Search Results

You are looking at 1 - 7 of 7 items for

  • Author or Editor: Mónika Sándor x
  • User-accessible content x
Clear All Modify Search
Authors: Péter Ragályi, Botond Bernhardt, Márk Rékási, Eszter Draskovits, Sándor Molnár, Mónika Molnár, József Kutasi and Nikolett Uzinger

Összefoglalás

Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézetének kísérleti állomásain nyírlugosi savanyú és őrbottyáni karbonátos homoktalajon szabadföldi kísérletben vizsgáltuk bioszén, bioszénre oltott és bioszénhez kevert saját hordozóján lévő baktérium oltóanyagos kezelés, valamint önmagában alkalmazott oltóanyag hatását kukorica elemösszetételére és elemfelvételére. A 4 kezelés 4 szinttel lett beállítva: 0, 3, 15 és 30 t ha-1 bioszén, valamint kombinációnként változóan 0-tól 2,1x1011–1x1013 CFU ha-1 oltóanyaggal. A kísérlet 4 ismétléssel 64 parcellát eredményezett mindkét helyen ismétlésenként véletlen blokk elrendezésben. A 20 m2-es (4x5 m) parcellák szélén körben 1 m szegélyt hagytunk, így a nettó parcella 6 m2 (2x3 m) területű volt. A műtrágyázás az ajánlott NPK ásványi műtrágya dózisának felével történt. A vegetációs időszak csapadékellátottsága messze elmaradt az 50-éves átlagtól és a kukorica tesztnövény optimális vízellátottságától, így a terméshozamok is alacsonyak maradtak, különösen a nyírlugosi talajon.

A növényminták vizsgálatokhoz való előkészítését, valamint elemösszetételét a hatályos Magyar Szabványok alapján határoztuk meg.

A növényi N és Mg koncentrációkban a kezelések nem okoztak változást. Az emelkedő bioszenes kezelések hatására a foszfortartalom a savanyú talajon enyhén nőtt a kukorica földfeletti részeiben, míg a karbonátoson alapvetően csökkent a szár+levélben, mely a bioszén+oltóanyag kezelésben szignifikáns volt. A K-tartalom látványosan, a nyírlugosi talajon átlagosan 61%-kal, az őrbottyánin 87%-kal nőtt a szár+levélben a legmagasabb dózisú bioszenes kezelések hatására. A növényi Ca-tartalom az őrbottyáni talajon eleve magasabb volt, ami a bioszenes kezelések hatására enyhén csökkent, a nyírlugosin viszont nőtt. A Zn-tartalom a szár+levélben mindkét termőhelyen csökkent az emelkedő bioszenes kezelések hatására. Az önmagában alkalmazott oltóanyag emelkedő adagjai nem okoztak változást a növényi összetételben.

A bioszenes kezelési dózisokkal többnyire emelkedő terméshozam miatt az elemhozamban markánsabb különbségek adódtak. A nyírlugosi talajon a kontrollhoz képesti növekmény a legmagasabb bioszenes kezelési szinteken N és K felvétel esetében 2-szerest meghaladó, a P, Ca és Mg felvételnél átlagosan sorrendben 67%, 73% és 57% a szár+levélben, a szemben pedig 2-3-szoros. Ez utóbbi a Zn hozamára is igaz volt, míg a szár+levélben csak enyhe növekedést mutatott. Az őrbottyáni talajon a szár+levélben 40% körüli N növekményt mértünk, a P, K, Ca felvételben elsősorban a szem esetében enyhe csökkenést tapasztaltunk, míg a Mg és Zn esetében gyakorlatilag nem volt hatása a bioszenet tartalamzó kezeléseknek.

A bioszénnel együtt alkalmazott oltóanyag egyes esetekben a legmagasabb növényi N, P és K felvételt eredményezte, így a két anyag kölcsönös pozitív hatása feltételezhető. Az önmagában alkalmazott oltóanyag szintén segítette a N felvételét.

Open access
Authors: Regina Lukács, Gábor Sándor, Miklós Resch, Antal Szabó, György Barcsay, Mónika Ecsedy, Zsuzsanna Szepessy, Zoltán Zsolt Nagy and András Papp

Absztrakt:

