Search Results

You are looking at 1 - 10 of 11 items for :

  • Author or Editor: Attila Paszt x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: Content accessible to me x
Clear All Modify Search

Colitis ulcerosa laparoszkópos sebészi kezelése, rövid és hosszú távú eredmények a szegedi Sebészeti Klinikán

Laparoscopic technique in the surgical treatment of ulcerative colitis, short- and long-term results of the Department of Surgery in Szeged

Magyar Sebészet
Authors:
János Tajti Jr
,
Szabolcs Ábrahám
,
Zsolt Simonka
,
Attila Paszt
, and
György Lázár

Bevezetés

Régóta jól ismert a colorectalis sebészetben a laparoszkópos módszer evidenciákon alapuló előnye. A szegedi Sebészeti Klinikán 2005-ben került bevezetésre a minimálisan invazív technika használata a colorectalis kórképek sebészi kezelésében, mely módszer a gyulladásos bélbetegségek ellátásában is megjelent.

Anyag és módszer

A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján 2005. január 1. és 2021. március 31. között 99 beteget (53 nőt és 46 férfit) műtöttünk colitis ulcerosa miatt; hagyományos módszerrel 25 (25,3%), laparoszkópos technikával 74 (74,7%) beavatkozást végeztünk. Vizsgáltuk a műtött betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, szövődményeit.

Eredmények

Laparoszkópos műtéteket követően a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. A két csoport ápolási napjainak számában (10,5 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7), az intenzív osztályon töltött napok számában (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk. Korai, reoperációt igénylő, illetve konzervatív kezelésre rendeződő szövődmények kapcsán a minimál invazív és a hagyományos műtéti technikák nem különböztek. Késői, 30 napon túli szövődmények terén azonban a laparoszkópia statisztikailag is igazolható előnye mutatkozott szignifikánsan alacsonyabban előforduló passzázszavar, szeptikus állapot, posztoperatív sérv kialakulása és „egyéb” szövődmények terén.

Következtetések

Tapasztalataink alapján elmondható, hogy a colitis ulcerosa sebészi kezelésében a laparoszkópos technika sürgősségi és programozott esetekben is biztonsággal, alacsony morbiditási mutatókkal alkalmazható eljárás, mely hosszú távon a nyitott műtétekhez képest kevesebb szövődménnyel jár.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Aurél Ottlakán
,
Attila Paszt
,
László Tiszlavicz
,
Márton Vas
,
Csenge Vass
, and
György Lázár

Összefoglaló. A mellékvese-haemangiomák ritkán előforduló, nehezen diagnosztizálható elváltozások, melyek sebészi eltávolítása gyakran nagy fokú technikai jártasságot igényel. Vizsgálatunkban egy 69 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél fogyás és hypertonia miatt végzett kivizsgálás mellékvesecisztát feltételezett, valamint felvetette adrenocorticalis carcinoma jelenlétét. A preoperatív kivizsgálás során (CT és MRI) a felmerülő malignitás miatt sebészi eltávolítás vált szükségessé. A kezdeti laparoszkópos transperitonealis technikát követően a bonyolult elhelyezkedés, illetve vérzés miatt kis méretű, paramedián metszésből konvertáltunk, és bal oldali nyitott adrenalectomiát végeztünk, valamint a vese caudalis részéről egy folyadéktartalmú képletet távolítottunk el. A szövettani feldolgozás a vese középső harmadának magasságából reszekált cisztát, valamint a cranialis lokalizációról eltávolított, ritka előfordulású mellékvese-haemangiomát igazolt. A ritkán előforduló és többnyire bizonytalan preoperatív diagnózissal bíró mellékvese-haemangiomák sebészi eltávolítása nagy méretük, kompresszióra való hajlamuk, valamint malignitást utánzó megjelenésük miatt is indokolt. A laparoszkópos transperitonealis adrenalectomia extra nagy méretű (>10 cm ) és malignus tumorok, illetve nagy méretű haemangiomák eltávolítására is alkalmas eljárás. A mellékvese-haemangiomák sebészi reszekciója nagyfokú körültekintést igényel, megnövekedett vérzéshajlamuk, valamint a gyakori, nagyerekhez való közeli elhelyezkedés miatt a konverzió veszélye is jelentősen növekszik. Orv Heti. 2020; 161(47): 2006–2010.

