Search Results

You are looking at 1 - 4 of 4 items for

  • Author or Editor: Lóránt Illésy x
  • Refine by Access: Content accessible to me x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

A központilag koordinált vesecsereprogramokban krónikus vesebetegek cserélhetik el immunológiailag inkompatibilis élődonorjaikat egymással. Az ENCKEP (European Network for Collaboration on Kidney Exchange Programmes) COST Action 2016 szeptemberében kezdte meg működését, és azóta a nemzetközi kutatóhálózatnak sikerült feltárnia, hogy miként működnek a vesecsereprogramok Európában. Ezen tanulmány célja az ENCKEP COST Action eredményeinek összefoglalása és a tervezett hazai vesecsereprogramra nézve a tanulságok levonása. A COST Action számos workshopot tartott, illetve az első munkacsoportja két európai felmérést szervezett, amelyek eredményeit két kézikönyvben összegezte; ezeket az ismereteket dolgozza fel tanulmányunk. Európában jelenleg 10 országban működnek nemzeti vesecsereprogramok, a legrégebbi Hollandiában (2004 óta) és a legnagyobb az Egyesült Királyságban, ahol az elmúlt 10 évben több mint 700 vesét transzplantáltak a program keretében. Több ország jelenleg tervezi a nemzeti vesecsereprogram elindítását, illetve nemzetközi együttműködések is szerveződnek. A nemzeti vesecsereprogramok nagymértékben növelik a vesebetegek lehetőségeit az élődonoros átültetésre, de egy hatékony program létrehozásának érdekében számos orvosi, logisztikai, optimalizálási, etikai és jogi kérdést kell sikeresen megoldaniuk a szervezőknek. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1905–1912.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Balázs Nemes
,
Réka P. Szabó
,
László Bidiga
,
Károly Kalmár Nagy
,
Lóránt Illésy
, and
Anikó Szilvási

Absztrakt:

A veseátültetés utáni hosszú távú túlélést befolyásoló tényezők egyike az antitestmediált rejekció (ABMR). A szerzők áttekintést nyújtanak az ABMR jelenleg ismert diagnosztikai és kezelési hátteréről. A Debreceni és a Pécsi Egyetem transzplantációs központjainak együttműködése alapján áttekintik a 2013 és 2017 közötti időszakban végzett veseátültetések után kialakult korai ABMR-eseteket és a releváns közleményeket. A két központban összesen 454 veseátültetés történt. ABMR-diagnózist összesen 18 esetben állítottunk fel (4%). Minden esetben perkután biopszia történt. A betegek közül 22% volt primer, 78% retranszplantált eset. Az átlagéletkor 51,2 ± 6 év volt. A veseátültetés után az ABMR diagnózisáig eltelt idő 15,4 ± 22,1 hónap volt. A C4d-pozitivitást 7 esetben sikerült igazolni, ami az összes ABMR-eset 39%-a. Összesen 16 betegnél történt szteroidbolus + intravénás immunglobulin (IVIG) + plazmaferézis (PF) kezelés, a 6 debreceni beteg közül 5 kapott ezenfelül rituximabot és 1 alemtuzumabot. 9 (47,4%) beteg él működő beültetett vesével, 4 beteg meghalt (21%), és 5 került vissza művesekezelésre graftvesztés miatt (31%). Az ABMR veszélyes szövődmény a veseátültetés után. A diagnosztikus kritériumok sokáig változtak. A gold standard a szövettan. A C4d-esetekben is lehet akcelerált ABMR. A retranszplantáción átesett fiatalabb, preformált donorspecifikus antitesttel (DSA) jelentkező betegek és azok, akik EC-donorból kapnak vesét, kockázati csoportot jelentenek. A de novo DSA megjelenése, az átlagos fluoreszcenciaintenzitás (MFI) kinetikája lehet az a pont, amely felhívja a figyelmet az akut ABMR veszélyére. A rituximab hatékonyságát megkérdőjelezik, az új gyógyszerekkel (belatacept, bortezomib vagy ekulizumab) még nincs elég tapasztalat, vagy rendkívül drágák. Saját anyagunkban a 40% feletti gyógyulási arány kiemelkedően jó eredmény. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1913–1929.

