Bevezetés: A fülzúgás külső hanginger nélküli hangjelenség, amely általában csak a tinnitusban szenvedő által hallható. Hátterében állhat belsőfül-eltérés, de számos egyéb etiológiai háttér is ismert, ezért fontos a részletes kivizsgálás. Módszer: Kutatásunk során 100, fülzúgásban szenvedő beteg (38 férfi, 62 nő; átlagéletkor ± SD: 59 év ± 11,3) adatait és vizsgálati eredményeit elemeztük. A részletes kivizsgálás után az agykoponya-MRI, a carotis-vertebralis Doppler-ultrahangvizsgálat, a nyakigerinc-röntgen, valamint a hallásmérés és a tinnitometria eredményeit értékeltük. Eredmények: A fülzúgás oldaliságának megoszlásánál dominált a bal oldali (34%), valamint a kétoldali (53%) fülzúgás. Az elvégzett vizsgálatok gyakoriságának sorrendje a következőképpen alakult: hallásmérés és tinnitometria (100%), nyakigerinc-röntgen (80%), agykoponya-MRI (76%) és carotis-vertebralis Doppler-ultrahangvizsgálat (21%). A leggyakoribb eltérésnek a nyaki spondylosis/spondyloarthrosis (69 beteg), a vascularis encephalopathia (56 beteg), valamint a carotis atherosclerosis (20 beteg) adódott. A tisztahangküszöb-audiometria alapján meghatározott kategóriák a következők voltak: ép hallás (14%), kis (25%), közepes (44%), illetve nagy (17%) fokú sensorineuralis halláscsökkenés. A tinnitometria alapján az átlagos frekvencia 4200 ± 2200 Hz volt, 40 ± 14,4 dB-es átlagos tinnitusintenzitás mellett. Következtetés: A fülzúgó beteg vizsgálatakor lényeges a részletes kivizsgálás, amely alapján multidiszciplináris megközelítéssel van lehetőség a terápiatervezésre. A carotis-vertebralis ultrahangvizsgálat szűrő jelleggel történő elvégzése fontos az egyéb szervrendszeri szövődmények kimutatása érdekében. A nyakigerinc-röntgenvizsgálat alapján a szomatoszenzoros tinnitusformák detektálhatók. A hallásméréssel kizárható a tinnitushoz társuló halláscsökkenés, illetve a tinnitus intenzitása és frekvenciája is meghatározható, melyek szintén lényegesek a terápiatervezés szempontjából. Orv Hetil. 2022; 163(42): 1682–1689.

Absztrakt

A májdaganatok terápiás lehetőségei közül a sebészi resectio átlagosan 40%-os, 5 éves túlélést, míg a májtranszplantáció (OLTX) ennél is jobb eredményeket biztosíthat. A betegek jelentős része azonban a daganatok száma, elhelyezkedése, disseminatio miatt alkalmatlan a beavatkozásra, és ez sokszor csak a sebészi feltárás során igazolódik. A klinikai, képalkotó és egyéb speciális preoperatív vizsgálatok mellett esetenként fontos szerep juthat a laparoscopiának mind a staging pontosításában, mind a resecabilitas megítélésében.

Retrosprektív módon elemeztük a malignus májelváltozás miatt műtétre került, laparoscopizált betegeink adatait. A 2000. január 1. és 2006. március 31. közötti időszakban az osztályunkon sebészileg májtumor miatt kezelt 310 beteg közül 39 betegnél végeztünk staging laparoscopiát. 22 (56%) esetben primer hepatocellularis carcinoma (HCC), 17 (44%) esetben májmetastasis miatt történt a beavatkozás.

A primer és a szekunder májdaganatokat vizsgálva a laparoscopizált betegek 70%-nál igazoltunk irresecabilitast. A resecabilisnak ítélt betegek esetében azonban csupán 50%-os volt a staging pontossága. Az irresecabilitas okaként legjobban a carcinosis tényét, valamint a daganat multiplex megjelenését lehetett igazolni laparoscopiával, a daganat centrális kiterjedését, a nagyerek invázióját nem jelezte kellő pontossággal.

