Search Results

You are looking at 1 - 10 of 11 items for

  • Author or Editor: Pál Miheller x
  • User-accessible content x
Clear All Modify Search

A gyulladásos bélbetegség fiatal, termékeny korban lévő felnőtteket érintő megbetegedés, amelynek népesedési következményei sem elhanyagolhatóak. Míg a termékenység (férfiak szulfaszalazinkezelésétől, illetve ileum-poch analis anastomosison átesett nőktől eltekintve) nem különbözik jelentősen az átlaglakosságétól, az „önkéntes gyermektelenség” előfordulása nagyobb, 14–18%. A betegek megfelelő felvilágosítása a terhesség kimeneteléről, a gyógyszerelés lehetőségeiről, azoknak nem kívánt hatásairól, a család bevonása a döntéshozatalba kiemelt jelentőségű, amellyel a gyulladásos bélbetegségben szenvedők és családjuk „önkéntes gyermektelenségének” aránya csökkenthető, a gyógyszerszedés elfogadása javítható. A szerzők összefoglalják a gyulladásos bélbetegségnek a termékenységet, a terhesség kimenetelét befolyásoló hatását, a gyógyszerelés lehetőségeit a fogantatás előtt, a terhesség, illetve a szoptatás alatt. Orv. Hetil., 2012, 153, 1855–1862.

Open access
Authors: Katalin Lőrinczy, Pál Miheller, Sándor Lajos Kiss and Péter László Lakatos

Az elmúlt két évtizedben a biológiai (tumornekrózisfaktor-ellenes antitest) kezelések megjelenésével a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa kezelési stratégiája jelentősen megváltozott, amelyben a biológiai kezelések egyre növekvő szerephez jutottak. Néhány betegben azonban nem észlelhető klinikai javulás, egyesekben pedig a fenntartó kezelés során csökken vagy elvész a kezelés hatékonysága. Hatásvesztés esetén a gyakorlati teendők megközelítése sokszor empirikus. Ebben az összefoglaló közleményben a szerzők a biológiai kezelés során tapasztalt hatásvesztés gyakoriságát és okait tekintik át, értékelve a klinikai tényezők, valamint a biológiai gyógyszerek szérumszintjének és az ellenük termelődött antitestek meghatározásának jelentőségét. A biológiai gyógyszerek szérumszintmérése és az ellenanyagok vizsgálata várhatóan fontos szerephez jut hatásvesztés esetén a szükséges teendők megítélésében az elkövetkező években. Alkalmazása hozzájárulhat a hatásvesztés okainak a feltérképezéséhez, megalapozottabbá teszi a dózismódosítást, segítséget nyújthat egy másik biológiai szerre vagy egy más, a betegség kialakulásában szerepet játszó faktor ellen ható biológiai szerre történő váltás indikációjában. Jelenleg nincsen a biológiai szerek ellen kialakult antitestek kimutatására optimális módszer, ezért a napi gyakorlatban hatásvesztés esetén a klinikai tünetek komplex, részletes értékelése, az aktív betegség és a szövődmények endoszkópos és/vagy képalkotó vizsgálata szükséges, és a biológiai szer váltása csak indokolt esetben javasolható. Orv. Hetil., 2012, 153, 163–173.

Open access
Authors: Márk Juhász, Dorottya Kocsis, Tamás Zágoni, Pál Miheller, László Herszényi and Zsolt Tulassay