Summary. Adrenal hemangiomas are rare. Their preoperative diagnosis is usually vague, and often require advanced surgical skills for resection. We herein describe the case of a 69-year-old female patient initially presented with weight loss and hypertension. Preoperative Computed Tomography (CT) and magnetic resonance imaging (MRI) confirmed the presence of an adrenal cyst and possible adrenocortical carcinoma requiring surgical intervention. After initial laparoscopic transperitoneal approach, conversion to open surgery through a small paramedian incision was carried out due to the lesion’s problematic location and continuous intraoperative bleeding. Open adrenalectomy along with the removal of a fluid-bearing lesion from the caudal pole of the kidney was performed. Histology confirmed a cyst removed from the mid-third, and a rare occurring adrenal hemangioma from the cranial part of the kidney. Adrenal hemangiomas usually bear uncertain preoperative diagnosis. Surgical removal becomes necessary in case of increasing size, potential to compress neighbouring structures and possible malignancy. Laparoscopic transperitoneal adrenalectomy is a feasible approach for the removal of extra large (>10 cm) and even malignant lesions as well as for large hemangiomas. Surgery of adrenal hemangiomas require a high level of caution, moreover, their potential for bleeding and frequent vicinity to nearby vascular structures may increase the need for open surgery. Orv Hetil. 2020; 161(47): 2006–2010.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Victoria Wittmann
,
Melinda Látos
,
Zoltán Horváth
,
Zsolt Simonka
,
Attila Paszt
,
György Lázár
, and
Márta Csabai

Absztrakt:

Bevezetés: Interdiszciplináris kutatásokkal igazolták, hogy a daganatos betegség diagnózisa és a diagnózist követő hosszú terápiás folyamat olyan negatív és megterhelő érzelmi állapotot hozhat létre, amely hátráltathatja a páciens fizikai és pszichés felépülését. Célkitűzés: Kutatásunk célja egy komplex pszichológiai intervenciós program kidolgozása emlődaganatos nőbetegek számára és az előzetes eredmények bemutatása. Módszer: 6 hetes vizsgálatunkban 50, sebészeti műtétre váró emlődaganatos páciens került a mintába. A páciensek közül 20 fő az intervenciós csoportba került, 30 fő pedig a kontrollcsoportba. Mérőeszközként szolgált a Beck Depresszió Kérdőív (BDI), a Spielberger-féle Állapot- és Vonásszorongás Kérdőív (STAI), a Sebészeti Beavatkozástól Való Félelem Kérdőív (SFQ), a Vizuális Analóg Skála (VAS), az Emlődaganatos Betegekre Kifejlesztett Életminőség Skála (FACT-B) és az Emlőrákkezelés Hatását Mérő Skála (BITS). Terápiás eszközként két újszerű eljárás, a PRISM-D rajzteszt és a Testképszobor Teszt került alkalmazásra. Eredmények: A kapott eredmények szerint az intervenció ígéretesnek mutatkozik, a programba bevont személyek a műtéttel kapcsolatos alacsonyabb félelmekről és állapotszorongásról számoltak be 6 héttel a műtét után, mint a kontrollcsoport tagjai. A műtét típusa jelentősen befolyásolta a testkép változásával kapcsolatos stressz mértékét. Következtetés: A kutatás a műtét előtti és a műtét utáni pszichológiai intervenció fontosságára hívja fel a figyelmet emlődaganatos nőbetegek körében. Orv Hetil. 2019; 160(18): 700–709.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Vizsgálatunkban a Zenker-diverticulum nyitott (transcervicalis diverticulectomia, cricomyotomia) és transoralis (transoralis stapler diverticulostomia) műtéti kezelésével szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be. Módszer: 2006. január 1. és 2016. december 31. között 29 beteget kezeltünk panaszokat okozó Zenker-diverticulummal. Összesen 29 műtét történt, 13 esetben transcervicalis, 16 alkalommal transoralis műtétet végeztünk. Összehasonlítottuk az eltérő megközelítésű sebészi kezelések perioperatív és hosszú távú eredményeit. Eredmények: A betegek átlagosan 31 hónapos panaszos időszakot követően kerültek műtétre. A vezető tünet mindkét csoportban a súlyos dysphagia és a súlyos regurgitatio volt. Intraoperatív szövődményt nem észleltünk. Egy beteg vérzés miatt reoperációra került a transoralis csoportban, míg egy esetben igazoltunk pneumoniát a transcervicalis csoportban. Az átlagos műtéti idő (42,5 versus [vs.] 98 perc, p<0,001), a per os táplálásig eltelt idő (2,9 vs. 4,6 nap, p<0,001) és az ápolási napok száma (7,3 vs. 9,7 nap, p<0,001) is szignifikánsan rövidebb volt a transoralis csoportban, mint a transcervicalis csoportban. A kontrollvizsgálatok során 15 beteg teljesen panaszmentes volt. Transcervicalis eljárást követően két esetben maradtak vissza panaszok (mérsékelt dysphagia, illetve tartós rekedtség). Transoralis műtét után 6 betegnél recidív tünetek jelentkeztek, 4 betegnél súlyos regurgitatio miatt transcervicalis műtétet végeztünk. Következtetés: A transoralis stapler diverticulostomia gyors, rövid kórházi ápolást biztosító beavatkozás, mely elsősorban idős, komorbid betegeknél és közepes diverticulumméret esetében választandó. Hosszú távon a tartós regurgitatio miatt a betegek egy részénél ismételt beavatkozásra lehet szükség. A transcervicalis feltárás magasabb perioperatív morbiditással járó műtéti beavatkozás, melyet elsősorban a 3 cm alatti és nagy diverticulumméret fennállásakor javasolt végezni. Orv Hetil. 2019; 160(16): 629–635.