A malignus májdaganatok preoperatív staging vizsgálatainak egyik eleme lehet a staging laparoscopia, és segíthet megelőzni egy felesleges laparotomiát, azonban minden májresectióra váró betegnél rutinszerűen nem ajánlott, válogatott betegcsoportban javasolható.

Bevezetés: Az adenoid cysticus carcinoma a nyálmirigyeket érintő rosszindulatú daganat, ritkán azonban az emlő mirigyeiből is kiindulhat. A nyálmirigyből kiinduló forma nagyon agresszív kimenetelt mutat, az emlőmirigy adenoid cysticus tumora azonban általában igen kedvező prognózissal bír. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki az emlőmirigyből és nyálmirigyből kiinduló adenoid cysticus carcinoma esetek miRNS-mintázatának összehasonlítását. Módszer: Két-két, emlőből és nyálmirigyből származó adenoid cysticus carcinoma és egy-egy normális emlő- és nyálmirigyszövetet vizsgáltak. A miRNS-profilt Affymetrix® Gene Chip segítségével határozták meg. Eredmények: Egyes miRNS-ek expressziója emlő- és nyálmirigy-eredetű tumorokban eltért a normális kontrolljukhoz képest: a let-7b expressziója a nyálmirigy-eredetű tumorokban fokozott, míg emlőmirigyből származó adenoid cysticus carcinoma szövetekben csökkent volt, a miR-24 expressziója pedig ezzel ellentétesen változott: emlőeredetű adenoid cysticus carcinoma szövetekben emelkedést mutatott, míg a nyálmirigy tumoraiban csökkent mértékben expresszálódott. A miR-181a-2* kizárólag a nyálmirigy-eredetű adenoid cysticus carcinoma esetekben volt detektálható. Következtetések: A gének poszttranszkripcionális szabályozása révén egyes miRNS-ek eltérő expressziója részleges magyarázatot adhat a két szerv adenoid cysticus tumorainak eltérő klinikai lefolyására. Orv. Hetil., 2013, 154, 963–968.

A pitvarfibrilláció az ischaemiás stroke kockázati tényezője. A stroke-kockázat antikoagulálással csökkenthető. Ehhez rendelkezésre állnak régi és új típusú orális antikoagulánsok. Magyarországon jelenleg a régi típusú, acenocumarol hatóanyagú szerek a legelterjedtebbek. Célkitűzés: Az orális antikoagulánsok előnyei és hátrányai jól ismertek, használatukhoz rendelkezésre állnak a megfelelő protokollok. A gyakorlatban azonban gyakran találkozunk – még azokban az esetekben is, amikor indokolt lenne a használatuk – az orális antikoagulánsok mellőzésével. Módszer: Vizsgálatuk során a szerzők retrospektív módon elemezték a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrum Neurológiai Klinikáján 2009-ben akut stroke-kal kezelt betegek körében a pitvarfibrilláció gyakoriságát, valamint az antikoagulálás gyakorlatban alkalmazott és ajánlás szerinti összehasonlítását. Eredmények: 461 akut stroke-beteget kezeltek, 96 esetben volt ismert, 22 esetben a stroke kapcsán derült fény a pitvarfibrillációra. A pitvarfibrilláló betegek 50%-a nem részesült megfelelő antikoagulálásban. Akik mégis részesültek antikoagulálásban, azok INR-je az esetek 8,4%-ában volt terápiás tartományon belül. Következtetés: Az eredmények hasonlítanak más külföldi kutatók adataihoz. A rossz arány hátterében több tényező áll, ezek szerepének tisztázásához további kutatások szükségesek. Kijelenthető azonban, hogy e faktorok fejlesztésével csökkenthető a stroke incidenciája. Orv. Hetil., 2012, 153, 732–736.

