Search Results

A hypertonia hazánkban is az egyik leggyakoribb krónikus betegség és az egyik legfontosabb cardiovascularis kockázati tényező. A vérnyomás célértékre történő kezelésével jelentősen csökkenthető a coronariabetegség, a stroke, a krónikus vesebetegség kialakulásának a kockázata, illetve a mortalitás. A vérnyomáskontroll különösen a nagy kockázatú betegségekben játszik alapvető szerepet. A hypertonia kezelésében az életmódkezelésen kívül a gyógyszeres terápia játszik meghatározó szerepet. A gyógyszer választásánál fontos, hogy a választott antihipertenzívum-kombináció – igazolt hatása mellett – metabolikusan semleges legyen és cardiovascularis protektív hatással is rendelkezzen. A ramipril/amlodipin fix kombináció e szempontoknak megfelel, és mindezeken túlmenően a betegadherencia szempontjából is kedvező. Orv. Hetil., 2013, 154, 1658–1664.

Bevezetés: A dyslipidaemia ismert cardiovascularis kockázati tényező. A lipidterápiában a célértékek elérésének fontos tényezője a megfelelő betegadherencia. Célkitűzés: A MULTI GAP (MULTI Goal Attainment Problem) 2013-as vizsgálatban atheroscleroticus betegségben szenvedő betegek esetében a statinterápia adherenciájának és perzisztenciájának felmérése, amely részben a vizsgálatban részt vevő orvosok becslésén, illetve 319, a megelőző évben elvégzett MULTI GAP vizsgálatban részt vett beteg esetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénykiváltási adatbázisán alapult. Módszer: A MULTI GAP 2013 vizsgálatban standard, strukturált kérdőívek segítségével 1519 beteg adatai kerültek feldolgozásra. Az elemzésben kiértékelésre kerültek az egyes ellátási szinteken elért lipidértékek, a kezelőorvos által vélt betegadherencia, a 319 beteg Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénykiváltási adataira támaszkodó valós adherencia, a kezelőorvosok elégedettsége a statinterápia eredményeivel, illetve az adherencia és a lipideredmények összevetése. Eredmények: Az elmúlt 7 év felméréseinek adatait is figyelembe véve előtérbe kerültek a hatékonyabb statinok; az atorvastatin és rozuvastatin alkalmazásának összesített aránya 49%-ról 83%-ra, azaz mintegy 70%-kal nőtt. A betegadherencia vonatkozásában kimutatták, hogy a 2,5 mmol/l alatti LDL-koleszterin-értékeket elért betegeknél az 1 év alatt kiváltott receptek száma mintegy nyolc gyógyszertári beváltást jelentett. Ehhez képest a 2,5 mmol/l feletti LDL-koleszterin-értékű csoportban a gyógyszerkiváltás lényegesen alacsonyabb volt (5,3 és 6,3 közötti). Éves szinten a 10–12 és a 7–9 gyógyszerkiváltás szignifikánsan alacsonyabb LDL-koleszterin-szintet jelentett a semennyit (0), illetve az 1–3 receptet éves szinten kiváltók csoportjaihoz képest. A kezelőorvosok által 100%-os perzisztenciájúnak értékelt betegek valódi perzisztenciája 74%-os volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisa szerint, amely mintegy 25%-kal alacsonyabb, mint a valóság. A kezelőorvosok a lipidcsökkentő terápia adherenciáját a betegek mintegy felében ítélték 100%-nak, ezzel szemben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai 36%-ot mutattak. A jobb adherenciájú betegek (90–100%) nagyobb arányban (59,5%) értek el 2,5 mmol/l alatti LDL-koleszterin-értékeket, mint az alacsonyabb adherenciájúnak tartott betegek. A kezelőorvosok elégedettsége a lipidértékekkel a 4,5–6 mmol/l közötti összkoleszterin-értékű csoportban 69–80%-ig terjedt, azonban igen magas, 53–54%-os elégedettséget mutattak a 7 feletti összkoleszterin-szintű betegek csoportjában. Következtetések: A vizsgálat eredményei szerint a vélt adherencia lényegesen magasabb az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatain alapuló elemzéshez viszonyítva. Ugyanakkor a magas lipidértékű betegekkel szemben a kezelőorvosok megelégedettsége is igen magasnak bizonyult. Mindezek arra utalnak, hogy nemcsak a betegek, hanem az orvosok adherenciáját is javítani kell a lipidcsökkentő irányelvekhez. Orv. Hetil., 2014, 155(17), 669–675.

