Search Results

You are looking at 1 - 10 of 43 items for :

  • "társas támogatás" x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Zsófia Ocsovszky, Beatrix Rafael, Tamás Martos, Márta Csabai, Zsolt Bagyura, Viola Sallay, and Béla Merkely

–400. 32 Papp-Zipernovszky O, Kékesi MZ, Jámbori Sz. Validation of the Hungarian version of Multidimensional Scale of Perceived Social Support. [A Multidimenzionális Észlelt Társas Támogatás kérdőív magyar

Open access

. ( 2007 ). Egészség és társas támogatás . In J. Kállai , J. Varga , & A. Oláh (szerk.), Egészségpszichológia a gyakorlatban ( 199 – 214 ). Budapest : Medicina Kiadó Kahn , R

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: Kórházi betegek körében a betegség okozta változások miatt a társas kapcsolatok átrendeződhetnek, erősödhetnek, de akár gyengülhetnek is. Ezen változások mérése, a szubjektíve megélt társas támogatás mértékének, elérhetőségének vagy akár az észlelt izolációnak a kimutatása fontos feladat, ugyanis ezen dimenziók összefüggnek a gyógyulási mutatókkal. Célkitűzés: A kutatás célja annak bemutatása, hogy az általunk fejlesztett PRISM-D rajzteszt hogyan alkalmazható az észlelt társas támogatás mérésére. További célkitűzés a teszten mért társas támogatás mutatóinak és a depresszió-, valamint a szorongásszint közötti kapcsolatnak a vizsgálata súlyos betegek esetében. Módszer: 194 súlyos, kórházi kezelés alatt álló beteg (daganatos, műtéti beavatkozást igénylő gyomor-bél rendszeri betegségben és krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek) esetében a PRISM-D rajzteszt, a STAI- és BDI-tesztek felvétele kórházi osztályokon. Eredmények: A vizsgálati személyek többsége megjelenítette a rajzteszten a társas támogatást (95,7%), jelentős hányaduk több körrel (64,0%) és nagyobbnak, mint a betegséget szimbolizáló kör (71,2%). Azok a személyek, akik nem jelenítettek meg egyetlen társas támogató személyt sem, szignifikánsan magasabb szorongásszintet éltek meg (STAI-S: p = 0,040, df = 181; STAI-T: p = 0,005, df = 153). A térbeli elhelyezkedést tekintve azok a betegek, akik az Ént és a betegséget szimbolizáló kör közé helyezték el a társas támogatást, alacsonyabb szintű szorongást és depresszív tüneteket éltek meg, mint akik a betegséget rajzolták közelebb, a társas támogatást távolabb (STAI-S: p = 0,016, df = 91; BDI: p = 0,027, df = 142). Következtetés: Eredményeink szerint a PRISM-D rajzteszt alkalmas az észlelt társas támogatás vizsgálatára, az Énhez és a betegséghez viszonyított szubjektív jelentőségének és észlelt közelségének mérésére, továbbá az észlelt szociális izoláció detektálására. Gyors, egyszerű mérőeszközként nagymértékben segítheti kórházi osztályokon a szűrést és a terápiás munkát. Orv Hetil. 2020; 161(39): 1688–1696.

Open access

student population: The importance of physical activity. Journal of Community Health , 25(2): 125—137. Pikó B. (2002a): Fiatalok pszichoszociális egészsége és rizikómagatartása a társas támogatás tükrében. Osiris

Restricted access

A stresszelmélet szerint a munkahelyi és munkahelyen kívüli támogatás (az úgynevezett társas támogatás) befolyásolhatja a munkahelyi és családi szerepek közötti konfliktus szintjét. Annak ellére, hogy a munkahely-család konfliktus – a stressz egyik forrása – nagyon gyakori orvosnők körében, nem áll rendelkezésre empirikus adat a munkahely-család konfliktus és a társas támogatás közötti kapcsolatról olyan tradicionális és családcentrikus társadalomban, ahol a női szerepekkel szembeni elvárások magasak. A szerző feltételezte, hogy az orvosnők gyakori munkahely-család konfliktusának hátterében a társas támogatás hiánya húzódik meg. Célkitűzés: A társas támogatás pszichoszociális jellemzőinek és gyakoriságának, valamint a munkahely-család konfliktussal való kapcsolatának feltárása orvosnők körében. Módszer: Kvantitatív és kvalitatív vizsgálat önkitöltős kérdőívekkel ( N = 420) és mélyinterjúkkal ( N = 123) orvosnők és férfi orvosok körében. Eredmények: A munkahely-család konfliktus szintje és prevalenciája szignifikánsan magasabb volt orvosnők körében ( N = 219), mint férfiaknál ( N = 201). Az orvosok leggyakrabban munkahelyfüggő munkahely-család konfliktusról számoltak be, de szignifikánsan több orvosnő jelentett családfüggő munkahely-család konfliktust és stresszalapú munkahely-család konfliktust, mint férfi (39% vs. 18% és 68% vs. 20%). Szignifikánsan több férfi orvos számolt be időalapú munkahely-család konfliktusról a nőkhöz képest. Az interjúk tartalmi analízise a társas támogatás alábbi formáit tárta fel orvosok körében: szülői támogatás a pályaválasztásban, partneri támogatás a házimunkában, munkatársi támogatás (példaképek/mentorok kijelölése, a nemi egyenlőség fenntartása), valamint szervezeti támogatás (például családbarát szabályzatok megteremtése). Az orvosnők szignifikánsan kevesebb szülői, partneri és munkatársi támogatásról számoltak be, mint a férfiak. Azok az orvosnők, akik nem részesültek szülői, munkatársi vagy szervezeti támogatásban, szignifikánsan magasabb munkahely-család konfliktust jelentettek azokhoz képest, akik részesültek ilyen típusú támogatásban. Lineáris regressziós analízisekben a magas munkahelyi követelmények és munkateher, a munkahelyi stressz, a nagy gyerekszám, a fiatalabb életkor és a munkahelyi támogatás hiánya bizonyultak a munkahely-család konfliktus legerősebb prediktorainak (R 2 0,59). Következtetések: A társas – különösképpen a szülői, munkatársi és szervezeti – támogatás hiánya fontos patogenetikai szerepet játszhat a munkahelyi és családi szerepek közötti konfliktus kialakulásában orvosnők körében.

