Search Results

You are looking at 1 - 10 of 38 items for

  • Author or Editor: Gábor Kovács x
  • User-accessible content x
Clear All Modify Search

Absztrakt

Bevezetés: A megváltozott munkaképességű személyek részére kifizetett és jelenleg az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének közel 30%-át kitevő pénzbeli ellátásokra való jogosultság megállapítása, a keret racionális felhasználása régóta komoly problémákat vet fel. Célkitűzés: A tanulmány célja az elmúlt 25 év statisztikai adatainak és a jogszabályi környezet változásának az összehasonlító vizsgálata. Módszerek: Vizsgálatainkat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a Központi Statisztikai Hivatal adatsoraira, valamint az Állami Számvevőszék, továbbá a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartási jelentéseire alapoztuk. A vizsgált időszakra vonatkozóan elemeztük a megváltozott munkaképességű személyek számára kifizetett pénzbeli ellátások mértékét, az azok csökkentésére tett intézkedéseket, illetve az alapul fekvő jogszabályi háttér változását. Hosszmetszetben vizsgáltuk a háttérben húzódó komplex társadalmi, szociológiai folyamatainak vonatkozó dimenziót, továbbá a megváltozott munkaképesség orvosszakmai értékelésének rendszerét, illetve a komplex rehabilitációs ellátások megjelenését, hatásait. Eredmények: Az elmúlt 25 évben az eltérő megnevezés alatt (rokkantság, munkaképesség-csökkenés, egészségkárosodás, rehabilitációs ellátás) kifizetett pénzbeli ellátások (járadék, nyugellátás) az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének még ma is meghatározó részét képezik (2016-ban 315 milliárd forint). Komoly erőfeszítések történtek arra, hogy a régebben alapvetően automatikusan folyósított rokkantsági nyugdíj és járadék rendszerét a megmaradt egészségi állapotra építő, azt megtartó, javító komplex orvosi, foglalkozási és szociális rehabilitációval váltsák fel. Az intézkedések célja alapvetően a költségvetés kiadásainak csökkentése, illetve a kifizetett összeg rehabilitációs ellátásokra építő eredményesebb hasznosulása. Következtetés: A vizsgált hosszú időperiódusban lezajló társadalmi, szociológiai változások sajnálatosan elősegítették a rokkantsági ellátást igénybe vevők számának kezdetben gyors emelkedését, majd magas szinten stabilizálódását és a költségvetés jelentős terhelését. Ezt a pénzbeni ellátás rehabilitációs szemléletű átalakítása sem volt képes kellően ellensúlyozni. Orv Hetil. 2019; 160(Suppl 1): 29–36.

Open access

Absztrakt:

A primer immundefektusok (PID) ritka, veleszületett, többnyire öröklődő immunhiányos állapotok. Körülbelül 350 gén érintettsége mutatható ki ezen betegségeknél, amelynek következménye az immunsejtek számbeli és/vagy funkcionális csökkenése. A primer immunhiány gyakorisága napjainkban egyre nő. A PID kezelésében jelentős eredményeket értek el az immunglobulinpótlás és az őssejtterápia bevezetésével, ennek köszönhetően ezen betegek hosszú távú túlélése is megnövekedett. Mivel a PID-es betegek tovább élnek, mint néhány évtizeddel ezelőtt, több rosszindulatú daganatos megbetegedést is diagnosztizálunk náluk. PID-ben szenvedő gyermekek és felnőttek körében is a malignitás áll a fertőzések után a halálokok között a második helyen. Jelen munkánk során bemutatjuk a PID-es betegségekben előforduló gyakoribb rosszindulatú betegségeket és azok klinikai jellemzőit. Orv Hetil. 2018; 159(49): 2073–2078.

Open access

Absztrakt:

A gyermekkori immunthrombocytopenia (ITP) nagyon változatos kórkép. A különböző nemzetközi ajánlások nem szabnak meg szigorú előírásokat, csupán terápiás lehetőségekről beszélnek. A hazai gyakorlat alapján 2011-ben egy konkrét terápiás algoritmus került bemutatásra. Az elmúlt években új innovatív szerek állnak rendelkezésre már Magyarországon is, ezért időszerű a terápiás ajánlások átgondolása és újrafogalmazása. A jelen munkában napjaink korszerű ellátási elveit mutatjuk be. Csecsemő- és gyermekkorban továbbra is elsősorban a nagy adagú intravénás immunglobulin-kezelést javasoljuk, idősebb életkorban és alternatívaként a szteroidkezelés is indikált (lökéskezelés vagy elnyújtott kis adagú kezelés formájában). Rezisztens esetekben az új, innovatív trombopoetinreceptor-izgató szerek közül ma már gyermekeknek is törzskönyvezett készítmény az eltrombopág, amely nagyon hatékonyan javítja a kórlefolyást. A lépkivétel gyermekkorban csak kivételes esetben jön szóba. Az ITP kiszámíthatatlan kórkép, és bár gyermekkorban mintegy 70–80%-ban gyógyul, szakorvosi ellátást és hosszú távú követést igényel. Orv Hetil. 2017; 158(48): 1891–1896.

