Search Results
You are looking at 1 - 10 of 11 items for
- Author or Editor: Attila Paszt x
- Refine by Access: Content accessible to me x
Colitis ulcerosa laparoszkópos sebészi kezelése, rövid és hosszú távú eredmények a szegedi Sebészeti Klinikán
Laparoscopic technique in the surgical treatment of ulcerative colitis, short- and long-term results of the Department of Surgery in Szeged
Introduction
An estimated 20–30% of patients with ulcerative colitis need surgery. The generally accepted procedure for the surgical treatment is total proctocolectomy with ileal pouch-anal anastomosis. Nowadays laparoscopic technique is used more frequently. Minimally invasive surgical technique is used during the surgical treatment of colorectal diseases in the Department of Surgery in Szeged since 2005.
Aim
We aimed to compare the last 16 years’ results of patients treated with conventional and laparoscopic methods.
Methods
Between 01. 01. 2005. and 31. 03. 2021. 99 patients (53 female, 46 male) received surgery. The laparoscopic technique was used in 74 (74.7%) and the conventional method in 25 (25.3%) cases. General status of patients, early and late results of surgical treatment, and mainly complications were analyzed.
Results
There was no difference between the groups in-hospital stay, the number of days spent in the intensive care unit and the need for transfusion. During the follow-up period the time to the recovery of the bowel function, and the occurrence of late complications were significantly lower in the laparoscopically operated group of patients.
Conclusions
Laparoscopic surgical treatment can be used safely for both emergency and elective cases in UC patients. The short-term perioperative results and the morbidity showed no differences between the laparoscopic and open techniques. The long-term effect of laparoscopic surgery insured a lower rate of complications.
Összefoglaló. A mellékvese-haemangiomák ritkán előforduló, nehezen diagnosztizálható elváltozások, melyek sebészi eltávolítása gyakran nagy fokú technikai jártasságot igényel. Vizsgálatunkban egy 69 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél fogyás és hypertonia miatt végzett kivizsgálás mellékvesecisztát feltételezett, valamint felvetette adrenocorticalis carcinoma jelenlétét. A preoperatív kivizsgálás során (CT és MRI) a felmerülő malignitás miatt sebészi eltávolítás vált szükségessé. A kezdeti laparoszkópos transperitonealis technikát követően a bonyolult elhelyezkedés, illetve vérzés miatt kis méretű, paramedián metszésből konvertáltunk, és bal oldali nyitott adrenalectomiát végeztünk, valamint a vese caudalis részéről egy folyadéktartalmú képletet távolítottunk el. A szövettani feldolgozás a vese középső harmadának magasságából reszekált cisztát, valamint a cranialis lokalizációról eltávolított, ritka előfordulású mellékvese-haemangiomát igazolt. A ritkán előforduló és többnyire bizonytalan preoperatív diagnózissal bíró mellékvese-haemangiomák sebészi eltávolítása nagy méretük, kompresszióra való hajlamuk, valamint malignitást utánzó megjelenésük miatt is indokolt. A laparoszkópos transperitonealis adrenalectomia extra nagy méretű (>10 cm ) és malignus tumorok, illetve nagy méretű haemangiomák eltávolítására is alkalmas eljárás. A mellékvese-haemangiomák sebészi reszekciója nagyfokú körültekintést igényel, megnövekedett vérzéshajlamuk, valamint a gyakori, nagyerekhez való közeli elhelyezkedés miatt a konverzió veszélye is jelentősen növekszik. Orv Heti. 2020; 161(47): 2006–2010.
