Search Results

You are looking at 1 - 10 of 11 items for :

  • "veseelégtelenség" x
  • User-accessible content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Nóra Garam, András Tislér, Ákos Pethő, Nóra Ledó, Ágnes Kárpáti, Ágnes Fehér, Magdolna Kardos, Judit Csomor, and István Takács

Összefoglaló. Közleményünkben egy 63 éves férfi esetét ismertetjük, aki fáradékonyság, fogyás miatt végzett laboratóriumi vizsgálatokon igazolódó veseelégtelenség és hypercalcaemia miatt került felvételre Klinikánkra. A területen végzett röntgenvizsgálaton a koponyán frontalisan és a sacrumon csonteltérések (temporofrontalisan 13 mm-es, körülírtabb, mérsékelten intenzív árnyék és az S1-es rés sclerosisa) ábrázolódtak, ultrahangvizsgálat során lépmegnagyobbodás volt látható. Tünetei hátterében endokrin vagy malignus betegség nem igazolódott. A háttérben elsősorban myeloma multiplex merült fel, ugyanakkor azt célzott vizsgálatokkal sem megerősíteni, sem kizárni nem lehetett, így csontvelő-biopszia történt. A vesefunkció-romlás okának tisztázása végett vesebiopsziát végeztünk, melynek előzetes eredménye interstitialis nephritist véleményezett óriássejtekkel. Az angiotenzinkonvertáló enzim szérumszintjének ez okból történő vizsgálata emelkedett szintet mutatott, így esetünket Boeck-sarcoidosis extrapulmonalis manifesztációjának tartottuk. Per os szteroidkezelésre a beteg tünetei egyértelmű regressziót mutattak. A csontvelő- és vesebiopszia eredménye megerősítette a Boeck-sarcoidosis diagnózisát. A sarcoidosis ezen extrapulmonalis formája hypercalcaemiával és veseérintettséggel – de tüdőérintettség nélkül – rendkívül ritka, különös tekintettel a vesét érintő formára. Hypercalcaemia nagyjából 7,9%-ban, veseelégtelenség 1,4%-ban fordul elő. Ezen eset alapján fontos hangsúlyozni, hogy a hypercalcaemia és a veseelégtelenség hátterében a gyakoribb endokrin, malignus, hematológiai okok mellett a Boeck-sarcoidosisnak is fel kell merülnie a differenciáldiagnosztika során. Orv Hetil. 2021; 162(13): 514–518.

Summary. We present the case of a 63-year-old male patient who was admitted to our Clinic with fatigue, weight loss, hypercalcemia, renal insufficiency and anemia. X-ray showed lesions on the frontal skull and sacral region. On abdominal ultrasound, splenomegaly was detected. Based on these, myeloma multiplex was the most likely initial diagnosis; this, however, could not be confirmed with targeted serum tests, therefore bone marrow biopsy was performed. To clarify the underlying cause of decreased kidney function, renal biopsy was performed, the preliminary results of which revealed interstitial nephritis accompanied by giant cells. Serum angiotensin converting enzyme level was elevated, which led to the diagnosis of Boeck sarcoidosis with extrapulmonary manifestations. Oral corticosteroid therapy was commenced that was followed by regression of the patient’s symptoms and laboratory abnormalities. Both the bone marrow and the kidney biopsies supported the diagnosis of Boeck sarcoidosis. Presentation of sarcoidosis with hypercalcemia and renal insufficiency but without the involvement of the lungs is extremely rare. Hypercalcemia occurs in about 7.9% and renal insufficiency in 1.4% of the cases. Based on this case, it is important to highlight that in the background of hypercalcemia and renal failure – beside the more frequent causes such as endocrine and hematological diseases, malignancy – one is to consider the possibility of Boeck sarcoidosis as well. Orv Hetil. 2021; 162(13): 514–518.

