Search Results
“A mi kultúránk nem lehet más itthon, mint külföldön.” Kassák Lajos 1960-as párizsi kiállítása
“Our culture cannot be different at home and abroad.” Lajos Kassák's exhibition in Paris in 1960
Abstract
The study presents a case that can be taken as a model of the political conception of the publicity of art in post-1956 Hungary. It is related to Lajos Kassák, the emblematic figure of progressive Hungarian art from the 1910s, who was tolerated by the Kádárian regime as a writer but rejected as an artist. The paper explores the problems of presenting Hungarian art abroad from an angle of art policy. In February 1960 a noted gallery owner in Paris, Denise René wished to exhibit Lajos Kassák's works. According to regulations, the permits of the Ministry of Culture and the Hungarian National Bank had to be obtained for the transportation of the pictures abroad. The Bank permit covered both taking the pictures out of the country and selling them. The process of obtaining permission was administered by the Hungarian National Gallery, as no private person was allowed to exhibit abroad without an institutional background. Kassák being a universally respected personage of the Hungarian art scene, it appeared only natural for the most prestigious Hungarian art institution to back up the cause of his Paris exhibition. There were no doubts about the smooth management of the case since the Hungarian reviewer of Kassák's art in the exhibition catalogue was the general director of the National Gallery who was also the secretary general of the Association of Hungarian Artists. Everything appeared to be progressing as planned, but as time passed, it was less as less probable that Kassák would be given an exit visa, since Nóra Aradi, a hard-liner department head at the ministry suggested to her superiors that they should not support Kassák's personal trip to Paris of reasons of cultural policy. Since the pictures arrived in Paris, the exhibition could not be cancelled. Two things could be done: to keep Kassák at home, undertaking to face a minor international scandal, and to punish those responsible for it. Kassák did not get an exit visa and for “breeching of authority” all the ministry personnel involved as well as the directors of the Kossuth Press printing the catalogue and the National Bank were called to the book. Disciplinary action was initiated against Ödön Gábor Pogány, general director of the National Gallery. True, the director violated some legal rules, but his gravest mistake as a faithful cadre was not the ignorance of formalities but the failure to cooperate with his party and ministry superiors about a delicate issue of art policy. In his catalogue text the director picked that strain in Lajos Kassák's complex art to praise highly to the west European public which was simply ignored by that-time Hungarian communist art policy as non-art. This preface was written by a person with whose knowledge and agreement the cultural leadership of that time wholly ignored Lajos Kassák as a visual artist. That he was fully aware of his “deed” is clearly proven by meaning his Kassák laudation for the French public alone, without publishing it in Hungarian. He was fully aware that Kassák was “exportable” to the West, but not “presentable” at home. He thus did far more than commit a simple disciplinary offence. His deed exposed a contradiction, suggesting to the cultural politicians that there were two kinds of art policy in Hungary – one for domestic use and one for abroad. This tendency had to be stifled, not only because it caused a great uproar among artists at home that non-figurative art was prohibited but Kassák's abstract works were allowed to travel abroad. (A few years later, however, this double-dealing came to fundamentally characterize the Hungarian cultural policy concerning visual arts.) The Kádárian regime found Kassák a contradictory person. Though his art did not satisfy the canon of the new regime, his international reputation and prestige in the art community earned him a “silent respect”. Because of his leftist, social democratic past he preserved his authority in the eye of the political elite many of whom including János Kádár knew him personally. His art in general and his commitment to abstraction, however, prevented him from becoming a favourite of the regime. The paradigmatic art of the period was socialist realism, though not in its original sense prevalent in the fifties. Essentially, abstract art was still branded as formalism and its practitioners were squeezed out of the art scene. That applies to Kassák, too. His exhibitions were banned even when he was honoured by the highest state award, the Kossuth prize, for his writings. So it appears that the regime wished to resolve the embarrassingly contradictory situation around Kassák by decorating him. Acontributory factor to the denial of Kassák's exit visa to the vernissage in Paris was the fact that the French capital was a hub of the Hungarian emigration. Among the organizers and visitors of the exhibition there were many who had left the country after the 1956 revolution and were sharply critical of Kádár's system. As can be seen, the years 1959–60 were a highly turbulent period in Hungarian politics. Retaliations were still going on for the revolution, Imre Nagy, premier of the revolutionary government was executed a year earlier. There was purging on the art scene as well: the association of artists was disbanded and then reorganized, and the institutions of the art life were adjusted to the ideas of the new era. The way of Kassák was treated part of the great “tidying up”: it was more important for the regime to appear consistent and ideologically pure than to bother about the domestic and foreign criticism.
