Search Results

You are looking at 1 - 4 of 4 items for :

  • Author or Editor: Lajos Balogh x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: Content accessible to me x
Clear All Modify Search

Twenty-two serum samples of healthy bitches were tested with the frozen and lyophilised version of the same ELISA kit (Quanticheck, Faculty of Veterinary Science, Budapest, Hungary). Samples were chosen on the basis of their progesterone (P4) concentrations, which were between 1.00 and 20.00 ng/mL. As it is well known, this range has the highest clinical relevance in ovulation diagnosis. Both types of microplates were read at 15-min intervals from the 15th until the 90th minute (min) of incubation, and the results were compared with those of frozen plates at 60 min of incubation as 100 percent. Lyophilised microplates gave on average 18 percent higher results than the frozen version at equal incubation times. The highest difference between lyophilised and frozen samples was observed at 45 and 60 min of incubation. Ninety-four percent of the reaction in the frozen microplate occurred in the first 15 min, and during the subsequent 30 min the reaction seemingly stopped. After the 45th min of incubation, this 94 percent increased to 108 percent in the subsequent 30 min, which remained the final approximate result at the end of the 90 min of incubation. In contrast to the frozen microplate, the measured concentration increased continuously in the lyophilised version and reached the highest level at the 60th min. The results of the lyophilised microplate reached the same level at 30 min of incubation as those of the frozen version at 60 min. In conclusion, a mechanical increase or decrease of the incubation time does not generate a linear change in the test results. This study demonstrated that the results of a series of samples collected from the same bitch cannot be compared if they are measured with different laboratory methods or different ELISA kits.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Beáta Török-Nagy, Péter Vajdovich, Lajos Balogh, Julianna Thuróczy, and Béla Dénes

Abstract

The goal of this study was to evaluate the suitability of a commercially available D-dimer assay as a diagnostic tool for testing dogs. This assay is an immunoturbidimetric diagnostic test, capable of determining the D-dimer levels in human plasma by using 2B9 monoclonal antibody. Plasma samples of clinically healthy (n = 20) and tumour-bearing (n = 50) dogs were measured. The tumours were grouped on the basis of histological type and aggressiveness, and then the measured D-dimer concentrations of these groups were compared to those of the control group. The differences were analysed statistically. For benign tumours, we did not find alterations in the D-dimer levels. However, in the case of malignant tumours (lymphoma, sarcoma, and carcinoma) and in the presence of metastases, significantly elevated D-dimer levels were measured. The assay proved to be suitable for measuring the D-dimer levels in plasma samples of dogs. The calculated reference range for dogs was confirmed to be between 0.06 and 0.69 µg/mL fibrinogen equivalent unit.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ádám Balogh, Szilvia Bősze, Kata Horváti, Gábor Mező, Sándor Kéki, Lajos Nagy, Géza Bokodi, Miklós Szabó, and Barna Vásárhelyi

