Search Results

You are looking at 1 - 10 of 23 items for

  • Author or Editor: Zsolt Németh x
  • Refine by Access: Content accessible to me x
Clear All Modify Search

Bevezetés: A koraszülöttek ideghártya-elváltozása világszerte a gyermekkori vakság és gyengénlátás vezető okai közé tartozik. Célkitűzés: A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája és a Peter Cerny Alapítvány által elindított Csecsemő-Szem-Mentő Program célul tűzte ki, hogy megelőzze a koraszülöttek ideghártya-elváltozás miatti, nem szükségszerű szállítását. Módszer: A szerzők a gyermek ellátásának helyszínén az első 5 esztendőben 93 koraszülött mindkét szemén lézerkezelést végeztek. Eredmények: A Csecsemő-Szem-Mentő Program első 5 évében csökkentették a koraszülöttek szemfenéki lézerkezelése céljából végzett szállítást. A nem szükségszerű szállítástól 93 gyermeket óvtak meg, megtakarítva ezzel 21 930 kilométert is. Következtetések: Az elsődleges kórházakban az ideghártya-elváltozás miatti kezelések szervezésében hatékony és előnyös megoldás a Csecsemő-Szem-Mentő Program működtetése. A program országos kiterjesztése javasolt. Orv. Hetil., 2015, 156(5), 192–196.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: György Szabó, József Barabás, Zsolt Németh, and Sándor Bogdán

Az elmúlt 20–30 évben a különböző karbonimplantátumok egyre nagyobb jelentőségre tettek szert, mivel a biológiai környezet nagyszerűen befogadja a karbont. A tradicionalis polimer mátrixú, karbonszálas implantátumoknak a polimer okozta hibáját a pirokarbon mátrixú, karbonszálas implantátumok (karbon/karbon) nagyrészt kiküszöbölik. Cél: A dolgozat célja a karbon/karbon implantátumok hosszú távú eredményeinek a bemutatása. Módszer: Állcsontpótlás céljából 16 beteg esetében tiszta (99,99%-os) karbonból készült implantátumot alkalmaztak. A betegek többségében állcsont- vagy az állcsontot is érintő daganateltávolítás miatt volt szükség a rekonstrukcióra (16 esetből 10 daganat, négy nagy kiterjedésű ciszta és két augmentatio). Eredmények: A műtétek óta hat–nyolc év telt el, így a hosszú távú eredményekről számolnak be a szerzők. A 16 esetből öt betegnél kellett intraorális sebszétnyílás miatt az implantátumot idő előtt eltávolítani. A sikertelenség nem a karbon miatt, hanem a beültetés során felmerült műtéttechnikai nehézségekből adódott (előző többszörös műtét, sugárkezelés miatti heges, rossz vérellátású szövetek stb.). A karbonimplantátumok körül gyulladásos vagy más eltérést sem klinikailag, sem szövettanilag nem észleltek. Törés, implantátumkilazulás sem jött létre. Volt olyan implantátum, amelyet nyolc év után saját csontra cseréltek. Következtetések: A klinikai tapasztalatok alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy abban az esetben, ha az implantátum fedésére elégséges lágyrész áll rendelkezésre, mind funkcionálisan, mind esztétikailag igen jó eredmény jön létre. Az implantátum strukturális és kémiai vizsgálatai folyamatban vannak, és az eredményeket a szerzők a későbbiekben közlik. Orv. Hetil., 2012, 153, 257–262.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Nagy, József Barabás, Anett Vannai, Zsolt Németh, and Sándor Bogdán

Malignus nyelvtumor előfordulása gyermekkorban meglehetősen ritka entitásnak számít. A nyelven előforduló különböző elváltozások differenciáldiagnosztikája során ebben a korcsoportban gyakran fel sem merül mint potenciális lehetőség. Így az adekvát kezelés és sebészi megoldás csak jelentős késéssel történik meg, ami a beteg sorsát megpecsételheti. A szerzők egy 15 éves gyereknél kialakult nyelvkarcinóma esetét ismertetik, valamint ennek kapcsán rövid irodalmi áttekintést adnak, hogy felhívják a figyelmet a gyermekkori malignus nyelvtumor diagnosztikájának fontosságára.