Summary. Adrenal hemangiomas are rare. Their preoperative diagnosis is usually vague, and often require advanced surgical skills for resection. We herein describe the case of a 69-year-old female patient initially presented with weight loss and hypertension. Preoperative Computed Tomography (CT) and magnetic resonance imaging (MRI) confirmed the presence of an adrenal cyst and possible adrenocortical carcinoma requiring surgical intervention. After initial laparoscopic transperitoneal approach, conversion to open surgery through a small paramedian incision was carried out due to the lesion’s problematic location and continuous intraoperative bleeding. Open adrenalectomy along with the removal of a fluid-bearing lesion from the caudal pole of the kidney was performed. Histology confirmed a cyst removed from the mid-third, and a rare occurring adrenal hemangioma from the cranial part of the kidney. Adrenal hemangiomas usually bear uncertain preoperative diagnosis. Surgical removal becomes necessary in case of increasing size, potential to compress neighbouring structures and possible malignancy. Laparoscopic transperitoneal adrenalectomy is a feasible approach for the removal of extra large (>10 cm) and even malignant lesions as well as for large hemangiomas. Surgery of adrenal hemangiomas require a high level of caution, moreover, their potential for bleeding and frequent vicinity to nearby vascular structures may increase the need for open surgery. Orv Hetil. 2020; 161(47): 2006–2010.
Absztrakt:
Bevezetés és célkitűzés: Vizsgálatunkban a Zenker-diverticulum nyitott (transcervicalis diverticulectomia, cricomyotomia) és transoralis (transoralis stapler diverticulostomia) műtéti kezelésével szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be. Módszer: 2006. január 1. és 2016. december 31. között 29 beteget kezeltünk panaszokat okozó Zenker-diverticulummal. Összesen 29 műtét történt, 13 esetben transcervicalis, 16 alkalommal transoralis műtétet végeztünk. Összehasonlítottuk az eltérő megközelítésű sebészi kezelések perioperatív és hosszú távú eredményeit. Eredmények: A betegek átlagosan 31 hónapos panaszos időszakot követően kerültek műtétre. A vezető tünet mindkét csoportban a súlyos dysphagia és a súlyos regurgitatio volt. Intraoperatív szövődményt nem észleltünk. Egy beteg vérzés miatt reoperációra került a transoralis csoportban, míg egy esetben igazoltunk pneumoniát a transcervicalis csoportban. Az átlagos műtéti idő (42,5 versus [vs.] 98 perc, p<0,001), a per os táplálásig eltelt idő (2,9 vs. 4,6 nap, p<0,001) és az ápolási napok száma (7,3 vs. 9,7 nap, p<0,001) is szignifikánsan rövidebb volt a transoralis csoportban, mint a transcervicalis csoportban. A kontrollvizsgálatok során 15 beteg teljesen panaszmentes volt. Transcervicalis eljárást követően két esetben maradtak vissza panaszok (mérsékelt dysphagia, illetve tartós rekedtség). Transoralis műtét után 6 betegnél recidív tünetek jelentkeztek, 4 betegnél súlyos regurgitatio miatt transcervicalis műtétet végeztünk. Következtetés: A transoralis stapler diverticulostomia gyors, rövid kórházi ápolást biztosító beavatkozás, mely elsősorban idős, komorbid betegeknél és közepes diverticulumméret esetében választandó. Hosszú távon a tartós regurgitatio miatt a betegek egy részénél ismételt beavatkozásra lehet szükség. A transcervicalis feltárás magasabb perioperatív morbiditással járó műtéti beavatkozás, melyet elsősorban a 3 cm alatti és nagy diverticulumméret fennállásakor javasolt végezni. Orv Hetil. 2019; 160(16): 629–635.
