Search Results

You are looking at 11 - 17 of 17 items for

  • Author or Editor: Réka Szabó x
  • Refine by Access: Content accessible to me x
Clear All Modify Search

A vesetranszplantáció korai posztoperatív hatásai a szív- és érrendszeri betegségekre klinikai gyakorlatunkban

Early postoperative effects of kidney transplantation on the cardiovascular system in our clinical practice

Orvosi Hetilap
Authors:
Andrea Daragó
,
Gerda Schwegler
,
Eszter Szabó
,
Dorina Barkó
,
Réka P. Szabó
,
Attila Csaba Nagy
,
Gergő József Szőllősi
, and
Balázs Nemes

Összefoglaló. Bevezetés: Mind a dializált, mind a veseátültetett betegek körében vezető haláloknak számít a cardiovascularis megbetegedés. E mögött főképp bal kamrai hypertrophia, volumenterheltség, következményes szívritmuszavar, szívbillentyű-elégtelenség, fokozott atherosclerosis állhat. Célkitűzés: Célunk a vesetranszplantáció hatásának vizsgálata a bal kamra pumpafunkciójára, a szívritmuszavarokat kiváltó és meghatározó tényezőkre és a vitiumokra nézve. Módszerek: A 2014. december 20. és 2018. június 21. közti időintervallumban, a Debreceni Egyetem Szervtranszplantációs Tanszékén felnőtt betegeken végzett veseátültetéseket vizsgáltuk retrospektív analízissel (n = 184). Vesetranszplantációt megelőzően, illetve azt követően 6 és 12 hónappal az echokardiográfiás, a laboratóriumi és a gyógyszeres terápiás értékeket tanulmányoztuk. A statisztikai elemzéseket khi-négyzet-próbával, Fisher-féle egzakt teszttel és Kruskal–Wallis-féle varianciaanalízissel (ANOVA) végeztük (szignifikancia: p<0,05). Eredmények: A bal kamra végsystolés tágassága az átültetés előtt 34,67 mm volt, míg a 6 hónapos eredmény 31,82 mm, a 12 hónapos 32,68 mm volt (p = 0,01). Átültetés előtt a stroke prevalenciája 7,87% volt, míg a beavatkozás után nem fordult elő szélütés (p<0,001). Transzplantáció hatására a bal pitvari átmérő (43,68 mm; 41,59 mm; 41,00 mm; p = 0,0417) és a káliumszint (4,98 mmol/l; 4,49 mmol/l; 4,49 mmol/l; p = 0,01) szignifikáns változást igazolt. Műtét előtt II. fokú mitralis regurgitatiót észleltünk 10,7%-nál, mely 4,3%-ra, majd 2,1%-ra csökkent (p = 0,03). Transzplantációt megelőzően a billentyűmeszesedés előfordulása diabetesesek között 45% (p = 0,20), 6 hónap múlva 46,7% (p = 0,018), 12 hónap múlva 60,0% (p = 0,024) volt. Következtetés: Transzplantáció után a bal pitvari átmérő, a végsystolés bal kamrai átmérő regrediál, csökken a pitvari ritmuszavarok kialakulásának gyakorisága. A mitralis regurgitatio közepesen súlyos fokainál szignifikáns javulást, a diabeteses populáción belül szignifikáns emelkedést tapasztaltunk a meszes billentyűk számát tekintve. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1052–1062.