Open access

A nyelőcső motilitási betegségeinek minimálisan invazív sebészete

Minimally invasiv surgery for motility disorders of the oesophagus

Magyar Sebészet
Authors:
László Andrási
,
Szabolcs Ábrahám
,
Zsolt Simonka
,
Attila Paszt
,
Márton Erdős
,
László Rovó
,
András Rosztóczy
,
Georgina Ollé
, and
György Lázár

Bevezetés és célkitűzés

Vizsgálatunkban a nyelőcső motilitási betegségeinek minimálisan invazív műtéti kezelésében szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be a pharingo-oesophagealis (Zenker-) diverticulum, az epiphrenalis nyelőcső diverticulum és az achalasia cardiae vonatkozásában, hangsúlyt fektetve a perioperatív eredményekre és az életminőségre.

Anyag és módszerek

2003. január 1. és 2020. december 31. között Zenker, epiphrenalis diverticulum és achalasia miatt műtéttel kezelt és gondozott betegeket vontunk be a vizsgálatokba. Zenker-diverticulum miatt transoralis stapler diverticulostomiát 17, transcervicalis diverticulectomiat és cricomyotomiat 23 esetben, epiphrenalis diverticulum miatt 14 betegnél laparoscopos transhiatalis diverticulectomiát és Heller–Dor-műtétet, míg 63 esetben achalasia cardiae miatt Heller–Dor-műtétet végeztünk. Elemeztük a perioperatív eredményeket, valamint közép- és hosszú távon a műtétek életminőségre kifejtett hatásait.

Eredmények/következtetések

A műtétek minimális vérvesztéssel, alacsony morbiditással, mortalitás nélkül voltak kivitelezhetők. Vizsgálatunk szerint mind a Zenker-diverticulumok mindkét megközelítésből végzett műtéte, mind az achalasia cardiae és az epiphrenalis gurdély kezelésében alkalmazott laparoscopos Heller–Dor-eljárás biztonságos és hatékony sebészi módszerek. A minimálisan invazív technikával operált betegek tüneti kontrollja hosszú távon is megfelelő, és csak a betegek alacsony százalékánál jelentkeznek recidív panaszok, amelyek kiegészítő gyógyszeres és/vagy korrekciós műtétet is igényelhetnek.

Open access

A neoadjuvans FLOT-terápia hatása az előrehaladott gyomor-cardia tumorok rövid távú onkológiai és sebészi kezelés eredményeire

Short term results of the FLOT neoadjuvant therapy on the surgical management of advanced gastro-oesophageal junction adenocarcinoma

Magyar Sebészet
Authors:
Attila Paszt
,
Zsolt Simonka
,
Krisztina Budai
,
Márton Erdős
,
Márton Vas
,
Aurél Ottlakán
,
Zoltán Szepes
,
László Torday
,
László Tiszlavicz
, and
György Lázár

Bevezetés

Napjainkban az előrehaladott T2–T4-stádiumú, akár regionalis nyirokcsomó érintettséggel bíró gyomor-cardia tumoros betegek esetében a terápiás algorytmus szerint neoadjuvans kezelés történik, majd azt követi a sebészeti beavatkozás.