Open access
Authors: Gábor Somlyai, Miklós Molnár, Gábor Laskay, Mariann Szabó, Tamás Berkényi, Imre Guller and András Kovács

A felszíni vizekben a deutérium (D) koncentrációja több mint 16 mmol/l (150 ppm), az élő szervezetekben 10 mmol/l fölötti. A csökkentett deutériumtartalmú (30±5 ppm) vízzel folyó kutatások során korábban azt tapasztalták, hogy a deutériummegvonás gátolta a sejtosztódást in vitro különböző tumoros sejtvonalakban (PC-3, humán prosztatatumor; MDA, humán emlőtumor; HT-29, humán vastagbéltumor; M14, humán melanoma). A csökkentett deutériumtartalmú víz tumorregressziót idézett elő humán eredetű tumorral xenotranszplantált, immunszuppresszált egerekben (MDA és MCF-7 humán emlőtumor, PC-3 prosztatatumor), és apoptózist indukált in vitro és in vivo . A csökkentett deutériumtartalmú víz (25±5 ppm) részleges vagy teljes tumorregressziót idézett elő spontán tumoros kutyákban és macskákban. A készítményt 1999-ben daganatellenes állatgyógyszerként törzskönyvezték (Vetera-DDW-25 A.U.V., 13/99 FVM). Injekciós változatát klinikai vizsgálatban sikeresen tesztelték. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet 5621/40/95 számú engedélye alapján, a GCP-elvek betartásával lefolytatott randomizált, kettős vak elrendezésű humán fázis II klinikai vizsgálat szignifikáns különbséget igazolt a kontroll- és a kezelt csoport között a vizsgált paraméterek vonatkozásában. Egyéves utánkövetés során a csökkentett deutériumtartalmú víz szignifikánsan csökkentette a prosztatatumoros betegek halálozási arányát, miközben a túlélés hosszát szignifikánsan növelte. Az eredmények azt igazolják, hogy a sejtek képesek szabályozni a deutérium/hidrogén (D/H) arányát és ennek változtatásával elindítani bizonyos molekuláris folyamatokat, amelyeknek kulcsszerepük van a sejtciklus szabályozásában. Feltételezzük, hogy nem az intracelluláris pH változása, hanem az azt kísérő D/H arány változása adja meg a sejteknek a jelet az S-fázisba lépéshez. A D-koncentráció csökkenése beavatkozik a szignáltranszdukciós folyamatokba, így idézve elő a tumor regresszióját. A D szerepének felismerése a sejtosztódás szabályozásában új lehetőségeket nyit meg a daganatterápia és a megelőzés területén, hozzájárulva ezzel a jelenlegi daganatellenes terápiák hatékonyságának növeléséhez.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Lipiodollal jelölt tumorágy alapján végzett képvezérelt sugárkezelés, illetve szimultán integrált boost technika bevezetése izominvazív hólyagdaganatok radiokemoterápiájában. Módszer: Izominvazív tranziciocelluláris hólyagcarcinoma miatt 2016. április óta három férfi betegünknél végeztünk radiokemoterápiát. A radiokemoterápia megkezdése előtt mindegyiküknél tumorágy-reszekciót végeztünk, amely során a daganatágyba submucosalisan 10 ml lipiodolos oldatot fecskendeztünk be, így jelölve a tumor helyét az emelt dózisú besugárzáshoz. A radiokemoterápia során 30 frakcióban a kismedencére 51 Gy-t (napi 1,7 Gy), a teljes hólyagra 57 Gy-t (napi 1,9 Gy), a lipiodollal megjelölt tumorágyra 63 Gy-t (napi 2,1 Gy) adtunk szimultán integrált boost formájában, forgóíves, intenzitásmodulált technikával. A besugárzás pontosságát napi kilovoltos CT-vel biztosítottuk. A radiokemoterápia alatt jelentkező korai radiogén urogenitalis és gastrointestinalis mellékhatásokat a Radiation Therapy Oncology Group beosztása szerint osztályoztuk. Eredmények: A lipiodol beadása során és azt követően érdemi perioperatív mellékhatást, toxicitást nem észleltünk. Betegeinknél az előírt dózist leadtuk. A sugárkezelés időtartama hat hét volt (heti öt frakció). A SIB-kezeléshez kialakított dózis–térfogati megszorításokat minden betegünknél teljesítettük. A kilovoltos CT-ellenőrzések során a lipiodollal megjelölt tumorágy jól látható volt. A kezelés alatt egy betegnél grade II cystitist és grade II proctitist, egy betegnél grade I cystitist észleltünk, amelyek tüneti, gyógyszeres kezeléssel javultak. A harmadik betegnél akut radiogén mellékhatás nem alakult ki. Következtetések: A lipiodol hólyagfali injektálása biztonságos volt, perioperatív toxicitást nem okozott. A tumorágy lipiodolos jelöléssel jól látható volt a sugárkezelés előtt végzett kilovoltos CT-n. A teljes kezelési idő négy nappal megrövidült, a tumorágyra leadott biológiai összdózis emelése mellett. A korai radiogén mellékhatások mérsékeltek voltak. Orv Hetil. 2017; 158(51): 2041–2047.

