Search Results

Háttér és célkitűzések: Jelen tanulmány célja az Edzői Viselkedés Kérdőív (Coaching Behaviour Questionnaire) magyar változatának pszichometriai vizsgálata, a mérőeszköz reliabilitásának és validitásának ellenőrzése. Módszerek: A kérdőív érvényességét és megbízhatóságát egy 490 fős kényelmi mintán (234 férfi és 256 nő, átlagéletkor = 19,49 év; SD = 5,05 év) ellenőriztük. Az Edzői Viselkedés Kérdőív mellett felvételre került a Sportkörnyezet Kérdőív, a Sportmotiváció-2 Kérdőív, az Edző-Sportoló Kapcsolat Kérdőív, valamint a Sportverseny Pillanatnyi Szorongás Skála. Eredmények: A megerősítő faktoranalízis eredményeképpen az Edzői Viselkedés Kérdőív kétfaktoros elméleti modelljének illeszkedési mutatói megfelelőnek bizonyultak (χ ² = 386,36;df = 89; TLI = 0,90; CFI = 0,91; RMSEA = 0,08 [90% CI = 0,07 – 0,09]; SRMR = 0,07). A kérdőív skáláinak belső megbízhatósága elfogadható (Negatív reakció Cronbach-α = 0,87, Támogatás Cronbach-α = 0,87). A konvergens validitás vizsgálata során a korábbi kutatásokkal megegyező korrelációkat kaptunk a Támogatás alskála és az észlelt autonómiatámogatás, az önbizalom, a sportmotiváció típusai és az edző-sportoló kapcsolat minősége között (r = –0,29 – 0,90; p < 0,001), a Negatív reakció alskála mindezeken a skálákon túl szignifikáns kapcsolatba hozható a sportolói állapotszorongással is (r = 0,21 – 0,25; p < 0,001). Következtetések: Az Edzői Viselkedés Kérdőív magyarra fordított változata pszichometriailag megfelelő mérőeszköznek tekinthető.

Background and aims: The purpose of the study was to examine the psychometric properties of the Hungarian version of the Coaching Behaviour Questionnaire and examine the reliability and validity of this questionnaire. Methods: 432 athletes were involved in this study (mean age = 19.49; SD = 5.05; men = 234; women = 256). Besides the above-mentioned questionnaire, the Sport Climate Questionnaire, the Sport Motivation Scale-2, the Coach-Athlete Relationship Questionnaire, and the Competitive State Anxiety Inventory-2 were applied for the validation. Results: The confirmatory factor analysis supported the two-dimensional theoretical model (χ ² = 386.36;df = 89; TLI = 0.90; CFI = 0.91; RMSEA = 0.08 [90% CI = 0.07 – 0.09]; SRMR = 0.07), that indicated an acceptable fit to the data. Internal consistency of the subscales (Negative activation Cronbach’s α = 0.87, Supportiveness Cronbach’s α = 0.87) proved to be adequate. Examination of construct validity revealed positive relationships among Supportiveness subscale and self-determined motivation, autonomy-supported coach behaviour, self-confidence and coach-athlete relationship (r = – 0.29 – 0.70), and negative relationship among the Negative activation and the trait anxiety in addition to the below mentioned scales (r = 0.21 – 0.25). Discussion: The Hungarian version of the CBQ seems to be a valid and reliable questionnaire to measure.

Kétrészes narratív összefoglalónkban áttekintést nyújtunk az elektromágneses tereknek tulajdonított idiopátiás környezeti intoleranciával (IEI-EMF, más néven elektromágneses túlérzékenységgel) kapcsolatos tudományos eredményekről, a kutatások jelenlegi állásáról. Az elektromágneses túlérzékenység olyan állapotot jelent, amely során az érintett személy tüneteket tapasztal az elektromos eszközök közelében vagy azok használatakor, és tüneteit az elektromágneses expozíciónak tulajdonítja. Az Egészségügyi Világszervezet jelenlegi álláspontja szerint az IEI-EMF nem diagnosztikus kategória, megállapításához jelenleg sem orvosi teszt, sem valid protokoll nem áll rendelkezésre. Jellemző az állapotra a nagyfokú distressz, gyakran vezet szociális izolációhoz, valamint a munkaképesség elvesztéséhez. Gyakoriak a különböző komorbid mentális zavarok, mint a szorongás, depresszió, szomatizáció. Az elektromágneses túlérzékenység etiológiájával kapcsolatos elméletek két fő irányvonalat képviselnek: míg a biofizikai megközelítés szerint a tüneteket elektromágneses mezők által aktivált fiziológiai folyamatok idézik elő, addig a pszichogén elméletet propagáló szerzők a tünetképzés jelenségét pszichológiai folyamatokkal magyarázzák (például torzult figyelmi és attribúciós folyamatok, nocebohatás, asszociatív tanulás). Számos kutató hangsúlyozza azonban, hogy a jelenség teljes megértéséhez a két megközelítés integrálására és interdiszciplináris kutatócsoportok felállítására van szükség. Jelen írásunkban a jelenséggel kapcsolatos jellemzőket kutatói és orvosi szemszögből járjuk körül: az etiológiával kapcsolatos elméletek bemutatásán túl kitérünk a vizsgálati, módszertani nehézségekre, a definíciós és diagnosztikus problémákra és a terápiás lehetőségekre.