Bevezetés: Az olyan krónikus betegségek, mint a hypertonia kezelése során is kiemelkedő jelentőséggel bír a megfelelő betegadherencia, mivel csak tartós és hatásos gyógyszerszedés segítségével érhető el a célvérnyomás és a cardiovascularis kockázat csökkenése. Jól ismert, hogy a hypertonia az egyik legfontosabb cardiovascularis kockázati tényező. Nemzetközi adatok szerint a fix kombinációval végzett antihipertenzív terápia mintegy 20%-kal javítja a betegadherenciát a szabad kombinációhoz képest. Célkitűzés: A szerzők célja a hypertoniaindikációban indított ramipril és amlodipin szabad és fix kombinációk egyéves perzisztenciájának összehasonlítása volt. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából a vényforgalmi adatokra támaszkodva hypertoniaindikációban, 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal ramipril és amlodipin szabad, illetve ramipril és amlodipin fix kombináció receptjeit kiváltó betegeket választották ki, akik az ezt megelőző egy évben hasonló hatóanyaggal végzett antihipertenzív terápiában nem részesültek. A perzisztenciagörbéket Kaplan–Meier-becsléssel határozták meg, 95%-os, log-skálán számolt pontonkénti konfidenciaintervallummal. Cenzoráltnak azokat a betegeket vették, akik a vizsgálat záró időpontjában is perzisztensek voltak. A görbék modellezéséhez félparaméteres eljárást, Cox-regressziót használtak, ahol az egyetlen – kategoriális – magyarázó változó a terápia volt; referenciacsoportnak a fix kombinációt vették. Eredmények: A vizsgált időszakban 20 096 beteg kezdett ramipril és amlodipin szabad kombinációs, míg 10 449 beteg kezdett ramipril és amlodipin fix kombinációs antihipertenzív terápiát. A megfigyelési időszakban a ramipril és az amlodipin szabad kombinációja esetén az egyéves perzisztencia 34%-os volt, míg a fix kombinációt szedőknél ez 54%-nak adódott, azaz 20%-os volt a különbség, ami 58,8/2%-kal magasabb perzisztenciát jelent. A 360 napra korlátozott átlagos perzisztencia időtartama 272 nap volt a fix, míg 206 nap a szabad kombinációt szedő csoportban. A szabad és a fix kombinációs kezelés perzisztenciáját Cox regressziós analízissel vizsgálva azt találták, hogy a szabad kombináció esetén mintegy kétszeres a gyógyszerelhagyás pillanatnyi rátája a fix kombinációhoz képest (kockázat arány = 1,94, p<0,001). Következtetések: A nemzetközi viszonylatban is egyedülálló vizsgálatukban igazolták, hogy a hypertoniaindikációban ramipril és amlodipin szabad és fix kombinációs terápia közül egyértelműen előnyösebb a fix kombinációs készítmény, mivel ebben az esetben a gyógyszerelhagyás esélye mintegy fele a szabad kombinációhoz képest az egyéves követési időszak alatt. Tekintettel arra, hogy a nem megfelelően kezelt hypertonia jelentős cardiovascularis kockázati tényező, a ramipril/amlodipin fix kombinációval végzett terápia kifejezetten nagyobb perzisztenciája hosszabb távon népegészségügyileg is jelentős cardiovascularis kockázatcsökkenést eredményezhet. Orv. Hetil., 2014, 155(47), 1882–1888.