Az avar centrum és a bizánci periféria •
Mediterráneumi eredetű alakos motívumok a késő avar díszítőművészetben a Kr. u. 8. században
The Avar centre and the Byzantine periphery: Mediterranean figural motifs in late Avar ornamental art from 8th century AD
motívumok között a griffek és más négylábú ragadozók, illetve az állatküzdelmi jelenetek dominálnak. 42 A késő avar kori 2. fázistól 43 kezdve a formakincs késő antik jellegű figurális és növényi motívumokkal 44 bővül (lásd: J. Zábojník szeriációs ábrája
A Sandomierz penny of Vladislas the Ell-high (1305–1333) from the graveyard in Felsőzsolca, Hungary
Łokietek Ulászló (1305–1333) uralkodása alatt vert Sandomierz-denár Felsőzsolca temetőjéből
-denár Felsőzsolca temetőjéből Borys Paszkiewicz – Simonyi Erika Felsőzsolca-Nagyszilváson az 1999–2000 között folyó feltárások során a 27. sírból előkerült egy hosszú ideig meghatározhatatlan 14–15. századi, baltikumi származásúnak vélt pénz. A sírban más melléklet
Az aranyfejű hajtűk a római kori ékszerek különleges csoportját alkotják. Jelen tanulmány célja a Római Birodalom különböző területein található 28 lelőhelyről származó 91 darab hajtű vizsgálata tipológiai, kronológiai és funkcionális szempontok szerint, felhasználva a más nyersanyagokból készült párhuzamokat és a portrészobrászatban, illetve portréfestészetben ismert hajtűábrázolásokat.
KÉSŐ KÖZÉPKORI HÁZ VISEGRÁD POLGÁRVÁROSÁBAN - FŐ UTCA 32. (BIRKL-TELEK) -
Héjj Miklós és Parádi Nándor ásatása (1963)
A késő középkori polgárváros magyar városrészében nagyméretű épületet tártak fel 1963-ban. A háromhelyiséges épület a 14. század közepétől a 15. század végéig volt használtban; a 14. században nemes vagy polgár háza lehetett, a 15. században kézműves célokat szolgált. A közelében álló más épületekkel együtt a város integráns részét képezte, a ritkábban beépített Duna-parti területen állt.
A Pharsalia szövegszerű utalásait a kutatás abból az előfeltevésből kiindulva értelmezi, hogy az eposz egyfelől Vergilius Aeneisét (esetenként Georgicáját és eclogáit is), másfelől Ovidiust (különösen Ovidius Metamorphosesét) akarja felülmúlni és átértelmezni (antivergiliánus és antiovidiánus). A költeményben utalások tárhatók fel a magasabb szerkezeti egységek és a szavak szintjén egyaránt. Az első csoport allúziói úgy is felhívhatják a figyelmet az Aeneis előszövegére, hogy ugyanabban a sorszámú Pharsalia-könyvben kerülnek elhelyezésre. Az előszövegek ugyanakkor maguk is utalhatnak más szövegekre, s felvetik a problémát, hogy a költő csak egyik vagy másik, esetleg mindkét előszövegre akart-e utalni, s ha igen, miben látta a két előszöveg viszonyát. A dolgozat a Pharsalia 9, 1—108. sorokban lévő Vergilius-allúziókat tárja fel és kommentálja, a vizsgálódásba bevonva más feltételezhető előképeket is.
A cikk célja az Eötvös Loránd Tudományegyetem expedíciója által Bibracte (Közép-Franciaország) kelta oppidumának területén feltárt monumentális, bazilikális alaprajzú épület keltezése. Ezt más típusú, kronológiai szempontból „érzékeny” leletek hiányában a régészeti feltárás során tett stratigráfiai megfigyelések, valamint az építési rétegekből előkerült kerámia leletanyag vizsgálata teszi lehetővé. Az elemzés következtetése az, hogy a bazilika építése a La Tène D2b (Kr. e. 50/Kr. e. 30) periódusra tehető, és ezzel Galliában a legkorábbi ilyen típusú építménynek tekinthető.
Frange, puer, calamos...
Bukolikus allegória, panegyrikus és a költőszerep válsága T. Calpurnius Siculus IV. eclogájában
A bukolikus műfaj allegorizáló fölfogása, mely Nero korában általánossá vált, soktekinte tben elszegényedést hozott Vergilius bonyolult jelképteremtő művészetéhez képest. Calpurniusnak azonban éppen a pásztori allegóriában rejlő lehetőségeket kiaknázva sikerült a pusztán reproduktív imitáció kötelmein túllépnie; Corydon alakjában saját érvényesülési törekvéseiről, a mecenatúra visszásságairól, a költők sanyarú helyzetéről rajzolt keserűen önironikus képet. A IV. ecloga nem pusztán Vergilius, Ovidius és más költők allúziók megidézte szövegeit fordítja visszájára, hanem az augustusi kor irodalmának olyan kulcsfogalmait is, mint a rusticitas, paupertas, simplicitas, vates, ezáltal pedig saját korát Augustus eszményített uralkodásának tükrében szembesíti fogyatékosságaival. A Nero aranykorát magasztaló dalverseny, melyet gyakran vizsgáltak a kerettörténetből kiemelve a gátlástalan adulatio dokumentumaként, csak ebben a szövegkörnyezetben nyeri el teljes értelmét.
Újabb bográcslelet Erdőszentgyörgyről (Sângeorgiu de Pădure, Ro)
A newly discovered bronze cauldron from Sângeorgiu de Pădure
The paper presents the bronze cauldron discovered in 2009 in the vicinity of Sângeorgiu de Pădure. After specifying its typological characteristics, other bronze artefacts from its surroundings, the find spot, the characteristics of the landscape and the role played by the cauldron within this landscape are also taken into consideration.