Open access

Veseátültetés utáni sebészeti szövődmények előfordulása a Clavien-beosztás szerint, különös tekintettel a húgyvezeték-anastomosis típusára

Surgical complications after kidney transplantation based on the Clavien classification, especially with regard to the types of ureteral anastomoses

Orvosi Hetilap
Authors:
Lóránt Illésy
,
Roland Fedor
,
Dávid Ágoston Kovács
,
Zsolt Kanyári
,
Gergely Zádori
,
Gergő József Szőllősi
,
Márton Kovács
,
Tibor Flaskó
,
Judit Tóth
,
Richárd Veisz
,
Ivett Belán
, and
Balázs Nemes

Összefoglaló. Bevezetés: Veseátültetést követően a graft és a beteg túlélésére hatással lehetnek a posztoperatív intervenciót igénylő szövődmények. Fontos szempont a műtéttechnikai eredményesség monitorozása. Többek között az irodalomban számos lehetőség ismert a veseátültetés sarokpontjának számító ureteranastomosis elkészítésére is, de az éranastomosisok technikája szintén döntő lehet. Célkitűzés és módszer: Retrospektíven vizsgáltuk a 2010 és 2020 között végzett veseátültetéseket a Debreceni Egyetem Sebészeti Klinikáján. Célul tűztük ki a sebészeti szövődmények vizsgálatát, melyeket rendszereztünk, a módosított Clavien-féle beosztás alapján. A legnagyobb figyelmet az ureteranastomosisokra fordítottuk. Minden betegnél az adott kategóriában legsúlyosabb szövődményt vettük alapul a beosztáshoz. A minimális utánkövetési idő 1 év volt. Az adatokat az SPSS statisztikai program segítségével elemeztük. Eredmények: A vizsgált periódusban 406 veseátültetés történt, melyből 24,4% (n = 99) vesetranszplantáltnál alakult ki intervenciós (sebészeti, radiológiai, urológiai) szövődmény. A betegek átlagéletkora 49,5 ± 13,7 év, 60,8% férfi volt. A kumulatív mortalitás 10,1% volt. Grade 4-es szövődmény a betegek 6,9%-ánál (n = 28), Grade 3-as a 6,7%-ánál (n = 27), Grade 2-es a 3%-ánál (n = 12), Grade 1-es a 7,9%-ánál (n = 32) jelentkezett. A veseátültetés után 20,4%-ban (n = 83) alakult ki későn induló graftfunkció. Következtetés: A legenyhébb kategóriába (Grade 1.) került a legtöbb beteg, a szövődmények jelentős része sebészi, intervenciós radiológiai és urológiai közreműködéssel megoldható volt. Az ureteranastomosisok műtéti technikája és a releváns szövődmények kialakulása között nincs szignifikáns összefüggés. Megfelelő és időben alkalmazott korrekciós kezelés mellett a graft- és betegtúlélést nem rontja szignifikánsan az enyhe és középsúlyos (Grade 1–3.) szövődmények kialakulása. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1038–1051.

Summary. Introduction: Complications associated with postoperative intervention may affect graft and patient survival after kidney transplantation. Monitoring the effectiveness of surgery is an important aspect. Ureter anastomosis can be the pivot of kidney transplant, the same as vascular anastomosis, so efficiency of the surgical technique is important to follow up. Objective and method: We retrospectively examined kidney transplants performed between 2010 and 2020 at the Department of Surgery of the University of Debrecen. Data were analyzed by the SPSS statistical program. We aimed to investigate surgical complications, which were systematized based on the modified Clavien classification. In one patient, the most severe complication was used as the basis for the schedule. The minimum follow-up time was 1 year. Results: 406 kidney transplants were performed in the examined period, of which 24.4% (n = 99) developed renal transplant complications (surgical, radiological, urological). The mean age of the patients was 49.5 ± 13.7 years, and 60.8% were male. The cumulative mortality was 10.1%. Grade 4 complication developed in 6.9% (n = 28) of the recipients, Grade 3 in 6.7% (n = 27), Grade 2 in 3% (n = 12), and Grade 1 in 7.9% (n = 32). 20.4% of the recipients had delayed graft function. Conclusion: The Grade 1 group had the biggest case number, so a significant part of the complications could be solved with the help of interventional radiology and urologists. There is no significant association between the surgical technique of ureteral anastomoses and the development of related complications. With appropriate therapy, graft and patient survival are not significantly impaired by the development of Grade 1–3 complications. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1038–1051.

