Search Results

You are looking at 1 - 10 of 40 items for :

  • Author or Editor: László Csaba x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: Content accessible to me x
Clear All Modify Search

A nemzetközi és a hazai pacemakerterápia első évtizedeinek rövid áttekintése

A brief overview of the first decades of international and Hungarian pacemaker therapy

Orvosi Hetilap
Authors:
László Melczer
,
László Rostás
, and
Csaba Melczer
Open access

Daganatos betegek evidencia alapú gondozási stratégiáinak irodalmi áttekintése

Literature review of evidence-based follow-up strategies of cancer patients

Orvosi Hetilap
Authors:
Oszkár Karádi
and
László Csaba Mangel

A modern kuratív célú kezelések eredményeként a daganatos betegek egyre nagyobb része a primer ellátást követően tartósan tumormentes marad. A kiújulással érintettek többségének életkilátása és életminősége azonban jelentősen romlik a palliatív kezelések ellenére is. A relapsus tünetmentes stádiumban történő, korai észlelése érdekében a betegek előre tervezett gondozási folyamatban vesznek részt, amelynek elsődleges célja a túlélés javítása. Az ellenőrző vizsgálatok optimális és racionális gyakoriságának és eszközeinek evidenciaalapú meghatározására az utóbbi évtizedekben számos vizsgálat és átfogó tanulmány született, amelyekben több szempontból is elemezték az utánkövetési stratégiákat. Az ajánlott gondozási protokollok jelentősen különböznek a daganatok eredete, szövettani jellemzői, stádiuma, prognosztikai faktorai, illetve lokális, „oligometasztatikus” vagy szisztémás relapsusra való hajlama alapján. A recidíva észlelésének célján túl előtérbe került az életminőség, a pszichés status, a pszichoszomatikus panaszok monitorozásának, illetve a protokollok költséghatékonyságának jelentősége is. A szakorvosi leterheltség csökkentésére alternatív megoldás lehet a családorvos vagy képzett szakszemélyzet bevonása a rutin onkológiai gondozásba. A COVID–19-pandémia a telemedicinális leletértékelést és gondozási gyakorlatot hozta előtérbe, ami újabb indoka a gondozási algoritmusok újraértékelésének. A közleményben a gondozási stratégiákat összehasonlító tanulmányok eredményeit tekintjük át, az ezek alapján kialakított racionalizált gondozási protokollok az egészségügyi kapacitások optimális kihasználását segítik, megőrizve a relapsusba kerülő betegek túlélési esélyét. Orv Hetil. 2022; 163(43): 1704–1712.

Open access

A felfekvés (decubitus) ellátásának és megelőzésének szakmapolitikai megközelítése

Health policy approach to the treatment and prevention of pressure ulcers

Orvosi Hetilap
Authors:
Borbála Cseh
,
Gyula Kincses
,
Zoltán Balogh
, and
Csaba László Dózsa