Open access

2011-ben éppen ötödik alkalommal került meghirdetésre a „Vese Világnapja”, amely figyelemfelhívást jelent a krónikus veseelégtelenség népbetegséggé válására. Az urémiás állapot, illetve az ahhoz vezető veseeredetű megbetegedések egyik legkorábbi felismerője, leírója és kutató-gyógyítója Richard Bright (1789–1858) angol orvos volt. Sokféle szempontból érdemes megemlékezzünk róla éppen a „Vese Világnapja” kapcsán is. Európai tanulmányútja során Magyarországon nem annyira az orvosi élet és az egészségügyi viszonyok érdekelték, mint inkább a gazdasági és kulturális élet, az ország természetrajza és földrajza. Két alkalommal járt hazánkban és élményeit saját rajzaival illusztrált útleírásában örökítette meg. 1820-ban végleg letelepett Londonban, majd Thomas Addisonnal és Thomas Hodgkinnal együtt Richard Bright a londoni Guy’s Hospital világhírű „tudóstrióját” alkotta. Bright 38 éves korában, 1827-ben, elsőként írja le a nephritis – ma Bright-kórként ismert – klasszikus képét. Egy most előkerült, 1870-ből származó magyar nyelvű orvosi bizonyítványban a Richard Bright által elsőként leírt krónikus vesebetegség és róla elnevezett Bright-kór ismereteink szerinti legrégebbi magyar említése foglaltatik hiteles diagnózisként. A 140 éves dokumentum azt is alátámasztja, hogy a vesebetegségekről megszerezhető ismeretek és a napi gyakorlatban történő alkalmazásuk tekintetében is büszkék lehetünk magyarországi elődeinkre, akik a legkorszerűbb tudást alkalmazták praxisukban. Napjaink egyik legnagyobb kihívása, hogy képesek legyünk az egészségeseket és a betegeket is megfelelően informálni a vesebetegségekről és azok megelőzéséről, kezeléséről. Tegyük ezt azért, hogy gátat vethessünk a járványszerűen terjedő krónikus veseelégtelenségnek és mindemellett tisztelettel adózzunk e betegség egyik legnagyobb tudójának, Richard Brightnak. Orv. Hetil., 2011, 152, 1623–1626.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Mariann Berhés, Ákos Fábián, István László, Tamás Végh, Csilla Molnár, Béla Fülesdi, and György Koszta

Absztrakt:

A COVID–19-fertőzéses, kritikus állapotba került betegek körében a cardiorespiratoricus rendszer összeomlása a következő mechanizmusok útján történhet: (1) citokinvihar, haemophagocytosis – szeptikus sokk, (2) uralhatatlan hypoxaemia, (3) specifikus szervelégtelenségek, illetve többszervi elégtelenség részjelenségeként. Ebben az összefoglalóban a fenti állapotok ellátásának és megelőzésének jelenleg rendelkezésre álló terápiás opcióit tekintjük át. A szeptikus sokk kezelésére az utóbbi években egyre gyakrabban és biztató sikerességgel kerül alkalmazásra a citokinek eltávolítása CytoSorb-haemoperfusióval. A konvencionális, mechanikus lélegeztetéssel már nem kezelhető hypoxaemia esetén szóba jön az inhalált nitrogén-oxid (iNO), az inhalációs formában bejuttatott epoprosztenol és a venovenosus extracorporalis membránoxigenizáció (VV-ECMO). A többnyire késői fázisban fellépő szervelégtelenségek gyakori komponense az akut veseelégtelenség, amely a rendelkezésre álló folyamatos vesepótló kezelések valamelyikének indítását igényli. Orv Hetil. 2020; 161(17): 704–709.

Open access

A szelén az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelem, jelentős antioxidáns hatással rendelkezik. A szelénhiány és -többlet egyaránt károsan befolyásolja a szervezet működését. A szelénhiány és az akut vagy krónikus vesebetegség, illetve a szövődmények kapcsolata kevésbé intenzíven kutatott terület. Az eddigi eredmények alapján ismertté vált, hogy a szelénhiány és a veseelégtelenség fokozza a koszorúér-betegség okozta és az összhalálozás kockázatát. További megfigyelések szerint a szelénhiány az immunrendszer működési zavarán keresztül fokozza az infekció okozta halálozás kockázatát hemodializált betegekben. Jelenleg azonban nincs tudomásunk arról, hogy a szelénháztartás zavara, elsősorban a szelén hiánya, krónikus vesebetegséget vagy veseelégtelenséget okozna. Ugyanakkor elégséges ismerettel rendelkezünk arról, hogy a fehérjevesztés és a vesepótló kezelés csökkentheti a szelénszintet. A szelénhiány és a krónikus vesebetegség kapcsolatával foglalkozó vizsgálatok gyakran ellentmondó eredményei ellenére úgy tűnik, hogy súlyos vagy végállapotú, vesepótló kezelésre szoruló dializált betegekben a szelénszupplementáció számos esetben kedvező lehet. Orv. Hetil., 2013, 154, 1641–1647.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Réka Urbancsek, Ildikó Noémi Forgács, Tímea Bianka Papp, Judit Boczán, Judit Barta, István Édes, Zoltán Csanádi, and László Rudas