Summary. Introduction: Among the population suffering from end-stage renal failure and the population after kidney transplantation, the leading reason of death is cardiovascular triggered by left ventricular hypertrophy, volume overload, consecutive arrhythmias, valvular insufficiency and increased artherosclerosis. Objective: This study was aimed at examining the effect of kidney transplantation on pump function of the left ventricle, arrhythmic substrates and valvular heart diseases. Methods: At the Division of Organ Transplantation, University of Debrecen, we carried out a retrospective data analysis of adult patients (n = 184) who had kidney transplantation in the period between December 2014 and June 2018. Preoperatively and, then, postoperatively (at 6 and 12 months) we studied the echocardiographic parameters, the laboratory results. Statistical analyses were performed using the chi-square/Fisher’s exact test and Kruskal–Wallis analysis of variance (ANOVA) test. The results were regarded significant if p<0.05 was found. Results: Preoperatively the end-systolic diameter of the left ventricle was 34.67 mm, whereas 6 and 12 months later these values were 31.82 mm and 32.68 mm (p = 0.01). The prevalence of stroke was 7.87% preoperatively; there was no stroke detected postoperatively (p<0.001). The impact of transplantation on the left atrial diameter (43.68 mm; 41.59 mm; 41.00 mm; p = 0.04) and seral potassium level (4.98 mmol/l; 4.49 mmol/l; 4.49 mmol/l; p<0.01) showed significant improvement. Before transplantation, grade 2 mitral regurgitation was observed in 10.7% of the patients, whereas it reduced to 4.3%, then to 2.1% 6 and 12 months postoperatively (p = 0.03). Preoperative valvular calcification was detected in 45% of the diabetic study population (p = 0.20), 6 and 12 months later, in 46.7% (p = 0.018) and 60.0% (p = 0.024). Conclusion: After transplantation, the left atrial and the end-systolic diameter of the left ventricle regrediated, decreasing the frequency of arrhythmic episodes. The number of the middle grade mitral valve regurgitation decreased and the calcification among diabetic population increased significantly. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1052–1062.

Open access
Acta Alimentaria
Authors:
N. Kellner
,
E. Antal
,
A. Szabó
, and
R. Matolcsi

Abstract

Guignardia bidwellii, indigenous to North America, is a significant pathogen of grapes long known in Hungary, infecting only the growing green parts of the vine (leaves, petioles, shoots, and bunches). In the absence of adequate plant protection and extreme weather conditions such as a predominantly humid, warm year, black rot of grapes can be expected. The pathogen can cause high yield losses due to grape rot and reduce wine quality if the infection is severe.

The evolution of certain biogenic amine compounds were investigated under the influence of grape black rot. The results obtained showed that they were present in low concentrations from an oenological point of view. Polyphenol composition was consistent with the literature, blackening affected mainly the concentration of catechin. Black rot fungus does not produce β-glucosidase enzyme. In terms of resveratrol content, black rot has no particular effect. However, like Botrytis cinerea, it produces glycerol and, proportionally, gluconic acid in lower concentrations.

It can be concluded that black rot of grapes does not cause health problems when introduced into wine processing.

Open access

A Cerebelláris Kognitív-Affektív Szindróma Skála magyar nyelvű validációja

The Hungarian validation of the Cerebellar Cognitive-Affective Syndrome Scale

Orvosi Hetilap
Authors:
Viktória Szabó-Műhelyi
,
Judit Bencsik
,
Aletta Hegedűs
,
Csaba Borbély
,
Júlia Baross
,
Réka Majer
,
Rita Varga
,
Pál Tamás Szabó
,
Katalin Anna Béres-Molnár
, and
András Folyovich