Bevezetés: A felfekvés (decubitus) a nyomásnak kitett helyeken kialakuló seb a bőrön és a subcutisban. Elsősorban idős, nem mobilis egyénekben fordul elő, melynek megelőzése és kezelése nemcsak orvosi és ápolói részvételt, hanem anyagi ráfordítást is igényel. Célkitűzés: Tanulmányunkban a dokumentumelemzést követően az állami kórházak körében 2022. második negyedévében végzett decubitusfelmérés releváns eredményeit ismertetjük a decubitusprevenció és -ellátás szervezeti és menedzsmenti tényezőire fókuszálva. Módszer: Az országos felmérés a decubitusellátás szempontjából releváns intézményi kört tekintve teljes körű volt, a beválogatási kritériumok meghatározását követően 86 intézmény gyakorlatáról kaptunk képet a 2019. bázisévre vonatkozóan. Eredmények: A hazai és az európai uniós szakmapolitikai dokumentumok, szabályozók és stratégiai dokumentumok áttekintése és rendszerezése során megállapítható, hogy a felfekvés prevenciója és ellátása több fejlesztéspolitikai célkitűzéshez illeszthető, előfordulási gyakorisága az egészségügyi szektor minőségi indikátoraként jelenik meg. Megbeszélés: Az általunk megtervezett és elvégzett országos decubitusfelmérés eredményei alapján elmondható, hogy a hazai jógyakorlatok szigetszerűen működnek, jelentési rendszerünk inhomogén, a dokumentáció nem egységes az intézményrendszerünkben. A 86 intézményből 17 rendelkezik új keletű (2021–2022), intézményi szintű decubitusellátást szabályozó dokumentummal, melyek az intézmények 17%-ában 2010 vagy az előtti keltezésűek. A szabályozó dokumentumok felülvizsgálati hatálya az intézmények 10%-ában elő van írva. A vizsgált intézmények közül 61 intézmény (71%) működtet decubitusteamet, 55 intézmény (64%) használ profilaktikus kötszereket. Hiányoznak a szakmai monitoringmutatók, minőségi indikátorok, esetlegesek az intézményi szintű ráfordításelemzések, kontrolling jellegű visszamutatások, melyek a költség- és költséghatékonysági elemzések alapját képezhetnék. Következtetés: Több szervezeti és menedzsmenti intézkedést érintő javaslatunk mellett a vonatkozó szakmai irányelv megújítását és az egységes intézményi jelentési rendszer bevezetését is szorgalmazzuk. Orv Hetil. 2023; 164(21): 821–830.

Open access
Magyar Sebészet
Authors:
Csaba Dzsinich
,
Gábor Darabos
,
László Székely
,
László Barta
,
Gábor Vallus
,
Tamás Tóth
, and
László Szentpétery

Absztrakt:

Az aortaív fejlődési rendellenességei az újszülöttek 1-2%-ában fordulnak elő. E betegcsoportban a bal oldali aortaívből eredő jobb arteria subclavia incidenciája 0,7–2%, míg a jobb oldali aortaívből eredő bal arteria subclavia 0,4%-ra tehető. A rendellenes eredésű arteria subclavia – arteria lusoria – okozta panaszok vagy az oesophagus, vagy a trachea compressiójából, vagy azok kombinációjából származnak. Ritka szövődményként a Kommerell diverticulum B típusú aortadissectióval vagy törmelékes bennékének elsodródásával felső végtagi embolisatiót okozhat. Dolgozatunkban 5 eset ismertetését adjuk közre. Egy beteg felső végtagi embolisatióval, 2 beteg akut B típusú aortadissectióval került észlelésre. Egy beteget krónikus I. típusú thoracoabdominalis aneurysma miatt operáltunk, akinél B típusú aortadissectio állumenének thrombotizált aneurysmáját találtuk, ami Kommerell diverticulum thrombosissal társult. Egy betegünkben jobb oldali aortaívből eredő bal arteria lusoriát transponáltunk a carotis communisba. Évekkel később a centralis csonk növekedő aneurysmája miatt kellett beavatkoznunk. Sternotomiából végzett debranching után thoracalis stentgraft-implantatiót végeztünk.

Full access

Complex aortaaneurysmák kezelési lehetőségei – saját tapasztalatok

Treatment options for complex aortic aneurysms – own experiences

Magyar Sebészet
Authors:
Csaba Dzsinich
,
László Szentpétery
,
Gabriella Nagy
,
Tibor Pataki
,
Gábor Darabos
, and
László Barta