Absztrakt:

A szívelégtelenség napjaink egyik fontos népbetegsége. Zajlása során a neurohumoralis szabályzás kórossá válik. A cardiovascularis autonóm regulációt a csökkenő paraszimpatikus aktivitás és a fokozott szimpatikus aktivitás jellemzi. A paraszimpatikus (cardiovagalis) hatásokat jól tükrözi a pulzusszám, a szimpatikus aktivitás azonban nehezen vizsgálható. A vázizomzathoz haladó vazomotorrostokat tartalmazó perifériás idegek mikroneurográfiás vizsgálata az „izom szimpatikus idegaktivitásról” (MSNA) szolgáltat közvetlen információt. Az MSNA jól tükrözi a szív felé irányuló szimpatikus aktivitást, s jól korrelál a keringő katecholaminszintekkel is. Az utóbbival szemben azonban a rövid távú, pillanatszerűen zajló szimpatikus válaszok tanulmányozását is lehetővé teszi. Számos kórképben (hypertensio, obesitas, szívizom-ischaemia, veseelégtelenség) figyeltek meg fokozott MSNA-t. Szívelégtelenségben szoros kapcsolatot mutat a klinikai súlyossággal, és erős prognosztikus értékkel bír. Közleményünkben az MSNA-vizsgálat történetét, élettani hátterét és klinikai jelentőségét mutatjuk be. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1190–1199.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: György Gámán, Fanni Gelley, Zsuzsa Gerlei, Eszter Dabasi, Dénes Görög, Imre Fehérvári, László Kóbori, Gabriella Lengyel, Gergely Zádori, János Fazakas, Attila Doros, Enikő Sárváry, and Balázs Nemes

Bevezetés: Májcirrhosisban a vesefunkció is romlik. Ennek hátterében leggyakrabban hepatorenalis szindróma áll, de primer vesebetegség, diabetes mellitus, valamint egyes alapbetegségek is okozhatják (például hepatitis C-vírus-fertőzés). Májtranszplantáció során számos további esemény (teljes vena cava kirekesztés, politranszfúzió, immunszuppresszió) is eredményezheti a veseműködés romlását. Célkitűzés: A veseműködés változásának vizsgálata májtranszplantációt követően a posztoperatív első év alatt. Módszer: Primer májátültetésen átesett betegek (n = 319) adatait dolgozták fel retrospektív adatelemzéssel. Eredmények: Ha a veseműködés már preoperatív beszűkült volt, egyes posztoperatív szövődmények gyakrabban alakultak ki, és rosszabb volt az egyéves kumulatív betegtúlélés (91,7% vs. 69,9%; p<0,001). Ha az első év után a glomerulusfiltrációs ráta 60 ml/perc/1,73 m2 fölé emelkedett, javult a betegtúlélés. Függetlenül a vese preoperatív állapotától, az első év végig a betegek nagyobb részének (76%) romlott a veseműködése. Ebben a betegcsoportban gyakrabban alakult ki de novo diabetes mellitus (22,5% vs. 9,5%; p = 0,023). Következtetések: A veseelégtelenség kialakulásában jelentős szerepet játszó kockázati tényezők közül leginkább a személyre szabott immunszuppressziós terápia megválasztásán keresztül érhető el kedvező hatás. Orv. Hetil., 2013, 154, 1018–1025.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Nemes, Fanni Gelley, Eszter Dabasi, György Gámán, Imre Fehérvári, Dénes Görög, László Kóbori, János Fazakas, Eszter Vitális, Attila Doros, Zsuzsanna Gálffy, and Zoltán Máthé

