Search Results
You are looking at 1 - 10 of 18 items for :
- Author or Editor: László Márton x
- Medical and Health Sciences x
- Refine by Access: Content accessible to me x
Percutan endovascularis aortarekonstrukcióval szerzett kezdeti tapasztalataink
Initial experiences with percutaneous endovascular aortic reconstruction
Bevezetés: A bőrön keresztüli punkcióból végzett aortarekonstrukció újabb mérföldkő az aortasebészetben. Ebben a vascularis záróeszközök evolúciója kulcsszerepet játszott. Ezek segítségével a nagyobb átmérőjű, endovascularis műszerek után keletkező, artérián ejtett nyílások sebészi feltárás nélkül zárhatóvá váltak. Célkitűzés: Célunk volt, hogy megvizsgáljuk a percutan endovascularis aortarekonstrukciók technikai sikerességét, és elemezzük a technika alkalmazásával szerzett kezdeti tapasztalatainkat. Módszer: Prospektív vizsgálatunkban a 2020. október 15. és 2021. március 31. közötti időszakban endovascularis aortarekonstrukción átesett betegeket vizsgáltuk. Az arteria femoralis communison keresztüli percutan rekonstrukcióra alkalmasnak ítélt betegeket vontuk be kutatásunkba. A technikai sikerességet, az ellátással kapcsolatos kórházi szövődményeket és a beavatkozás eredményességét befolyásoló rizikófaktorokat vizsgáltuk. Eredmények: Az adott időszakban 43 betegnél történt endovascularis aortaműtét, 38 beteget tartottunk percutan beavatkozásra alkalmasnak. Döntően infrarenalis aortaaneurysma (n = 26, 68,4%) miatt történt beavatkozás. Az ultrahangvezérelten szúrt punkciós nyílások zárására öltésmediált záróeszközt használtunk, oldalanként 2 (1–4) (medián, minimum–maximum) darabot. Technikailag sikeres percutan rekonstrukciót 37 (97,4%) esetben végeztünk. Az átlagos kórházi tartózkodás a rekonstrukciót követően 4,9 ± 1,7 (SD) nap volt. Összesen 3 (7,9%) esetben tapasztaltunk a behatolással kapcsolatos szövődményt, ebből 1 esetben femoralis feltárást végeztünk. A rizikófaktorokat tekintve a 18 Fr feletti eszközméret (1,26, 0,09–17,75, 0,862) és a testtömegindex (1,17, 0,923–1,5, 0,19) fokozta a behatolással kapcsolatos komplikáció lehetőségét, de egyik összefüggés sem volt szignifikáns (OR, 95% CI, p-érték). Ellenben a 30 kg/m2 testtömegindex feletti betegek között (n = 12) e szövődmény aránya szignifikánsan nagyobb volt, mint a kisebb testtömegindexű betegek körében (p = 0,008). Következtetés: A percutan végzett endovascularis aortarekonstrukció ígéretes módszer, kezdeti tapasztalataink alapján biztonságos és nagy technikai sikerrel alkalmazható az erre alkalmasnak ítélt betegeknél az arteria femoralis communison keresztül. Orv Hetil. 2022; 163(33): 1318–1323.
Absztrakt:
Bevezetés: A méhlepény patológiai feldolgozása Magyarországon jelenleg kisszámú esetre korlátozódik, pedig a nemzetközi gyakorlat azt bizonyítja, hogy számos esetben az in utero elhalás okának megállapításában, az újszülött postnatalis adaptációs zavarában, esetleg később manifesztálódó betegség kimutatásában fontos információval szolgálhat. Fontos jelzője a későbbi neurológiai defektusok kialakulásának. Célkitűzés: A placenta vizsgálatának hazai gyakorlata elmarad a nemzetközi gyakorlattól, ezért is van szükség a nemzetközi gyakorlat átvételére, szakmai protokollok bevezetésére, indokolt esetben a patológiai feldolgozás módjának meghatározására. A jelen munka hiánypótló, mivel hasonló iránymutatással a magyar gyakorlatban nem találkozni. Módszer: Az angolszász orvosi irodalomban számos kiváló tanulmány foglalkozik a témával, melyek alapján jól használható ajánlások, útmutatók készültek. A „Placenta” című, először 1980-ban megjelent, 2 feletti impaktfaktorral bíró folyóirat e kérdés jelentőségére utal. Eredmények: A szerzők a szülész és neonatológus kollégáknak és a területen dolgozó egészségügyi szakembereknek a kialakult, az angliai gyakorlaton alapuló mintaképet elemzik, bemutatva a Royal College of Pathologists által ajánlottakat. Ennek szempontjait figyelembe véve gyakorlati útmutatást kívánnak nyújtani a vizsgálat indikációinak ismertetésével és a jelentősebb klinikopatológiai összefüggések bemutatásával. A cikk végén táblázatos formában mutatják be a releváns klinikopatológiai összefüggéseket. Következtetés: A placenta vizsgálatától várható információ értéke és kétségtelen klinikai haszna messze felülmúlja a szükséges anyagi ráfordítást. Orv Hetil. 2019; 160(48): 1894–1903.