Bevezetés: A cerebelláris kognitív-affektív szindróma olyan tünetegyüttest jelent, amely a motoros és végrehajtó funkciók zavarán túl a memória, a váltás-gátlás, a konceptualizálás és az érzelem és viselkedés szabályozásában is megnyilvánulhat. A szindróma felmérésére dedikált magyar nyelvű mérőeszköz eddig nem állt a hazai szakemberek rendelkezésére. Célkitűzés: A kutatás célja volt a Cerebelláris Kognitív-Affektív Szindróma Skála (CCAS-H) magyar mintán történő validációja, diagnosztikus érvényességének felmérése, valamint a teszt közzététele a szakemberek számára. Módszer: Multicentrikus kutatási elrendezésben, hat kórházi osztállyal való együttműködés keretében cerebelláris érintettségű páciensekkel és kontrollszemélyekkel történtek tesztfelvételek 2021. 07. 12. és 2023. 12. 31. között. A statisztikai elemzések során normalitástesztelést, leíró statisztikát, átlagok tesztelését, korrelációszámításokat, valamint ROC-elemzést végeztünk, Cronbach-alfa-értékeket, Cohen-féle kappát határoztunk meg. A normalitás sérülése esetén robusztus próbákat választottunk. Eredmények: 54 cerebelláris és 40 kontrollszeméllyel történt tesztfelvétel, amelyekből különböző alcsoportokat képeztünk. Mintánkban az életkor (r = –0,581***, df = 87, p<0,001) és az iskolázottság (r = 0,360***, df = 87, p<0,001) szignifikáns együttjárást mutatott az összpontszámokkal. A CCAS-H megfelelő belső konzisztenciájú (α = 0,771), teszt-reteszt vizsgálat alapján stabil (r = 0,793***, df =13, p<0,001), és megítélők közti 88,2%-os egyetértést mutatott (𝜅 = 0,779, z = 4,79, p<0,001). A fals pozitív esetek csökkentése érdekében a szindrómát előre jelző vágópontokat megemeltük, így 5 hibapontnál felmerül (szenzitivitás: 100%, specificitás: 43,48%), 6 hibapontnál valószínű (szenzitivitás: 90,91%, specificitás: 62,32%), 7 hibapontnál határozott (szenzitivitás: 81,82%, specificitás: 73,91%) a szindróma előfordulásának valószínűsége (AUC: 0,836). Megbeszélés: Az elemzések a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően készültek. Az eredeti és más validált változatokhoz képest a magyar verzió nagyobb belső konzisztenciát mutatott. A skála stabil és megbízhatóan alkalmazható, emellett ismertetjük a teszt adta újabb kutatási kérdéseket. Következtetés: Az újonnan validált skála alkalmas mérőeszköz a szindróma mérésére. Tanulmányunkkal elérhetővé tettük a CCAS-H-t a magyar szakemberek számára. Orv Hetil. 2024; 165(20): 785–798.

Open access

Mélyen infiltráló colorectalis endometriosis laparoszkópos kezelésével szerzett tízéves tapasztalataink

Laparoscopic treatment of deeply infiltrating colorectal endometriosis – ten years of single center experience

Orvosi Hetilap
Authors:
Dominika Miklós
,
Noémi Dobó
,
Noémi Csibi
,
Réka Brubel
,
Gábor Szabó
,
Nándor Ács
, and
Attila Bokor

Bevezetés: Mélyen infiltráló endometriosis esetén a laesiók több mint 5 mm mélyen infiltrálják a peritonealis felszínt. Bélérintettség a páciensek 3–37%-ában fordul elő. Célkitűzés: A szerzők a bélendometriosis miatt végzett műtétek során szerzett tapasztalataikat mutatják be. Módszer: 2009 és 2020 között 675 páciens esett át bélreszekción belet érintő, mélyen infiltráló endometriosis miatt a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Baross utcai részlegén. Négy különböző műtéti technika került alkalmazásra: „shaving”, discoid, szegmentális és NOSE-reszekció (természetes testszájadékon keresztül végzett specimeneltávolítás). Eredmények: 182 esetben „shaving”-et, 93 esetben discoid reszekciót, 130 esetben NOSE-technikát, illetve 270 esetben hagyományos szegmentális bélreszekciót alkalmaztunk. 40 esetben ultramély anastomosist készítettünk. A műtéti idő medián értéke 85 perc volt, a legrövidebb beavatkozás 25 percig, a leghosszabb 585 percig tartott. Az első 10 bélműtét átlagos műtéti ideje 260 (± 161,3) perc, az utolsó 10 műtété 114 (± 47,0) perc volt. Az átlagos vérveszteség 10 (± 20,3) ml, az átlagos kórházi tartózkodás pedig 6 (± 2,3) nap volt. Súlyos sebészeti szövődmény (Clavien–Dindo III. vagy súlyosabb) 18 esetben alakult ki. Összesen 17 esetben alakítottunk ki sigmoideo-, illetve ileostomát. Laparotomiás konverzióra 6 esetben volt szükség. Megbeszélés: Intézményünkben ugyanaz a team végezte a beavatkozásokat, ami az egyes sebészek technikája helyett a műtéti technikák eredményességét mutathatja. A műtétek szövődményrátája tapasztalt sebészi team esetén nem nagy, a műtéti idő az elvégzett műtétek számával arányosan, szignifikánsan csökken. Következtetés: A belet érintő, mélyen infiltráló endometriosis biztonságosan és hatékonyan kezelhető mind a konzervatív megközelítésnek tekinthető „shaving” vagy discoid, mind a radikálisabb megközelítésként számontartott hagyományos szegmentális vagy NOSE-reszekcióval. Orv Hetil. 2023; 164(9): 348–354.