A hepcidin egy nemrégiben felfedezett, defenzin típusú peptid, amely központi szerepet játszik a vasháztartás szabályozásában. A hepcidin csökkenti a vastranszportban szerepet játszó molekulák expresszióját, így gátolja a vas gastrointestinalis rendszerből való felszívódását, makrofágokból való felszabadulását, csökkentve ezzel a szérum vasszintjét. A hepcidin vasháztartásban betöltött szerepének tisztázása segíthet a gyulladásos és krónikus betegségekben bekövetkező anémia pontosabb megértésében. Munkánk kezdetén a hepcidin kimutatására alkalmas, kereskedelmi forgalomban elérhető módszer nem állt rendelkezésre. Célunk volt egy, a vizelethepcidin kimutatására alkalmas módszer kidolgozása, valamint hogy ezen módszer segítségével vizsgáljuk a hepcidin jelentőségét a perinatalis vasháztartásban. Munkánk során a natív, emberi hepcidin aminosav-szekvenciájának megfelelően állítottunk elő peptidszármazékokat, amelyek közül az 1-7 peptidszármazékról igazoltuk, hogy alkalmas lehet a natív hepcidin standard helyettesítésére immunreakción alapuló módszerek fejlesztésekor. Kidolgoztunk egy, az emberi vizelethepcidin mennyiségi meghatározására alkalmas, lézerdeszorpciós tömegspektrometriás, szemikvantitatív módszert, amelyben az általunk szintetizált acetil-1-25 peptidszármazékot mint hepcidinszerű belső standardot elsőként alkalmaztuk. Kidolgoztunk a vizelet tisztítására és a vizelethepcidin koncentrálására alkalmas, szilárd fázisú extrakción alapuló módszert. Az általunk kidolgozott módszerrel elsőként mértük egészséges újszülöttek vizelethepcidin-szintjét, valamint egy kereskedelmi forgalomban elérhető módszerrel a szérumprohepcidin-szintjét. Kimutattuk, hogy az érett újszülöttek korai adaptációja során a szérumprohepcidin-szint nem változik, a vizelethepcidin viszont szignifikánsan nő. A szérumprohepcidin- és a vizelethepcidin-szintek egymással nem mutattak összefüggést. Kimutattuk, hogy az érett újszülöttek vasháztartásának korai adaptációja során a szérumprohepcidin-szintek kizárólag a vörösvérsejtek átlagos hemoglobinkoncentrációjával, míg a vizelethepcidin-szintek a szérumvasszinttel és teljes vaskötő kapacitással mutattak összefüggést. Kimutattuk, hogy az érett újszülöttek vasháztartásának korai adaptációja során a köldökzsinórvér-mintákban az alacsonyabb szérumprohepcidin-szintek esetén szabad vas jelenléte igazolható. Összefoglalva: Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a hepcidinnek valószínűleg szerepe van az újszülöttek korai, a vasháztartást érintő adaptációjában, azonban további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy ezt az összefüggést biztosan megállapíthassuk.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Petra Anna Golovics, Péter László Lakatos, Gyula Dávid, Tünde Pandur, Zsuzsanna Erdélyi, Ágnes Horváth, Gábor Mester, Mihály Balogh, István Szipocs, Csaba Molnár, Erzsébet Komáromi, Barbara Dorottya Lovász, Miklós Szathmári, Lajos S. Kiss, and László Lakatos

A Crohn-betegség gyógyszeres kezelése az utóbbi 20 évben jelentősen megváltozott, az immunszuppresszív szerek egyre gyakrabban és egyre korábban kerülnek alkalmazásra. Ezzel szemben a sebészi beavatkozások száma még mindig magas, és kevés bizonyíték van arra, hogy a Crohn-betegség kimenetele változott az utóbbi évtizedben. Célok: A szerzők célkitűzése az volt, hogy megvizsgálják a sebészi beavatkozások rizikóját és a változó gyógyszeres kezelési stratégia közötti kapcsolatot a Veszprém megyei populációs alapú adatbázis alapján. Módszer: 506, az adott periódusban diagnosztizált (incidens) Crohn-beteg adatait elemezték (életkor a diagnóziskor 31,5 SD 13,8 év). A fekvő és a járó betegek adatait folyamatosan követték. A tanulmány által vizsgált populációt három csoportba osztották a diagnózis éve szerint (kohorsz A: 1977–1989, kohorsz B: 1990–1998, kohorsz C: 1999–2008). Eredmények: Összességében az azathioprint, a szisztémás szteroidot és a biológiai kezelést (ami csak 1998 óta érhető el) a betegek 45,8%-a, 68,6%-a és 9,5%-a kapott. Az egy és öt éven belüli azathioprinkezelés 3,2% és 6,2% volt az A csoportban, 11,4% és 29,9% a B csoportban és 34,8% és 46,2% a C csoportban. Többváltozós Cox-féle regressziós analízisben szignifikáns összefüggés volt kimutatható az azathioprinkezelés kezdete és a diagnózis időpontja (p<0,001), a diagnóziskori életkor (p<0,001), a betegség viselkedése (p<0,001) és a szisztémás szteroid adásának igénye (p<0,001) között. A sebészeti beavatkozások száma a vizsgált periódusban csökkent (PLogrank = 0,022, PBreslow = 0,07). Többváltozós Cox-analízisben (HR: 0,43, 95% CI: 0,28–0,65) és propensity score modellben (HR: 0,42, 95% CI: 0,26–0,67) a korai azathioprin adása szignifikáns kapcsolatot mutatott a reszekciós műtét valószínűségével. Következtetés: A szerzők populációs alapú vizsgálatban igazolták, hogy az utóbbi években sebészeti beavatkozások számának csökkenése független kapcsolatot mutat az agresszívebb kezelési stratégiával, az egyre gyakoribb és korábbi azathioprinhasználattal. Orv. Hetil., 2012, 153, 541–552.

Open access