Összefoglaló. Complex aortaaneurysmáról beszélünk, ha az több, egymástól anatómiailag nem elválasztható aortaszegmentumra terjed, és/vagy az aneurysma egy vagy több életfontosságú mellékág szájadékát is magában foglalja. Kettős vagy többszörös aortaaneurysmák egymástól sebészileg jól szeparálható elváltozásokat jelentenek. Míg a complex elváltozások egy ülésben vagy időben, egymást néhány nappal követő beavatkozással kezelendők, addig a kettős/többszörös aneurysmák szeparált megoldásokkal uralhatók. E kiterjedt elváltozások kezelése jelentős javallati és technikai kihívásokkal társul. A kezelési lehetőségek széles spektrumával rendelkezünk. Korábban a nagy sebészi traumával, jelentős morbiditással és mortalitással járó nyitott műtétek nagy rizikóval terhelt betegeken siker reményében nem voltak elvégezhetők. Napjainkban a sebészi és endograft technikákkal végzett hybrid műtétek, illetve a tisztán endovascularis megoldások a kiterjedt elváltozások kezelésének javallatát jelentősen kiszélesítették. Dolgozatunkban ismertetjük a lehetséges, és az általunk már alkalmazott technikákat, valamint azokat a lehetőségeket, amelyeket a rohamos technikai fejlődés kínál.

Summary. Complex aortic aneurysms extend to more aortic segments, and/or include one or more orifices of highly important side branches. Meanwhile complex aneurysms need reconstructive solutions in one sitting or hybrid procedures timely close to each other, multiple aneurysms can be treated technically and timely separated. Previously, open surgery was the only opportunity to intervene, which was associated with significant surgical trauma and was not suitable for high risk patients when devastating complications were likely. Recently combination of lower risk surgery with endovascular treatment options – the so called hybrid techniques – resulted in that indications for treatment remarkably widened. In addition, permanent technical progress made available pure endovascuar solutions, so a wide range of surgical procedures provide number of options for treatment. In this paper we report on the treatment options of complex aortic aneurysms, and present our own relevant experience.

Open access

The best solution for enlarging chronic type B aortic dissection is not known. Hybrid surgical and endovascular procedures offer a reliable solution in such circumstances, but technically complex stent-graft designs are sometimes needed when the treatment segment of the aorta presents anatomical challenges. We report a case of a proximally scalloped custom-made stent-graft implantation following left subclavian artery transposition in a formerly cocaine-abuser patient. The one-month follow-up computed tomography angiography showed a proximal endoleak (type Ia) which was successfully solved by coil embolization. Proximally scalloped stent grafts offer a reliable solution in complex aortic dissections involving the supra-aortic branches.

Open access

Venetoclax-rezisztencia krónikus lymphocytás leukémiában

Venetoclax resistance in chronic lymphocytic leukemia

Hematológia–Transzfuziológia
Authors:
Tamás László
,
Lili Kotmayer
,
Donát Alpár
, and
Csaba Bödör

Összefoglaló. Bevezetés: A krónikus lymphocytás leukémia (CLL) a nyugati világban leggyakrabban előforduló felnőttkori hematológiai malignitás, amely változatos klinikai lefolyással, valamint jelentős citogenetikai és molekuláris heterogenitással bír. A CLL kezelésében alkalmazott kemo-immunoterápiák mellett az elmúlt években megjelent célzott terápiák, mint a Bruton-féle tirozin kináz (BTK) gátló ibrutinib és acalabrutinib, a foszfatidilinozitol-3-kináz gátló idelalisib vagy az antiapoptotikus hatású B sejtes lymphoma 2 (B cell lymphoma 2, BCL2) fehérje gátló venetoclax forradalmasította a kedvezőtlen prognózisú újonnan diagnosztizált és refrakter/relabáló (R/R) betegek kezelését. A venetoclax egy nagy szelektivitással rendelkező, orálisan adható BCL2-inhibitor, amely jelentős sikerrel alkalmazható CLL-ben, beleértve a TP53 aberrációval rendelkező betegeket is. A meggyőző klinikai eredmények ellenére a betegek egy részében a terápia során rezisztencia alakul ki, amelynek pontos háttérmechanizmusa jelenleg is aktív kutatás tárgyát képezi. Közleményünkben ismertetjük a BCL2 apoptózist szabályozó fehérje CLL-ben betöltött szerepét, a venetoclaxnak a BCL2 fehérjére, valamint a sejtmetabolizmusra gyakorolt hatását. Ezen felül bemutatjuk a venetoclax-rezisztencia hátterében álló potenciális molekuláris mechanizmusokat, a rezisztenciával asszociált, újonnan leírt genetikai mutációkat, valamint a genetikai elváltozások kimutatására és követésére szolgáló vizsgálatok előnyeit és határait. A közlemény végén röviden kitérünk a venetoclax-rezisztencia megjelenését követő terápiás kihívásokra és kezelési lehetőségekre is.