Absztrakt

Bevezetés: A hypertonia kezelése során nagy jelentőségű a jó terápiahűség, mivel a célvérnyomás elérésének egyik hangsúlyos eleme. A vérnyomáscélértékek elérésével csökkenthető a cardiovascularis szövődmények kockázata. Célkitűzés: A hypertonia indikációban indított ramipril/amlodipin és a lisinopril/amlodipin fix kombinációk egyéves perzisztenciájának összehasonlítása. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából a vényforgalmi adatokra támaszkodva hypertonia indikációban, 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal a ramipril/amlodipin, illetve a lisinopril/amlodipin fix kombinációk receptjeit kiváltó olyan betegeket választottak ki, akik a megelőző egy évben hasonló hatóanyagokkal végzett antihypertensiv terápiában nem részesültek. A perzisztencia modellezésére a túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták, ahol a „túlélési” idő a gyógyszer szedésének abbahagyásáig eltelt idő volt. A modellezéshez komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt alkalmaztak, mint diszkrét túléléselemzési modellt. Eredmények: A vizsgált időszakban 10 449 beteg kezdett ramipril/amlodipin, míg 20 276 beteg kapott lisinopril/amlodipin fix kombinációt hypertonia indikációban. A megfigyelési időszakban a ramipril/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciája 54%, míg a lisinopril/amlodipin fix kombinációt szedőké 36% volt. Az átlagos perzisztencia időtartama 271 nap volt a ramipril/amlodipin, míg 211 nap a lisinopril/amlodipin fix kombinációt szedőknél. A lisinopril/amlodipin fix kombináció abbahagyásának kockázata a ramipril/amlodipin fix kombinációhoz képest majdnem kétszeres volt (HR = 1,79, p<0,001). Következtetések: A szerzők igazolták, hogy hypertonia indikációban alkalmazott ramipril/amlodipin, illetve lisinopril/amlodipin fix kombinációk között szignifikáns különbség van az egyéves perzisztencia vonatkozásában. Az eredmények azt igazolták, hogy a betegek terápiahűsége szempontjából előnyösebb a ramipril/amlodipin fix kombinációt alkalmazni. Orv. Hetil., 2016, 157(1), 30–34.

Absztrakt:

A protonpumpagátlók az utóbbi évtizedekben a savfüggő kórképek kezelésének élvonalbeli gyógyszereivé váltak. Megkérdőjelezhetetlen hatékonyságuk ellenére azonban ezek a szerek nem veszélytelenek, az utóbbi időszakban számos közlemény született hosszú távú mellékhatásaikkal kapcsolatban. A felmerült lehetséges mellékhatások között a csonttörések fokozott kockázata, a csökkent B₁₂-vitamin-, illetve magnéziumszint, valamint a Clostridium difficile-fertőzés emelhető ki. Tekintettel arra, hogy a protonpumpagátlók világszerte egyre nagyobb számban kerülnek felírásra, nagyon fontos a tartós szedésük következtében fellépő mellékhatások ismerete mind a szakorvosok, mind az alapellátásban dolgozó orvosok számára. A szerzők ebben az összefoglaló közleményben a protonpumpagátlók hosszú távú lehetséges mellékhatásait ismertetik, hangsúlyozva azt, hogy ezeket a szereket csak megfelelő, szigorú indikációval szabad tartósan alkalmazni. Orv Hetil. 2018; 159(19): 735–740.

Absztrakt:

Bevezetés: A nonvalvularis pitvarfibrilláció (PF) orális antikoagulánssal (OAK) történő kezelésekor a terápiahűség igen jelentős tényező a stroke-prevencióban. Célkitűzés: OAK-terápiában részesülő, PF-ban szenvedő betegek esetében az antikoaguláns-terápiák (K-vitamin-antagonista [KVA] és az új orális antikoagulánsok [NOAK]) egyéves perzisztenciájának vizsgálata. Módszer: A szerzők pitvarfibrilláció-indikációban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatbázisában, 2016 második félévében (bevonási időszak) valamilyen orális antikoaguláns- (OAK = KVA/NOAK) terápiában részesülő betegek perzisztenciáját vizsgálták a vényforgalmi adatok felhasználásával, az első kiváltástól számított 12 hónapig (60 napos ’grace’ periódussal). Eredmények: A bevonási kritériumoknak 122 870 beteg felelt meg. A betegek közül 18 650 beteg kezdett újonnan, míg 104 220 beteg volt már valamelyik OAK-terápián. Az új betegek között a NOAK-terápia egyéves perzisztenciája 65,7%, míg a KVA-terápiáé 39,0% volt (p<0,001). A már kezelt betegek esetében az egyéves perzisztencia a NOAK esetében 72,6%-nak, a KVA esetében 53,9%-nak bizonyult (p<0,001). Az új betegeknél a NOAK-terápián belül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája 65,7%, az apixabané 62,6%, a dabigatráné 59,2% volt (logrank p<0,001 minden összehasonlításban, kivéve rivaroxaban vs. apixaban: p = 0,017, dabigatrán vs. apixaban: p<0,01). A már NOAK-kal kezelt betegek egyéves perzisztenciája a rivaroxaban esetében 73,4%, az apixaban esetében 68,0%, a dabigatrán esetében 68,4% volt (logrank p<0,001 minden összehasonlításban, kivéve apixaban vs. dabigatrán, NS). Következtetések: PF-ban a KVA-terápiához képest a NOAK-ok egyéves perzisztenciája szignifikánsan magasabb volt (új betegeknél és már kezelteknél). A NOAK-ok közül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája volt a legelőnyösebb mindkét vizsgált betegcsoportban. Orv Hetil. 2020; 161(20): 839–845.

Absztrakt:

Bevezetés: A nonvalvularis pitvarfibrilláció (PF) orális antikoagulánssal (OAK) történő kezelésekor a terápiahűség igen jelentős tényező a stroke prevenciójában. Célkitűzések: A szerzők célja a már OAK-terápiában részesülő PF-ban szenvedő betegeknél a K-vitamin-antagonista (KVA) és a direkt orális antikoagulánsok (DOAK) egyéves perzisztenciájának vizsgálata. Módszer: A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatbázisából a vényforgalmi adatokra támaszkodva pitvarfibrilláció indikációjában, 2015 második félévében valamely orális antikoaguláns (OAK = KVA/DOAK) receptjét kiváltó olyan betegeket választottak ki, akiknek a vizsgálati időszakot megelőzően – a vizsgálati időszakban történt kiváltási dátumhoz képest – 12 hónappal korábban volt (DOAK/KVA összes) vénykiváltásuk. A perzisztencia modellezésére a túlélés-analízis klasszikus eszköztárát alkalmazták, ahol a „túlélési” idő a gyógyszer szedésének abbahagyásáig eltelt idő volt, 60 napos ’grace’ periódussal. Eredmények: A bevonási kritériumoknak 196 016 beteg felelt meg. A betegek közül 181 810 szedett KVA-t, míg 14 206 beteg kapott DOAK-ot. A KVA-k egyéves perzisztenciája 52,9%, a DOAK-ot szedőké 66,8% volt. A DOAK-terápián belül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája 67,5%, az apixabané 63,6%, a dabigatrané 63,4% volt. A 360 napra korlátozott átlagos gyógyszerszedési idő 311 nap volt a rivaroxaban, 308 nap az apixaban, 303 nap a dabigatran, míg 284 nap a KVA-k esetén. A gyógyszerelhagyás kockázatának pillanatnyi rátája az apixaban esetén 14%-kal (HR = 1,14 [95% CI 1,05–1,24]), p = 0,0015), a dabigatrannál 15%-kal (HR = 1,15 [95% CI 1,08–1,23], p = 0,003), a KVA-t szedőknél 62%-kal (HR = 1,62 [95% CI 1,56–1,69], p<0,0001) volt magasabb a rivaroxabanhoz képest. Következtetés: A szerzők igazolták, hogy PF-ban a KVA-terápiához képest a DOAK-ok egyéves perzisztenciája szignifikánsan magasabb volt. A DOAK-ok közül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája előnyösebbnek bizonyult az apixabanhoz és a dabigatranhoz képest. Orv Hetil. 2019; 160(13): 509–515.