Betegek és módszer

A neoadjuvans onkológiai kezelés − a gastro-oesophagealis junctio tumorainak esetében − korábban az epirubicin, cisplatin és fluorouracil (ECF) vagy epirubicin, cisplatin és capecitabin (ECX) kombinácioból állt (I. csoport). Az újonnan alkalmazott terápiás protokoll (FLOT-, F: 5-FU, L: leucovorin, O: oxaliplatin, T: docetaxel) vizsgálatába a resecabilisnak ítélt cT2 vagy magasabb stádiumba sorolandó nyirokcsomó-pozitív betegeket cN+) válogattuk be (II. csoport). Klinikánkon 2013. december 31. és 2021. június 1. között FLOT-kezelésen átesett, T2–T4-stádiumú cardiatumoros betegeink retrospectiv analízisét végeztük el (n = 9). Az eredményeket összehasonlítottuk a korábbi ECF/ECX-kezelésből random módon kiválasztott másik 9 beteg eredményével. Kutatásunk során vizsgáltuk az eltérő kezelési módszerek tumorregressziós változásait (TRG), lehetséges mellékhatás profiljait, az elvégzett műtétek típusait, azok onkológiai radikalitását (nyirokcsomószám, resectiós szélek).

Eredmények

A két csoport eredményeit összehasonlítva a FLOT neoadjuvans kezelésen átesett betegeknél szignifikánsan magasabb komplett pathológiai regressziót észleltünk, mint a – korábbi – ECX/ECF-kezeléseknél. A műtétek során eltávolított nyirokcsomók számában, a sebészi resectiós szélek (distalis, circumferentialis) nagyságában a csoportok között szignifikáns eltérés nem igazolódott. A vizsgálatban a leggyakoribb mellékhatásként a neutropenia jelentkezett. A leukopenia, neutropenia, hányinger jóval gyakrabban jelent meg a korábban alkalmazott (ECF/ECX) protokoll kapcsán.

Következtetés

Az előrehaladott stádiumú gyomor-cardia tumorok esetében alkalmazott új FLOT neoadjuvans kezelés szignifikánsan magasabb mértékű komplett pathológiai tumorregressziót eredményezett. Vizsgálati eredményeink alapján elmondható, hogy a kedvezőbb mellékhatás profillal rendelkező FLOT neoadjuvans kezelés, majd azt követő sebészeti beavatkozás a követendő eljárás késői cardia tumorok esetében.

Open access

Új trendek az axilla sebészi kezelésében emlőrák esetén

New trends in the surgical treatment of axilla in breast cancer

Magyar Sebészet
Authors:
Zoltán Horváth
,
Attila Paszt
,
Zsolt Simonka
,
Melinda Látos
,
László Kaizer
,
Sándor Hamar
,
András Vörös
,
Katalin Ormándi
,
Zsuzsanna Fejes
,
Judit Oláh
, and
György Lázár

Az emlődaganatok onkosebészeti kezeléséhez szorosan hozzátartozik az áttétes hónalji nyirokcsomók eltávolítása is. Az utóbbi 30 évben a hónaljnyirokcsomók diagnosztikája, kezelése is nagymértékű változáson ment keresztül. A sentinel nyirokcsomó-biopsia 1993-as bevezetése a betegek jelentős részénél biztonságosan elhagyhatóvá tette a nagy morbiditással járó axilláris blockdissectiót, és hasonlóképpen szignifikánsan pontosabbá vált az emlődaganatok stádiummeghatározása és így az onkológiai, komplex kezelés is. Az őrszemnyirokcsomó-biopsia bevezetése után nem sokkal megjelent az őrszemnyirokcsomó intraoperatív vizsgálata (pl.: inprint citológia) is, mely már a két ülésben végzett műtétek számát, ezáltal a betegek megterhelését és a műtéti költségeket is jelentősen csökkentette.

Saját vizsgálatunk eredménye rámutat, hogy az axilla kezelésében az axilláris blockdissectio elvégzése a betegek egyre kisebb csoportjánál szükséges, és ez az arány a jövőben tovább fog csökkeni, az alternatív hónalji sugárkezelés egyre szélesebb körű alkalmazásával is.