Absztrakt

Bevezetés: Az aktív eutanázia és az asszisztált öngyilkosság is törvényes Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban és legújabban Kanadában is. Célkitűzés: Olyan országok vizsgálata, ahol mind az aktív eutanázia, mind az asszisztált öngyilkosság törvényes. A vizsgált országokban elvégzett aktív eutanáziák, valamint asszisztált öngyilkosságok számának alakulása. Módszer: Nemzeti statisztikai adatok elemzése. A 2010-es évekre vonatkozó adatok összevetése a korábban mért számadatokkal. Ezek alapján a vizsgálat tárgyát képező országok gyakorlatának összehasonlítása. Eredmények: Az aktív eutanáziák száma jóval meghaladja az asszisztált öngyilkosságok számát. A rák az aktív eutanázia, valamint az asszisztált öngyilkosság fő oka. A kisebb lélekszámú országokban arányosan kevesebb aktív eutanáziára kerül sor, mint a nagyobb lélekszámú országokban. Következtetések: Tekintettel arra, hogy aktív eutanázia esetén kevésbé valószínű, hogy a beteg visszalép, mint asszisztált öngyilkosság esetén, a betegek – azon országokban, ahol lehet választani – az aktív eutanáziát preferálják. A friss jogalkotási termék miatt egyelőre nincsenek statisztikai adatok a Kanadában elvégzett aktív eutanáziák és asszisztált öngyilkosságok számáról, de a kanadai szabályozás nyomán is kialakul majd valamiféle preferencia az aktív eutanázia és az asszisztált öngyilkosság között. Orv. Hetil., 2016, 157(40), 1595–1600.

Összefoglaló. Bevezetés: A COVID–19-pandémia miatt a gyermekkori appendicitisek kezelésében számos változás történt (laparoszkópia helyett nyílt műtét, antibiotikumkezelés). Világszerte emelkedett a szövődményes appendicitisek aránya. Célkitűzés: Munkánk során a COVID–19-járványnak a gyermekkori akut appendicitisekre kifejtett hatását szerettük volna vizsgálni: lett-e több perforált eset? Módszerek: A 2012 és 2020 között akut vakbélgyulladás miatt operált gyermekeket vizsgáltuk, külön, havi bontásban a 2020-as eseteket. A szövettani diagnózis alapján perforált és nem perforált appendicitis csoportokat alkottunk. A 2020-ban operált betegek COVID–19-statusát is rögzítettük. Statisztikai analízisre a khi²-próbát (’chi² test for trend’) és a Fisher-féle egzakt tesztet alkalmaztuk. Eredmények: A vizsgált időszakban 1343 appendectomia történt, többségében nem perforált akut appendicitis miatt (1166/1343). 2015-től kezdődően a perforált esetek aránya szignifikáns emelkedést mutat (p = 0,0002). Az igazoltan COVID–19-pozitív betegek között magasabb volt a perforáltak aránya (5/8), mint az igazoltan negatív betegek között (15/92) (p = 0,0075). Megbeszélés: A nemzetközi trendeknek megfelelően 2020-ban osztályunkon is magasabb volt a perforált appendicitisek aránya, mint a korábbi években. Ez az emelkedés 2015-től tart, a pandémiával nem mutat szoros összefüggést. A perforált appendicitisek COVID–19-pozitív betegek között észlelt magas arányának okát nem ismerjük. Következtetés: További vizsgálat indokolt annak feltárására, hogy mi okozza a perforált appendicitisek COVID–19-pozitív betegek között észlelt magas, illetve 2015 óta emelkedő rátáját. Orv Hetil. 2021; 162(16): 608–610.

Summary. Introduction: As a result of the COVID-19 pandemic, the management of paediatric appendicitis has changed (open instead of laparoscopic appendectomy, antibiotic treatment). The number of complicated appendicitis cases increased worldwide. Objective: Our aim was to study the effect of the COVID-19 pandemic on paediatric acute appendicitis: has there been more perforated cases? Methods: Children operated because of acute appendicitis between 2012 and 2020 were studied. Cases from the year 2020 were analysed monthly. Patients were divided into perforated and non-perforated appendicitis groups according to their histological findings. COVID-19 status of patients in 2020 was studied. Chi² test for trend and Fisher’s exact test were used for statistical analysis. Results: In the study period, 1343 appendectomies were performed. The majority of our cases were non-perforated (1166/1343). The rate of perforated appendicitis cases has been increasing from 2015 (p = 0.0002). The number of perforated cases was higher in COVID-19 positive patients (5/8) then in negative ones (15/92) (p = 0.0075). Discussion: In line with the international trend, more perforated appendicitis cases were treated in our departement in 2020. However, this increase started in 2015, and there is no correlation with the COVID-19 pandemic. The cause of the increased number of perforated cases in COVID-19 positive appendicitis patients is unknown. Conclusion: The causes of the high proportion of perforated cases in COVID-19 positive patients and the rising rate of perforated appendicitis cases since 2015 need further studies. Orv Hetil. 2021; 162(16): 608–610.