A coeliakia (lisztérzékenység, gluténszenzitív enteropathia, sprue) a vékonybél krónikus, malabszorpcióhoz vezető betegsége. Célkitűzés: A Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikán gondozott felnőttkorú coeliakiás betegek dokumentációjának retrospektív feldolgozása. Betegek, módszerek: Az elmúlt 11 évben (1999–2010) a klinikán gondozott összesen 132 coeliakiás beteg (107 nő, 25 férfi; átlagéletkor 37 év, medián 35 év, range: 19–78 év) dokumentációját dolgozták fel. A centrumban jelentkező coeliakiagyanús betegeknél rutinszerűen az alábbi kivizsgálást végezték el: duodenumból sorozatbiopszia, szöveti transzglutamináz- vagy endomysiumellenes antitest metodikával végzett szerológia, testtömegindex-számítás, oszteodenzitometria, illetve a társuló betegségek feltérképezése és családszűrés. Eredmények: Szövettani eredmény 101 esetben volt elérhető, amelyek megoszlása a Marsh-klasszifikáció alapján: negatív 9%, M3a 27%, M3b 18%, M3c 46%. A rendelkezésünkre álló 117 szerológiai eredmény közül 93/117 (79%) mutatott szeropozitivitást. A testtömegindex 95 betegnél volt számítható; a férfiaknál az átlag 22,4 kg/m² (tartomány: 17–30,3 kg/m²), nőknél az átlag 20,7 kg/m² (tartomány: 15,2–30,4 kg/m²) volt. Oszteodenzitometria 90 betegnél történt: 45 (50%) normális, 31 (34%) osteopenia, 15 (26%) osteoporosis eredmény igazolódott. Negyvenöt coeliakiás betegnél (hat férfi, 39 nő; 34%) állt fenn coeliakiához társult betegség, ezek: 15 dermatitis herpetiformis Duhring, 15 pajzsmirigy-érintettség (öt hypo- és 10 hyperthyreosis), hat Crohn-beteg, három szelektív IgA-hiány, két endometriosis, egy szisztémás lupus erythematosus, egy myasthenia gravis és egy 1-es típusú cukorbetegség. Családszűrésre 64/132 (48%) index coeliakiás beteg hozta el összesen 133 elsőfokú rokonát, akik közül 26 elsőfokú rokonnál (19,5%) igazolódott coeliakia. Következtetések: A betegek életkori megoszlása is bizonyítja, hogy a coeliakia bármely életkorban jelentkezhet. A szerzők centrumában is jelentős a női dominancia. A szövettani eredmények a diagnózis felállításakor rendszerint súlyos boholyatrófiát mutattak. A szerológiai vizsgálatok, együtt a szövettani eredményekkel, nélkülözhetetlenek a diagnózis felállításához, továbbá alkalmasak a diéta monitorizálására és a családszűrések kivitelezésére. A testtömegindex-eredmények jól tükrözik, hogy a felnőttkori coeliakiások többnyire nem alultápláltak. A családszűrés során észlelt közel 20%-os prevalencia kiválóan demonstrálja a szűrés feltétlen szükségességét. Orv. Hetil., 2012, 153, 776–785.

Open access
Authors: Andrea Molnár, Ágnes Anna Csontos, Sarolta Dakó, Rita Hencz, Dániel Áron Anton, Erzsébet Pálfi and Pál Miheller

Absztrakt:

Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegeknél kóros tápláltsági állapot alakulhat ki (gyulladásos citokinek termelődése, műtétek utáni katabolizmus, beszűkült étrend miatt), amit táplálásterápia elrendelése mellett is nehéz hatékonyan kezelni. Célkitűzés: A táplálásterápia hatékonyságának vizsgálata. Módszer: Kombinált tápláltsági állapot rizikószűrése (kérdőíves felméréssel és bioimpedanciás testösszetétel-analízissel) a vizsgálat elején és az egyéves vizsgálati periódus végén. Eredmények: A 205 betegből 82 bizonyult veszélyeztetettnek. Összesen 44-en részesültek hosszú távú táplálásterápiában, 45%-uknak elegendő volt a diétamódosítás, 50% orális és 5% parenteralis táplálást is igényelt. A mindkét mérési eljárás alapján magas rizikójúnak minősülők száma a beavatkozásokkal 31-ről 21 főre csökkent, a teljes és a zsírmentes testtömeg nyolc, illetve kilenc esetben 10%-ot meghaladóan növekedett, a tömegindexek (∆BMI: +1,3 kg/m2, p = 0,035, s.; ∆FFMI: +0,5 kg/m2, p = 0,296, n. s.) szintén növekedtek. A kutatás korlátai az alacsony esetszám és a monocentrumos bevonás. Következtetések: Kóros tápláltsági állapot kialakulásának magas kockázata miatt javasoljuk a kombinált rizikószűrést és a táplálásterápia hatékonyságának vizsgálatára a bioimpedanciás testösszetétel-analízist. Orv Hetil. 2017; 158(19): 731–739.