Absztrakt

Bevezetés: A szerzők a májátültetést követően kialakult mikrobás fertőzéseket, a mintavételek eredményeit, a multidrug-rezisztencia incidenciáját vizsgálták a hazai betegek körében. Célkitűzés: Tanulmányozták a bakteriális fertőzés kialakulásának kockázati tényezőit, az infekciókhoz kapcsolódó szövődmények előfordulását, lefolyását, és részletes kórokozó-spektrumelemzést végeztek. Módszer: 2003–2012 között májátültetett 408 beteg adatait (281 bakteriológiai tenyésztést) vizsgálták. Eredmények: A 408 beteg közül 70 betegnél (17%) észleltek klinikai tünetekkel járó fertőzést. A tenyésztési lelet 58 betegnél (14,2%) pozitív, 12 betegnél (2,9%) negatív volt. Hét esetben (12,1%) alakult ki cholangitis, 17 esetben (29,3%) fordult elő hasűri és 28 esetben (48,3%) pulmonalis eredetű fertőzés. Posztoperatív fertőzés gyakrabban lépett fel kezdeti csökkent graftműködés, akut veseelégtelenség, epeúti szövődmény és hasűri vérzés mellett. Infekció kialakulása esetén az 1, 3 és 5 éves betegtúlélés 70%, 56% és 56% volt, míg infekció nélkül ez 94%, 87%, 85% volt (p<0,001). A kitenyészett baktériumok 56%-ánál találtak multidrug-rezisztenciát, viszont nem volt szignifikáns különbség a multidrug-rezisztencia pozitív és negatív baktériummal fertőzött csoportok egyéves betegtúlélése között (70,2% mindkettő). Következtetések: Az infekciókontroll, a multidrug-rezisztens kórokozók menedzselése a preventív, higiéniai, izolációs elvek kialakítását, betartását, valamint műtéttechnikai, transzfúziós, antibiotikus stratégiák, folyamatok fejlesztését kell, hogy megcélozza, szakmai csapatmunka keretén belül. Orv. Hetil., 2015, 156(34), 1366–1382.

Open access

Az elmúlt két évtizedben a cukorbetegségben szenvedő betegek számának robbanásszerű növekedése figyelhető meg. Az International Diabetes Federation 2012-es adatai alapján több mint 371 millió ember szenved diabetes mellitusban, amely évente 4,8 millió ember haláláért felelős. A diabeteses nephropathia a végstádiumú veseelégtelenség leggyakoribb oka. Kialakulásának első jele a microalbuminuria. Hatékony kezelés nélkül a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő microalbuminuriás betegek 20–40%-a válik klinikailag nephropathiássá, de csak 20%-uk lesz uraemiás, mert a többségük már előtte meghal, elsősorban cardiovascularis betegség miatt. A diabeteses nephropathia kialakulásában a renin-angiotenzin rendszernek – amely többek között a vérnyomás és só-víz háztartás szabályozásának egyik legfontosabb eleme – is szerepe van. Ennek működését befolyásoló gyógyszerek ma a magas vérnyomás betegség kezelésében központi jelentőséggel bírnak. A szerző a jelentősebb tanulmányokat és számos állatkísérlet eredményét áttekintve bemutatja, hogy az angiotenzinkonvertáló enzim inhibitor családba tartozó ramipril hol helyezkedik el ma a diabeteses nephropathia terápiájában. A szerző megállapítja, hogy a ramipril egyike a legtöbb evidence based eredménnyel rendelkező angiotenzinkonvertáló enzim gátlóknak, amely többek között a vérnyomáscsökkentő hatáson túlmutató célszervvédelem miatt a nagy nemzetközi, multicentrikus vizsgálatok alapján a diabeteses nephropathia kezelésénél is bizonyítottan kedvező hatású. Orv. Hetil., 2014, 155(7), 263–269.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Réka P. Szabó, Attila Kertész, Tamás Szerafin, Imre Fehérvári, Lajos Zsom, József Balla, and Balázs Nemes