Open access

Az antitestmediált rejekció diagnosztikája és kezelése gyakorlatunkban

Management of antibody-mediated rejection after kidney transplantation in our clinical practice

Orvosi Hetilap
Authors:
Réka P. Szabó
,
Jousaf Hashmi Amna
,
Nikolett Kóti
,
Anikó Szilvási
,
László Bidiga
,
László Kardos
,
Lajos Zsom
,
József Balla
, and
Balázs Nemes

Összefoglaló. Bevezetés: Az antitest közvetítette kilökődés a graftvesztés gyakori oka a vesetranszplantáltak körében. Célkitűzés: Célul tűztük ki, hogy ismertetjük a centrumunkban biopsziával igazolt humorális kilökődéssel rendelkező betegeknek a kezelésre (standard kezelés: plazmaferézis, immunglobulin, rituximab) adott válaszát, valamint hogy vizsgáljuk a proteinuria grafttúlélésre kifejtett hatását és azt, hogy ezt a DSA-tól függetlenül teszi-e. Vizsgáltuk az eGFR-, a DSA-MFI-értéknek az antirejekciós terápia hatására bekövetkező változásait is. Módszer: 85 beteg retrospektív analízisét végeztük el. A szövettani elemzésben a Banff-klasszifikációt vettük alapul. A csoportok összehasonlításához kategorikus változók esetén a Fisher-féle egzakt próbát, folyamatos változók esetén a Kruskal–Wallis-próbát használtuk. Eredmények: A biopsziával igazolt humorális rejekciós csoportba (ABMR-csoport) 19, a DSA-pozitív csoportba 14, a DSA-negatív csoportba 52 beteget választottunk be. A DSA-érték az ABMR-csoportban 61,16%-kal csökkent, a DSA-pozitív csoportban 42,86%-kal redukálódott (Fisher-féle egzakt: p = 0,1). Az ABMR-csoportban 9 betegnek a jelentős, 4-nek a nephroticus mértékű proteinuriája csökkenthető volt (az ABMR-csoport 68%-a). A legjobb grafttúlélés a legalacsonyabb fehérjeürítésnél adódott. Az antirejekciós terápiát követően készült biopsziákban: a glomerulitis, az interstitialis gyulladás, az arteritis mértéke csökkent az antihumorális kezelés hatására, azonban krónikus elváltozások jelentek meg. Következtetés: Az ABMR-csoportban az antirejekciós terápiát követően a fehérjeürítés monitorizálása javasolt, hiszen becsülhető vele a grafttúlélés. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1029–1037.

Summary. Introduction: Antibody-mediated rejection is a common cause of graft loss among kidney transplant recipients. Objective: We aimed to describe the response of patients with biopsy-proven humoral rejection to treatment (standard treatment: plasmapheresis, immunoglobulin, rituximab) in our center. We also analyzed the effect of proteinuria on graft survival and whether this effect is independent of donor-specific antibodies (DSAs). Changes of eGFR and level of DSA following rejection treatment were examined. Method: In this study, laboratory data of 85 patients were analysed. Histological analysis was based on the Banff classification. Fisher’s exact test was used for statistical analysis, and Kruskal–Wallis test was used to compare patient groups per variable. Results: Data from 85 patients were processed retrospectively. 19 patients were selected for the biopsy-confirmed humoral rejection group (ABMR group), 14 for the DSA-positive group, and 52 for the DSA-negative group. DSA titer decreased by 61.16% in the ABMR group after treatment and by 42.86% in the DSA-positive group (Fisher’s exact test: p = 0.1). In the ABMR group, significant nephrotic proteinuria in 4 patients and severe proteinuria in 9 patients were reduced (68% of ABMR group). The patients with the lowest protein excretion had the best graft survival. In biopsies performed after antirejection therapy, the extent of glomerulitis, interstitial inflammation, arteritis decreased with antihumoral treatment, but chronic lesions appeared. Conclusion: Following treatment of biopsy-proven ABMR, reduction of proteinuria predicts graft survival and should be monitored as an important factor-predicting prognosis. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1029–1037.

