Search Results

Absztrakt:

Az invaginatio az egyik leggyakoribb gyermekkori akut hasi kórkép, melynek értelmezése, kezelése lényegesen változott az elmúlt évtizedekben. Patogenezisében korábban a hypertrophiás Peyer-plakkok és polipok tehetetlenségének tulajdonítottak elsődleges szerepet. A lipopoliszacharid indukálta invaginatio állatmodelljének megjelenésével, a rotavírus-vakcina bevezetésével, a szezonalitással és az enteralis idegrendszer postnatalis változásaival nyert újabb ismeretek nyilvánvalóvá tették, hogy a bélmotilitasnak is szerepe van az etiológiában. A kezelésben alapvetően a konzervatív eljárások váltak dominánssá, melyek hatékonysága egyre növekedett. A korábban röntgen-képerősítő alatt végzett hidrosztatikus desinvaginatiót kiváltotta a biztonságosabbnak és hatékonyabbnak tartott pneumatikus desinvaginatio, majd a sugárterhelés kiváltása céljából az ultrahangkontroll alatt végzett hidrosztatikus módszerhez tértek vissza. A kórházi felvétel helyett egyre több intézetben az ambuláns ellátást preferálják. Vitatott a desinvaginatiós manőver alatt alkalmazott gyógyszerek – például a glükagon és a ciklooxigenázgátlók – szerepe a hatékonyság növelésében és a recidíva kivédésében. A műtéti kezelésben a nyílt műtét helyett a minimálinvazív laparoszkópos eljárás tör előre. A szerzők az irodalmi adatok áttekintésével elemzik az invaginatio értelmezésében és kezelésében történt változásokat és az aktuális trendet. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1331–1338.

Összefoglaló. A diffúz nagy B-sejtes limfóma (DLBCL) a leggyakoribb non-Hodgkin-limfóma (NHL), az összes NHL-es eset mintegy 40%-a tartozik ide. A betegek kétharmada az első vonalbeli kemoimmunterápia hatására meggyógyul, azonban harmaduknál rendkívül agresszív DLBCL alakul ki. A rendelkezésre álló új terápiás lehetőségek ellenére a kemoimmunterápiára rosszul reagáló csoportban a terápiás siker egyelőre várat magára, aminek hátterében a betegség rendkívüli heterogenitása és ebből következően a klinikai vizsgálatokba történő nem megfelelő betegszelekció állhat. A jelenleg alkalmazott DLBCL besorolás a génexpresszió alapján meghatározott sejteredetnek megfelelően három csoportot különít el: a csíracentrum-eredetű (GCB), az aktivált B-sejt-eredetű (ABC) és a nem klasszifikálható DLBCL-es eseteket. Bár a GCB csoportba tartozó eseteknek jellemzően kedvezőbb a kórlefolyása, mint az ABC csoportba tartozóké, az egyes csoportokon belül továbbra is rendkívül sokszínű a várható kórlefolyás. A molekuláris diagnosztikai módszerek utóbbi évtizedekben látott fejlődésének köszönhetően olyan molekuláris eltérésekre derült fény, melyek egy új klasszifikációs rendszer alapköveiként szolgálhatnak. Az új, molekuláris genetikai klasszifikáción alapuló modellek célja olyan prognosztikus és prediktív biomarkerek azonosítása, amelyek elősegíthetik a betegek személyre szabott rizikóstratifikációját, valamint potenciális terápiás célpontként szolgálhatnak. Jelen összefoglaló közleményünkben a DLBCL-lel kapcsolatos legfrissebb molekuláris genetikai eredményeket tekintjük át.

Summary. Diffuse large B-cell lymphoma is considered to be the most common non-Hodgkin lymphoma, representing 40% of all cases. While almost two third of DLBCL patients can be cured using first line chemoimmunotherapy, the remaining patients develop refractory or relapsed disease with poor outcomes. Despite the wide range of therapeutic options, the success rate in patients poorly responding to chemoimmunotherapy has not met the expectations, potentially resulting from the molecular heterogeneity of the disease. The DLBCL classification used in current diagnostic routine distinguishes three groups based on cell of origin: germinal center B-cell-like, activated B-cell-like and unclassified cases. Even though the GCB subgroup generally has a favorable outcome, compared to the ABC group, there is still a remarkable heterogeneity in each group regarding individual prognosis. Owing to the advances of molecular diagnostic methods, the recently described molecular alterations may serve as cornerstones of a new classification system. Current research focuses on incorporating alterations harboring prognostic or predictive significance into molecular genetic classification systems moving one step closer to paradigm shift in lymphoma management: integrating personalized precision medicine into clinical practice. Hereby, we review the most recent genetic studies, and we provide an overview and comparison of the novel molecular-based DLBCL classification systems published in the past few years.