Bevezetés: A patológiás myopia világszerte a látásvesztés egyik meghatározó oka, jelentős részben a még aktív, dolgozó korosztályt érintve. Az egyik jelentős, látást veszélyeztető komplikáció patológiás myopiában a chorioidea-neovascularisatio. Célkitűzés: A patológiás myopia talaján kialakult subfovealis érújdonképződések intravitrealis ranibizumabkezelése eredményességének vizsgálata. Módszer: Retrospektív analízisünk során 14 beteg (életkor: 61 ± 17 év) 14 szemén patológiás rövidlátás talaján kialakult subfovealis érújdonképződéseket kezeltünk intravitrealis ranibizumabbal, szükség szerinti adagolási móddal. Vizsgáltuk a legjobb korrigált távoli látóélesség, a chorioidea-neovascularisatiós laesio magasságának változását és a beadott injekciók számát. Eredmények: A legjobb korrigált látóélesség a kiindulási 55,8 ± 19,3 betűről az első év végére 64,8 ± 15,5 betűre (p = 0,0414), a követési idő végére 62,6 ± 16,3 betűre (p = 0,2896) javult. Az átlagos követési idő 19,7 ± 23,9 hónap, az átlagos injekciószám 2,8 ± 2,1 volt. Négy szemen a látóélesség a kezelés ellenére tovább romlott. Következtetések: Az intravitrealis ranibizumab a patológiás rövidlátás talaján kialakult érújdonképződések hatékony kezelési módja. Néhány szemen a kezelés ellenére tovább romlik a látóélesség. Orv. Hetil., 2017, 158(15), 579–586.

Open access
Authors: Hajnalka Horváth, Mónika Ecsedy, Illés Kovács, Gábor László Sándor, Klaudia Mallár, Cecília Czakó, Zoltán Zsolt Nagy and Anikó Somogyi

Absztrakt:

Bevezetés: A swept source optikaikoherencia-tomográfia egy új, noninvazív eszköz, amely lehetővé teszi a retina mellett a chorioidea vizsgálatát, és segítséget nyújthat a diabeteses chorioidopathia patogenezisének megismerésében. Célkitűzés: Diabeteses retinopathia különböző súlyosságú stádiumaiban a chorioideavastagság meghatározása, valamint a különböző terápiás lehetőségek és a jól ismert általános rizikófaktorok (a diabetes fennállási ideje, típusa, hemoglobin-A1c-szint, hypertonia) chorioideavastagsággal való korrelációjának meghatározása. Módszer: Prospektív keresztmetszeti vizsgálat Swept Source DRI Triton optikaikoherencia-tomográfia segítségével. Macula- és chorioideavastagság-térképet készítettünk 60 diabeteses beteg 117 szeméről. Kontrollcsoportként 24 fő 45 szemét vizsgáltuk. A chorioideavastagság változásának a cukorbetegséggel, valamint a szisztémás rizikófaktorokkal való összefüggését elemeztük. A chorioideavastagság és a diabeteses retinopathia súlyossága (nincs, nonproliferatív/proliferatív stádium) közötti kapcsolatot, valamint a panretinalis lézerkezelés hatását is vizsgáltuk. Eredmények: Cukorbetegekben szignifikánsan alacsonyabb chorioideavastagságot találtunk egészséges kontrollcsoporttal összehasonlítva (p<0,05). Az egész beteganyagot vizsgálva az életkor (p<0,001) és a hypertonia jelenléte (p<0,05) szignifikáns korrelációt mutatott a chorioidea elvékonyodásával. A cukorbetegség fennállási ideje és a chorioidea elvékonyodása között szignifikáns összefüggést mutattunk ki (p<0,05). A szisztémás rizikófaktorokat többváltozós modellben vizsgálva a betegség fennállási ideje a chorioideavastagság-csökkenés szignifikáns prediktora maradt (β –0,18, p = 0,02). Szignifikánsan alacsonyabbnak találtuk a chorioideavastagságot a proliferatív retinopathiában szenvedő és a panretinalis lézerkezelésen átesett betegekben a nonproliferatív csoporttal összehasonlítva (p<0,05). Következtetés: Vizsgálatunk igazolta, hogy a szisztémás rizikófaktorok (életkor, hypertonia, a diabetes fennállási ideje) mellett a diabetes jelenléte és a diabeteses retinopathia progressziója is hatással van a chorioidea elvékonyodására. A továbbiakban kimutattuk, hogy panretinalis lézerkezelés hatására a chorioideavastagság szignifikáns csökkenése figyelhető meg. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1475–1482.

