Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for :

  • Author or Editor: Enikő Tóth x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: Content accessible to me x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Napjainkra egyre elterjedtebbek a csont átépülésére, vérkeringésére és homeosztázisára ható gyógyszerek, amelyek szerepe megkérdőjelezhetetlen számos súlyos betegség terápiájában. Ilyenek például a biszfoszfonátok és más antireszorptív és antiangiogenikus terápiás szerek. Pontos anamnézisfelvételt követően minden fogorvosi praxisban detektálható, hogy az ezeket a gyógyszereket szedő páciensek száma emelkedik. Célunk egy idős nőbeteg komplex fogászati kezelésén bemutatva megvilágosítani azokat a prevenciós lépéseket, amelyek betartásával minimalizálható a rizikócsoportba tartozó betegekben a gyógyszer indukálta osteonecrosis kialakulásának valószínűsége. A szájsebészeti, konzerváló fogászati és protetikai ellátás szinkronizálása kitüntetett szereppel bír egy idős, sok háttérbetegséggel rendelkező páciens esetén. Célunk továbbá felhívni a társszakmákban dolgozó kollégák figyelmét a beavatkozások időzítésének jelentőségére. Az állcsontnecrosis megelőzésének alapja a gyógyszerszedés előtti teljes körű fogászati szanálás. Amennyiben azonban a páciens már szedi a csontmetabolizmusra ható és mucotoxicus készítményt, megfelelő felkészültség és gondosság mellett lehet esély a súlyos, az életminőséget komolyan befolyásoló és rossz gyógyulási hajlamot mutató szövődmények megelőzésére. Orv Hetil. 2018; 159(48): 2031–2036.

Open access

Absztrakt:

A gyógyszer indukálta osteonecrosis antireszorptív terápia szövődményeként léphet fel, kezelése komoly kihívást jelent. A betegség 2003. évi leírását követően a gyógyszer indukálta osteonecrosis kialakulásában szerepet játszó szisztémás és lokális rizikófaktorokat gyűjtöttük össze. A rizikófaktorokat a PubMed-adatbázisban az 1998 és 2018 közötti időszakban megjelent irodalmi kutatások alapján rendszereztük. A kockázattal élő pácienseink három csoportja: antireszorptív terápiát még nem megkezdettek, már antireszorptív terápiában részesülők, manifeszt osteonecrosisban szenvedők. A fogorvos feladata a rizikófaktorok felmérése, ennek megfelelő kezelési terv felállítása, a kontrollvizsgálatok gyakoriságának megszabása. Az antireszorptív terápiák közül az onkológiai indikációval kapott intravénás kezelés jelenti a legnagyobb kockázatot. További szisztémás rizikófaktorok: járulékos terápia, kísérő betegség, életmód, személyi tényezők. A lokális rizikófaktorok a következők: dentoalveolaris sebészi beavatkozás, periapicalis és parodontalis gyulladások, rosszul illeszkedő kivehető fogpótlások, anatómiai eltérések. A rizikófaktorok halmozódása határozza meg a necrosis kialakulásának valószínűségét. Az osteonecrosis kialakulásának akkor a legkisebb a valószínűsége, ha a beteg a biszfoszfonátterápiát szanált fogazati statusszal kezdi meg. Orv Hetil. 2019; 160(7): 243–251.

Open access
Interventional Medicine and Applied Science
Authors:
Gábor Mogyorósy
,
Enikő Felszeghy
,
Tamás Kovács
,
Andrea Berkes
,
László Tóth
,
György Balla
, and
Ilma Korponay-Szabó

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors:
Miklós Pál Dunay
,
Zsuzsanna Lipcsey
,
Attila Arany-Tóth
,
Tibor Németh
,
Norbert Solymosi
,
László Venczel
,
Enikő Nagy
, and
József Pap-Szekeres

Abstract

Three electrosurgical tissue-sealing devices (EnSeal ETSDRC-01, LigaSure LS1500 and Thunderbeat TB-0535PC) were compared regarding sealing time (ST), maximum working temperature (WTmax) and the total (MTZtotal) as well as the collateral microscopic thermal injury zone (MTZcollat) using laparoscopic handpieces 5 mm in diameter on four types of tissue (liver, mesentery, cross striated muscle and spleen) in an in vivo porcine model. LigaSure had the lowest mean ST in spleen, mesentery, muscle and liver, followed by Thunderbeat and EnSeal with significant differences between all types of tissues and devices. The significantly lowest mean WTmax was obtained for EnSeal in mesentery, muscle and liver. LigaSure and EnSeal operated at the lowest temperature in spleen without a significant difference between them. Thunderbeat produced significantly higher temperature peaks in all cases. The lowest mean MTZtotal was caused by LigaSure and EnSeal in spleen, mesentery and muscle without significant differences between them, followed by the significantly higher values of Thunderbeat. Nevertheless, Thunderbeat produced the significantly lowest mean MTZtotal in the liver. EnSeal produced the lowest mean MTZcollat in the liver, followed by LigaSure and Thunderbeat showing significant differences. EnSeal and LigaSure produced the lowest mean MTZcollat in the spleen, mesentery and muscle without significant differences between them, followed by the significantly higher values of Thunderbeat. Based on the results of this study, Thunderbeat seems to be more invasive to tissue integrity (even without the activation of the ultrasonic scissor function) than EnSeal or LigaSure, that operate at lower temperatures and were found to cause negligible collateral thermal damage.