Jelen vizsgálat célja a flow- és antiflow-állapotok spektrális jellemzőinek feltárása. A vizsgálatban 20 férfi vizsgálati személy vett részt. Ütközéselkerülést szimuláló számítógépes feladathelyzetekben mértük spektrális EEG aktivitásukat. A flow, unalom és szorongáshelyzetek elkülönítését a feladatként szolgáló játék egyénre szabott paraméterezésével (sebesség) biztosítottuk. Előzetesen felmértük a vizsgálati személyek számítógépes feladathelyzetre vonatkozó készségeit objektív (teljesítményen alapuló) és szubjektív (önbeszámolón alapuló) adatok meghatározásával. A személyenként, helyzetenként vizsgált spektrális mutatókat összevetve azt találtuk, hogy a flow-helyzet a szorongásnál alacsonyabb, míg az unalomnál nagyobb agyi aktivitással jártak együtt a delta, théta-, béta- és gamma-spektrumokon. A rögzített jelek idői lefutása továbbá azt mutatta, hogy a játék első szakaszában a flow- és a szorongáshelyzetekben növekvő spektrális aktivitás jellemző. A játék második szakaszában ez a dinamika megváltozik: Amíg a flow-helyzetben a spektrális mutatók csökkenése (béta és gamma) jelentkezik, addig szorongás esetében a csökkenés nem vagy kevésbé jellemző, unalomhelyzetben viszont enyhe növekedés tapasztalható. Eredményeink alátámasztják a hipofrontalitás elméletét a flow-val kapcsolatban, és rámutatnak arra, hogy a flow-t idői dinamikájában érdemes vizsgálni. Adataink azt is jelzik, hogy a vizsgálati személyek a flow-állapotban nem hatékonyságra, hanem tapasztalat- és információmaximalizálásra törekszenek.

A kontinuummodell szerint az evészavarok elhelyezhetőek egy olyan folyamatos spektrumon, aminek az egyik végén a restriktív anorexia, a másik végén a stabil obesitas kórképe található. Számos vizsgálat bizonyítja továbbá azt, hogy a hangulati (depresszió, kóros szorongás és alexitímia), illetve a kognitív zavarok a testkép észlelésének problémájával együtt jelentkeznek az evészavarokban. Ennek ellenére az obesitast még mindig csupán testsúlykezelési problémaként tartják számon a klinikumban. Célkitűzés: Azon érzelmi, kognitív, illetve testképzavarok feltárása restriktív anorexiában és túlevés okozta stabil obesitasban, amelyek a kontinuummodell érvényességét igazolhatják, továbbá amelyek az evészavarok patológiájának közös alapját képezhetik. Módszerek: Neuropszichológiai tesztekkel vizsgáltuk a kognitív zavarokat, pszichológiai kerdőívekkel a hangulati zavart és az explicit testképértékelést, továbbá affektív priming paradigmát használtunk az implicit attitűdök feltárására. Eredmények: A neuropszichológiai tesztek figyelmi problémát mutattak ki mind anorexiában, mind obesitasban. Mind a gyerek-, mind a felnőttobesitasban megjelent a mentális rigiditás és a stratégiaváltás problémája, ami a frontális lebeny végrehajtórendszerének zavarát igazolta. Az elhízott betegek lassabban kategorizálták a szomorúságot kifejező arcokat, míg az anorexiások a mosolygós arcokat. Az elhízott csoport pozitív implicit attitűdöt, az anorexiás csoport negatív attitűdöt mutatott a túlsúlyos, de nem kövér testkép iránt. Anorexiások nem mutattak preferenciát a nagyon vékony testalak iránt. Következtetések: Az eredményeink szerint a restriktív anorexia több közös tünetet mutat a szorongásos kórképekkel, míg az elhízás a szenvedélybetegségek sajátosságait mutatta. Így a vizsgálatok nem igazolták egyértelműen a modell érvényességét.

