Search Results
A kannabidiol kannabinoid- és szerotoninreceptor-antagonista, de a rimonabantra jellemző depresszív, illetve csökkent inzulinérzékenység mellékhatásoktól mentesen mérsékelheti a hiperfágiát. Emellett, mint a peroxiszómaproliferátor-aktivált receptor-gamma-agonisták, segítheti az adipocyták differenciálódását. A kannabidiol immunmoduláns hatása miatt mérsékelheti a magas glükózszint indukálta atherosclerosis progresszióját. A metabolikus szindróma legveszélyesebb szövődményével, az elzáródásos kórképekkel szemben is hatásos. A kannabidiol gyenge receptorkötődése révén csak az adjuváns terápia része lehet. A citokróm P450 enzimrendszert gátló hatása szintén óvatosságra int, azonban a kannabidiol kiegészítő alkalmazása gyenge mellékhatásprofilja miatt hasznossá válhat. Orv. Hetil., 2012, 153, 499–504.
A prediabétesz a diabéteszt megelőző állapot megnevezése, használata abban az esetben ajánlott, ha a vércukorérték eltér az élettani értéktől, de nem éri el a cukorbetegségre jellemző mértéket. A prediabéteszt gyakran visceralis obesitas, a glükóz- és lipidmetabolizmus, valamint a vérnyomás változásának különböző kombinációjával lehet jellemezni. A prediabéteszhez társuló hypertonia kezelése során az életmódváltás még nagyobb jelentőségű, mint az egyéb hypertoniák esetén. A gyógyszeres kezelés kiválasztása során a metabolikusan neutrális antihipertenzív kezelés alapvető jelentőségű. A prediabéteszhez társuló hypertonia népegészségügyi jelentőségét az elhízás járványszerű terjedése jelenti. A felnőtt lakosság több mint 25%-át érintő prediabéteszes hypertonia társulása esetén mind a betegek és az orvosok, mind a finanszírozók számára együttesen kell megtalálni az optimális megoldást.
Az agyi érbetegségek magas előfordulási aránya indokolja a megkülönböztetett figyelmet, hiszen a stroke-ot a szív- és érrendszeri megbetegedések és a rosszindulatú daganatok után a harmadik leggyakoribb halálozási okként tartják számon világszerte. Az utóbbi évtizedekben jelentős progresszió volt tapasztalható a stroke és általában a cerebro- és cardiovascularis betegség hátterében álló genetikai variánsok azonosításában. Ezeknek a variánsoknak a vizsgálata újfajta szemlélet felé nyitott a betegségek patogenezisének megismerésében; hozzájárulhat a betegség rizikófaktorai elleni küzdelemhez, az optimális jövőképünk szerint a stroke-ra hajlamos egyének kiszűréséhez és gondozásához. Ischaemiás stroke hátterében számos, a haemostasis, a renin-angiotenzin rendszer vagy a lipidmetabolizmus fontos fehérjéit kódoló génekben lokalizálódó genetikai variánst vizsgáltak. Ezeknek a variánsoknak a száma a robusztus genomi asszociációs vizsgálatok megjelenésével és napjainkban is tartó terjedésével ugrásszerűen megnőtt. A szerzők tanulmányukban olyan kutatási eredményeket foglalnak össze, amelyek a személyre szabott medicina és a stroke prevenciója számára fontos mérföldkövek lehetnek. Orv. Hetil., 2011, 152, 455–463.
A dehidroepiandroszteron és szulfatált származéka androgén és ösztrogén hormonok előanyaga, a gonádok szexuálszteroid termeléséhez járul hozzá. A dehidroepiandroszteron-szulfát csak deszulfatálódása után képes részt venni a folyamatban. A harmadik dekádtól kezdve a szérumszintjük fokozatosan csökken, idősebb korban a maximális érték csupán 10–20%-a. Az alacsonyabb koncentráció különböző kórállapotokhoz vezethet, mint a csontritkulás, a lipidmetabolizmus romlása, szív-érrendszeri betegségek, 2-es típusú cukorbetegség. Autoimmun betegségben, szexuális diszfunkciók esetén szintén alacsonyabb szintet találtak. Az intrakrinológia az endokrinológia speciális ága, jelentése, hogy a hormonszintézis és hatás ugyanazon szövetben, szekréció nélkül jön létre. A magasabb helyi androgén- és/vagy ösztrogénkoncentráció a hirsutismus, acne, seborrhea, az emlő és prosztatadaganatok patomechanizmusában jelentős tényező lehet. A dehidroepiandroszteron-pótlás kedvező hatását látták posztmenopauzás csontritkulásban, lupus erythematosisban, pszichiátriai megbetegedésekben, a lipid- és szénhidrát-anyagcserében és szexuális diszfunkció esetén. Csökkentette a zsírszövet mennyiségét. A szerzők a dehidroepiandroszteron és szulfatált származékának metabolizmusát és klinikai szerepét mutatják be.
Az epekőbetegségek kialakulásában számos gén működését teszik felelőssé, melyek kapcsolatba hozhatók elsődlegesen a máj betegségeivel, az epeelfolyási és -képződési rendellenességekkel, a lipidmetabolizmus módosulásával, diabetes mellitussal, obesitassal, glutensensitiv enteropathiával, Crohn-betegséggel, Down-szindrómával, Gaucher-kórral, cysticus fibrosissal, valamint haematológiai kórképekkel és ileumresectiot követő állapottal. Kialakulásában szerepet játszanak gyógyszermellékhatások, bakteriális fertőzések, gyulladások, fémionterhelés és szabadgyökös reakciók. A zsírmájból az epébe telítetlen zsírsavak, lipidoxidok, diénkonjugátumok, és egyéb lipidperoxidációs termékek kerülnek, melyek az epevezetékben és a hólyagban primer és szekunder szabadgyökös folyamatokat indítanak el. Az epehólyagfalban lejátszódó gyulladásos folyamatok szabadgyöktermeléssel járnak. Az epe szabad bilirubin-tartalma koncentrációfüggően pro-, illetve antioxidánsként viselkedik. Az ambivalens tulajdonságú szabad bilirubin, amely a mikroszómák szivárgása révén, illetve a bél felől a baktériumok deglükorinidáló hatása következtében kimutatható mennyiségben van jelen az epehólyagban, a szabadgyökös reakciókat felerősíti. A szabad bilirubin kőalkotó reakciója az epében jelen lévő fémionokkal, elsődlegesen a Ca ++ -ionokal kalcium-(hidrogén)-bilirubinátot eredményez. A Ca ++ a zsírsavakkal is reakcióba lép, és ezzel megváltoztatja az epe viszkozitását. A lipidek, a szabad bilirubin és a fémionok együttesen kőalkotó komponensek. Az antioxidánsok, illetve azok derivátumai vagy hatásukban antioxidáns tulajdonságot fokozó vegyületek, készítmények több szinten is kedvezően befolyásolhatják az epe összetételét, illetve az epekőképződés gátlását.