Open access

Akut Stanford B típusú aortadissectio konzervatív és invazív terápiájának hosszú távú eredményei Magyarországon

Long-term results of the treatment of Stanford type B aortic dissection with medical and invasive therapy in Hungary

Orvosi Hetilap
Authors:
Péter Legeza
,
Enikő Pomozi
,
Tamás Tóth
,
László Benkő
,
György Juhász
,
Zsolt Kövesi
,
Éva Veres
,
Lóránt Illésy
, and
Zoltán Szeberin

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: Az akut Stanford B típusú aortadissectio (ATBAD) egy potenciálisan életet veszélyeztető kórkép, melynek adekvát ellátása kritikus lehet a beteg túlélése szempontjából. A jelen vizsgálat célja az ATBAD ellátásával kapcsolatosan végzett konzervatív, nyitott vagy endovascularis terápiás modalitások rövid és hosszú távú eredményeinek összehasonlítása. Módszer: Retrospektív, multicentrikus kohorszvizsgálatunk során a 2011. 01. 01. és 2020. 12. 31. között akut és szubakut TBAD-val kezelt betegeket vizsgáltuk. A terápia módja szerint a konzervatívan, nyitott műtéttel kezelt és a thoracalis endovascularis aortasztentgraft -implantáción (TEVAR) átesett betegek eredményeit hasonlítottuk össze. Regisztráltuk a posztoperatív 30 napban történt halálozást, major szövődményeket, valamint az utánkövetés során való reoperáció szükségességét és a túlélést. Eredmények: A vizsgálatba 188 beteget vontunk be (69,7% férfi, átlagéletkor: 57 ± 12,2 év). A betegek 88,8%-a szenvedett magasvérnyomás-betegségben. A posztoperatív 30 napban a nyitott műtéten átesett betegek között magasabb arányban fordult elő halálozás, mint a TEVAR-on átesett betegek között (26% és 16,7%, p = 0,12). A nyitott műtéten és a TEVAR-on átesett betegek között hasonlóan magas arányban fordult elő posztoperatív lélegeztetést igénylő tüdőszövődmény (22,6% és 19,4%), valamint műtétet igénylő vascularis szövődmény (25,9% és 16,7%). A konzervatívan kezelt csoportban 3 esetben volt szükséges a dissectióval kapcsolatos műtét végzése 30 napon belül (renalis sztentimplantáció: n = 2, TEVAR: n = 1). A medián utánkövetési idő 41 (IQR, 73,5) hónap volt. Utánkövetésünk alatt a reoperációk tekintetében nem volt szignifikáns különbség a három csoport között (p = 0,428). A 6 éves túlélés a nyitott műtéten átesett betegek között szignifikánsan alacsonyabb volt, mint a másik két vizsgált betegcsoportban (54,8% vs. 79,3% és 75%, p = 0,017). Következtetés: Amennyiben ATBAD esetén műtét indikált, TEVAR végzése előnyösebb a nyitott műtéthez képest mind a rövid, mind a hosszú távú eredmények tekintetében. A nem komplikált esetekben folytatott konzervatív terápia hosszú távú eredményei nem mutatnak szignifikáns különbséget a TEVAR eredményeihez képest. Orv Hetil. 2022; 163(16): 637–644.

Summary. Introduction and objective: Acute Stanford type B aortic dissection (ATBAD) is a potentially life-threatening condition, which may require immediate intervention. This study aims to compare the short- and long-term results of medical, open surgical and endovascular management of ATBAD. Method: This is a retrospective, multi-centre cohort study, where patients admitted with acute and subacute TBAD between Jan. 2011 and Dec. 2020 were included. Results were compared between patients treated with medical, open surgical and thoracic endovascular aortic repair (TEVAR). 30-day mortality and major complications were registered. Survival and freedom from reintervention were noted. Results: A total number of 188 patients were included (69.7% man, mean age: 57 ± 12.2 years). Hypertension was present in 88.8% of the patients. The 30-day mortality was more higher among patients who underwent open surgery, than among patients after TEVAR (26% and 16.7%, p = 0.12). Postoperative lung complication (22.6% and 19.4%) and vascular complication (25.9% and 16.7%) were common in both open and TEVAR groups. In the conservatively treated group, three patients required intervention in the first 30 days (renal stent implantation: n = 2, TEVAR: n = 1). Median follow-up was 41 (IQR, 73.5) months. There was no significant difference in reoperations during follow-up between the three groups (p = 0.428). 6-year survival was significantly lower among patients with open surgery compared to the other two patient populations (54.8% vs. 79.3% and 75%, p = 0.017). Conclusion: In the invasive treatment of ATBAD, TEVAR is associated with superior short- and long-term complication rate, and survival. There is no significant difference between the long-term results of medical therapy and TEVAR. Orv Hetil. 2022; 163(16): 637–644.