Open access
Authors: Ágnes Anna Csontos, Bálint Fekete, Katalin Lőrinczy, Orsolya Terjék, Lajos Berczi, Márk Juhász, Pál Miheller and Zsolt Tulassay

Bevezetés: A gyomor polypoid elváltozásainak hazai előfordulási gyakorisága nem ismert. Cél: A szerzők célul tűzték ki a Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika endoszkópos centrumában a gyomorpolip gyakoriságának és az azt befolyásoló kóroki tényezőknek a vizsgálatát. Módszerek: 16 hónap alatt végzett felső panendoszkópiák egységes szövettani és klinikai adatait értékelték. Eredmények: 4174 gasztroszkópia során 193 (4,62%) polipot észleltek. A betegek átlagéletkora a diagnóziskor 65,9±12,7 év volt. A polipok 33,67%-a hyperplasticus, 31,09%-a fundusmirigypolip, 2,07%-a malignus volt. A fundusmirigypolipos betegek körében gyakoribb volt a protonpumpagátló-használat (p = 0,007), míg a hyperplasticus polipos csoportban gyakrabban találtunk idült gastritist (p = 0,032). A Helicobacter pylori-fertőzöttség egyik szövettanú polip jelenlétével sem függött össze. Következtetés: Hazai betegek körében gyakoribb a gyomorpolip, mint az az irodalmi adatok alapján várható lenne. A fundusmirigypolipok gyakoribbak tartós protonpumpagátló-használó betegekben, a hyperplasticus polipok előfordulása pedig az idült gastritisek gyakoriságával mutat összefüggést. Orv. Hetil., 2013, 154, 770–774.

Open access
Authors: Katalin Lőrinczy, Péter László Lakatos, Miklós Tóth, Ágnes Salamon, Adrienn Nemes, Ágnes Anna Csontos, Bálint Fekete, Orsolya Terjék, László Herszényi, Márk Juhász, Zsolt Tulassay and Pál Miheller

Bevezetés: A D-vitamin nemcsak a kalciumháztartásban játszik fontos szerepet, hanem immunológiai és sejtanyagcserét befolyásoló hatásokkal is bír. Gyulladásos bélbetegekben gyakrabban fordul elő D-vitamin-hiány, erről azonban hazai adat nem áll rendelkezésre. Célkitűzés: A szerzők gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegek D-vitamin-szintjének felmérését tűzték ki célul. Módszer: 169 betegben az alapbetegség aktivitását, a csontanyagcserére vonatkozó laboratóriumi paramétereket és a D-vitamin szérumszintjét határozták meg. Eredmények: A betegek átlag-D-vitamin-szérumszintje 22,7±10,6 ng/ml volt. A betegek 20%-ában volt megfelelő a D-vitamin-ellátottság (>30 ng/ml), 52%-uknál D-vitamin-hiány (15–30 ng/ml), 28%-ánál pedig súlyos (<15 ng/ml) D-hipovitaminózis volt igazolható. Nem volt korreláció sem a klinikai aktivitási indexek (parciális Mayo-score: –0,143; Crohn-betegség-aktivitási index: –0,253), sem a laboratóriumi gyulladásos paraméterek (C-reaktív fehérje: r = 0,008; süllyedés: r = 0,012) és a D-vitamin-szint között. Következtetések: Gyulladásos bélbetegek D-vitamin-ellátottsága nem megfelelő. Bár a klinikai aktivitás és a D-vitamin-szint között nem találtak összefüggést, ajánlott a D-vitamin-szérumszint ellenőrzése, és szükség esetén pótlása. Orv. Hetil., 2013, 154(46), 1821–1828.

Open access
Authors: László Lakatos, Zsófia Czeglédi, Gyula Dávid, Zsófi Kispál, Lajos S. Kiss, Károly Palatka, Tünde Kristóf, Tamás Molnár, Ágnes Salamon, Pál Demeter, Pál Miheller, Tamás Szamosi, János Banai, Mária Papp, László Bene, Ágota Kovács, István Rácz and Péter László Lakatos

