Search Results
You are looking at 1 - 10 of 14 items for
- Author or Editor: Péter Kupcsulik x
- Refine by Access: Content accessible to me x
A hepatocellularis carcinoma (HCC) gyakorisága világszerte növekszik. Hazánkban évente körülbelül 600 új esettel lehetne számolni, de a rendelkezésre álló adatok szerint ennél sokkal kevesebb jut a hepatológiai gondozás rendszerébe. A sorafenib megjelenése és az ablatív kezelések terjedése mellett a legjobb eredmények a sebészi módszerektől várhatók. Az orthotopicus májátültetés (OTLX) szelektált korai HCC-esetekben igen bíztató eredményeket ígér ugyan, de a hazai transzplantációs kapacitás és az észlelt HCC-esetek stádiuma kizárja, hogy az OTLX legyen az egyedüli megoldás. A sebészi reszekciót a funkcionális májtérfogat határozza meg. A ballebeny-reszekciót a betegek többnyire jól tűrik. A jobb lebeny tumorai a portafőtörzs okklúziója után – megfelelő bal oldali regeneráció esetén – cirrhoticus májban is reszekálhatók. Az intraoperatív prekondicionálás jelentősen csökkenteni képes az ischaemiás-reperfúziós károsodást jelző faktorok szérumszintjét és a műtéti kockázatot. A Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinikáján 1996–2009 között operált 2167 májtumor között 254 HCC fordult elő. Kétszáztizenegy esetben történt radikális műtét, ez 82,7%-os reszekciós rátának felel meg. Világszerte elterjedőben van a laparoszkópos májreszekció, amely kisebb műtéti megterhelést jelent, mint a nyitott műtét, ezért cirrhoticus máj esetében a javallat fokozottan érvényes. Orv. Hetil., 2010, 37, 1483–1487.
A konzervatív kezelés mellett tartósan fennálló, záródási hajlamot nem mutató posztintubációs oesophagotrachealis fistulák műtéti kezelése bonyolult sebésztechnikai kérdés. A szerzők két eredményesen kezelt eset kapcsán nyert tapasztalatokat elemzik. A műtét során bal oldali collaris behatolás, a nyelőcső és légcső összenyílt szakaszának szétválasztása, mindkét oldal varrattal való zárása, a nyelőcső kirekesztése oldallagos oesophagostomiával és gépi kapocssoros okklúzióval, valamint a két varratsor izom-interpozitummal való szeparációja történt. Egyik betegnél az okklúzió spontán rekanalizációja elhúzódó volt, emellett a sipoly recidívája alakult ki. Reoperáció során a korábbi műtéti eljárást alkalmazták a nyelőcső kirekesztése nélkül. A második betegnél az oesophagostomia záródásának elhúzódása miatt kellett beavatkozni. Mindkét beteg gyógyulása teljes volt. Tanulságként megállapítható, hogy a posztintubációs sipolyok műtéti kezelésében a technikai lehetőségek adott szituációra való adaptálása jelentheti a sikerhez vezető utat. Orv. Hetil., 2011, 152, 1618–1622.
40 éve történt az első májátültetés Magyarországon
The first liver transplantation in Hungary was performed 40 years ago
A laparoszkópia térhódítása egy alapjaiban új műtéti technika elsajátítását kívánta meg a sebészektől. Mára e technika egyértelműen teret nyert a gastrointestinalis sebészetben is. A laparoszkópos cholecystectomia (LC) fejlődésének áttekintése sok tanulsággal szolgálhat a haladó laparoszkópos műtétekhez, s a tapasztalatok felhasználása hasznos lehet más, új minimálisan invazív technikák bevezetésénél is. Módszer és anyag: A laparoszkópos technika elterjedése és rutinműtétté válása után 1994-ben, illetve 13 évvel később, 2007-ben a Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinikáján végzett cholecystectomiák adatait retrospektíven vizsgáltuk. Az adatfeldolgozást az SPSS 16.0 programcsomag segítségével készítettük. A szignifikanciaszint meghatározásához χ 2 -próbát használtunk. Eredmények: A vizsgált időszakban a cholecystectomiáknál a laparoszkópos technika egyértelmű térnyerése volt megfigyelhető (52,09% vs. 90,13%) emelkedő esetszám (263/304), változatlan életkor (~53,5 év) és nő/férfi arány (75/25%) mellett. A BMI mérsékelten emelkedett (26,5 vs. 27,6), de gyakrabban kerültek kórosan kövér betegek laparoszkópos műtétre (BMI: 25–30: 37,93% vs. 44,39%, 30–35: 13,79% vs. 20,6%, 35–40: 6,89% vs. 5,82%, illetve 40 \lt; 0% vs. 1,34%), miközben a posztoperatív ápolási napok száma radikálisan csökkent: 5,9 napról 2,3 napra. Míg a laparoszkópos műtétek után 1994-ben átlagban 2,9 napot töltöttek a betegek a klinikán, 2007-ben a betegek majdnem negyede 1 nappal a műtétet követően távozott. Az LC ideje 78 percről 53 percre csökkent, és csökkent az intraoperatív vérzés, epehólyag-perforáció és kőkihullás száma. A konverziós arány ugyanakkor 2,7%-ról 4,9%-ra emelkedett. 2007-ben a laparoszkópos cholecystectomiák 3%-ánál (10 beteg) csupán 3 portot használtunk a műtét elvégzéséhez. Megbeszélés: A technika elsajátításának következményeképpen a korábban felállított relatív és abszolút kontraindikációk revízióra kerültek, s jelenleg a cholecystectomiák több mint 90%-a laparoszkóposan történik. A laparoszkópos technika fejlődésének vizsgálata során nyert adatok felhasználhatóak a természetes szájadékokon keresztüli sebészet kutatásakor, a módszer elsajátításakor, illetve esetleges bevezetésénél is.