Összefoglaló. A kender (Cannabis sativa) gyógyhatásainak megítélése napjainkban változóban van, egyúttal igen ellentmondásos. Munkánk célja a kenderrel és készítményeivel kapcsolatos jogszabályi környezet alakulásának a kender gyógyászati alkalmazásának történetével párhuzamos bemutatása. A kenderrel és tartalomanyagaival kapcsolatos, jelenleg hatályos hazai jogszabályok és nemzetközi egyezmények áttekintése mellett bemutatjuk a kender alkalmazásának történetét a szakirodalmi adatok és a gyógyszerkincs átalakulásának tükrében. A kender ipari pályafutása textilipari alapanyagként kezdődött, de már ezt megelőzően is alkalmazták kábítószerként és gyógyászati célokra. A 20. század során a pszichoaktív szerként való felhasználás vált elterjedtebbé, de a növény hatóanyagainak jobb megismerésével a gyógyászati alkalmazás súlya is nőtt. Jelenleg a kender több vegyülete (kannabidiol, tetrahidrokannabinol) van forgalomban gyógyszerként világszerte, de félszintetikus kannabinoidot (nabilon) tartalmazó készítmények és különböző kannabisztermékek is forgalomban vannak gyógyszerként. Napjainkban alkalmazására jellemző, hogy a racionális gyógyászati használat mellett jelentős a túlzó elvárásokon alapuló, szakszerűtlen alkalmazás. Ez részben a kenderrel kapcsolatos jogi szabályozás anomáliáival is magyarázható. Ennek következménye, hogy élelmiszerként elérhetők a kender epilepsziaellenes hatóanyagát tartalmazó termékek, amelyeket számos gyógyhatás reményében használnak orvosi kontroll nélkül. Megállapítható, hogy az új tudományos eredmények, a területen érdekelt vállalkozások céljai, a fogyasztói igények, a piaci realitás és a jogi szabályozás nem minden esetben és szempontból van összhangban. A kannabinoidok hosszabb távú jövőjét a bizonyítékokon alapuló gyógyászatban nagyban befolyásolják azok a kutatások, amelyek segítségével pontosabb kép alkotható haszon-kockázat profiljukról. Orv Hetil. 2021; 162(45): 1808–1817.

Summary. The opinion about the medicinal value of cannabis (Cannabis sativa) is changing but still remains controversial. The aim of our work was to present the evolution of the regulatory environment of Cannabis and its preparations in parallel with its history as medicine. We reviewed the current national legislation and international conventions on Cannabis and its constituents along with the historical and contemporary medicinal application of Cannabis. The utilisation of Cannabis started in the textile industry, but it was applied for recreational and medicinal purposes beforehand. During the 20th century, it was best known for its psychoactivity whereas its medicinal importance increased after elucidating the bioactivities of the active compounds of the plant. Currently different phytocannabinoids (cannabidiol, tetrahydrocannabinol) are marketed as medicines, but semisynthetic cannabinoids and different cannabis-based products are also approved as medicines. Today, there is a trend that goes beyond the rational and medicinal application thus results in improper form of utilisation. This phenomenon could partly be explained by the anomalies of legislative regulations. As a result, products containing the antiepileptic component of cannabis are available as food and used for different medicinal purposes without medical supervision. Evidently, there is no harmony between the new scientific discoveries, the goals of companies involved, the demands of consumers, market realities and current laws in several aspects. Ongoing studies will help to clarify the benefit-risk profiles of cannabinoids and provide major influence on the future of these compounds in the evidence-based medicine. Orv Hetil. 2021; 162(45): 1808–1817.

Absztrakt:

A molekuláris biológiai technikák utóbbi évtizedekben látott fejlődésének köszönhetően a vérplazmában keringő biomolekuláknak, így például a tumor eredetű sejtmentes DNS-fragmentumoknak is korábban elképzelhetetlen mélységű vizsgálata vált elérhetővé. A minimális invazivitással járó folyadékbiopsziás mintavétel metasztatikus tumorok esetében lehetővé teszi eltérő anatómiai lokalizációval megjelenő genetikai aberrációk egyidejű feltérképezését, azok nyomon követését, illetve a klonális evolúció következtében megjelenő további abnormalitások kimutatását is. Ebből következően számos, szolid tumorokat vizsgáló, folyadékbiopsziás mintavételt alkalmazó tanulmány jelent meg az utóbbi évtizedben, néhány entitás vonatkozásában pedig az eljárás már a rutindiagnosztikában is alkalmazásra került. Onkohematológiában az ebből a szempontból legintenzívebben kutatott megbetegedések közé a diffúz nagy B-sejtes limfóma, a Hodgkin-limfóma, illetve a plazmasejtes mielóma tartozik. Saját, illetve irodalmi adatok alapján a tumor eredetű sejtmentes DNS vizsgálata hasznos lehet a kezelést megelőző prognózisbecslésben, a célozható molekuláris eltérések azonosításában, a terápiás hatékonyság és a minimális reziduális betegség monitorozásában, valamint a terápiarezisztens klónok kimutatásában. Jelen összefoglaló közleményünkben a folyadékbiopszia-vizsgálatok onkohematológiai alkalmazásait tekintjük át.