Summary. Introduction: Chronic lymphocytic leukemia (CLL) is the most common type of leukemia in the Western world. Besides the widely used chemo-immunotherapeutic approaches, in the last couple of years, new targeted therapies have become available, such as the Bruton tyrosine kinase inhibitors ibrutinib and acalabrutinib, the phosphoinositide 3-kinase inhibitor idelalisib or the antiapoptotic B–cell lymphoma 2 (BCL2) inhibitor venetoclax, which have revolutionized the treatment of both treatment naïve and relapsed/refractory (R/R) patients. Venetoclax is a highly selective, oral BCL2-inhibitor, successfully applied in the treatment of patients harboring TP53 aberrations or failing on prior lines of therapy. Despite the promising clinical results, a subset of venetoclax treated patients experience resistance. The underlying mechanisms of venetoclax resistance are still intensively studied. In our review we provide an overview of the role of BCL2 apoptosis regulator protein in CLL, the effect of venetoclax on the BCL2 protein and cellular metabolism. Moreover, we aim to summarize the possible mechanisms of venetoclax resistance, with special emphasis on recently described genetic aberrations along with the advantages and limitations of molecular techniques commonly applied for the detection and monitoring of disease associated genetic alterations. Finally, we briefly discuss the therapeutic challenges and treatment options to overcome venetoclax resistance.

Open access

Achillotenotomiák hosszú távú eredményei spasticus cerebralis paresisben szenvedő betegekben

Long-term follow-up of achillotenotomy in patients with cerebral palsy

Orvosi Hetilap
Authors:
Gábor Kérő
,
László Frigyesi
,
Tamás Szabó
,
Péter Than
, and
Csaba Vermes

Absztrakt:

Bevezetés: A spasticus cerebralis paresisben szenvedő betegek kezelésének egyik legfontosabb faktora az állást és a járásképességet befolyásoló equinuscontractura műtéti megoldása. Klinikánkon nyílt Z-achillotenotomia mellett az Achilles-ín percutan tripla hemisectióját végezzük rutinszerűen. Célkitűzés: Munkánk célja volt, hogy a klinikánkon spasticus cerebralis paresises betegeken végzett achillotenotomiák hosszú távú eredményeit elemezzük, keressük a fő komplikációk prediszponáló faktorait, illetve összehasonlítsuk a nyílt és percutan végzett műtétek hosszú távú kimenetelét. Módszer: Klinikánkon 1990 és 2006 között 211 betegnél, összesen 347 esetben végeztük el az Achilles-ín megnyújtását. 261 esetben percutan, 86 esetben pedig nyílt feltárásból történtek a műtétek. Munkánk során a betegek átlagosan 15 éves utánkövetésének retrospektív analízisét végeztük el. Az egyes esetek hosszú távú eredményeit a műtéti életkor, az alapbetegség topográfiai megjelenési formája és a cerebralis paresis súlyossága alapján elemeztük. A betegek járóképességét, illetve annak változását a kezelés során az úgynevezett ’Physician Rating Scale’ pontrendszer szerint értékeltük. Eredmények: Recidív equinuscontractura miatt 74 esetben végeztünk reachillotenotomiát (21,3%); 14 esetben (4%) a reachillotenotomiát második alkalommal is el kellett végezni. Túlkorrekcióval 12 esetben (3,5%) találkoztunk. Fiatalabb életkorban (<7 év) operált, illetve súlyosabb paresis (GMFCS II–III.) esetén bizonyult a recidívaráta a legmagasabbnak (~26%). A recidíva 9 és 14 éves kor között jelentős halmozódást mutatott. Következtetés: A műtétet követő legfontosabb komplikáció a recidíva volt. Recidíva a legnagyobb arányban a fiatalabb korban operált, az alapbetegség súlyosabb formájában szenvedő betegeknél jelentkezett. Megfigyeltük, hogy a recidíva szoros összefüggést mutat a testnövekedéssel, illetve halmozódást mutat serdülőkorban. Orv Hetil. 2020; 161(8): 306–312.