Az utóbbi évek tanulmányai a komplementer és alternatív gyógymódok (CAM) egyre gyakoribb alkalmazásáról tudósítanak gyulladásos bélbetegségben (IBD). Ugyanakkor az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a betegek jelentős hányada nem tartja be az orvos előírásait. A tanulmány célja a terápiás nonadherencia és a CAM-alkalmazás gyakoriságának felmérése volt hazai IBD-betegekben. Módszer: multicentrikus vizsgálatban 655 IBD-beteg [Crohn-beteg (CD): 344, átlagos életkor: 38,2 (SD 12,9) év; colitis ulcerosa (UC): 311, átlagos életkor: 44,9 (SD 15,3) év] töltött ki a szokásos szakorvosi vizit során a demográfiai adatokra, gyógyszer-adherenciára és CAM-ra vonatkozó kérdőívet. A klinikai adatokat a kezelőorvos egészítette ki a betegdokumentáció alapján. Amennyiben a beteg az előírt gyógyszerek több mint 80%-át bevette, adherensnek tekintettük. Eredmények: a betegek által önként jelzett nonadherencia (CD: 20,9%, UC: 20,6%) és CAM (CD: 31,7%, UC: 30,9%) használata CD-ben és UC-ben nem tért el. A nonadherencia leggyakoribb okai: feledékenység (47,8%), túl sok/feleslegesnek gondolt gyógyszer (39,7%), mellékhatásoktól való félelem (27,9%), túl gyakori adagolás. A CAM leggyakoribb formája a gyógytea (47,3%), a homeopátia (14,6%), a speciális diéta (12,2%) és az akupunktúra (5,8%) volt. CD-ben a betegségtartam, az utolsó vizittől eltelt idő, az alacsonyabb iskolázottsági szint és a megelőző műtétek voltak a nonadherenciára hajlamosító tényezők. Az alternatív módszerek használata fiatalabb életkorban, magasabb iskolázottsági szint és immunszuppresszív szer szedése esetén volt jellemző. UC-ben ezenfelül a CAM igénybevétele gyakoribb volt nők és pszichiátriai/pszichológiai kezelés alatt állók körében. Következtetés: a nonadherencia és az alternatív gyógymódok igénybevétele gyakori IBD-ben. Az ellenőrző vizitek során különös figyelmet kell fordítani a hajlamosító tényezők feltárására, a betegek együttműködésének és az orvos–beteg kapcsolatnak a javítására.

Open access
Authors: Pál Miheller, Ferenc Nagy, Károly Palatka, István Altorjay, Gábor Horváth, Katalin Lőrinczy, László Újszászy, Zsolt Virányi, Attila Szepes, Tamás Molnár, Klaudia Farkas, Zoltán Szepes, Tibor Nyári, Tibor Wittmann and Zsolt Tulassay

A gyulladásos bélbetegségben érintett betegek növekvő száma és az új terápiás lehetőségek miatt jelentősen megnőtt az igény a standardizált adatok vizsgálatára. Magyarországon évek óta működik olyan betegregiszter, amelyben lehetőség van a gyulladásos bélbetegek adatainak prospektív gyűjtésére. Cél: Jelen dolgozatban a szerzők colitis ulcerosában szenvedő betegek jellemző adatait ismertetik. Módszerek: A regiszter a Microsoft Access adatbázis-kezelő programján működik. Az adatokat központi szerveren tárolják. Eredmények: Hazánkban is nő a gyulladásos bélbetegség gyakorisága – egyelőre az alacsony előfordulási gyakoriságú országok közé tartozunk. Míg az immunszupprimáló kezelésben nem részesülő betegek aktivitásának megbecslésében szerepe lehet a laboratóriumi paramétereknek és a C-reaktív fehérjének, addig az immunszupprimáló kezelés az aktivitás becslését rontja. Következtetések: 1. Hasznos lenne, ha az ország összes jelentős, gyulladásos bélbeteget gondozó munkahelye csatlakozna az adatközösséghez, és a folyamatos regisztrálással országos képet kaphatnánk. 2. A laboratóriumi paraméterek értékelésekor figyelembe kell venni a beteg aktuális kezelését. Orv. Hetil., 2012, 153, 702–712.