Open access

Elméleti háttér: A gyermekkori daganatos betegség súlyos, traumatikus élmény a gyermek és szülei számára is. A negatív pszichés tényezők mellett ugyanakkor sok esetben pozitív változások, poszttraumás növekedés (PTN) is megjelenik mind a gyermek, mind a szülő megélésében, ha a gyermek felépül. Cél: Jelen tanulmány célja az volt, hogy feltárjuk a poszttraumás növekedést befolyásoló tényezőket mind a gyógyult fiatal felnőttek, mind a szülők esetében. Módszerek: Retrospektív vizsgálatunkban 53 gyermekkori daganatos betegségen átesett fiatal felnőtt (17 férfi és 36 nő; átlagéletkor: 27,5 év, SD = 5,4 év) és 112 szülő (9 férfi és 103 nő; átlagéletkor: 44,9 év, SD = 6,7 év) vett részt. A demográfiai jellemzők (nem, életkor), a betegségváltozók (diagnózis óta eltelt idő, diagnóziskori életkor, diagnózis kockázata) és a pszichoszociális tényezők (társas támogatás, érzelemszabályozás, pszichológiai jóllét, poszttraumás stressztünetek) kapcsolatát vizsgáltuk a PTN-nel leíró, összehasonlító, korrelációs és lineáris regresszió elemzések segítségével. Eredmények: Az eredmények megerősítették, hogy mind a gyógyult fiatal felnőttek, mind a szülők több mint 90%-a átélt PTN-t legalább minimális szinten a növekedés legalább egy dimenziójában. A gyógyult fiatal felnőttek csoportjában a társas támogatás, a pszichológiai jóllét, a poszttraumás stressztünetek közül pedig az emlékbetörés és a pozitív érzelmekre vonatkozó elfojtás a PTN varianciájának 50%-át magyarázták. A szülők csoportjában a hyperarousal, az énfókuszú rumináció és a pszichológiai jóllét a PTN varianciájának 26,5%-át magyarázták. Következtetések: Az eredmények megerősítik, hogy a PTN magyarázatában különböző változók komplex összefüggésben fejtik ki hatásukat. Vizsgálatunk eredményei rámutatnak arra, hogy a klinikai pszichológiai intervenciók tervezése során a betegséggel járó negatív tünetek egyéni kezelése mellett a család bevonása, a szociális tényezők javítása és a különböző kognitív terápiás eszközök is kiemelt jelentőségűek lehetnek a trauma integrálása szempontjából.