Absztrakt:
Bevezetés: Interdiszciplináris kutatásokkal igazolták, hogy a daganatos betegség diagnózisa és a diagnózist követő hosszú terápiás folyamat olyan negatív és megterhelő érzelmi állapotot hozhat létre, amely hátráltathatja a páciens fizikai és pszichés felépülését. Célkitűzés: Kutatásunk célja egy komplex pszichológiai intervenciós program kidolgozása emlődaganatos nőbetegek számára és az előzetes eredmények bemutatása. Módszer: 6 hetes vizsgálatunkban 50, sebészeti műtétre váró emlődaganatos páciens került a mintába. A páciensek közül 20 fő az intervenciós csoportba került, 30 fő pedig a kontrollcsoportba. Mérőeszközként szolgált a Beck Depresszió Kérdőív (BDI), a Spielberger-féle Állapot- és Vonásszorongás Kérdőív (STAI), a Sebészeti Beavatkozástól Való Félelem Kérdőív (SFQ), a Vizuális Analóg Skála (VAS), az Emlődaganatos Betegekre Kifejlesztett Életminőség Skála (FACT-B) és az Emlőrákkezelés Hatását Mérő Skála (BITS). Terápiás eszközként két újszerű eljárás, a PRISM-D rajzteszt és a Testképszobor Teszt került alkalmazásra. Eredmények: A kapott eredmények szerint az intervenció ígéretesnek mutatkozik, a programba bevont személyek a műtéttel kapcsolatos alacsonyabb félelmekről és állapotszorongásról számoltak be 6 héttel a műtét után, mint a kontrollcsoport tagjai. A műtét típusa jelentősen befolyásolta a testkép változásával kapcsolatos stressz mértékét. Következtetés: A kutatás a műtét előtti és a műtét utáni pszichológiai intervenció fontosságára hívja fel a figyelmet emlődaganatos nőbetegek körében. Orv Hetil. 2019; 160(18): 700–709.
Új trendek az axilla sebészi kezelésében emlőrák esetén
New trends in the surgical treatment of axilla in breast cancer
Oncosurgical treatment of breast tumors involves the removal of metastatic axillary lymph nodes. In the last 30 years, the diagnosis and treatment of axillary lymph nodes have also undergone significant changes. The introduction of sentinel lymph node biopsy in 1993 made axillary block dissection with high morbidity safely omitted in a significant proportion of patients, and similarly, the staging of breast tumors and thus oncology and complex treatment became significantly more accurate. Shortly after the introduction of sentinel lymph node biopsy, intraoperative examination of sentinel lymph nodes (e.g. imprint cytology) also appeared, which significantly reduced the number of surgeries performed in the two sessions, thereby significantly reducing patient burden and surgical costs.
The results of our study indicate that axillary block dissection is required in the treatment of axilla in an ever-decreasing group of patients and this proportion will decrease further in the future, with the increasing use of alternative axillary radiotherapy.
The imprint cytological examination of sentinel lymph nodes taking into account current guidelines, no longer provides demonstrable benefits and its routine use is not justified. According to the latest international recommendations, intraoperative examination of the sentinel lymph node may be indicated in connection with mastectomy (when postoperative radiotherapy is not planned) and after neoadjuvant treatment.
Our results suggest that the detection of suspected lymph nodes during preoperative axillary ultrasound may predict the stage of the disease. Based on our research results confirm that in patients receiving neoadjuvant therapy, in addition to the preoperative size of the tumour (≤20 mm, P = 0.002), the preoperative size of the lymph node (≤15 mm, P = 0.04) may also be used to predict that the stage of the disease is N0-1.
Minimálisan invazív adrenalectomia – 23 év alatt végzett transperitonealis és retroperitonealis adrenalectomiák operatív és perioperatív eredményei a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikán
Minimally invasive adrenalectomy – Operative and perioperative results of transperitoneal and retroperitoneal adrenalectomies performed at the University of Szeged Department of Surgery during 23 years
Aim
Our goal was to evaluate operative and perioperative data of retroperitoneal (RP) and transperitoneal (TP) adrenalectomies performed at the University of Szeged Department of Surgery.
Patients and method
During a retrospective cohort study including 174 adrenalectomies (28 RP; 146 TP) performed between 1998 and 2021, the following parameters were evaluated: rate of previous abdominal surgeries, conversion rate, operative time, intraoperative blood loss, tumor size, histology, hospital stay, early and late complications.