Bevezetés: Az európai és a hazai hypertoniaajánlásokban kiemelt helyen szerepelnek a különböző hatóanyagok fix kombinációi. Az antihypertensiv terápia első lépésének egy renin-angiotenzin-aldoszteron-rendszer-antagonistának (RAAS-gátló) a kalciumcsatorna-blokkolókkal (CCB) vagy diuretikumokkal alkotott fix kombinációit (FDC) javasolják. Célkitűzések: A szerzők célja a RAAS-gátló FDC-k egyéves perzisztenciájának összehasonlítása volt hypertonia indikációjában. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vényforgalmi adataiból azokat a betegeket választották ki a szerzők, akik a 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. közötti időszakban első alkalommal váltották ki bármely RAAS-gátló FDC-k receptjeit, és akik a beválasztási időszakot megelőző egy évben nem váltottak ki hasonló készítményeket. A perzisztencia modellezésére a túlélés-analízis klasszikus eszköztárát alkalmazták, ahol a „túlélési” idő a gyógyszer szedésének abbahagyásáig eltelt idő volt. Eredmények: A beválasztási követelményeknek 443 149 beteg felelt meg. Az angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (ACE-gátló)/CCB FDC-k egyéves perzisztenciája 44,59%, az angiotenzin-II-receptor-inhibitor (ARB)/tiazid diuretikum (HCT) FDC-k eredménye 42,52% volt, amelyet az ACE-gátló/indapamid FDC-k 37,27%-kal, az ARB/CCB FDC-k 29,04%-kal, az ACE-gátló/HCT FDC-k 27,47%-kal követtek. Az ACE-gátló/indapamid FDC-hez (referencia) képest az ACE-gátló/CCB-k elhagyásának kockázata 31%-ponttal (HR = 0,69, 95% CI 0,6855–0,6996, p<0,0001), az ARB/HCT FDC-ké 18%-ponttal (HR = 0,82, 95% CI 0,8096–0,8267, p<0,0001) volt kedvezőbb, míg az ACE-gátló/HCT FDC-ké 17%-ponttal (HR = 1,17, 95% CI 1,1562–1,1825, p<0,0001), az ARB/CCB FDC-ké 20%-ponttal (HR = 1,20 95% CI 1,17316–1,2239, p<0,0001) volt kedvezőtlenebb. A 360 napra korlátozott átlagos gyógyszerszedési idő 239,9 nap volt az ACE-gátló/CCB FDC-k, 214,8 nap az ARB/HCT FDC-k, 193,8 nap az ACE-gátló/indapamid FDC-k, 178,8 nap az ARB/CCB FDC-k és 177,6 nap az ACE-gátló/HCT FDC-k esetén. Következtetés: A szerzők hypertoniás betegeken igazolták azt, hogy a RAAS-gátló FDC-k egyéves perzisztenciája jelentős mértékben különbözik. A legelőnyösebbnek az ACE-gátló/CCB FDC-k bizonyultak. Orv Hetil. 2023; 164(34): 1337–1341.