A krónikus rhinosinusitis (KRS) a felnőttpopuláció 1–4%-át érintő, jelentős életminőség-romlást okozó idült, multifaktoriális, gyakran orrpolipképződéssel járó, etiológiáját illetően azonban pontosan nem tisztázott megbetegedés. Az elmúlt évtizedben felmerült, hogy az orrüregi nyálkahártya jellegzetes eozinofil sejtes beszűrődését okozó megbetegedésnek az orrüregi nyákban található gombák elleni fokozott – nem IgE típusú klasszikus allergiás – immunválasz a kiváltó oka. Célkitűzés: Ha igaz ez a feltételezés, akkor kézenfekvőnek tűnik, hogy az endoszkópos orrpolypectomiákat követően megfelelő ideig és koncentrációban adott amphotericin B-tartalmú orrspray kedvező hatású lehet a betegek számára, akár csökkentve a recidívák számát. Módszer: A feltételezés igazolá­sára a szerzők 33 beteg bevonásával prospektív, randomizált, placebokontrollált, kettős vak klinikai tanulmányt végeztek. A tanulmányt végül 30 beteg fejezte be. A 2005. november 1-je és 2006. október 1-je között orrpolyposissal endoszkópos műtétre került betegek egyik csoportja (A csoport, 14 beteg) egy évig 5 mg/ml koncentrációjú amphotericin B-tartalmú orrsprayt kapott, míg a placebo­csoport (B csoport, 16 beteg) hatóanyag nélküli orrsprayt. Az eredmények értékeléséhez a módosított Lund–Mackay-féle CT-értékelő pontrendszert, a tüneti változásokat vizsgáló pontrendszert (SNAQ-11), életminőségtesztet és endoszkópos kiértékelést végeztek. A műtétek előtt és a műtéteket követően egy évvel elvégzett vizsgálatok eredményeit SPSS 14.0 for Windows program segítségével értékelték. Eredmények: Az A csoport betegeinek CT-értékelő pontrendszere egy év elteltével jelentős szórást mutatott, a javulás jelei nélkül. A B csoportban a CT-értékelő pontrendszere enyhe javulást mutatott, azonban ez az A csoporttal összehasonlítva nem volt szignifikáns (p = 0,052). A tüneti változásokat vizsgáló pontrendszer (SNAQ-11), valamint az életminőségteszt mindkét betegcsoportban lényeges javulást mutatott, a két tesztben a változások mértékét összehasonlítva azonban egyik betegcsoport javára sem találtak szignifikáns különbséget. Az endoszkópos lelet az amphotericin B-csoport javára mutatott mérsékelt javulást 12 hónappal a műtéteket követően. Következtetések: A szerzők megállapítják, hogy az orrpolyposis miatt operált betegekben az amphotericin B-tartalmú orrcsepp egy évig történő adása nem okoz szignifikáns változást a CT-pontszámok, a klinikai tünetek, valamint az életminőség vonatkozásában. A betegek endoszkópos követése során az amphotericin B-csoportban észlelt kedvezőbb kép a klinikai tünetek javulásában nem nyilvánult meg. A szerzők a tanulmány eredményeiből levont tanulságok tükrében tárgyalják a gombaelméletről rendelkezésre álló eddigi ismeretanyagot. Kritikusan elemzik az elmúlt években publikált 7, ellentmondásos konklúziót mutató klinikai tanulmány tapasztalatait is.