Results
With significantly higher rate of previous abdominal surgeries [TP vs RP: 68 (46.57%) vs 4 (14%) P = 0.0021], there was no markable difference in conversion rate [TP vs RP: 7 (4.79%) vs 5 (18%), P = 0.312]. Significantly larger tumours were removed with TP (TP vs RP: 58.05 vs 34.8 mm, P = 0.016), with no markable difference in intraoperative blood loss (TP vs RP: 67.85 vs 50.2 ml, P = 0.157). Operative time was significantly shorter in TP (TP vs RP: 86.3 vs 134.5 min; P = 0.024). The most frequent histology was adenoma (TP vs RP: n = 95; 65.06% vs 64.3%). Pheochromocytoma occurred in 11 (7.53%) and 5 (17.8%) cases in TP and RP, respectively. We found no significant difference in hospital stay (TP vs RP: 5.125 vs 4.61 day; P = 0.413). Five- and 2 cases of early complications were seen in TP (splenic injury, postoperative fever, severe intraoperative bleeding, severe hypokalemia, surgical site infection) and RP (2 severe intraoperative bleeding), respectively. One lethal case of ventricular fibrillation and one delayed complication (postoperative abdominal wall hernia) were observed in TP.
Conclusions
Both TP and RP are safe and simply reproducible minimally invasive techniques. According to our observation, RP adrenalectomy seems to be reserved for smaller lesions, while TP proves to be successful in removing enlarged and also malignant lesions with significantly shorter operative time.
Laparoszkópos lépsebészet a szegedi Sebészeti Klinikán
Laparoscopic splenectomy in our practice at the University of Szeged Department of Surgery
Abstract
Since its introduction in 1991, laparoscopic splenectomy has been considered the gold standard in spleen surgery, and the advantages of this technique over open surgery are indisputable. The technique was initiated in the Department of Surgery, University of Szeged in 1994 and since then our working group has gained one of the greatest experiences in this field in Hungary. Based on our results, similarly to literature data, it may be established that laparoscopic splenectomy can be considered a surgical procedure with low morbidity after gaining the necessary experience. In our study, the bowel motility recovered earlier, and hospital stay was significantly shorter after laparoscopic procedures. We proved laparoscopic splenectomy is a safe method in cases of extremely large spleens, and the Pfannenstiel incision is a cosmetically acceptable alternative for the retrieval of the spleen. Although several medications are available for second-line ITP therapy, laparoscopic splenectomy provides the longest-lasting results. In our study, young age and a preoperative response to steroids (steroid-dependent cases) were positive predictors for the success of splenectomy. Based on our experiences in the case of an immediate complete response to splenectomy, relapse occurred significantly less often.
A nyelőcső motilitási betegségeinek minimálisan invazív sebészete
Minimally invasiv surgery for motility disorders of the oesophagus
Introduction and aims
We present our experience with minimally invasive surgery for pharyngoesophageal (Zenker) diverticulums, epiphrenic diverticulums and achalasia cardiae focusing on the perioperative features and patients’ quality of life.
Patients and methods
Between 1 January 2003 and 31 December 2020, patients were selected with a symptom-causing Zenker diverticulum, epiphrenic diverticulum and achalasia cardiae. In 17 cases, transoral stapler diverticulostomy, in 23 cases transcervical diverticulectomy and cricomyotomy were done because of Zenker diverticulum, in 14 cases, laparoscopic transhiatal surgery was performed because of epiphrenic diverticula, while in 63 cases, laparoscopic Heller–Dor operation were carried out because of achalasia cardiae. Perioperative results, the quality of life outcomes of various surgeries were evaluated in mid- and long-term.
Results/conclusions
The surgeries were performed with minimal blood loss, zero mortality and low morbidity. According to our result, the two different surgical approaches in the therapy of Zenker’s diverticulum, the laparoscopic Heller–Dor procedure applied in the management of epiphrenic diverticulas and achalasia cardiae are safe and effective operations. In the long term, the symptom control in patients after minimally invasive surgeries is sufficient and only a small percentage of the patients may require additional medication therapy and/or reintervention due to persistent complaints.