Open access
Authors: Anita Stréhn, László Szőnyi, Gergely Kriván, Lajos Kovács, György Reusz, Attila Szabó, Imre Rényi, Gábor Kovács and Antal Dezsőfi

Bevezetés: A poszttranszplantációs lymphoproliferativ betegség a leggyakoribb szolid szerv- vagy allogén vérképző őssejt-transzplantációt követően kialakuló malignitás gyermekkorban. E széles spektrumú betegség immunszuppresszió talaján jön létre, kialakulásában kiemelkedő jelentőségű az Epstein–Barr-vírus immunsejteket módosító hatása. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a Magyarországon előforduló gyermekkori esetek összefoglaló felmérését. Módszer: A Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikáján gondozott vese-, máj- és tüdőtranszplantált, valamint a Szent László Kórházban kezelt őssejttranszplantált gyermekek képezték a vizsgált betegpopulációt. Hetvennyolc vese-, 109 máj-, 17 tüdő-, illetve 243 allogén őssejttranszplantált gyermek adatait dolgozták fel. Eredmények: 1998 és 2012 között 13 transzplantált gyermeknél alakult ki szövettanilag igazolt poszttranszplantációs lymphoproliferativ betegség. A megbetegedettek közül 8 gyermek esett át szolid szervtranszplantáción, 5 beteg pedig őssejtátültetésen. A 8 szervtranszplantált közül hármat, míg az 5 őssejttranszplantált közül 4 beteget veszítettünk el. A poszttranszplantációs lymphoproliferativ betegség legmagasabb arányban a tüdőtranszplantáltak között alakult ki (17,6%). Következtetések: Az eredmények alátámasztják, hogy a poszttranszplantációs lymphoproliferativ betegség ritka, ám nagyon magas letalitású kórkép. A legfontosabb terápiás lehetőség az immunszuppresszió csökkentésén túl a kemoterápia és a rituximab. A kimenetelt döntően befolyásolja a korán felállított diagnózis, amelynek fontos eszköze a magas kockázatú betegek Epstein–Barr-vírus-szűrése polimeráz láncreakcióval. Orv. Hetil., 2014, 155(8), 313–318.

Open access
Authors: Gábor Mogyorósy, Enikő Felszeghy, Tamás Kovács, Andrea Berkes, László Tóth, György Balla and Ilma Korponay-Szabó

Open access
Authors: Eszter Kővári, Ádám Koteczki, Balázs Kovács, Péter Magyar, Imre Antal and Gábor Skaliczki