Absztrakt
Bevezetés: Az epehólyag-kövesség előfordulási gyakorisága az életkorral nő, azonban a 80 év feletti betegek műtétjeinek kimeneteléről alig vannak adatok. A társadalom elöregedésével a kérdés egyre időszerűbb. Célkitűzés: A 80 évesnél idősebb betegeknél végzett akut és elektív cholecystectomiák elemzése. Módszer: A szerzők az elmúlt hat évben a 80 évesnél idősebb, cholelithiasis miatt operált betegeknél a műtét típusát, a konverzió arányát, a szövődmények gyakoriságát, a posztoperatív mortalitást, az intenzív osztályos és kórházi ápolási napok számát vizsgálták retrospektíven. Eredmények: A vizsgált időszakban a 69 elektív, 51 akut műtétet végeztek, utóbbiak 9,8%-ánál pancreatitist, 14%-ánál májtályogot, 27%-ánál choledocholithiasist találtak. Az elektív csoport 84%-ánál, míg az akut csoport 17,7%-ánál sikerült az epehólyag laparoszkópos eltávolítása. Az intenzív osztályos 9,1 vs. 1 nap, a teljes kórházi ápolás 12 vs. 3,6 nap volt az akut, illetve tervezett műtétnél. A sürgősséggel operált betegeknél a mortalitás 20% és a reoperáció 16% volt, elektív betegeknél egyik sem fordult elő. Következtetések: A laparoszkópos cholecystectomia idős betegek tervezett műtéteinél kiváló eredménnyel alkalmazható, ezért cholelithiasis esetén 80 év feletti betegeknél is törekedni kell az elektív műtétre. Orv. Hetil., 2016, 157(5), 185–190.
Absztrakt:
Bevezetés: A sebészi és az intenzív terápia jelentős fejlődése ellenére a nyelőcső-perforáció napjainkban is súlyos, életet veszélyeztető állapot. A sikeres kezelés függ a különböző klinikai tényezőktől, az egészségügyi felszereltségtől, de leginkább a rendelkezésre álló szaktudástól, tapasztalattól. Betegek és módszerek: Retrospektív módon elemeztük a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján 2005 és 2017 között nem tumoros eredetű nyelőcső-perforáció miatt műtéttel kezelt betegek adatait. Eredmények: A fenti időszak alatt 77 beteget kezeltünk, mindegyikük külső intézetből került átvételre. 15 beteg (19%) sokkos állapotban érkezett. A perforáció 29 (38%) esetben spontán, 32 (41%) alkalommal endoszkópia során, 12 (16%) betegnél idegentest-elakadás miatt, 4 (5%) esetben pedig nyelőcsővarix-vérzés ballon-kompressziós terápiája után alakult ki. A betegek a tünetek kialakulása után átlagosan 2,7 nappal kerültek klinikánkra. 11 (14%) betegnél drainage-t, 6 (8%) alkalommal suturát, 8 (10%) funduplicatiót, illetve 19 (25%) betegnél nyelőcső-kirekesztést alkalmaztunk. Reoperációkkal együtt 33 (43%) betegnél pedig teljes oesophagus exstirpatióra kényszerültünk. 27 (36%) beteget vesztettünk el. Megbeszélés, következtetések: A nyelőcsősérülések sebészi ellátását alapvető két tényező befolyásolja: a műtét előtti észlelési idő hossza és a szeptikus tünetek fennállása. Alapvetően a késedelem miatt kényszerülünk radikális – csonkító – műtétekre. Az időveszteség oka a nem egységes diagnosztikai stratégiában, a valós diagnózis felismerésének késedelmében rejlik.