Open access

Multirezisztens kórokozók előfordulása hematológiai betegeinkben – a rezisztenciatrendek változása

Multidrug-resistant bacteria in hematology patients – changes in antibiotic-resistance trends

Hematológia–Transzfuziológia
Authors:
Réka Ráhel Bicskó
,
Renáta Nyilas
,
Judit Szabó
,
Ádám Jóna
,
Ferenc Magyari
,
Mariann Szarvas
,
Árpád Illés
, and
Lajos Gergely

Absztrakt:

A multirezisztens kórokozók jelenléte világszerte egyre nagyobb gondot jelent a kórházakban. A túlzott és indokolatlan, vagy helytelenül megválasztott antibiotikum-kezelések hatására a rezisztens törzsek kiszelektálódnak, és súlyos infekciókat okoznak, ami az immunszuprimált betegekben sokkal kifejezettebb. E probléma megoldására indult 2013-ban a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Intézet B épület Hematológiai Osztályán az antibiotikumok diverzifikálása. A monoton gyógyszerválasztás tudatos elkerülésének eredményeként egyes multirezisztens törzsek, így a kiterjedt spektrumú béta-laktamáz termelő Escherichia coli (2012-ben 16, 2016-ban 4 eset) és Klebsiella pneumoniae (2012-ben 27, 2016-ban 3 eset) előfordulása csökkent. Ugyanakkor új gond a vancomycinrezisztens Enterococcus spp. megjelenése (2012-ben 1, 2016-ban 6 pozitív tenyésztés), aminek hátterében valószínűleg a Clostridium difficile-infekció miatt kezelt esetek számának növekedése áll (2011-ben 2, 2015-ben 11 eset). A helytelen antibiotikum-felhasználás növeli az ápolási költségeket és rontja a fertőzések kimenetelét, ezért nagyon fontos az antibiotikumok tudatos és ésszerű alkalmazása mind egyéni, mind osztályos szinten. Ahhoz, hogy a multirezisztens kórokozók által okozott fertőzésekkel fel tudjuk venni a harcot, nem csak új antibiotikumokra van szükség, hanem új szemléletre is az infekciók kezelésében.

Open access
Physiology International
Authors:
Zsófia Ocsovszky
,
József Otohal
,
Blanka Berényi
,
Vencel Juhász
,
Réka Skoda
,
Laura Bokor
,
Zsófia Dohy
,
Liliána Szabó
,
György Nagy
,
Dávid Becker
,
Béla Merkely
, and
Hajnalka Vágó

Abstract

Objective

The effects of COVID-19, especially long-COVID, on the psychological health is incompletely understood. We aimed to evaluate the mid-term associations of the long-COVID symptoms and affective factors in a cohort of non-hospitalized patients.

Method

A total of 166 patients were enrolled in this study, including 119 sedentary/non-athlete and 47 athlete subjects at the Post-COVID Outpatient Clinic of Semmelweis University. Clinical data regarding acute and long-term symptoms were obtained and detailed laboratory testing was carried out. Demographic data and psychological tests were collected.

Results

We found a positive association between the level of depressive symptoms and anxiety and long-COVID symptom count, while life satisfaction and social support correlated negatively with the long-COVID symptom count. Higher haemoglobin levels and lower LDL-cholesterol were also shown to be moderating factors. A regression model showed that symptoms during acute infection, depression, age, and life satisfaction are predictors of the long-COVID symptom count. The presence of pre-existing affective or anxiety problems was also associated with higher reported long-COVID symptom count. Furthermore, we found significant association between pre-existing mental health problems and the investigated psychological constructs.

Conclusion

It appears that long COVID-19 is associated with acute symptoms and mental factors. Depression and anxiety have been shown to have a negative effect on symptom perception, and also contribute to a higher number of symptoms in a non-hospitalized sample. Our study suggests bi-directional interconnection between clinical and psychological factors.

Open access