Open access
Authors: Lilla Lakner, Veronika Csöngei, Lili Magyari, Márta Varga, Pál Miheller, Patrícia Sarlós, Péter Orosz, Zsolt Bári, István Takács, Luca Járomi, Enikő Sáfrány, Csilla Sipeky, Judit Bene, Zsolt Tulassay, Zoltán Döbrönte and Béla Melegh

Az idiopathiás krónikus gyulladásos bélbetegség kialakulásában környezeti tényezők, immunológiai és genetikai faktorok egyaránt szerepet játszanak. Az utóbbi években a CARD15 gén mellett egyre több adat támasztja alá más gének, többek között az 5q31-33 régióban elhelyezkedő IBD5 locus (MIM#606348) szerepét. Egyes tanulmányok ezen régióban az SLC22A4 gén C1672T szubsztitúciójának, illetve az SLC22A5 gén G-207C transzverziójának együttes szerepét hangsúlyozzák, különösen Crohn-betegség kialakulásában, míg más szerzők új minor hajlamosító tényezőket azonosítottak az IBD5 kromoszómarégióban, ezek az IGR-variánsok. Célkitűzés: Az SLC22A4 C1672T és SLC22A5 G-207C mutációk mellett az IGR2096a_1 (rs12521868) és az IGR2198a_1 (rs11739135) polimorfizmusok szerepének vizsgálata gyulladásos bélbetegség kialakulásában. Betegek és módszer: Vizsgálatunk során 440 gyulladásos bélbeteg (206 Crohn- és 234 colitis ulcerosás beteg), valamint 279 kontrollegyén perifériás vérmintájából PCR-RFLP technikával végeztünk DNS-analízist. Eredmények: Sem a C1672T, sem a G-207C allélek, sem a TC haplotípus nem bizonyult rizikófaktornak sem Crohn-betegség, sem colitis ulcerosa esetében. Ezzel ellentétben mindkét minor IGR allél frekvenciája: mind az IGR2096a_1 T (48,1%), mind az IGR2198a_1 C (46,1%) szignifikánsan magasabb volt Crohn-betegségben a kontrollokéhoz (38,5%, 38,4%) képest (p<0,05). Korra és nemre standardizált regressziós analízissel mindkét allélnél fokozott rizikót észleltünk Crohn-betegség vonatkozásában (T-allél: OR=1,694, 95%-os CI: 1,137–2,522, p=0,010, C-allél: OR=1,644, 95%-os CI=1,103–2,449, p=0,015). Colitis ulcerosa esetén nem találtunk összefüggést a két IGR-variáns és a betegség kialakulása között. Következtetés: az IGR minor alléleknek a környező kaukázusi népcsoportoktól eltérően magyarországi populációban szerepük lehet a Crohn-betegség kialakulásában.

Open access
Authors: Mariann Rutka, Anita Bálint, Klaudia Farkas, Károly Palatka, Lilla Lakner, Pál Miheller, István Rácz, Gábor Hegede, Áron Vincze, Gábor Horváth, Andrea Szabó, Ferenc Nagy, Zoltán Szepes, Zoltán Gábor, Ferenc Zsigmond, Ágnes Zsóri, Márk Juhász, Ágnes Csontos, Mónika Szűcs, Renáta Bor, Ágnes Milassin and Tamás Molnár

Absztrakt

Bevezetés: Európában 2012 óta engedélyezett adalimumab alkalmazása terápiarefrakter colitis ulcerosa kezelésére. Célkitűzés: A szerzők célja volt, hogy colitis ulcerosás betegek körében országos szinten felmérjék az adalimumab hatásosságát és biztonságosságát. Módszer: Prospektív tanulmányban felmérték a tartós klinikai válasz, a teljes remisszió, illetve elsődleges vagy másodlagos hatásvesztés arányát a kezelés 12., 30. és 52. hetében. Értékelték az 52. héten a nyálkahártya-gyógyulás megoszlását. Eredmények: A vizsgálatba 73 aktív colitis ulcerosás beteget vontak be. Rövid távú klinikai válasz a betegek 75,3%-ában alakult ki a 12. hétre. Az adalimumabkezelés fenntarthatóságának valószínűsége az 52. hétig 48,6% volt, amelyet tartós klinikai válasz kísért a betegek 92%-ánál. Nyálkahártya-gyógyulás a betegek 48,1%-ában volt kimutatható az 52. héten. A betegek 17,6%-ánál terápiamódosításra, 5,4%-ánál colectomia elvégzésére került sor az egyéves időszak alatt. Következtetések: A colitis ulcerosa a kezdetektől hatékony kezelést igényel, ezzel megelőzve a szövődményeket. Az eredmények alapján az adalimumab kedvező rövid és hosszú távú hatást mutat colitis ulcerosás betegeknél. Orv. Hetil., 2016, 157(18), 706–711.

Open access