Absztrakt

A fájdalomcsillapító-túlhasználathoz társuló fejfájás a lakosság 1–2%-át érinti. Bármely fájdalomcsillapító rendszeres, havonta legalább 10 napon történő szedése kiválthatja, ezért minden olyan esetben gondolni kell rá, amikor korábban is panaszos betegek fejfájásának gyakorisága – nagyobb mennyiségben szedett fájdalomcsillapítók mellett – megnő. A kórkép leggyakrabban a 40–50 éves nőket érinti: kockázatát növeli a dohányzás, az elhízás, a depresszió, valamint a szorongásos zavar. Kialakulásában biológiai (genetikai megalapozottság, neurokémiai és neurofiziológiai eltérések) mellett pszichológiai, illetve életvezetési tényezők, így a fejfájásokra vonatkozó anticipátoros szorongás, a fájdalom katasztrofizálása, az ezek miatti kényszeres gyógyszerszedő magatartás is fontos szerepet játszanak. A fájdalomcsillapító-túlhasználathoz társuló fejfájás kezelésének elengedhetetlen része a kiváltó szer megvonása, a megvonási tünetek (köztük a rebound fejfájás) kezelése, a hatásos preventív terápia bevezetése, a komorbid betegségek kezelése, valamint a betegek megfelelő oktatása és pszichés támogatása. Mivel a visszaesés esélye megfelelő kezelés mellett is 30–40% lehet, alapvető fontosságú a megelőzés, amelyben az alapellátás szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Orv. Hetil., 2015, 156(30), 1195–1202.

Absztrakt:

A mal de débarquement szindróma ritka, vestibularis kórkép; legfőbb jellegzetessége az utazás, mozgó járművön (hajón, repülőn) tartózkodás után vagy spontán kialakuló tartós, hintázó, billegő egyensúlyzavar. A tünetek átmenetileg megszűnnek ismételt járműre szállás, például autóval utazás során. A krónikus fáradtság, szorongás, depresszió gyakran társuló panaszok. A diagnózis felállítása kihívást jelent, sokszor a páciensek maguk ismerik fel a betegséget. A pontos patofiziológia és definitív kezelési mód nem ismert, az optokineticus stimulációval végzett kezelés és a transcranialis mágneses stimuláció új terápiás perspektívát kínál. Tanulmányunkban 5 beteget mutatunk be, akiknél tartós, hónapokon át fennálló, folyamatos, imbolygó jellegű egyensúlyzavar alakult ki. Vizsgálatuk során normál belsőfül-funkciót vagy nem specifikus eltéréseket, továbbá negatív koponya mágneses rezonanciás vizsgálati leletet regisztráltunk. A kórlefolyás bemutatásán keresztül feltárjuk azokat a differenciáldiagnosztikai kérdéseket, amelyek segítségül szolgálnak a kórkép felismerésében. Ismertetjük az etiológiai háttérre vonatkozó elméleteket, a különböző kezelési módokkal elért nemzetközi eredményeket, továbbá a saját beteganyagunkon alkalmazott terápiás próbálkozásokat. A mal de débarquement szindróma diagnózisa kizáráson alapul, gyakran nem kerül felismerésre. Típusos kórtörténet, negatív vagy nem specifikus vizsgálati eredmények mellett érdemes megfontolni e kórkép diagnózisát. A korai diagnózis csökkentheti az orvosi vizitek és a nélkülözhető vizsgálatok számát. A gyakori diagnosztikus tévedés tovább fokozhatja a betegséggel társuló romló életminőséget, szorongást, depressziót. Orv Hetil. 2020; 161(20): 846–851.

Absztrakt:

Az adott zenei stílusirányzat és előadásmód iránti beállítódástól is függően a muzsika befolyásolhat mentális aktivitásokat, mint érzelem, hangulat, motiváció, pszichomotoros tempó és kogníció. Kísérletes adatok utalnak arra, hogy a zene szomatikus funkciók élettani paramétereit (vérnyomás, szívritmus, perifériás vérkeringés, légzés) képes megváltoztatni. A medicinális és idegtudományi kutatások erőfeszítéseket tesznek, hogy megfejtsék a zene feldolgozásának és előadásának agyi korrelátumait, amiben a modern képalkotó eljárások lényeges előrelépést hoztak. Úgy tűnik, hogy nincs egy bizonyos zenei központ, hanem a zene alkotóelemeitől (dallam, ritmus) függően erős hálózati összeköttetéssel több agyterület vesz részt ebben. Kitüntetettek a felső halántéki régiók (elsődleges, másodlagos, harmadlagos hallókéreg), illetve a homlok- és fali lebeny, a limbicus rendszer és a cerebellum részei. Az orvostudomány a fenti szempontokon túl elsősorban a zeneterápia terén kapcsolódik a muzsikához. Kontrollált tanulmányok metaelemzései jelzik, hogy a zene alkalmas lehet stresszállapot, szorongás, illetve depresszió csökkentésére különféle betegségcsoportokban (cardiovascularis, onkológiai, mentális) és orvosi vizsgálatokban (sebészeti, urológiai, szívkatéterezési). Stroke-rehabilitáció terén a motoros, kognitív és pszichoszociális funkciók javulását figyelték meg zenei beavatkozások után. A medicinához tartozik a hangulatzavarok és a zenei kreativitás kapcsolata, amelyre eminens zeneszerzők körében számos példa akad, valamint tudós és praktizáló orvosok kiváló aktív zenélése vagy zeneszerzése. Orv Hetil. 2019; 160(11): 403–418.

Absztrakt:

A kóros elhízás és a kezelésére alkalmazott bariátriai műtétek száma jelentős napjainkban. Bár számos ismeretünk van arra vonatkozóan, hogy a pszichés állapot (depresszió, szorongás, evészavar stb.) befolyásolhatja az orvosi teammel való együttműködést, a műtét kimenetelét, rövid és hosszú távú hatásosságát, Magyarországon nincs egységes protokoll vagy ajánlás a bariátriai beavatkozásokra várók pszichológiai szűrésére. Így – ha az orvos vagy a kórház mégis feltételként szabja a pszichológusi szakvéleményt – sem az orvos számára nem egyértelmű, hogy mit várhat egy ilyen szakvéleménytől, sem a pszichológusok nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy melyek a pácienssel átbeszélendő területek. A jelen tanulmány röviden áttekinti a leggyakrabban alkalmazott műtéti eljárásokat, majd részletesen ismerteti a New Orleans-i Ochsner Klinikán 2009-ben kidolgozott protokollt. Ez alapján a pszichológiai interjú fő területei: a műtéttel kapcsolatos elvárások és a döntés oka (I.), a súly- és fogyástörténet (II.), az étkezési szokások (III.), a műtéttel kapcsolatos ismeretek (IV.), a társas támasz (V.), a pszichiátriai kórtörténet és a jelenlegi állapot (VI.). A szerzők az eredeti protokollt újabb, frissebb kutatásokkal, állásfoglalásokkal és példákkal egészítették ki. Orv Hetil. 2019; 160(12): 448–455.

A kora gyermekkori evészavarok közé tartozó szenzoros ételelutasítás a válogatósság egy súlyos, perzisztáló formája, melyben a gyermek következetesen és kitartóan utasít el bizonyos ételeket valamely tulajdonságaik alapján, egy vagy több korábbi averzív élményt követően. Kialakulásában biológiai adottságok (szenzoros feldolgozási zavar, fokozott ízérzékenység) és környezeti hatások együttesen játszanak szerepet. A beszűkült étrend miatt egyes tápanyagok abszolút vagy relatív hiánya fordulhat elő, de súlygyarapodási zavar nem jellemző. Az evészavar gyakran társul viselkedésproblémákkal, szorongásos zavarral, autizmus spektrum zavarral. A diagnózis a részletes anamnézis alapján már többnyire valószínűsíthető, a kivizsgálást gyermekorvosi vizsgálat, dietetikai és pszichológiai konzultáció, gyógypedagógiai felmérés egészítheti ki. A terápia alapja a szülők edukációja és támogatása elsősorban az étkezések körüli szorongás csökkentése, másodsorban pedig az ételrepertoár bővítésének és az új ételek elfogadásának lehetőségeiről való közös gondolkodás érdekében. Az interdiszciplináris ellátás keretein belül a társszakmákkal együttműködve a gyermekorvos feladata a gyarapodás és a fejlődés ellenőrzése, a tápanyagok és a vitaminok hiányának kizárása, szükség esetén ezek pótlása. A tanulmányban jó gyakorlatként ismertetjük, hogy a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Koragyermekkori Evés-alvászavar Ambulanciájának protokolljába hogyan épült be a szenzoros feldolgozási zavar szűrése és ellátása az evésproblémák kezelésének részeként. Orv Hetil. 2023; 164(45): 1767–1777.