A neoadjuvans FLOT-terápia hatása az előrehaladott gyomor-cardia tumorok rövid távú onkológiai és sebészi kezelés eredményeire
Short term results of the FLOT neoadjuvant therapy on the surgical management of advanced gastro-oesophageal junction adenocarcinoma
Introduction
Recently the therapeutic treatment for advanced, stage T2-T4 gastro-oesophageal junction cancer and those adjacent to the regional lymph nodes involves neoadjuvant chemotherapy with subsequent surgical intervention.
Method
Neoadjuvant oncological treatment for gastro-oesophageal junction cancer previously consisted of the intravenous administration of epirubicin, cisplatin and fluorouracil (ECF) or epirubicin, cisplatin and capecitabine (ECX) combination (Group I). In the course of the new protocol (FLOT-, F: 5-FU, L: leucovorin, O: oxaliplatin, T: docetaxel), patients were included with resectable gastro-oesophageal junction cancer who had a clinical-stage cT2 or higher nodal positive cN+ disease (Group II). Between 31st of December 2013 and 1st of June 2021 we retrospectively analyzed the effect of these FLOT oncological protocols in terms of surgical outcomes in cases of T2-T4 tumors (n = 9). We compared the results of the randomly assigned nine patients from earlier ECF/ECX protocol (Group I). We analyzed the effect of the different neoadjuvant therapy on tumor regression, and evaluated the types of possible side effects, type of surgery, and the oncological radicality of surgical procedures (number of removed regional lymph nodes, resection margins).
Results
Comparing the two groups we found that in cases of FLOT neoadjuvant chemotherapy complete regression was achieved significantly a higher number like in earlier ECX/ECF therapy. Furthermore, the average number of removed lymph nodes, and the safety resection margins (distal, circumferential) no significant difference was found between the two groups. Neutropenia was the most frequently encountered side effect. Leukopenia, neutropenia and nausea occurred more frequently in cases of the old protocol (Group I).
Conclusions
As a result of the FLOT neoadjuvant oncological protocol for advanced gastro-oesophageal junction cancer, the number of cases with complete tumor regression has significantly increased. The present results strongly suggest a significant advantage in favor of FLOT neoadjuvant treatment following surgery. The prevalence of side effects was also appreciably lower in cases of the FLOT protocol.
Absztrakt:
Bevezetés: A colitis ulcerosában szenvedő betegpopuláció 20–30%-a szorul élete során sebészi kezelésre. Napjainkban a proctocolectomia ileoanalis pouch képzésével az általánosan elfogadott műtéti módszer, melynél egyre szélesebb körben alkalmazzák a laparoszkópos technikát. Célkitűzés: Az elmúlt 13 évben szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be colitis ulcerosa kezelésében a hagyományos és a minimálisan invazív technika vonatkozásában. Módszer: 2005. január 1. és 2018. május 31. között 89 beteg (48 nő és 41 férfi) került műtétre intézetünkben colitis ulcerosa miatt. A betegek átlagéletkora a laparoszkópos és a nyitott csoportban 45,06 ± 14,4, illetve 39,8 ± 13,4 év volt. Vizsgáltuk a műtétre kerülő betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, különös tekintettel a szövődményekre és az életminőség változásaira. Eredmények: Perioperatív időszakban a két csoport ápolási napjainak számában (10,3 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk, azonban a laparoszkópos műtéteket követően az intenzív osztályon töltött napok száma (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. Hosszú távú szövődmények, mint a passzázszavar, a septicus állapot, a posztoperatív sérvek és az „egyéb” komplikációk száma a laparoszkópos csoportban szignifikánsan kevesebb volt. Az akut műtéteket vizsgálva a laparoszkópia szignifikáns előnye igazolódott a műtét utáni passzázsrendeződés napjainak kapcsán (1,2 ± 0,4 vs. 1,8 ± 0,7). Következtetés: A colitis ulcerosa sebészi kezelésében a minimálisan invazív technika a nyitott műtétekhez képest kedvezőbb perioperatív eredményeket és hosszú távon jobb életminőséget biztosít, a kevesebb késői szövődmény megjelenésének és a betegek stabilabb pszichés állapotának következtében. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1363–1372.