Open access
Physiology International
Authors:
András Szuák
,
Csaba Korom
,
Károly Németh
,
Ágnes Nemeskéri
, and
László Harsányi

Abstract

Purpose

According to current protocol, the separation of pancreatic head and body is performed at the level of superior mesenteric vein (SMV). Previous data indicate that the resection plane should be modified in portal annular pancreas. We presumed that the optimal line of pancreatic resections could also be different in other cases. Our aim is to simulate pancreatic resections in different planes and find the optimal resection line with the minimum number of cut vessels.

Main methods

25 abdominal vascular corrosion casts were prepared, the aorta and the portal vein were cannulated. CT scans were taken on the casts, and specific planes were reconstructed simulating different resection lines. The total amount of cross sections of vessels were calculated in the different planes.

Results

In our series, the optimal plane is the SMV in 11/25, 2 cm left in 10/25, 1 cm left in 4/25, 1 cm right in 1/25 and 2 cm right in none of our cases. The group of left sided extension contain more than half of the cases. With left sided resections, the cut surface of the vessels may be lowered to even 29% compared to the SMV plane.

Conclusion

Our study revealed that pancreatic resections should be extended to the left side of the SMV in more than half of our cases. Therefore, the resection plane should be determined by preoperative imaging methods. Using DICOM viewer with multiplanar reconstruction, the resection planes can be simulated in clinical practice, which would reduce the risk of postoperative bleeding.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Csaba Dzsinich
,
László Entz
,
Péter Berek
,
Gábor Vallus
,
László Barta
,
Gabriella Nagy
, and
Gabriella Nyiri

Absztrakt

Bevezetés: Az aortacoarctatio a leggyakoribb congenitalis cardiovascularis elváltozások egyike, azok 5–8%-ában fordul elő. Típusos előfordulási helye az isthmicus szakasz. Atípusos helyen kialakuló coarctatio az esetek mintegy 1%-ában fordul elő és többnyire súlyos hypertoniával szövődik. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a kórkép sebészi kezelési lehetőségeinek és azok hosszú távú eredményeinek ismertetését 27 beteg műtéti kezelésével szerzett tapasztalataik alapján. Módszer: A 35 évet felölelő utánkövetés során a diagnosztika és a kezelési módszerek változtak. Napjainkban a morfológiai diagnózis legáltalánosabb módszerei a komputertomográfiás angiográfia és a mágneses rezonanciás angiográfia. Az aortarekonstrukció lehetőségei az endovascularis technikák bevezetésével gazdagodtak, de atípusos aortacoartatio esetében a szerzők ma is túlnyomóan változatos sebészi megoldásokat alkalmaznak. Eredmények: A műtétek után nem veszítettek el beteget. A hypertonia minden esetben jelentősen csökkent. Gyermekkorban operált esetekben a növekedés okozta testméretváltozások 3 esetben újabb rekonstrukciós műtétet indokoltak. Következtetések: Az atípusos aortacoarctatio individuális sebészi módszerekkel eredményesen kezelhető. Gyermekkorban operált esetekben a testméret-növekedés a rekonstruált aortaszakasz revízióját teheti szükségessé. Orv. Hetil., 2016, 157(26), 1043–1051.

Open access