A sentinel nyirokcsomó imprint citológiai vizsgálata, a jelenlegi irányelvek figyelembevételével, már nem jár igazolható előnyökkel, rutinszerű alkalmazása nem indokolt. A legfrissebb nemzetközi ajánlások alapján mastectomia kapcsán (amikor posztoperatív sugárkezelést nem tervezünk), valamint neoadjuváns kezelést követően lehet indikált az őrszemnyirokcsomó intraoperatív vizsgálata.

Eredményeink szerint a preoperatív axilláris ultrahangvizsgálat során a gyanús nyirokcsomók észlelése előre jelezheti a betegség stádiumát. A kutatási eredményeink alapján a neoadjuváns kezelésben részesült betegek esetén sikerült igazolnunk, hogy a preoperatív daganatméret (≤20 mm, P = 0,002) mellett a preoperatív nyirokcsomóméret (≤15 mm, P = 0,04) alapján jósolható meg, hogy a betegség N0-1-es státuszú.

Open access

Minimálisan invazív adrenalectomia – 23 év alatt végzett transperitonealis és retroperitonealis adrenalectomiák operatív és perioperatív eredményei a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikán

Minimally invasive adrenalectomy – Operative and perioperative results of transperitoneal and retroperitoneal adrenalectomies performed at the University of Szeged Department of Surgery during 23 years

Magyar Sebészet
Authors:
Aurél Ottlakán
,
Attila Paszt
,
Zsolt Simonka
,
Szabolcs Ábrahám
,
Csenge Vass
,
Krisztina Varga
,
Bernadett Borda
,
Márton Vas
,
Ádám Balogh
, and
György Lázár

Célkitűzés

Vizsgálatunk célja a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikán végzett retroperitonealis (RP) és transperitonealis (TP) adrenalectomiák operatív és perioperatív eredményeinek bemutatása volt.

Betegek és módszer

Retrospektív cohort vizsgálatunkban 1998–2021 között végzett 174 adrenalectomia (28 RP; 146 TP) következő paramétereit értékeltük: korábbi hasi műtétek aránya, konverziós arány, műtéti idő, intraoperatív vérvesztés, tumorméret, szövettan, kórházi tartózkodási idő, valamint korai és késői szövődmény ráta.

Eredmények

TP esetében szignifikánsan magasabb korábbi hasi műtétek (TP vs RP: 68 [46,57%] vs. 4 [14%] P = 0,0021) mellett a konverziós arányban jelentős különbség nem mutatkozott (TP vs. RP: 7 [4,79%] vs. 5 [18%], P = 0,312). TP-technikával szignifikánsan nagyobb tumorok eltávolítása történt (TP vs. RP: 58,05 mm vs. 34,8 mm, P = 0,016), az intraoperatív vérvesztésben azonban jelentős különbség nem mutatkozott (TP vs. RP: 67,85 ml vs. 50,2 ml, P = 0,157), illetve a műtéti idő alakulásában a TP-csoportban szignifikánsan jobb eredményeket találtunk (TP vs. RP: 86,3 perc vs. 134,5 perc, P = 0,024). A leggyakoribb szövettani lelet az adenoma volt (TP vs. RP: n = 95, 65,06% vs. 18 [64,3%]). A TP-csoportban 19 malignus lézió (13,01%) fordult elő, míg RP-ben malignus tumor eltávolítás nem történt. Pheochromocytoma TP-ben 11 (7,53%), míg RP-ben 5 (17,8%) esetben fordult elő. A kórházi tartózkodásban szignifikáns különbség nem mutatkozott (TP vs. RP: 5,125 nap vs. 4,61 nap, P = 0,413). Korai szövődmény TP-ben öt (lépsérülés, posztoperatív láz, súlyos intraoperatív vérzés, súlyos fokú hyperkalaemia, műtétiseb-szuppuráció), míg RP-ben két esetben (2 alkalommal súlyos intraoperatív vérzés) fordult elő. TP-csoportban egy posztoperatív haláleset történt kamrafibrilláció miatt. Késői szövődmények közül TP-ben egy alkalommal fordult elő posztoperatív hasfali sérv.