Open access

Akut Stanford B típusú aortadissectio konzervatív és invazív terápiájának hosszú távú eredményei Magyarországon

Long-term results of the treatment of Stanford type B aortic dissection with medical and invasive therapy in Hungary

Orvosi Hetilap
Authors:
Péter Legeza
,
Enikő Pomozi
,
Tamás Tóth
,
László Benkő
,
György Juhász
,
Zsolt Kövesi
,
Éva Veres
,
Lóránt Illésy
, and
Zoltán Szeberin

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: Az akut Stanford B típusú aortadissectio (ATBAD) egy potenciálisan életet veszélyeztető kórkép, melynek adekvát ellátása kritikus lehet a beteg túlélése szempontjából. A jelen vizsgálat célja az ATBAD ellátásával kapcsolatosan végzett konzervatív, nyitott vagy endovascularis terápiás modalitások rövid és hosszú távú eredményeinek összehasonlítása. Módszer: Retrospektív, multicentrikus kohorszvizsgálatunk során a 2011. 01. 01. és 2020. 12. 31. között akut és szubakut TBAD-val kezelt betegeket vizsgáltuk. A terápia módja szerint a konzervatívan, nyitott műtéttel kezelt és a thoracalis endovascularis aortasztentgraft -implantáción (TEVAR) átesett betegek eredményeit hasonlítottuk össze. Regisztráltuk a posztoperatív 30 napban történt halálozást, major szövődményeket, valamint az utánkövetés során való reoperáció szükségességét és a túlélést. Eredmények: A vizsgálatba 188 beteget vontunk be (69,7% férfi, átlagéletkor: 57 ± 12,2 év). A betegek 88,8%-a szenvedett magasvérnyomás-betegségben. A posztoperatív 30 napban a nyitott műtéten átesett betegek között magasabb arányban fordult elő halálozás, mint a TEVAR-on átesett betegek között (26% és 16,7%, p = 0,12). A nyitott műtéten és a TEVAR-on átesett betegek között hasonlóan magas arányban fordult elő posztoperatív lélegeztetést igénylő tüdőszövődmény (22,6% és 19,4%), valamint műtétet igénylő vascularis szövődmény (25,9% és 16,7%). A konzervatívan kezelt csoportban 3 esetben volt szükséges a dissectióval kapcsolatos műtét végzése 30 napon belül (renalis sztentimplantáció: n = 2, TEVAR: n = 1). A medián utánkövetési idő 41 (IQR, 73,5) hónap volt. Utánkövetésünk alatt a reoperációk tekintetében nem volt szignifikáns különbség a három csoport között (p = 0,428). A 6 éves túlélés a nyitott műtéten átesett betegek között szignifikánsan alacsonyabb volt, mint a másik két vizsgált betegcsoportban (54,8% vs. 79,3% és 75%, p = 0,017). Következtetés: Amennyiben ATBAD esetén műtét indikált, TEVAR végzése előnyösebb a nyitott műtéthez képest mind a rövid, mind a hosszú távú eredmények tekintetében. A nem komplikált esetekben folytatott konzervatív terápia hosszú távú eredményei nem mutatnak szignifikáns különbséget a TEVAR eredményeihez képest. Orv Hetil. 2022; 163(16): 637–644.

Summary. Introduction and objective: Acute Stanford type B aortic dissection (ATBAD) is a potentially life-threatening condition, which may require immediate intervention. This study aims to compare the short- and long-term results of medical, open surgical and endovascular management of ATBAD. Method: This is a retrospective, multi-centre cohort study, where patients admitted with acute and subacute TBAD between Jan. 2011 and Dec. 2020 were included. Results were compared between patients treated with medical, open surgical and thoracic endovascular aortic repair (TEVAR). 30-day mortality and major complications were registered. Survival and freedom from reintervention were noted. Results: A total number of 188 patients were included (69.7% man, mean age: 57 ± 12.2 years). Hypertension was present in 88.8% of the patients. The 30-day mortality was more higher among patients who underwent open surgery, than among patients after TEVAR (26% and 16.7%, p = 0.12). Postoperative lung complication (22.6% and 19.4%) and vascular complication (25.9% and 16.7%) were common in both open and TEVAR groups. In the conservatively treated group, three patients required intervention in the first 30 days (renal stent implantation: n = 2, TEVAR: n = 1). Median follow-up was 41 (IQR, 73.5) months. There was no significant difference in reoperations during follow-up between the three groups (p = 0.428). 6-year survival was significantly lower among patients with open surgery compared to the other two patient populations (54.8% vs. 79.3% and 75%, p = 0.017). Conclusion: In the invasive treatment of ATBAD, TEVAR is associated with superior short- and long-term complication rate, and survival. There is no significant difference between the long-term results of medical therapy and TEVAR. Orv Hetil. 2022; 163(16): 637–644.

Open access