Open access

Absztrakt:

Szakmai körökben szinte mindenkinek természetes az, ami pár évtizede még elképzelhetetlennek tűnt: egy organikus környezetbe (csont) behelyezett anorganikus anyag (titán) integrálódik, és tartós pillére lehet a fogpótlásnak. Magát a csontintegrációt, amely az implantátum és a csont közötti szerkezeti és funkcionális kapcsolatot jelenti, a hatvanas évek végén fedezték fel és írták le. Ez jelenti a fogászati implantológia alapját. Ekkor fogalmazták meg azokat a feltételeket is, amelyek a csontintegráció pozitív vagy negatív lefolyását befolyásolják. Ezek a kérdések az alapkutatások részét képezik, éppen ezért a mindennapi klinikai gyakorlatban csak felszínesen kerülnek szóba. Az implantátum anyagi, formai jellemzői és felülete egyaránt hozzájárul a sikerességhez, amennyiben jól tervezünk és a megfelelő sebészi technikát alkalmazzuk. Célunk, hogy ismertessük az elmúlt évtizedekben végbement olyan változásokat, melyek az implantátumok egyre tökéletesebb integrációját és klinikai sikerességét eredményezték. Orv Hetil. 2019; 160(37): 1455–1463.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Szófia Szentpéteri, László Restár, Zsolt Németh, and Mihály Vaszilkó

Absztrakt:

Bevezetés: A gyógyszer okozta állcsontnekrózis (MRONJ) prognózisában szerepet játszó lehetséges rizikófaktorok – az egyes faktorok esetében kapott eltérő eredmények miatt – továbbra is kutatások tárgyát képezik. Célkitűzés: Munkánk során a MRONJ prognózisában szerepet játszó lehetséges rizikófaktorokat vizsgáltuk. Módszer: Kutatásunkba a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján 2006 júniusa és 2013 novembere közötti időszakban MRONJ miatt sebészi terápiával kezelt pácienseket vontuk be, minden egyéb beválogatási kritérium nélkül. A megbetegedés prognózisát a stádiumjavulás, a gyógyulás és a relapsusráta alapján vizsgáltuk. Az utánkövetési idő minden beteg esetében minimum 5 év volt. Statisztikai analízis: Eredményeink kiértékelését a Fisher-féle egzakt teszt, a Mann–Whitney-teszt, a Kruskal–Wallis-próba és a khi-négyzet-teszt segítségével végeztük. Szignifikáns eredménynek fogadtuk el, ha a p<0,05 volt. A kiértékeléshez az SPSS Statistics 22.0 programot használtuk. Eredmények: Az első találkozáskor rögzített stádium szignifikánsan rontotta a megbetegedés prognózisát (p = 0,009). A diabetes mellitusban szenvedő betegek relapsusrátája a cukorbetegséggel nem rendelkezőkhöz viszonyítva szignifikánsan magasabb (p = 0,050). A relapsusráta tekintetében az ösztrogénellenes terápiában részesült betegek és a hormonkezelést nem kapott betegek közötti összefüggés szignifikáns (p = 0,036). A mandibulán kialakult nekrózisok prognózisa szignifikánsan rosszabb (p = 0,003), mintha a maxillában alakultak volna ki. Vizsgálati eredményeink a nem, az életkor, a biszfoszfonát adagolási formája, a nekrózist megelőző invazív szájüregi beavatkozások, valamint a kemoterápiás és szteroidkezelés esetében nem mutattak statisztikailag igazolható összefüggést a megbetegedés prognózisával. Következtetés: A kutatásunk során vizsgált tényezők közül a MRONJ prognózisát a diagnosztizáláskor észlelt stádium, az állcsont-lokalizáció, a kísérő betegségként fennálló diabetes mellitus, a biszfoszfonátterápia mellett alkalmazott ösztrogénellenes terápia befolyásolja. Orv Hetil. 2020; 161(8): 283–289.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Langmár, Gábor Vleskó, Miklós Németh, Loránd Pecsenka, and Zsolt Orosz
Open access