A centrális véna kanülálása gyakori beavatkozás súlyos állapotú betegeknél. Ennek ellenére nemritkán jár szövődménnyel, számos esetben sikertelen. Különösen igaz ez „komplikált” esetekben, sikertelen szúrás után, nyaki műtétet követően stb. Ultrahangvezérlés alkalmazásával a sikeressége növelhető, a szövődményráta csökkenthető. A szerzők prospektív vizsgálatuk során „komplikált” esetekben alkalmaztak ultrahangvezérlést a vena jugularis punkciója során. 2000-től kezdve 56 betegnél végeztek sikeres vénaszúrást ultrahangvezérléssel. Közleményükben irodalmi áttekintés mellett eredményeikről számolnak be.
Absztrakt:
2019 decemberében új koronavírus okozta járvány ütötte fel a fejét a kínai Wuhanban. Az azonosított kórokozó egy új koronavírus, melyet „severe acute respiratory syndrome coronavirus 2”-nek, azaz SARS-CoV-2-nek neveztek el, az általa kiváltott légzési tünetegyüttes pedig a „coronavirus disease 2019”, azaz COVID–19 nevet kapta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járványt 2020 márciusában pandémiává minősítette. Áttekintettük a jelenleg elérhető nemzetközi irodalmat a COVID–19-járvány vonatkozásában. Írásunkban az új koronavírus diagnosztikájára és prognosztikájára vonatkozó releváns információkat összegezzük. Részletezzük a klinikai gyanú felvetéséhez szükséges anamnesztikus tényezőket és kezdeti vizsgálati eredményeket, a mikrobiológiai mintavétel módját, a molekuláris diagnosztikai tesztre – az arany standardnak minősülő ’real-time’ reverztranszkriptáz polimeráz-láncreakcióra (RT-PCR) – vonatkozó alapvető információkat, különös tekintettel a diagnosztikus tesztelést érintő, jelenleg érvényben lévő népegészségügyi szabályozásra. Hangsúlyt fektetünk továbbá a nagy rizikójú betegek paramétereire és felismerésük módjára. A COVID–19-pandémia Magyarországon is jelentős járványügyi és egészségügyi következményekkel járhat. A járvány lassítására irányuló epidemiológiai intézkedéseken túl a már fertőzött személyek időbeli felismerése és megfelelő kórházi ellátása mortalitási szempontból is kulcskérdés. A kritikus állapotú betegek esélyeit csak magas minőségű, körültekintő intenzív terápiás ellátással lehet javítani, s hogy a legjobbat tudjuk nyújtani, hasznos, ha felhasználjuk a már endémiás országokban dolgozó orvoskollégák tapasztalatait. Orv Hetil. 2020; 160(17): 667–671.
Absztrakt:
A legújabb koronavírus-járvány a nagy esetszámban előforduló hypoxiás légzési elégtelen beteg miatt komoly kihívás elé állítja a gyakorló intenzív terápiás orvosokat. Mivel a COVID–19-megbetegedés kritikus állapotot okozó patomechanizmusában kiemelkedő helyen áll a tüdőgyulladás, a képalkotó vizsgálatok első helyen szerepelnek mind a diagnosztikában, mind a betegség lefolyásának utánkövetésében, illetve a lehetséges szövődmények felderítésében. Az eddigi irodalmi adatokat áttekintve bemutatjuk a mellkas-CT, a mellkasröntgen és a mellkasfali ultrahang jellemző eltéréseit, illetve ajánlásokat fogalmazunk meg a különböző vizsgálati modalitások használatának indikációira. A vírusfertőzés kezdeti, atípusos megjelenési képe a CT-vel észlelt, jobb alsó lebenyi, perifériás, többgócú tejüveghomály, amely hamar kétoldali, a középső és az alsó tüdőmezőket érintő elváltozássá fajul. A betegség progressziójával nő a konszolidált területek aránya, majd fibroticus rajzolatfokozódás jelenik meg. A SARS-CoV-2 vírus miatti speciális infekciókontroll-szabályok miatt a betegágy melletti ultrahangvizsgálatnak komoly szerepe van abban, hogy a fertőzött betegek minél kisebb számú egészségügyi személyzettel kerüljenek kontaktusba. Orv Hetil. 2020; 161(17): 672–677.