Absztrakt:
A thoracoabdominalis aortaaneurysmák kezelése az érsebészet egyik legnagyobb kihívása. Sürgős esetekben ezen komplex aneurysmák endovascularis ellátásának lehetőségei limitáltak. Az óriás méretű (10 cm-t meghaladó) thoracoabdominalis aortaaneurysma rendkívül ritka jelenség, ellátása mindig betegspecifikus, egyedi kezelést igényel. A tervezett kezelés alacsonyabb morbiditási aránnyal jár, különösen a gerincvelő-sérülés tekintetében. Esetünkben egy 19,2 cm maximális átmérőjű, Crawford V típusú thoracoabdominalis aortaaneurysma sikeres kezelését mutatjuk be. A férfi beteget először akutan, nyitottan operáltuk tartott ruptura miatt, majd később halasztott időpontban endovascularisan folytattuk ellátását. A 64 éves férfi beteget mellkasi és hasi panaszok miatt vettük fel intézetünkbe(1) stabil hemodinamikai paraméterekkel. Kontrasztanyagos CT-angiográfiás vizsgálat igazolta a 19,2 cm legnagyobb átmérőjű, többszörös thoracoabdominalis aortaaneurysmáját, kompressziós jelekkel, haemothoraxszal és az alsó szakasz tartott rupturájával. Az anatómia, az extrém méret, a kompressziós tünetek és a haemothorax miatt a nyitott műtéti megoldást választottuk, és intraoperatívan döntöttünk végül a kétszakaszos ellátás mellett. Első lépésben a rupturált szakasz ellátására egy aortoaorticus Dacron interpositumot implantáltunk úgy, hogy a visceralis szakaszt egy ferde ’patch’ segítségével rekonsruáltuk, majd a második lépésben végeztük el a mellkasi sztentgraft beültetését. Az egyéves kontrollon a beteg panaszmentes volt, ’endoleak’ nem ábrázolódott. Az óriás aortaaneurysmák ritka klinikai entitások, főleg a thoracoabdominalis régióban. A kompressziós tünetek, a haemothorax és a jelentős anatómiai változások miatt az endovascularis beavatkozás kivitelezhetősége erősen kérdéses. Ruptura esetén azonnali ellátásuk jelenleg szinte csak nyitottan végezhető. A többlépcsős beavatkozás csökkentheti a gerincvelő-károsodás veszélyét, ezért megfelelő anatómia esetén megfontolandó ennek a ritka betegségnek a kezelésében. Orv Hetil. 2020; 161(7): 269–274.
A neoadjuvans FLOT-terápia hatása az előrehaladott gyomor-cardia tumorok rövid távú onkológiai és sebészi kezelés eredményeire
Short term results of the FLOT neoadjuvant therapy on the surgical management of advanced gastro-oesophageal junction adenocarcinoma
Bevezetés
Napjainkban az előrehaladott T2–T4-stádiumú, akár regionalis nyirokcsomó érintettséggel bíró gyomor-cardia tumoros betegek esetében a terápiás algorytmus szerint neoadjuvans kezelés történik, majd azt követi a sebészeti beavatkozás.
Betegek és módszer
A neoadjuvans onkológiai kezelés − a gastro-oesophagealis junctio tumorainak esetében − korábban az epirubicin, cisplatin és fluorouracil (ECF) vagy epirubicin, cisplatin és capecitabin (ECX) kombinácioból állt (I. csoport). Az újonnan alkalmazott terápiás protokoll (FLOT-, F: 5-FU, L: leucovorin, O: oxaliplatin, T: docetaxel) vizsgálatába a resecabilisnak ítélt cT2 vagy magasabb stádiumba sorolandó nyirokcsomó-pozitív betegeket cN+) válogattuk be (II. csoport). Klinikánkon 2013. december 31. és 2021. június 1. között FLOT-kezelésen átesett, T2–T4-stádiumú cardiatumoros betegeink retrospectiv analízisét végeztük el (n = 9). Az eredményeket összehasonlítottuk a korábbi ECF/ECX-kezelésből random módon kiválasztott másik 9 beteg eredményével. Kutatásunk során vizsgáltuk az eltérő kezelési módszerek tumorregressziós változásait (TRG), lehetséges mellékhatás profiljait, az elvégzett műtétek típusait, azok onkológiai radikalitását (nyirokcsomószám, resectiós szélek).
