszokkal megjelenő betegek esetében, akik arc- és agykoponya területén jelentkező fájdalmakról, ízületi hangjelenségekről, az állkapocs mozgászavarairól panaszkodnak. Orv. Hetil., 2015, 156(4), 122–134.
A glükokortikoidok szabályozzák a szénhidrát- és aminosav-anyagcserét, modulálják az immunrendszer működését és a stresszre adott válaszreakciókat. Elégtelen, illetve fokozott szekréciójuk jellegzetes kórképeket okoz. A szervezet glükokortikoidhormon-ellátottsága mellett az utóbbi évtizedben előtérbe került az adott szövetekben lokálisan képződő glükokortikoidok patofiziológiai szerepének kutatása. A lokális glükokortikoidellátottság egyik kulcsenzime a sejtek endoplazmatikus reticulumában elhelyezkedő 11-β-hidroxi-szteroid-dehidrogenáz enzim 1-es és 2-es típusa, amelyek az inaktív kortizon és az aktív kortizol közötti kétirányú átalakulást katalizálják. Az 1-es típusú enzim elsősorban a kortizon aktiválásában játszik szerepet és főként a májban, gonádokban, zsírszövetben, agyban és csontban a biológiailag aktív kortizol lokális képződéséért felelős. Az enzimet kódoló gén az 1-es kromoszómán található. A szerzők jelen munkájukban összefoglalják a 11-β-hidroxi-szteroid-dehidrogenáz enzim 1-es típusának működésével kapcsolatba hozható klinikai és (kór)élettani folyamatokat. Összefoglalójukban áttekintik az enzimaktivitás gátlásában szerepet játszó genetikai variánsokkal kapcsolatos legfontosabb ismereteket és az enzimaktivitást gátló vegyületekkel szerzett tapasztalatokat. Az eredmények összegzéséből kitűnik, hogy bár ismereteink sok területen még hiányosak, az 1-es típusú enzim működésének és/vagy termelődésének gyógyszeres befolyásolása ígéretes terápiás lehetőséget jelenthet elhízásban, csontritkulásban vagy akár cukorbetegségben szenvedő betegek kezelésében. Orv. Hetil., 2013, 154, 283–293.
Az egyre növekvő volumenű nemzetközi turizmus egyik legfontosabb közlekedési eszköze a repülés. A növekvő számú utazók között értelemszerűen megnő a krónikus betegségben, elsősorban a cardiopulmonalis betegségben szenvedő utazók száma. Az utazás előtti tanácsadás feladata az utazók hypoxiatűrő képességének felmérése, és annak meghatározása, hogy milyen mértékben és formában szükséges az út alatt oxigénpótlás, illetve melyik beteg az, aki egyáltalán nem utazhat. E kérdések eldöntéséhez szükséges a szervezet kabinkörülmények okozta élettani változásainak felelevenítése, a döntéshez szükséges vizsgálatok és az azoktól várható információk ismerete. Ha a betegség akut fellángolása miatt az utazó hazaszállításra szorul, ugyancsak fontos információ a repülőgépes hazaszállítás alatti oxigénterápiás lehetőségek ismerete és a hazaszállítás lebonyolításának bemutatása. A szerzők áttekintik a nemzetközi szakirodalmat, ismertetik a hazai diagnosztikus lehetőségeket és a krónikus légzőszervi betegségben szenvedők felkészítését a légi utazásra. Orv. Hetil., 2013, 154, 323–337.
emberi szervezet működésében.] Orv Hetil. 2006; 147: 925–930. [Hungarian] 7 Szentmihályi K, Vinkler P, Fodor J, et al. The role of manganese in the human organism. [A mangán
Jóllehet, az élő szervezetek működésének napszaki és évszaki változása ősidők óta ismert volt, a cirkadián ritmus alaposabb ismerete és kölcsönhatásainak feltárása az utóbbi évtizedek kutatásainak eredménye. Kiderült, hogy a hypothalamus speciális régióiban, a suprachiasmaticus fotoszenzitív magcsoportban helyezkedik el a központi, „master” CLOCK, amely a fény–sötétség ~24 órás periódusa szerint működik, és a legtöbb perifériás szervben elhelyezkedő „slave CLOCK”-okhoz továbbítja utasításait. A perifériás Clockok autonóm működésű magokkal is rendelkeznek, így például a pancreas β-sejtjeiben is. A CLOCK-rendszer két esszenciális komponense a CLOCK és a BMAL1. A CLOCK-gének szoros kölcsönhatásban vannak az endonukleáris receptorcsaládokkal (Rev-erb-α és peroxiszómaproliferátor aktiválta receptorok), valamint a hypothalamus-hypophysis-mellékvese tengellyel, így szabályozva a stresszhez való alkalmazkodást, energiaellátást, a metabolikus folyamatokat, a szervezet immunitását. A CLOCK-rendszer működésében meghatározó szerepe van a tobozmirigyben termelődő melatoninnak. A CLOCK-szisztéma működésének feltárása a klinikum számos területén megváltoztatja a kórképek kialakulásának és terápiájának eddigi ismereteit. A legjobban feltárt területek közé tartoznak a hypertonia, a diabétesz, az onkológiai betegségek, a cardiovascularis katasztrófaállapotok, az alvási apnoe, a mozgásszervi kórképek, a mentális betegségek. A CLOCK-rendszernek szerepe van az öregedésben is. A biológiai folyamatok periodicitásának megismerése lehetővé teszi a gyógyszerek adagolásának optimális időzítését. A CLOCK-szisztéma működésének, kölcsönhatásainak további feltárása javíthatja számos kórkép terápiáját és megelőzését is. Orv. Hetil., 2012, 153, 1370–1379.