A rotátorköpeny-szakadás a leggyakoribb degeneratív vállbetegség, amelynek kezelése a vállsebészet fontos területe. A szakadás patológiája, valamint a laesio mérete és a funkció között nem mindig van szoros összefüggés, így a rekonstrukció időzítése és módja továbbra is élénk vita tárgyát képezi a szakirodalomban. Célkitűzés: Jelen munkában a szerzők elemezték a rotátorköpeny-szakadás miatt rekonstrukción átesett betegeik középtávú eredményeit, valamint ezek összefüggését a műtéti technikával és a posztoperatív radiológiai elváltozásokkal. Módszer: A vizsgálatban 27 beteg vett részt, akiknél teljes vastagságú szakadás miatt történt rekonstrukció. Tizennégy betegnél artroszkópos technikával, 13 betegnél nyitottan történt a műtét. A vállízület állapotát fizikális tesztekkel határozták meg, továbbá ultrahangos vizsgálatot is végeztek. A saját eredmények bemutatásán kívül a szerzők áttekintik a nemzetközi vállsebészetben jelenleg aktuális irodalmat és ajánlásokat a rotátorköpeny korszerű ellátásával kapcsolatban. Eredmények: Műtét után az átlagos constant score 73, a DASH (disabilities of the arm, shoulder and hand score) átlagértéke 14 volt. Artroszkópos technikával a constant score 80, nyílt műtéteknél 70 értéket adott. Ultrahanggal az esetek 40%-ában részleges vagy teljes rerupturát találtak. Következtetések: A rotátorköpeny-szakadás rekonstrukciója két évvel a műtét után a betegek több mint 70%-ánál kiváló vagy jó eredményt hozott. Az acromiohumeralis távolság változása és az ultrahanggal diagnosztizált részleges szakadás nem volt érdemi befolyással az eredményekre, a teljes vastagságú reruptura azonban szignifikánsan rontotta azokat. Orv. Hetil., 2012, 153, 655–661.

Open access
Authors: Katalin Csordás, Olivér Eipel, Márta Hegyi, Monika Csóka, Éva Pap and Gábor Kovács

A kemoterápiás szerek farmakokinetikai paramétereinek pontos monitorozása elengedhetetlen, hiszen számos mellékhatással járhatnak. Célkitűzés: Nagy dózisú methotrexatkezelések farmakokinetikájának és toxicitásának vizsgálata akut lymphoid leukaemiás gyermekekben. Betegek és módszerek: ALL-BFM 1995 és 2002 protokollok szerinti 5 g/m2/24 óra dózisú methotrexatkezelésre 43 gyermeknél (28 fiú, 15 lány, átlagéletkor 7,03 év) 147 esetben került sor. A methotrexat- és 7-hidroxi-methotrexat-szint-meghatározást nagy nyomású folyadékkromatográfiával végezték a szerzők az infúzió beadását követő 24., 36., 48. órában. Vizsgálták a fellépő máj- és vesetoxicitást, vérképet, a grade III/IV mucositis kialakulását. Eredmények: A methotrexat koncentrációja az esetek 72,5%-ában a terápiás tartományba (30–100 µmol/l) esett. Az ismételt kezelések hasonló methotrexatszinteket eredményeztek. Hepatotoxicitás 17%-ban, hypoproteinaemia 48,9%-ban fordult elő a kezeléseket követően. Szignifikáns korreláció állt fent a 7-hidroxi-methotrexat- és a szérumkreatinin-szintek között (p<0,05). Következtetések: Az 5 g/m2 dózisú kezeléseket követően megbízhatóan lehetett a terápiás szérumszinteket biztosítani. A kialakult mellékhatások enyhék és reverzíbilisek voltak. A 7-hidroxi-methotrexat-szintek monitorozása talán hasznosabb a methotrexatszintekénél. Orv. Hetil., 2011, 152, 1609–1617.

Open access
Authors: Zsófia Jordán, Zsófia Tokodi, Ágnes Németh, Judit Müller, Mónika Csóka, Adrienn Mohl, Dániel Erdélyi and Gábor Kovács

Bevezetés: A terápiás besugárzás és a különböző kemoterápiás szerek károsíthatják a tüdőt. Célkitűzés: Jelen tanulmány célja a gyermekkori daganatellenes kezelésben részesültek utánkövetése, a pulmonalis toxicitás lefolyásának monitorozása volt. Betegek és módszerek: A vizsgálatban 26 személy (10 leány és 16 fiú) vett részt, átlagéletkoruk 19,4 év volt, a kezeléstől az első felmérésig eltelt átlagos idő 4,5 év, a második felmérésig eltelt átlagos idő 10 év volt. Eredmények: 14 esetben észleltek kóros légzésfunkciós eredményt az első felmérés alkalmával, ebből hét obstruktív, öt kevert, kettő pedig restriktív jellegű zavar volt. A második felmérés során a kóros esetek száma hatra csökkent, akik közül két esetben obstruktív és négy esetben restriktív jellegű eltérést tapasztaltak. A dinamikus paraméterek pozitív irányú változása minden kóros értékben nyomon követhető volt (p<0,05). A statikus paraméterek értékelése során szintén javulási tendenciát figyeltek meg, azonban ez nem mutatott szignifikáns mértéket. Következtetés: Restriktív jellegű légzészavar a kezeltek kis részében mutatható ki. A kezelés következtében fellépő pulmonalis obstruktív elváltozások az idő előrehaladtával javuló tendenciát mutatnak. Orv. Hetil., 2013, 154, 345–350.

Open access