Eredmények
A két csoport eredményeit összehasonlítva a FLOT neoadjuvans kezelésen átesett betegeknél szignifikánsan magasabb komplett pathológiai regressziót észleltünk, mint a – korábbi – ECX/ECF-kezeléseknél. A műtétek során eltávolított nyirokcsomók számában, a sebészi resectiós szélek (distalis, circumferentialis) nagyságában a csoportok között szignifikáns eltérés nem igazolódott. A vizsgálatban a leggyakoribb mellékhatásként a neutropenia jelentkezett. A leukopenia, neutropenia, hányinger jóval gyakrabban jelent meg a korábban alkalmazott (ECF/ECX) protokoll kapcsán.
Következtetés
Az előrehaladott stádiumú gyomor-cardia tumorok esetében alkalmazott új FLOT neoadjuvans kezelés szignifikánsan magasabb mértékű komplett pathológiai tumorregressziót eredményezett. Vizsgálati eredményeink alapján elmondható, hogy a kedvezőbb mellékhatás profillal rendelkező FLOT neoadjuvans kezelés, majd azt követő sebészeti beavatkozás a követendő eljárás késői cardia tumorok esetében.
Abstract
Electronic stethoscopes and digital phonocardiograms (DPCGs) can be applied when diagnosing cardiac murmurs, but their use for cardiac arrhythmias is not described in veterinary medicine. Data of 10 dogs are presented in this preliminary study, demonstrating the applicability of these techniques. Although the number of artefacts and the amount of baseline noise produced by the two digitising systems used did not differ, the Welch Allyn Meditron system or similar ones capable of simultaneous recording of electrocardiograms (ECGs) and DPCGs provide a better option for clinical research and education, whilst the 3M Littmann 3200 system might be more suitable for everyday clinical settings. A combined system with simultaneous phonocardiogram and ECG, especially with wireless transmission, might be a solution in the future.
A nyelőcső motilitási betegségeinek minimálisan invazív sebészete
Minimally invasiv surgery for motility disorders of the oesophagus
Bevezetés és célkitűzés
Vizsgálatunkban a nyelőcső motilitási betegségeinek minimálisan invazív műtéti kezelésében szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be a pharingo-oesophagealis (Zenker-) diverticulum, az epiphrenalis nyelőcső diverticulum és az achalasia cardiae vonatkozásában, hangsúlyt fektetve a perioperatív eredményekre és az életminőségre.
Anyag és módszerek
2003. január 1. és 2020. december 31. között Zenker, epiphrenalis diverticulum és achalasia miatt műtéttel kezelt és gondozott betegeket vontunk be a vizsgálatokba. Zenker-diverticulum miatt transoralis stapler diverticulostomiát 17, transcervicalis diverticulectomiat és cricomyotomiat 23 esetben, epiphrenalis diverticulum miatt 14 betegnél laparoscopos transhiatalis diverticulectomiát és Heller–Dor-műtétet, míg 63 esetben achalasia cardiae miatt Heller–Dor-műtétet végeztünk. Elemeztük a perioperatív eredményeket, valamint közép- és hosszú távon a műtétek életminőségre kifejtett hatásait.
Eredmények/következtetések
A műtétek minimális vérvesztéssel, alacsony morbiditással, mortalitás nélkül voltak kivitelezhetők. Vizsgálatunk szerint mind a Zenker-diverticulumok mindkét megközelítésből végzett műtéte, mind az achalasia cardiae és az epiphrenalis gurdély kezelésében alkalmazott laparoscopos Heller–Dor-eljárás biztonságos és hatékony sebészi módszerek. A minimálisan invazív technikával operált betegek tüneti kontrollja hosszú távon is megfelelő, és csak a betegek alacsony százalékánál jelentkeznek recidív panaszok, amelyek kiegészítő gyógyszeres és/vagy korrekciós műtétet is igényelhetnek.