Open access

Halálozásikockázat-becslő pontrendszerek alkalmazhatóságának előzetes vizsgálata újraélesztett betegek körében

Pilot analysis of the usefulness of mortality risk score systems at resuscitated patients

Orvosi Hetilap
Authors:
Boldizsár Kiss
,
Alexandra Fekete-Győr
,
Zsófia Szakál-Tóth
,
Anna Párkányi
,
Zsigmond Jenei
,
Péter Nyéki
,
Dávid Becker
,
Levente Molnár
,
Zoltán Ruzsa
,
Gábor Dér
,
Enikő Kovács
,
Dávid Pilecky
,
László Gellér
,
Harjola Veli-Pekka
,
Béla Merkely
, and
Endre Zima

Összefoglaló. Bevezetés: A cardiovascularis halálokok közül világszerte nagy jelentőségű a hirtelen szívhalál. Annak ellenére, hogy a cardiopulmonalis resuscitatio és a postresuscitatiós intenzív osztályos kezelés is komoly metodikai és technikai fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, kevés az olyan validált pontrendszer, amely jól becsülné a beteg intenzív osztályra kerülésekor a mortalitási rizikót. Célkitűzés: A sikeres újraélesztést követő intenzív osztályos kezelés kezdetekor felmért, a cardiogen shock rizikóstratifikációjára alkalmazott CardShock Risk Score (CSRS) és az általunk hozzáadott, specifikus súlyozófaktorokkal (iniciális ritmus, inotropigény) módosított CardShock Risk Score (mCSRS) összevetése a mortalitás előrejelzésében post-cardiac arrest szindrómás betegeknél. Módszerek: Retrospektív vizsgálatunk során 172, kórházon kívül sikeresen újraélesztett és klinikánkon ellátott consecutiv betegből a CSRS- és mCSRS-pontrendszerek segítségével végül 123 beteg adatait elemeztük. A CSRS- és mCSRS-változók és a korai/késői mortalitás közötti összefüggést Cox-regressziós analízissel vizsgáltuk. A pontszámok alapján 3 csoportba (1–3, 4–6, 7+) soroltuk a betegeket. Az összevont csoportok túlélését log-rank teszttel hasonlítottuk össze. Eredmények: A betegpopuláció átlagéletkora 63,6 év volt (69% férfi), és a hirtelen szívhalál hátterében 80%-ban akut coronaria szindróma állt. A korai/késői mortalitást leginkább a felvétel utáni neurológiai állapot, a szérumlaktátszint, a vesefunkció, az iniciális ritmus és a beteg katecholaminigénye határozta meg. A mCSRS alkalmazását követően mind az „1–3” és a „4–6” (p≤0,001), mind a „4–6” és a „7+” (p = 0,006) csoportok között szignifikáns különbséget találtunk a túlélésben. Következtetés: A felvételkori pontok alapján a mCSRS pontosabban definiálja és differenciálja egymástól az általunk beválasztott két extra súlyozófaktorral az enyhe, a közepes és a magas mortalitási rizikóval bíró betegpopulációkat, mint a CSRS. Orv Hetil. 2021; 162(2): 52–60.

Summary. Introduction: Sudden cardiac death is one of the most significant cardiovascular causes of death worldwide. Although there have been immense methodological and technical advances in the field of cardiopulmonary resuscitation and following intensive care in the last decade, currently there are only a few validated risk-stratification scoring systems for the quick and reliable estimation of the mortality risk of these patients at the time of admission to the intensive care unit. Objective: Our aim was to correlate the mortality prediction risk points calculated by CardShock Risk Score (CSRS) and modified (m) CSRS based on the admission data of the post-cardiac arrest syndrome (PCAS) patients. Methods: The medical records of 172 out-of-hospital resuscitated cardiac arrest patients, who were admitted at the Heart and Vascular Centre of Semmelweis University, were screened retrospectively. Out of the 172 selected patients, 123 were eligible for inclusion to calculate CSRS and mCSRS. Based on CSRS score, we generated three different groups of patients, with scores 1 to 3, 4 to 6, and 7+, respectively. Mortality data of the groups were compared by log-rank test. Results: Mean age of the patients was 63.6 years (69% male), the cause of sudden cardiac death was acut coronary syndrome in 80% of the cases. The early and late mortality was predicted by neurological status, serum lactate level, renal function, initial rhythm, and the need of catecholamines. Using mCSRS, a significant survival difference was proven in between the groups “1–3” vs “4–6” (p≤0.001), “4–6” vs “7+” (p = 0.006). Conclusion: Compared to the CSRS, the mCSRS expanded with the 2 additional weighting points differentiates more specifically the low-moderate and high survival groups in the PCAS patient population treated in our institute. Orv Hetil. 2021; 162(2): 52–60.

Open access