Elméleti háttér: A COVID–19-pandémia idején a járványügyi intézkedések meghatározó részévé vált az arcmaszkok viselésének preventív és széles körű alkalmazása. Az arcmaszkok az arcfelület mintegy 60–70%-át lefedve jelentősen befolyásolják a szociális interakciókat – különösen az érzelemfelismerést, érzelemkifejezést és mentalizálást. A kommunikációban fellépő nehézségek a gyógyító munka hatékonysága szempontjából kiemelt jelentőségűvé válnak az orvos–beteg kapcsolatban. Ennek még kritikusabb esetei azok a helyzetek, amikor a páciens mentalizációs deficittel jellemezhető zavarban szenved. Tanulmányunkban a szociális reprezentációk elméletét használjuk annak vizsgálatára, hogy a maszkviselés milyen tartalmakkal vált a közös tudás részévé. Célkitűzés: Vizsgálatunkban a maszkviselés szociális reprezentációjának feltérképezését tűztük ki célul, figyelembe véve annak interperszonális kommunikációra gyakorolt hatását, olyan csoportokban, ahol a kölcsönös megértés hatékonysága kiemelt jelentőséggel bír. Módszerek: Kutatásunkban a koronavírus-járvány második és harmadik magyarországi hulláma idején, orvos, szomatikus és pszichiátriai beteg csoportban, valamint kontrollcsoportban (összesen 81 fő, átlagéletkor 43,1 [SD = 13,83] év) szabad asszociációs feladatot adtunk a „maszkviselés” hívószóra. A nyert adatokból szemantikus kategóriákat képeztünk, majd ranggyakoriság-eljárással feltérképeztük a szociális reprezentációk szerkezetét az egyes csoportokon belül. Eredmények: A vizsgálati csoportok maszkhasználathoz kapcsolódó szociális reprezentációjában egységesen központi elemként jelent meg a maszkviselés által nyújtott biztonságélmény, valamint a maszk zavaró testérzetet keltő hatása. Különbséget találtunk az egyes csoportok között elaboratív kategóriák megjelenése, illetve szorongás, agresszió, tehetetlenség, sérült dependenciaszükséglet, valamint a kényszerű alkalmazkodás tekintetében. Következtetések: A maszkviselés szociális reprezentációjának elemzése alapján a maszkviselés ambivalens jelentéstartalmakat hordoz. Bár a maszkviseléshez kapcsolódó szociális reprezentációk struktúrájában számottevő különbségek is mutatkoztak, ugyanakkor a legtöbb vizsgált csoportban a maszk a vírusvédelem szempontjából „kényelmetlen, de szükséges” eszközként került felismerésre. Az eredmények alapján az egyes csoportok sajátos reprezentációik alapján eltérő módokon lehetnek veszélyeztetettek, illetve küzdhetnek meg a pandémia idején kialakult helyzettel.

Összefoglaló. Az elhízás és következményes megbetegedései fontos népegészségügyi problémát jelentenek hazánkban is. Kezelése komoly szakmai kihívás, ugyanakkor prevenciója eredményesebb lehet. Az elhízott betegekkel leggyakrabban találkozó háziorvosok, más szakorvosok és egészségügyi szakemberek részéről nagy igény van egy viszonylag rövid, áttekinthető, naprakész gyakorlatias útmutatóra. A különböző orvosszakmai társaságokban tevékenykedő, évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező szerzők összefoglalják tudományosan megalapozott, bizonyítékokon alapuló ismereteiket. Az elhízás kezelését lépcsőzetesen célszerű megkezdeni, előtte felmérve a beteg motivációját, általános állapotát, lehetőségeit. A szerzők leírják az energiaszükséglet meghatározásával, az étrenddel és a fizikai aktivitás megtervezésével kapcsolatos alapvető szempontokat. Felsorolják a hazánkban elérhető gyógyszereket és metabolikus sebészeti beavatkozásokat, az életmódi támogatás igényét. Az elhízás megelőzésében az élet első 1000 napjának táplálkozása, a későbbiekben a szülői minta a meghatározó. Sok kihasználatlan lehetősége van a háziorvosok, a lakóközösségek, az állami szervek koordinált együttműködésének, helyi kezdeményezéseknek. Az elhízás betegségként való meghatározása egyaránt igényel egészségpolitikai és kormányzati támogatást, az elhízottak ellátására szakosodott multidiszciplináris centrumok számának és kompetenciájának növelését. Orv Hetil. 2021; 162(9): 323–335.

Summary. Obesity and related morbidities have a high public health impact in Hungary. The treatment is a challenge, but prevention seems more effective. General practitioners, other specialists and health care professionals who are treating obese persons require short, summarized, updated and practical guideline. Hungarian medical professionals of different scientific societies, having decennial practices, are summarizing their evidence-based knowledge. Obesity management requires step by step approach, evaluating previously the general health condition, motivation and options of the patients. The measurement of energy requirement, planning of diet and physical activities, available surgical methods and medications are described in detail with life style and mental support needed. The most important period in the prevention of obesity is the first 1000 days from conception. Other significant factors are the life style habits of the parents. Proper obesity prevention requires better coordination of primary health care, community and governmental activities. Obesity should be defined as morbidity, therefore stronger governmental support and more health-policy initiatives are needed, beside increasing number and developing of multidisciplinary centres. Orv Hetil. 2021; 162(9): 323–335.