Összefoglaló. Bevezetés: A diabeteses retinopathia minden harmadik cukorbeteget érinti a világban, és a dolgozó korú lakosság körében a vakság vezető oka. Célkitűzés: Tanulmányunk célja a diabeteses retinopathia prevalenciaalapú költségterhének meghatározása 2018-ban a 18 évnél idősebb korú lakosság körében Magyarországon. Módszer: Standardizált ’rapid assessment of avoidable blindness’ (RAAB) + diabeteses retinopathia modul alapú metodikán alapuló modellel analizáltuk a diabeteses retinopathia költségterhét. A diabeteses retinopathia okozta gazdasági terhet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és a páciensek oldaláról felmerülő költségeket analizálva vizsgáltuk. A prevalenciaalapú diabeteses retinopathia költségmodellt a skót diabeteses retinopathia klasszifikációnak és a diabeteses retinopathia súlyossági stádiumának megfelelően állítottuk össze. Eredmények: A diabeteses retinopathia költségterhe 43,66 milliárd Ft volt 2018-ban. A két fő költségviselő az anti-VEGF-injekciók (28,91 milliárd Ft) és a vitrectomiák (8,09 milliárd Ft) voltak. Ez a két kezelési mód volt felelős a diabeteses retinopathiával kapcsolatban felmerülő összes költség 84,7%-áért. Az egy páciensre jutó átlagos költségteher 54 691 Ft volt hazánkban. Következtetés: A cukorbetegek szemészeti járó- és fekvőbeteg-ellátása alulfinanszírozott hazánkban. A proliferatív diabeteses retinopathia és a diabeteses maculaoedema növekvő társadalmi-gazdasági terhe miatt érdemes volna javítani a megelőzés, a szűrés és a korai kezelés jelenlegi helyzetén. Orv Hetil. 2021; 162(8): 298–305.

Summary. Introduction: Diabetic retinopathy affects every third people with diabetes mellitus in the world and is the leading cause of blindness in adults of working age. Objective: The aim of this study was to analyse the economic burden associated with diabetic retinopathy in people aged 18 years and older in Hungary. Method: Rapid assessment of avoidable blindness (RAAB) with the diabetic retinopathy module (DRM) based diabetic retinopathy cost model study was conducted in Hungary in 2018. Economic burden of diabetic retinopathy was analysed from the perspective of the National Health Insurance Fund system and the patients. Our prevalence-based diabetic retinopathy cost model was performed according to the Scottish diabetic retinopathy grading scale and based on the diabetic retinopathy severity stadium. Results: The total diabetic retinopathy-associated economic burden was 43.66 billion HUF in 2018. The two major cost drivers were anti-VEGF injections (28.91 billion HUF) and vitrectomies (8.09 billion HUF) in Hungary; they covered to 84.7% of the total cost among people with diabetes mellitus. The diabetic retinopathy-related cost per patient was 54 691 HUF in Hungary. Conclusion: Outpatient and inpatient eye care of people with diabetes mellitus are underfinanced in Hungary. Due to the increasing socio-economic burden of proliferative diabetic retinopathy and diabetic macular oedema, it would be important to invest in proliferative diabetic retinopathy and macular oedema prevention, screening and early treatment. Orv Hetil. 2021; 162(8): 298–305.

Open access

Absztrakt:

Az „Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása” (Health Behaviour in School-aged Children, HBSC) kutatás 1985 óta folyik hazánkban, nemzetközi keretben. Célja a 11–17 éves korosztály egészséget befolyásoló szokásainak és szubjektív egészségi állapotának feltérképezése, ezek időbeli és nemzetközi trendjeinek követése és a magatartásokat, egészségi mutatókat befolyásoló tényezők felderítése, működési mechanizmusaik vizsgálata.

Tanulmányunkban bemutatjuk néhány, egészséget támogató (táplálkozás, fizikai aktivitás), illetve kockázati magatartásforma (dohányzás, alkoholfogyasztás, szexuális élet) jellegzetes változásait a 2000-es évektől kezdődően. Eredményeinket nemzetközi szinten is értelmezzük.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ilona Szmirnova, Emese Gellérd, Gábor Tamás Pintér, György Szmirnov, Zsolt Németh, and György Szabó

Absztrakt:

Bevezetés: A szellemi fogyatékosok fogászati ellátása egyre nagyobb kihívások elé állítja az egészségügyet. Magyarországon mintegy 100 000 olyan értelmi fogyatékos van, akik speciális ellátásra szorulnak. Célkitűzés: Retrospektív vizsgálatunk célja, hogy nemzetközi összehasonlításban összefoglaljuk a Semmelweis Egyetem (SE) Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikájának Rehabilitációs Osztályán az utóbbi 5 évben ellátott szellemi fogyatékos betegek demográfiai adatait, a beteganyag összetételét és a terápiás eredményeket. Módszer: A súlyos értelmi fogyatékosok fogászati ellátása csak altatásban lehetséges. A SE Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján az utóbbi 5 évben 1717 felnőtt értelmi fogyatékos beteget kezeltek altatásban. (Enyhe, közepes, súlyos értelmi fogyatékosokat, Down-kórosakat, autistákat, epilepsziás és pánikbetegeket.) Eredmények: A legfontosabb eredmény, hogy úgy tűnik, az akut fogászati, szájsebészeti ellátás csaknem megoldott. Az ezeket a betegeket segítő alapítványokkal, szervezetekkel jó kapcsolatrendszer alakult ki. Megmutatkozott viszont az az óriási szükséglet, amely az értelmi fogyatékos betegek prevenciójával, gondozásával kapcsolatos. Következtetés: Magyarországon még nem született olyan felmérés, amely ezeknek a betegeknek a fogászati ellátási szükségleteit objektíve felmérte volna. Nemzetközi viszonylatban viszont több ilyen közlemény ismert. Ezek alapján megállapítható, hogy mind a cariesfrekvencia, mind a parodontalis betegségek előfordulása növekszik a korral és a retardáltság mértékével. A szájhigiéné nem kielégítő, a betegek, illetve gondozóik nem kapnak kielégítő információt, csak nagyon kevesen vesznek részt megfelelő képzésben, nem motiváltak a szájüregi egészség megőrzésében. A fogászati ellátás – az akut esetek kivételével – nem kielégítő. A kezelésben a prevenció érdekében szorosan együtt kell működni az erre szakosodott civil szervezetekkel, alapítványokkal, gyógypedagógusokkal, pszichiáterekkel. Orv Hetil. 2019; 160(35): 1380–1386.

Open access

Míg a múltban az autológ csontpótlást a maxillofacialis sebészetben szinte csak a mandibuladefektusok helyreállítására és a hasadékos betegek oszteoplasztikájához alkalmazták, addig ma már inkább implantológiai célokra használják fel a saját csont (spongiosa vagy corticalis, vagy mindkettő) szabad transzplantációját. A csontpótlás arany standardját még mindig az autológ csont jelenti. Ez annak ellenére így van, hogy a csontpótlók széles választéka áll rendelkezésre, és velük egyes esetekben a saját csonttal egyenértékű új csontot lehet képezni. Autológ csontot gyakran intraoralis forrásokból nyernek, de ha nagyobb mennyiségű spongiosára van szükség, ezek a helyek (mentum, alsó állcsont retromolaris területe, processus muscularis stb.) nem megfelelőek. Az extraoralis donorhelyek közül a leggyakrabban használt terület a crista ilei, de a tibia proximalis epiphysise is megfelelő erre a célra. Tekintettel arra, hogy intézetünkben az utóbbi időben mindkét helyről aránylag nagyobb számú betegen végeztünk csonttranszplantációt, a két donorhely morbiditási adatait kívántuk összehasonlítani. 2007. március és 2007. november között (tehát kilenc hónap alatt) 14 beteg esetében végeztünk tibiából vett csonttal sinuselevációt. Harmincnyolc beteg esetében vetünk crista ileiből csontot hasadék-oszteoplasztika miatt. Az összehasonlítás alapjául a posztoperatív klinikai vizsgálatok, a betegek panaszai és a donorhely morbiditásának objektív vizsgálata szolgált. Klinikailag a betegek mindkét műtétet jól tolerálták. A beavatkozás napján a mobilizálás megtörtént, lényeges posztoperatív szövődmény nem volt. Mindkét típusú műtét után 1-1 esetben kisebb haematoma jelentkezett. A betegek posztoperatív panaszai között lényeges különbség volt: a crista ileiből történő csontvétel után a járás még 10-14 napig – bár egyre kisebb mértékben, de – nehezített volt. A tibia esetében két nap múlva a betegeknek járáskor nem voltak fájdalmai. A donorhely morbiditása tekintetében a csípőműtét után elhúzódó (1-2 hét) ödéma, egy esetben a n. cutaneus femoris lateralis beidegzési területének paresztéziája jelentkezett, míg a tibia esetében csupán egy esetben észleltünk kisebb seromát. Klinikai tapasztalataink alapján megállapíthatjuk, hogy amennyiben augmentáció céljából 10-15 cm³ spongiosát szeretnénk nyerni, és nincs szükség corticalisra, a beteg számára kevésbé megterhelő a csontot a tibia proximalis epiphysiséből nyerni.

Open access