Open access
Authors: Ildikó Hircsu, Annamária Gazdag, Miklós Bodor, Eszter Berta, Mónika Andrási, Zsolt Kanyári, Ferenc Győry, Sándor Barna, Harjit Pal Bhattoa, Béla Nagy, V. Endre Nagy and Annamária Erdei

Absztrakt:

A szerzők egy multiplex endokrin neoplasia-2A (MEN2A) szindrómában szenvedő beteg esetét ismertetik, akinél 55 éves korban hasi panaszok miatti részletes kivizsgálás részeként derült fény kétoldali mellékvese-térfoglalásra és pajzsmirigygöbre. Az utóbbi miatt végzett thyreoidectomia szövettani lelete medullaris pajzsmirigy-carcinomát igazolt. A mellékvese-térfoglalások hormon- és képalkotó vizsgálatok alapján bilaterális phaeochromocytomának bizonyultak. Tünetmentes primer hyperparathyreosisra is fény derült. Laparoszkópos adrenalectomia és mellékpajzsmirigy-adenoma eltávolítása történt. A beteg pozitív családi anamnézise és a klinikai kép alapján felmerülő MEN2A-szindrómát genetikai vizsgálattal bizonyítottuk. Az elsőfokú rokonok szűrése során a beteg 25 éves lánygyermeke génhordozónak bizonyult, nála preventív thyreoidectomiára került sor, és a szövettan többgócú medullaris carcinomát igazolt. Az eset kapcsán a szerzők áttekintik a MEN2A-szindróma klinikai jellemzőit, és hangsúlyozzák a genetikai vizsgálat és a családszűrés fontosságát. Orv Hetil. 2020; 161(2): 75–79.

Open access
Authors: Cecília Czakó, Gábor László Sándor, Mónika Ecsedy, Zsuzsanna Szepessy, Ágnes Borbándy, Miklós Resch, András Papp, Zsuzsa Récsán, Hajnalka Horváth, Zoltán Zsolt Nagy and Illés Kovács

Absztrakt:

Bevezetés: Az optikai koherencia tomográfián alapuló angiográfia új noninvazív eszköz, amely lehetővé teszi a retinalis érhálózat vizsgálatát, és segítséget nyújthat a microangiopathiával járó szemfenéki betegségek nyomon követésében. Célkitűzés: Diabeteses betegek mindkét szemén optikai koherencia tomográfiás angiográfiával meghatározni a retinalis kisér-károsodás mértékét az általános rizikófaktorok függvényében. Módszer: Optikai koherencia tomográfiás angiográfia során 36 diabeteses, valamint 45 kontrollszemély mindkét szemén meghatároztuk a retinalis érhálózat sűrűségét. Rögzítettük a magas vérnyomást, a diabetes fennállási idejét, az inzulinkezelést, a HbA1c-szintet, a dyslipidaemia és a diabeteses retinopathia jelenlétét, továbbá a szem tengelyhosszát. A rizikófaktoroknak az érhálózat-sűrűségre és a két szem közötti aszimmetriára kifejtett hatását többváltozós regressziós modellekben vizsgáltuk. Eredmények: Diabeteses betegekben a retinalis érhálózat sűrűsége szignifikánsan alacsonyabb volt, mint kontrollszemélyekben (p<0,05), és ugyanazon beteg két szemének adatai között mért különbség szignifikánsan magasabb volt, mint a kontroll egészséges személyek két szeme között mért különbség (p<0,05). Mind a retinalis érsűrűség, mind a két szem közötti aszimmetria korrelált a diabetes fennállási idejével (p<0,05), kontroll alatt tartva az általános rizikófaktorok hatását. A kontrollcsoporttal összehasonlítva a két szem közötti aszimmetria mértéke szignifikánsan magasabb volt olyan diabeteses betegek két szeme között is, akiknél a diabeteses retinopathia szemfenéki jelei nem voltak láthatók (p<0,001). Következtetések: Diabeteses betegekben csökkent az érhálózat sűrűsége egészséges személyekkel összehasonlítva, továbbá fokozott a két szem közötti aszimmetria. A csökkent érhálózat-sűrűség és a két szem közötti fokozott aszimmetria a betegség fennállási idejével arányos, és alkalmas lehet a diabeteses retinopathia igen korai, szemfenékvizsgálattal még nem látható formáinak kiszűrésére, így segítve a terápia mielőbbi megkezdését. Orv Hetil. 2018; 159(8): 320–326.

Open access
Authors: Tímea Rengeiné Kiss, Anikó Smudla, Elek Dinya, László Kóbori, László Piros, József Szabó, Zoltán Máthé, Sándor Illés, Tamás Mándli, Tamás Szabó, Mónika Szabó, Szabolcs Tóth, Gellért Tőzsér, Csaba Túri, Balázs Füle, Péter Kanizsai and János Fazakas

Absztrakt:

Bevezetés: A májtranszplantáció során a haemostasis a hagyományos alvadásifaktor-szintekkel és a viszkoelasztikus tesztekkel monitorizálható, nem szokványos megközelítése a coagulatiósfaktor-specifikus vérveszteség dinamikus követése. Célkitűzés: Kutatásunk célja az alvadásifaktor-specifikus vérveszteség alapján kiszámolt térfogati tartalékok vizsgálata, a vér- és faktorkészítmény-mentes májtranszplantáció első 48 órájában a Child–Pugh-score tükrében is. Módszer: 59, vér- és faktorkészítményt nem igénylő, májtranszplantált beteg hagyományos alvadásifaktor-szintjeit, viszkoelasztikus paramétereit és faktorspecifikus vérveszteségeit elemeztük Gross-metódus segítségével, kiindulási és „coagulopathiás” triggerszintek alapján. A haemostasistartalékokat Child–Pugh-osztályozás szerint is összehasonlítottuk. A hagyományos laboratóriumi vizsgálatok és a faktorspecifikus térfogati tartalékok kiszámítása a májtranszplantáció előtt (T1), végén (T2) és 12–24–48 órával utána (T3–T4–T5) történt. A viszkoelasztikus tesztek eredményeit a májtranszplantáció előtt (T1) és végén (T2) rögzítettük. Eredmények: A műtét végére az alapszintről a fibrinogén 1,2 g/l-rel, míg a protrombin és az V-ös, a VII-es és a X-es faktor 26–40%-kal csökkent. A posztoperatív időszakban a fibrinogénszint 0,9 g/l-rel (T2–T4, p<0,001), míg a II-es, az V-ös, a VII-es és a X-es faktor szintje 12–30%-kal emelkedett (T3–T5, p<0,001). A viszkoelasztikus tesztek paraméterei a normáltartományban maradtak a műtét végén is (T1–T2). A haemostasis-össztartalék 61%-os csökkenést mutatott az operáció végére (p<0,001), azonban a posztoperatív második napra elérte a kiindulási érték 88%-át. A kiindulási tartalékok a Child–Pugh A csoporthoz viszonyítva a dekompenzált Child–Pugh B és C csoportnál 36–41%-kal alacsonyabbak voltak, a 48. órára azonban a különbség már nem volt szignifikáns. Következtetés: A haemostasis térfogatalapú megközelítése kiegészíti a hagyományos laboratóriumi vizsgálatokat és a viszkoelasztikus teszteket, mivel dinamikusan jelzi a haemostasis aktuális tartalékát faktoronként, és a „leggyengébb láncszemet” mutatja meg a rendszerben. Orv Hetil. 2020; 161(7): 252–262.

Open access
Authors: László Mangel, Miklós Lukács, András Hajnal, Henrik Sárkány, Mónika Forgács-Menyhért, Zsuzsanna Varga, Eszter Herendi, Emőke Papp, Zsuzsanna Jéglné Illés, Nóra Szigeti, Róbert Almási, Sándor Ferencz, Péter Kanizsai, Andor Sebestyén and Ágnes Csikós

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az előrehaladott, áttétes daganatos betegek megfelelő tüneti és életvégi ellátása, illetve ennek elérése komoly kihívás minden egészségügyi ellátó számára. A palliatív onkoteamrendszer kialakításával célunk a betegek időbeni palliatív ellátásba vonása és a konzekvencia nélküli sürgősségi kivizsgálások és ellátások számának lehetőség szerinti csökkentése volt. Módszer és eredmények: A palliatív onkoteam megbeszéléseit kéthetente tartottuk meg; a team állandó tagjai palliatív szakorvos, onkológus, belgyógyász, pszichiáter, szakápoló, pszichológus voltak, de időszakosan más szakemberek is csatlakoztak. 2019 májusa és 2020 januárja között 93, előrehaladott stádiumú daganatos betegnél 97 eseti megbeszélést tartottunk, egy-egy ülésen 6–10 beteg esetét tárgyaltuk végig. Minden esetben meghatároztuk a beteg további palliatív ellátásának formáját (szakrendelésen jelentkezés, otthoni szakellátás, intézeti elhelyezés) és azt, hogy adott esetben még szóba jön-e további aktív onkológiai ellátás. A megbeszélésre került betegek esetében pár hónap eltelte után a felesleges sürgősségi megjelenések számában egyértelmű csökkenés mutatkozott. Következtetés: A kezdeti, sokszor heves érzelmekkel is kísért megbeszélések rövid időn belül komoly operatív szakmai fórummá váltak. Úgy gondoljuk, hogy ez a rendszer is komolyan hozzájárulhat ahhoz, hogy az előrehaladott daganatos betegek időben palliatív szakellátáshoz jussanak, és ahhoz is, hogy a gyógyító onkológiai attitűd fokozatosan segítő orvosi hozzáállássá tudjon válni. Orv Hetil. 2020; 161(34): 1423–1430.

Open access