Összefoglaló. A mellékvese-haemangiomák ritkán előforduló, nehezen diagnosztizálható elváltozások, melyek sebészi eltávolítása gyakran nagy fokú technikai jártasságot igényel. Vizsgálatunkban egy 69 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél fogyás és hypertonia miatt végzett kivizsgálás mellékvesecisztát feltételezett, valamint felvetette adrenocorticalis carcinoma jelenlétét. A preoperatív kivizsgálás során (CT és MRI) a felmerülő malignitás miatt sebészi eltávolítás vált szükségessé. A kezdeti laparoszkópos transperitonealis technikát követően a bonyolult elhelyezkedés, illetve vérzés miatt kis méretű, paramedián metszésből konvertáltunk, és bal oldali nyitott adrenalectomiát végeztünk, valamint a vese caudalis részéről egy folyadéktartalmú képletet távolítottunk el. A szövettani feldolgozás a vese középső harmadának magasságából reszekált cisztát, valamint a cranialis lokalizációról eltávolított, ritka előfordulású mellékvese-haemangiomát igazolt. A ritkán előforduló és többnyire bizonytalan preoperatív diagnózissal bíró mellékvese-haemangiomák sebészi eltávolítása nagy méretük, kompresszióra való hajlamuk, valamint malignitást utánzó megjelenésük miatt is indokolt. A laparoszkópos transperitonealis adrenalectomia extra nagy méretű (>10 cm ) és malignus tumorok, illetve nagy méretű haemangiomák eltávolítására is alkalmas eljárás. A mellékvese-haemangiomák sebészi reszekciója nagyfokú körültekintést igényel, megnövekedett vérzéshajlamuk, valamint a gyakori, nagyerekhez való közeli elhelyezkedés miatt a konverzió veszélye is jelentősen növekszik. Orv Heti. 2020; 161(47): 2006–2010.
Summary. Adrenal hemangiomas are rare. Their preoperative diagnosis is usually vague, and often require advanced surgical skills for resection. We herein describe the case of a 69-year-old female patient initially presented with weight loss and hypertension. Preoperative Computed Tomography (CT) and magnetic resonance imaging (MRI) confirmed the presence of an adrenal cyst and possible adrenocortical carcinoma requiring surgical intervention. After initial laparoscopic transperitoneal approach, conversion to open surgery through a small paramedian incision was carried out due to the lesion’s problematic location and continuous intraoperative bleeding. Open adrenalectomy along with the removal of a fluid-bearing lesion from the caudal pole of the kidney was performed. Histology confirmed a cyst removed from the mid-third, and a rare occurring adrenal hemangioma from the cranial part of the kidney. Adrenal hemangiomas usually bear uncertain preoperative diagnosis. Surgical removal becomes necessary in case of increasing size, potential to compress neighbouring structures and possible malignancy. Laparoscopic transperitoneal adrenalectomy is a feasible approach for the removal of extra large (>10 cm) and even malignant lesions as well as for large hemangiomas. Surgery of adrenal hemangiomas require a high level of caution, moreover, their potential for bleeding and frequent vicinity to nearby vascular structures may increase the need for open surgery. Orv Hetil. 2020; 161(47): 2006–2010.
Abstract
The authors aimed to investigate eight strains of Escherichia coli (E. coli) strains from Hungarian layer flocks for antimicrobial resistance genes (ARG), using metagenomic methods. The strains were isolated from cloacal swabs of healthy adult layers. This study employed shotgun sequencing-based genetic and bioinformatic analysis along with determining phenotypic minimum inhibitory concentrations. A total of 59 ARGs were identified in the eight E. coli isolates, carrying ARGs against 15 groups of antibiotics. Among these, 28 ARGs were identified as transferable. Specifically, four ARGs were plasmid-derived, 18 ARGs were phage-derived and an additional six ARGs were predicted to be mobile, contributing to their mobility and potential spread between bacteria.
A súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 elleni immunválasz
Immune response against the severe acute respiratory syndrome coronavirus 2
A koronavírus-betegség (COVID–19) lefolyása rendkívül sokféle lehet. Az érintettek egy része gyakorlatilag tünetmentes marad, míg másoknál súlyos, esetenként halálos kimenetelű komplikációk alakulnak ki. Ennek a variabilitásnak a hátterében – bár kétségtelenül szükség van további kutatásokra is – minden jel szerint az immunrendszer egyes alkotóelemeinek eltérő, néha kifejezetten kóros működése áll. Összefoglalónkban azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen kölcsönhatás alakul ki a természetes és az adaptív immunrendszer, valamint a súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) között az emberi szervezetben. Megvizsgáljuk, hogyan befolyásolja a betegség lefolyását az I-es típusú interferonoknak a genetikai hibákra vagy az antiinterferon-autoantitestek jelenlétére visszavezethető elégtelen aktivitása, a myeloid rendszer zavara, a hipergyulladásos állapot kialakulása, a lymphopenia és az adaptív immunrendszer egyénenként eltérő működése. Kitérünk azokra a kulcsfontosságú megfigyelésekre is, amelyek segítettek körvonalazni a SARS-CoV-2-specifikus humorális és sejtközvetített immunmemória legfontosabb jellemzőit. Orv Hetil. 2022; 163(20): 774–787.