Következtetések

Mindkét módszer biztonságos és jól standardizálható. Saját vizsgálatunkban az RP-adrenalectomiák kisebb elváltozások eltávolításában, míg a TP-technika szignifikánsan rövidebb műtéti idővel nagy méretű és malignus tumorok resectiójára is alkalmasnak bizonyult.

Open access

Laparoszkópos lépsebészet a szegedi Sebészeti Klinikán

Laparoscopic splenectomy in our practice at the University of Szeged Department of Surgery

Magyar Sebészet
Authors:
Áron Nyilas
,
Attila Paszt
,
Zsolt Simonka
,
Szabolcs Ábrahám
,
Bernadett Borda
,
Eszter Mán
,
Ágnes Bereczki
,
Dóra Földeák
, and
György Lázár

A laparoszkópos splenectomia 1991-es bevezetése óta gold standard módszer a lép sebészetében, és előnyei vitathatatlanná váltak a nyitott műtéttel szemben. A technika 1994-ben került bevezetésre a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján, és az azóta eltelt időben munkacsoportunk szerezte az egyik legnagyobb tapasztalatot ezen a területen Magyarországon. Eredményeink az irodalmi adatokkal korrelálva alátámasztják, hogy a laparoszkópos lépeltávolítás biztonságos, és számos előnnyel jár a szükséges sebészi tapasztalat megszerzését követően. Vizsgálatunk során a bélpasszázs hamarabb indult be, és a hospitalizáció is rövidebb volt laparoszkópos műtétet követően. Igazoltuk, hogy a laparoszkópos splenectomia biztonságos módszer extrém nagy lépek esetében is, a lép eltávolítására a Pfannenstiel-metszés kozmetikailag is kiváló alternatíva. Habár számos új gyógyszer áll rendelkezésre az ITP második vonalbeli terápiájára, a laparoszkópos lépeltávolítás biztosítja a legtartósabb eredményeket. Saját retrospektív vizsgálatunkban mind a fiatal életkor, mind a preoperatív szteroidra adott válasz (szteroid dependens esetek), mind a perioperatív thrombocytaszám pozitív prediktív faktora volt a splenectomia hosszú távú sikerességének. Megfigyelésünk szerint a splenectomiára adott azonnali komplett válasz esetén a relapszus szignifikánsan ritkábban jelent meg.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
György Lázár
,
János Tajti Jr.
,
Melinda Látos
,
Attila Paszt
,
Zsolt Simonka
,
Szabolcs Ábrahám
,
Kornél Kovách
,
Klaudia Farkas
, and
Tamás Molnár

Absztrakt:

Bevezetés: A colitis ulcerosában szenvedő betegpopuláció 20–30%-a szorul élete során sebészi kezelésre. Napjainkban a proctocolectomia ileoanalis pouch képzésével az általánosan elfogadott műtéti módszer, melynél egyre szélesebb körben alkalmazzák a laparoszkópos technikát. Célkitűzés: Az elmúlt 13 évben szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be colitis ulcerosa kezelésében a hagyományos és a minimálisan invazív technika vonatkozásában. Módszer: 2005. január 1. és 2018. május 31. között 89 beteg (48 nő és 41 férfi) került műtétre intézetünkben colitis ulcerosa miatt. A betegek átlagéletkora a laparoszkópos és a nyitott csoportban 45,06 ± 14,4, illetve 39,8 ± 13,4 év volt. Vizsgáltuk a műtétre kerülő betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, különös tekintettel a szövődményekre és az életminőség változásaira. Eredmények: Perioperatív időszakban a két csoport ápolási napjainak számában (10,3 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk, azonban a laparoszkópos műtéteket követően az intenzív osztályon töltött napok száma (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. Hosszú távú szövődmények, mint a passzázszavar, a septicus állapot, a posztoperatív sérvek és az „egyéb” komplikációk száma a laparoszkópos csoportban szignifikánsan kevesebb volt. Az akut műtéteket vizsgálva a laparoszkópia szignifikáns előnye igazolódott a műtét utáni passzázsrendeződés napjainak kapcsán (1,2 ± 0,4 vs. 1,8 ± 0,7). Következtetés: A colitis ulcerosa sebészi kezelésében a minimálisan invazív technika a nyitott műtétekhez képest kedvezőbb perioperatív eredményeket és hosszú távon jobb életminőséget biztosít, a kevesebb késői szövődmény megjelenésének és a betegek stabilabb pszichés állapotának következtében. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1363–1372.

Open access