Absztrakt

Az infektív endocarditis a szervtranszplantált betegek körében aluldiagnosztizált kórkép. A kórokozók spektruma különbözik az átlagpopulációt érintőtől. A szerzők az 58 éves nőbetegben atípusos kórokozó által okozott, atípusos megjelenésű infektív endocarditis eredményes kezeléséről számolnak be. A betegnél alkoholos májcirrhosis talaján kialakult májelégtelenség miatt 2000. februárban májátültetést végeztek. Egy évvel a májátültetést követően krónikus hepatitis B-vírus-fertőzést állapítottak meg, és a beteg antivirális kezelésben részesült. Kalcineurintoxicitás miatt veseelégtelenség alakult ki, ezt követően a beteg 2007 júliusában vesepótló kezelésre szorult. 2013 novemberében rövid ideig tartó afázia jelentkezett. A transoesophagealis echokardiográfia az aortabillentyűn vegetációt talált, a mágneses rezonanciás vizsgálat agyi embolisatiót mutatott ki. A laboratóriumi vizsgálatok enyhén emelkedett C-reaktív protein- és normális prokalcitoninszinteket igazoltak, vérképében leukopenia volt látható. Kezdeti antibiotikus terápiaként naponta 2 g ceftiraxont és 60 mg gentamycint iv. alkalmaztak a dialízisek után. A hemokultúravizsgálatok negatívak voltak, a szerológiai vizsgálat Chlamydia pneumoniae-fertőzést igazolt. Moxifloxacinnal kiegészített kezelést követően a neurológiai tünetei visszatértek, ezért műtétre került sor (koronarográfiát követően valvulotomia és coronariabypass-műtét). A beteg állapota a műtét után javult, a neurológiai tünetek nem ismétlődtek. Orv. Hetil., 2015, 156(22), 896–900.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Beáta Csiszár, Álmos Németh, Zsolt Márton, János Riba, Péter Csécsei, Tihamér Molnár, László Deres, Róbert Halmosi, Kálmán Tóth, and Péter Kenyeres

Absztrakt:

Bevezetés: Citokeratin-18 (CK-18) az újraélesztés kapcsán kialakuló ischaemiás-reperfúziós károsodás kiváltotta teljes sejthalál során kerül a véráramba. Kaszpázok által hasított formája specifikus az apoptózis folyamatára. A markerek számos kórképben prognosztikus értékűnek bizonyultak. Tanulmányunkban elsőként vizsgáltuk prognosztikus értéküket reanimált betegpopulációban. Módszer: 40, sikeresen újraélesztett betegnél határoztuk meg a sejthalálmarkerek szintjét 6 órán belül, 24 és 72 óra múlva. Ezeket összevetettük a 30 napos túléléssel, a neurológiai kimenetellel, a szervfunkciós károsodást jellemző laboratóriumi, fizikális és terápiás jellemzőkkel, valamint a reanimáció körülményeivel. Eredmények: A reanimált betegek CK-18-plazmakoncentrációja a szakirodalomban leírt egészséges, posztoperatív és szeptikus populáció értékeinek a többszöröse volt (3842 vs. 242; 559; 1644 ng/l); a hasított és intakt CK-18 aránya alacsonyabb volt (0,14 vs. 0,58; 0,22; 0,24), ami jelentős sejtkárosodásra és a nekrózis dominanciájára utal. A markerek szintje azonban nem mutatott összefüggést a túléléssel, a neurológiai statusszal és a reanimáció körülményeivel sem. Veseelégtelenség esetén a CK-18 szintjének csökkenése elmaradt. Szignifikáns negatív korrelációt figyeltünk meg a 6 órás hemoglobin- és CK-18-szint között (r = –0,400, p<0,01), a 30 napos túlélésnek mégis az alacsonyabb hemoglobinértékek kedveztek. Következtetés: Várakozásunkkal ellentétben a vizsgált markerek nem bírtak prognosztikus értékkel újraélesztett betegpopulációban. A kimenetelt valószínűleg nem a teljes sejtkárosodás, hanem egy kisebb, a fenti markerekkel szenzitíven nem vizsgálható kritikus szerepű sejtpopuláció károsodása, valamint a beteg tartalékkapacitásai befolyásolják. Orv Hetil. 2020; 161(1): 26–32.

Open access