Absztrakt:

Bevezetés: A nyelőcső-varixruptura a portalis hypertensio életet veszélyeztető szövődménye. A 6 hetes mortalitás kb. 20%. Célkitűzés: Annak elemzése, hogy a varixeredetű gastrointestinalis vérzés ellátásában a 2015-ben osztályunkon bevezetett változások hatással voltak-e ezen betegek kórházi halálozására. Módszer: Retrospektív módszerrel hasonlítottuk össze a 2014-ben és 2015-ben ellátott varixvérző betegek adatait. 2015-ben a varixvérző betegek ellátásában két változtatás történt: szubintenzív ellátóegységben láttunk el minden beteget, és minden, varixvérzésre gyanús betegnél alkalmaztunk terlipresszint. A vérzéscsillapítás sclerotherapiával és/vagy ligatióval történt. A szignifikanciát Student-féle t-próbával számoltuk. A betegek adatai 2014 vs. 2015: betegszám: 24 vs. 30, átlagéletkor: 59,8 vs. 57,6 év, férfi (%): 70,8 vs. 66,7. A Child–Pugh-stádiumokban nem volt szignifikáns különbség a két év között, p = 0,53. A betegeket úgy is csoportosítottuk az elemzéskor, hogy az ellátás évétől függetlenül kaptak-e terlipresszint vagy sem. Ekkor az adatok: betegszám: 22 vs. 32, átlagéletkor: 60,4 vs. 57,4, férfi (%): 63,6 vs. 70,6. Eredmények: A mortalitás 2015-ben 23%, 2014-ben 33% volt! A terlipresszint kapó és nem kapó betegek halálozása: 18,2% vs. 34,4%, p = 0,09. A kórházi mortalitást a legerősebben befolyásoló tényező a beteg felvételkori Child–Pugh-stádiuma (A- vs. B-stádium p = 0,05, A- vs. C-stádium p = 0,02). A Child–Pugh-féle C-stádiumú betegeknél alkalmazott terlipresszinterápia mortalitáscsökkentő hatása a szignifikancia határán volt (p = 0,055). Következtetés: Osztályunkon az elmúlt évben a varixeredetű gastrointestinalis vérzések ellátásában bevezetett változások a viszonylag kis esetszámok mellett is lényeges mortalitáscsökkenéshez vezettek. Orv Hetil. 2020; 161(15): 583–587.

Bevezetés: A cystás fibrosis progresszív genetikai betegség, amely korlátozhatja a betegek mindennapi életét, befolyásolja életminőségüket. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a hazai cystás fibrosisban szenvedő betegek életminőségének felmérését. Módszer: Az életminőség értékelésére betegségspecifikus kérdőív (The Cystic Fibrosis Questionnaire – Revised) magyar nyelvre validált változatát alkalmazták. A betegség súlyossági állapotát Shwachman–Kulczycki-pontszám segítségével határozták meg. Spirometriai vizsgálat is történt. Eredmények: A vizsgálatban 59 beteg (átlagéletkor 14,03±4,8 év) vett részt öt magyarországi centrumból. A 8–13 éves korosztályban a gyermekek és szüleik válaszai között a következő korrelációkat állapították meg: fizikai aktivitás = 0,77 (p<0,001); érzelmi állapot = 0,07 (p<0,001); étkezési zavarok = 0,51 (p<0,001); kezelés terhe = 0,21 (p<0,001); testkép = 0,54 (p<0,001); légúti tünetek = 0,49 (p<0,001); emésztési tünetek = 0,40 (p<0,001). Következtetések: A gyermekkori életminőség felmérése során a gyermekek és szüleik véleménye szorosan megegyezett azokban a dimenziókban, amelyek a fizikális területre vonatkoztak, azonban a pszichoszociális doménekben lényeges különbségek voltak mérhetők. Cystás fibrosisos gyermekek életminőség-vizsgálata során mind a gyermekek, mind a szülők véleményének figyelembevétele ajánlott. Orv. Hetil., 2013, 154, 784–791.

Magyarország lakosságának több mint 1%-a fertőzött hepatitis B-, C- vagy D-vírusokkal. A betegek kivizsgálását és kezelését 2006 óta szakmai, míg 2010 óta finanszírozási protokollok alapján centrumokban végzik. A közlemény a 2012. évre érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési ajánlásokat foglalja össze. Az ajánlások hangsúlyozzák a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a májbiopsziát e vonatkozásban helyettesítő tranziens elasztográfia alkalmazhatóságát, csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét. Az idült hepatitis B kezelésében az első választás az egyéves időtartamú pegiláltinterferon- vagy a folyamatos entecavirkezelés, utóbbit a hepatitis B felszíni antigén (HBsAg-) szerokonverzió után még legalább hat hónapig kell folytatni. A tenofovir disoproxil fumarat jelenleg hazánkban még nem OEP-támogatott. Az adefovir dipivoxil leginkább kombinációban javasolható. Nem megfelelő első választás a lamivudin, az ezt már szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D esetén pegiláltinterferon-alapú kezelés szükséges. Az idült hepatitis C-fertőzésben a korábban még nem kezelt betegek kezelését pegilált interferon és ribavirin kombinációval kezdjük. Ennek hatástalansága esetén az igazoltan 1-es genotípussal fertőzötteknél a kezelést a negyedik vagy 12. hét után a két új, direkt ható proteázgátló antivirális szer egyikével (boceprevir vagy telaprevir) egészítjük ki. A kezelés időtartama általában 48 hét; korai perzisztáló vírusnegativitás esetén rövidebb kezelési sémák alkalmazhatók. A korábban sikertelenül kezelt 1-es genotípussal fertőzöttek 48 hétig proteázgátló alapú hármas kombinációval kezelendők. Relabálóknál cirrhosis hiányában és perzisztáló korai vírusválasz mellett rövidebb telapreviralapú séma is elegendő. Külön figyelmet kell fordítani a kölcsönhatásokra és a rezisztencia megjelenésére. A 2-es és 3-as genotípus mellett általában 24 hetes, míg 4-es genotípusban a 24, 48 vagy 72 hetes pegilált interferon plusz ribavirin kezelés javasolt. Jelen ajánlás az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenést követően válik szakmai protokollá. Orv. Hetil., 2012, 153, 375–394.