Open access

Elméleti háttér: Súlyos betegeket kísérve az egészségügyi szakemberek komoly érzelmi megterhelésnek vannak kitéve. A betegekkel a bizalmi kapcsolatot a személyközi kommunikáción keresztül építik ki a dolgozók, amelynek része a saját és a mások érzelmeinek menedzselése, az érzelmi munka is. Célkitűzés: Különböző egészségügyi területeken dolgozók (N = 199) körében feltérképezni a kiégés, az érzelmi munka, a megküzdés és a társas támogatás mértékét, valamint három foglalkozási csoportban (onkológiai, pszichiátriai-pszichoterápiás és egyéb területek) megvizsgálni a változók közti különbséget és feltárni, hogy az érzelmi munka milyen mértékben magyarázhatja a kiégés mértékét. Módszer: Feltáró, keresztmetszeti, önkitöltő-kérdőíves vizsgálatunkban 48 onkológiai, 62 pszichiátriai-pszichoterápiás és 89 egyéb területen dolgozó egészségügyi dolgozó vett részt. A kiégés mérésére a Maslach Kiégés Leltár egészségügyi dolgozókra kidolgozott változatát (MBI-HSS), az érzelmi munka mérésére a Frankfurti Érzelmi Munka Skálát, a megküzdés mérésre a rövidített Konfliktusmegoldó Kérdőívet, a társas támogatás feltérképezésére pedig a Caldwell-féle Társas Támogatás Skálát használtuk. Eredmények: A kiégést vizsgálva nem találtunk különbséget a különböző területeken dolgozók között, ugyanakkor lényeges különbségeket találtunk az érzelmi munka, a megküzdés és a társas támogatás tekintetében. Az érzelmi disszonancia – az érzelemszabályozás zavara – jelentős stressztényező, gyakrabban fordult elő az onkológiai területen dolgozók csoportjában: úgy érezték, hogy munkájuk során ritkábban szükséges a negatív érzéseiket kifejezni, ugyanakkor gyakrabban kell ráhangolódniuk a betegekre, gyakrabban kell megértést, együttérzést kifejezniük. Következtetések: Az érzelmi munkakövetelmények kommunikálására érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni, különösen az onkológia területén dolgozók esetében. Az egészségügyi dolgozók megküzdési készségeinek fejlesztésekor a negatív érzelmek keltette feszültségeken is kell dolgozni – adaptív érzelemközpontú stratégiákkal.

Restricted access

Az életminőség fogalma az utóbbi évtizedekben egyre inkább előtérbe került a krónikus betegek ellátásával kapcsolatban. A jelen tanulmány célja, hogy a fejfájás (tenziós típus), a hangulatzavar (depresszió), a szorongás diagnózisával, valamint a komorbid állapotokkal összefüggésben elemezzük e betegségek életminőségre gyakorolt hatását, bevonva néhány kiemelt pszichológiai jellemzőt, mint például a hosztilitás vagy a társas támogatás. Módszerek: A vizsgálatban 157 beteg vett részt, akik a SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika Neuropszichiátriai Rehabilitációs Osztály ambuláns beteganyagából kerültek ki 2005 első félévében. A minta végső elemszáma 151 személy volt, akiket öt fő betegségcsoportba osztottunk be: hangulatzavar (depresszió); szorongásos kórképek; kevert pszichiátriai diagnózis; fejfájás és komorbiditás (fejfájás és pszichiátriai zavar együtt). Az életminőségi skálák pontértékeit nemenként, betegségcsoportonként vizsgáltuk, valamint elemeztük az életminőség pszichológiai hátterét. A kérdőíves felmérés önkitöltéses formában történt, a válaszadás önkéntes volt. Eredmények: Faktoranalízis segítségével két életminőségi faktort különítettünk el: az ún. „mindennapi élettevékenység” életminőségi faktort (például munka, anyagi helyzet, táplálkozás, szexuális élet vagy önkifejezés), valamint a „társas aktivitások” életminőségi faktort (például a házastárssal, családdal, egyéb személyekkel való, vallásos és közösségi tevékenységek). A betegségcsoportok szerint elsősorban a mindennapi tevékenységek terén mutatkozott különbség: leginkább a hangulatzavarban szenvedők ezzel kapcsolatos életminősége romlott, hozzájuk képest a fejfájásos betegek kevésbé jeleztek változást. Amennyiben komorbid pszichiátriai zavar előfordul a fejfájás mellett, az életminőség-változás számottevőbb. A mindennapi tevékenységeket érintő életminőség-romláshoz elsősorban a hosztilitás (ellenségesség), valamint a pszichoszomatikus/szorongásos tünetek megléte járul hozzá, és az életkor előrehaladtával a betegek az életminőség-romlást is erőteljesebben élik meg. A betegségcsoportból a hangulatzavar megléte rontja leginkább a betegek életminőségét. A szociális aktivitásokat érintő életminőség-faktor esetében a társas támogatás védőfaktor. Következtetések: A jelen tanulmányunkban szeretnénk felhívni a figyelmet a pszichoszomatikus és pszichiátriai zavarok életminőségre gyakorolt hatásaira, amelynek segítségével közelebb juthatunk a betegek viselkedésének mélyebb megértéséhez. Az életminőség-kutatás nemcsak kedvezőtlen hatásokat azonosít, hanem a pozitívakat is feltérképezi. Ez magában foglalja a hatékony alkalmazkodás lehetőségét.

Restricted access

. Kovács E., Pikó B. (2007): Nem hagyományos egészségvédő faktorok jelentősége: család, társas támogatás, egészség. HIPPOCRATES, 3: 91—94. Kovacs, M. (1992): Children’s Depression Inventory (CDI) . Multi-Health Systems

Restricted access

. (2003): Magatartástudomány és orvoslás a XXI. Században. Magyar Tudomány, 11: 1352. Kopp M. (2005): A megbirkózás, az adaptív attitűdök és a társas támogatás orvosi pszichológiai jelentősége. In Kopp M., Berghammer R.: Orvosi

Restricted access